Belépés
2020. május 25. hétfő | 22. hét | 146. nap | 15:15 | Orbán
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Júniusban edzőtáborozna a 3x3-as női kosárválogatott
A tokiói kvótáért küzdő csapat szövetségi kapitánya, Károlyi Andrea a wbasket.hu portálon emlékeztetett arra, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) hétfői elnökségi ülésén határozott arról, hogy a válogatott programok felfüggesztését június 1-ig fenntartja a koronavírus-járvány miatt.

"Utána a helyzethez mérten lehet dolgozni, mi júniusban szeretnénk egy háromhetes összetartást. Van olyan vidéki klub, amely már munkába állt, de ebben az esetben a szövetségnek nagyobb a felelőssége, mivel a válogatottban több helyről összehívott játékosok dolgoznak. A játékosok a Magyar Kupa hétvégéje, azaz március 8. óta nem léptek pályára, a kijárási korlátozások bevezetése óta pedig az edzések is szünetelnek. Idő kell, amíg formába lendülnek a sportolók" - jelentette ki a szakvezető. "Ennek az összetartásnak sem az lenne a lényege, hogy az elmúlt három hónap fizikai elmaradását bepótoljuk. Azt egy válogatott edzőtáborban három hét alatt nem is lehet megtenni. Arra helyeznénk a hangsúlyt, hogy újra visszaszokjanak a játékosok a közegbe."

A kapitány kifejtette, a versenyeket illetően még több a bizonytalanság, ráadásul ebben a 3x3 nagyon eltér a hagyományos kosárlabdától. A versenynaptár ugyanis döntően nemzetközi eseményekből áll, azokat pedig jelen körülmények között nem lehet tartani.

"Én azt gondolom, hogy idén nyáron nem lesz semmi. Ha mégis lehet, az egy őszi világbajnokság. Ebben a helyzetben senki nem fog kockáztatni nyári tornákkal, mert országonként eltérő, hogy ki milyen munkát végezhet" - vélekedett Károlyi Andrea.

Arról, hogy mekkora presztízsveszteség lehet egy ilyen fiatal sportágnak akár egy teljes versenyszezon kihagyása, a szakvezető azt mondta:

"Azért gondolom, hogy nem lesz nagy veszteség, mert a tokiói programban a halasztás ellenére továbbra is ott van a 3x3-as kosárlabda. Ez pedig olyan hajtóerő a játékosoknak, a szakmának, a nemzeti szövetségeknek és a FIBA-nak is, ami nem fog elveszni. Én nem hiszem, hogy emiatt kevesebb lenne a 3x3-as kosárlabda. Az már más kérdés, hogy a csapatok hogyan tudnak felállni. Mindenki egy évvel idősebb lesz" - tette hozzá.

A nemzetközi szövetség elhalasztotta a márciusra tervezett 3x3-as indiai olimpiai selejtezőt és az áprilisra kiírt budapesti pótselejtezőt is, ezeknek a tornáknak az új időpontja még nem ismert.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 06. szerda, 16:42
Címkék: Károlyi Andrea, Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, Magyar Kupa, tokiói kvótáért, válogatott programok, helyzethez mérten,
Kommentek
Ivkovics Sztojan: összeállt a 2025-ös kosárválogatott gerince
Az elmúlt hetekben lejátszott öt mérkőzésről, amelyeket a februárban kezdődő 2021-es Európa-bajnoki selejtezősorozat jegyében vívott a nemzeti csapat kiemelte, "hat alapember is hiányzott a keretből, elég csak Hanga Ádámot vagy Vojvoda Dávidot megemlítenem, de most azt akartam látni, hogy a fiatalok hogy muzsikálnak világbajnoki résztvevő ellenfelekkel szemben". Hozzátette, "többen óva intettek, hogy nem szabad B-válogatottal kiállni az öt NBA-játékost felvonultató németek vagy a görögök ellen, akiknél szinte mindenki az Euroligában vagy az NBA-ben szerepel. Mi azonban nem ijedtünk meg, és részben a lengyelek elleni győzelemmel megmutattuk, hogy Magyarországon működik az utánpótlásképzés, és már megvan nagyjából hét ember, aki ott lehet a 2025-ös Eb-n."

