Belépés
2020. július 12. vasárnap | 28. hét | 194. nap | 01:32 | Izabella, Dalma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A legfinomabb sajtos rúd
összedolgozzuk az anyagokat. Szépen leválik a kézről és a tál faláról - negyed óráig pihentetjük. Ezalatt két tepsit kibélelünk sütőpapírral. 3 tepsivel lesz majd belőle, de egy tepsit kétszer használunk. Bekapcsoljuk a sütőt 160 C fokra, alsó-felső sütésre állítva, előmelegítjük.
Én sütőpapíron szoktam kinyújtani. Vékonyra, körülbelül 1/2 cm vastagságúra kinyújtjuk, hogy szebb színe legyen, kevés őrölt pirospaprikával megszórjuk, szétkenjük a tésztán, de el is lehet hagyni. Ezután megkenjük a kissé felvert tojással, megszórjuk a reszelt sajt maradékával, tetszőleges nagyságúra derelyevágóval felszeleteljük, tepsire rakjuk. Én a széleit körben levágtam, de azt is kisütöttem.
Végül 20-25 perc alatt (tepsinként) készre sütjük. Megjegyzés: lehet kicsit vastagabbra is nyújtani. Igyekeztem volna egyenlő hosszúságúakra és szélességűekre vágni, de siettem, talán majd máskor! Ettől még ugyanolyan guszta, finom lett!

Nagyon - nagyon finom! Jó étvágyat kívánok hozzá annak, aki elkészíti!
koszegimarika, 2020. július 10. péntek, 09:19
Sós házi sörkifli
Sós házi sörkifli régi családi recept szerint: puha, foszlós lesz a tészta
A házi sörkifli kívül kicsit ropogós, a tésztája pedig nagyon könnyű. Szezámmaggal, sóval megszórva lesz teljes az élvezet.

A sós kifli a pogácsa és a sajtos rúd méltó riválisa. Az igazi házi finomságot nagyanyáink legtöbbször sör és tartalmas levesek, főzelékek mellé kínálták. Nagy előnye, hogy napok múlva sem szárad ki.

Sós házi sörkifliHozzávalók:
A TÉSZTÁHOZ50 dkg liszt
5 dkg élesztő
2.5 dl tej
1 dl étolaj
1 db tojás
1 kávéskanál só
2 kávéskanál cukor

A TETEJÉRE
1 db tojás
szezámmag

étolaj

Recept idők
Előkészítési idő: 40 perc Elkészítési idő: 20 perc

Elkészítés:
A tejet langyosítsd meg, keverd hozzá a cukrot, és morzsold hozzá az élesztőt. Várj körülbelül 10 percig, amíg jól megemelkedik. A
pacsakute, 2020. május 24. vasárnap, 13:44
Arcfiatalító maszk - otthon elkészíthető
Íme egy különleges arcmaszk, amit te magad is könnyedén előállíthatsz otthon. Az eredménnyel nagyon elégedett elszel.

Arcfiatalító maszk

Hozzávalók:

1. fél banán (olyan, amin nincsenek barna foltok)

2. egy teáskanál őrölt gyömbér (vagy adott esetben a friss leve)

3. két teáskanál kozmetikai olívaolaj (vagy egyéb olaj)

4. egy tojás felvert fehérjéje

Elkészítése:

1. A banánt egy villával pépesítsük. Adjuk hozzá a gyömbért és az olívaolajat.

2. Adjuk a fenti keveréket a felvert tojásfehérjéhez és keverjük össze alaposan addig, amíg folyós krémmé válik.

Felhasználása:
1. Vékony rétegben alkalmazzuk az arcunkra, a nyakra és a dekoltázs környékére. Hagyjuk kissé megszáradni, és 2-3-szor ismételjük meg a fenti eljárást. Az utolsó réteget körülbelül 10-15 percig hagyjuk megszáradni.

2. A maszkot mossuk le meleg vízzel, majd a bőrfelületet mossuk át szinte hideg vízzel.

3. A kezelt
pacsakute, 2020. május 20. szerda, 09:25
Ez a legfinomabb házi kenyér!
Nagyon finom, puha, és nem morzsolódik.

Ennek a kenyérnek nagyon egyszerű az elkészítése, és az íze össze sem hasonlítható a boltban vásárolt kenyérével.

Hozzávalók:

500 g liszt
1 teáskanál cukor
1 evőkanál só
260 - 270 ml víz (langyos legyen)
1 tasak porélesztő (7 g)
40 g vaj
1 db tojás vagy 1 - 2 evőkanál tej (a kenyér lekenéséhez)

Elkészítés:

Tegyük az átszitált lisztet a robotgép táljába majd adjuk hozzá a cukrot, a sót és az élesztőt. Keverjük össze a száraz alapanyagokat. Ha ezzel elkészültünk öntsünk hozzá langyos vizet és kavarjuk össze, majd tegyük bele a vajat és dolgozzuk össze a tésztát a robotgép segítségével kb. 15 perc alatt. Kézzel is dagaszthatjuk a kenyeret, akkor kissé hosszabb ideig tart, de úgy is finom lesz.

Formázzuk meg hosszúkás alakúra a kapott tésztát (ebből az adag tésztából 1 db kenyeret kapunk). Tegyünk a tepsibe sütőpapírt, majd helyezzük rá a kenyeret.

Takarjuk
eva6, 2020. március 31. kedd, 10:22
Bögrés vajas zsömle
darab tojás felverve, a kenéshez.
A tészta elkészítésénél dagasztógépet használjunk. A tojást, az előmelegített tejet, a vajat, a sót és a cukrot egy tálba tesszük, és 2-3 perc alatt habosra verjük.