A kapitány közölte, komoly esély van kijutni a 2021-es Eb-re, amelynek Németország, Olaszország, Csehország és Georgia ad otthont. A magyar válogatott a selejtezőcsoport februárban kezdődő küzdelmei során Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával
velemenyezd, 2019. augusztus 22. csütörtök, 19:15
Kikapott Csehországban a magyar női kosárválogatott
Székely Norbert együttese gyengén kezdte a mérkőzést, védekezésben és támadásban is elmaradt a csehektől, így a nagyszünetre 14 pontos hátránnyal vonult az öltözőbe.

A második félidőben magukra találtak Határ Bernadették, fokozatosan közelebb kerültek riválisukhoz, ám a fontos pillanatokban rendre hibáztak, így végül vereséggel zárták a találkozót.

Pénteken Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára a magyar együttes 15.30-tól.

Eredmények, 1. forduló (a cseh szövetség honlapja alapján):

-----------------------Csehország-Magyarország 65-58 (18-11, 21-14, 18-21, 8-12)

A magyar csapat legjobb dobói: Határ 13, Horti 12/3Lettország - Bosznia-Hercegovina 85-62 (21-13, 19-17, 25-16, 20-16)
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 07:25
Öt szekszárdi a női kosárválogatott keretében
Az előző szezonban ezüstérmes klub honlapja szerint Székely Norbert szövetségi kapitány a két ünnep között Székesfehérváron tart edzéseket, ahová Bálint Réka, Studer Ágnes, Theodoreán Alexandra, Mansaré Manty és Gereben Lívia is meghívást kapott.

A Szekszárd az Európa Kupában is érdekelt, s a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc csütörtöki visszavágóján a CMB Cargo UNI Győrt fogadja. Az első meccset múlt héten a tolnaiak nyerték Győrben 76-67-re.

Az első két Európa-bajnoki selejtezőjén győztes női válogatott jövő szerdán és pénteken délután egy-egy, csütörtökön pedig két tréningen vesz részt Székesfehérváron.
velemenyezd, 2017. december 19. kedd, 14:53
Iványi Dalma is a női kosárválogatott stábjában
A magyar szövetség (MKOSZ) hétfői tájékoztatása szerint a szakvezetőt a korábbi világklasszis irányító, Iványi Dalma, az U16-os válogatottat Európa-bajnoki ezüstéremre vezető Kovács Andrea, valamint az U20-as lányokat Eb-ötödik helyig vivő Cziczás László segíti.

A 2014-ben 134-szeres válogatottként visszavonult Iványi pécsi színekben tízszeres magyar bajnok, tizenegyszeres kupagyőztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes, emellett háromszor tagja volt az Euroliga All-star európai válogatottjának.

A nemzeti együttes Európa-bajnoki selejtezőkön szerepel még 2017-ben, két mérkőzése lesz: november 11-én Litvániában lép pályára a Székely-csapat, majd 15-én Miskolcon Albánia lesz az ellenfél. A magyarok csoportjában található még Oroszország.

A Sopront 2009-ben az Euroliga négyes döntőjébe vezető, 43 éves Székely Norbertet azután nevezték ki ismét szakvezetőnek, hogy elődje, Stefan Svitek augusztusban közölte, a jövőben a cseh válogatottat, valamint a Diósgyőrt irányítja.
velemenyezd, 2017. október 16. hétfő, 16:53
A negyeddöntőig jutott a női 3x3-as kosárválogatott az Eb-n
Károlyi Andrea szakvezető csapata címvédőként és világbajnoki ezüstérmesként érkezett Hollandiába, ahol első csoportmérkőzésén 18-6-ra legyőzte Romániát, majd 14-10-re kikapott Svájctól. Ezzel a Bozóki Bettina, Medgyessy Dóra, Süle Krisztina, Theodorean Alexandra összeállítású gárda az A jelű trió másodikjaként jutott be a vasárnapi negyeddöntőbe, ahol 17-11-re alulmaradt a franciákkal szemben.

Ami a férfiakat illeti, a nemzetközi szövetség honlapja szerint Csirke Ferenc együttese a csoportkörben előbb 21-13-ra kikapott a világbajnok szerbektől, majd 18-15-re a spanyoloktól, így nem jutott tovább.

Az olimpia programjába júniusban bekerült szakágban egy térfélen küzdenek a csapatok. Egy mérkőzés tíz percig tart, s egyszerre kettő vagy egy pontot lehet szerezni olyan formán, hogy az öt az öt elleni játékban hárompontosnak számító kosarak itt kettőt érnek, az összes többi dobásfajta - így a büntető is - pedig egyet.
velemenyezd, 2017. július 09. vasárnap, 16:12
Világbajnoki ezüstérmes a női 3x3-as kosárválogatott
A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint az olimpia programjába júniusban bekerült szakág seregszemléjén a magyar csapat a csoportkörben első meccsén kikapott Oroszországtól, a folytatásban azonban fölényes győzelmet aratott Kirgizisztán, Németország és Kazahsztán felett, így bejutott a negyeddöntőbe.

Az egyenes kieséses szakaszban a Bozóki Bettina, Papp Klaudia, Süle Krisztina, Theodorean Alexandra összeállítású válogatott izgalmas találkozón győzte le előbb 18-16-ra Olaszországot, majd az elődöntőben Ukrajnát is két ponttal verte meg Theodoreán kiszorított helyzetből szerzett hárompontosával.

A döntőben ismét Oroszország várt a tavaly Európa-bajnok együttesre, mely az első hét percben remekül tartotta magát, 8-8 után azonban az oroszok elléptek a sok ziccert hibázó magyaroktól, s végül 19-12-re nyertek.

Károlyi Andrea szövetségi kapitány csapatának eddig a 2012-es ötödik hely volt a legjobb világbajnoki eredménye, míg tavaly a hatodik helyen zárta a válogatott a vb-t.

A
velemenyezd, 2017. június 21. szerda, 21:39
Másodszor is simán nyert a női kosárválogatott a szlovákok ellen
A két együttes pénteken is összecsapott, akkor 34 pontos hazai siker született.



Eredmény (a szövetség honlapjáról):Magyarország-Szlovákia 84-58 (29-18, 18-11, 21-12, 16-17)----------------------------------------------------------le gjobb magyar dobók: Krivacevic 16, Nagy D. 12, Fegyverneky 12

A magyar válogatott a felkészülési időszakot öt vereséggel kezdte, majd a múlt héten kétszer legyőzte a horvátokat Székesfehérváron.

A jövő pénteken kezdődő csehországi Európa-bajnokságon Stefan Svitek szövetségi kapitány együttese a házigazdákkal, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Budapesten 2015-ben Eb-harmadik spanyolokkal, valamint az ukránokkal szerepel majd egy csoportban. A mérkőzéseket Királyváradon (Hradec Kralove) játsszák.
velemenyezd, 2017. június 10. szombat, 18:43
Képek, videók
DSCN0219Károlyi kastély,
irmus
2018. június 14. csütörtök, 06:56
DSCN0217Károlyi kastély,
irmus
2018. június 14. csütörtök, 06:55
Károlyi kastély, Parádsas
irmus
2018. június 12. kedd, 07:01
károlyi mihály.png
chillik
2017. november 08. szerda, 12:55
Károlyi Sámuel sírkövére.
chillik
2017. október 03. kedd, 05:17
Károlyi Amy_Weöres Sándor
2kovijuli
2017. május 19. péntek, 16:15
károlyi ferdinanda.png
chillik
2016. május 24. kedd, 17:38
Károlyi Lajoshoz.jpg
chillik
2016. február 19. péntek, 05:29
N.Karolyi rom.kat.templom
borigit
2015. március 28. szombat, 11:23
N,Karolyi rom.kat.templom
borigit
2015. március 28. szombat, 11:05
KÁROLYI ÉVA
1vargaildyko
2014. december 29. hétfő, 15:22
kosárlabdázás szamárháton
agica2004
2010. február 09. kedd, 14:26
Magyar Kupa Döntő - Makó
szandi1989
2007. március 10. szombat, 14:19
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.