Beleszitáljuk a lisztet, amihez az élesztőt is hozzáadjuk. Ezután a géppel 10 percig dagasztjuk, majd pihentessük a tésztát 20-30 percig. Amikor az edényben elkezd feljönni, akkor jó. Sütőpapírral bélelt szilikonos tepsibe tesszük a 8 egyenlőre részre osztott tésztát. Tetejüket megkenjük egy felvert tojással.

Fontos, hogy a sütést hideg sütőben kezdjük! 200 fokon (légkeveréses sütő) 18 perc alatt készre sütjük. Nem kell feltétlenül ragaszkodnunk a zsemleformához, ebből a tésztából készíthetünk kiflit, vagy akár fonott kalácsot
eva6, 2020. március 31. kedd, 10:18
Virslis kifli kelt tésztából
deci langyos tejben1 teáskanál cukorral felfuttatjuk. A tészta többi hozzávalót összekeverjük, majd a felfuttatott élesztőt is hozzáadva összegyúrjuk. Cipó alakúra formáljuk, és langyos helyen letakarva duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát enyhén lisztezett munkalapon kb. 5 mm vastagra, 20 cm széles téglalapra nyújtjuk. A hosszanti oldalára merőlegesen 20 egyenlő csíkot vágunk belőle, amivel betekerjük a húsz fél virslit.

Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, a tetejét lekenjük a felvert tojással és ízlés szerint megszórjuk sajttal, szezámmaggal vagy színes őrölt borssal.

A sütőt 190 fokra előmelegítjük. Amíg melegszik, még 15 percig kel a virslire tekert tésztánk.

A tepsit a sütőbe tesszük, és a tekercseket kb. 20 perc alatt megsütjük.

Kész leveles tésztával is nagyon finom, de azért ez a kelt változat az
eva6, 2020. március 30. hétfő, 11:45
Sváb kifli, a recept nagyon egyszerű, érdemes kipróbálni!
Sváb kifli, a recept nagyon egyszerű, érdemes kipróbálni!

A finom kiflit mindenki szereti, most elárulom, hogyan szoktam sütni, nem lehet elrontani.

HOZZÁVALÓK:
50 dkg finomliszt
3 dkg friss élesztő
1 csapott ek só
1 tk cukor
3-3,5 dl tej
1 db tojás
1 ek olvasztott zsír
A lapok lekenéséhez:
2 ek puha zsír
A tetejére:
köménymag ( de lehet szezámmag vagy vegyesen több fajta mag is)
A kiflik kenéséhez:
1 db felvert tojás
ELKÉSZÍTÉSE:

Az élesztőt 1 dl tejben 1 evőkanál cukorral felfuttatjuk. A maradék tejet a liszttel és a többi hozzávalóval dagasztjuk. 45 percig kelesztjük, átgyúrjuk, majd 20 percig pihentetjük. 4 cipót készítünk belőle.

Újabb 20 percig állni hagyjuk, utána a cipókat kinyújtjuk, puha zsírral megkenjük. A cipókat 8 szeletre vágjuk, és kiflit formázunk belőle. Tetejét felvert egész
koszegimarika, 2020. március 23. hétfő, 16:25
Sajtos- túrós rudak
Hozzávalók:
25 dkg túró,
25 dkg liszt,
25 dkg rámamargarin, ( vagy 20 dkg vaj)
2 kávéskanál só,

A kenéshez egy tojás,
A tetejére: 10 dkg reszelt sajt (én trappista sajttal szórtam meg)

Elkészítése:

A lisztet elkeverjük a sóval, összegyúrjuk a túróval és a margarinnal. Hideg helyre tesszük.(1-2 órára, vagy akár egy éjszakára is lehet. Majd kinyújtjuk téglalap alakúra, megkenjük a felvert tojással, rászórjuk a sajtot. Egy kicsit belenyomkodjuk a tésztába. Rudakat vágunk belőle. Sütőpírral bélelt tepsibe tesszük. 180 fokon 20 perc alatt megsütjük. Nem terül szét, inkább magasabb lesz a sütőben. Én most ilyen hosszú rudakat vágtam, de lehet kisebbekre is szelni.
Nagyititka
suzymama, 2020. január 31. péntek, 16:49
Káposztás hajtóka
A nagyanyám receptje, régen nagyon sokszor készített nekünk és mi nagyon imádtuk, hogy olyan ropogós és jó káposztás...
Nagyon hosszú idő után ismét rátaláltam és elkészítettem.

Hozzávalók:

1 kg liszt,
15 dkg zsír, (házi)
1 csomag sütőpor,
2 tojás,
2 dl tejföl,
2 kávés kanál só,
2 dl tej, (vagy víz is jó)

Töltelékhez:

1 kisebb fej káposzta,
só, bors

A tetejét megkenni 1 tojás

Elkészítése:

A lisztet elkeverjük a sütőporral és a sóval, majd a zsírt elmorzsoljuk a liszttel, ha elég morzsalékos akkor jó.
Ezután kerül bele a két tojás, a tejföl és a tej, annyi tejet teszünk hozzá, hogy jól gyúrható tésztát kapjunk. Két cipóra osztjuk. Vékonyra kisodorjuk, a sült káposztát rátesszük, majd középen elfelezzük, felhajtjuk középig a két ellentétes oldaláról, majd a felezővonalon elvágjuk a tésztát. Kicsit megnyomkodjuk, megnyújtjuk a rudakat és srégen elvagdossuk. Zsiradékkal kikent,
suzymama, 2020. január 31. péntek, 16:21
Mély ráncok ellen is jó
Íme egy különleges arcmaszk, amit te magad is könnyedén előállíthatsz otthon. Az eredménnyel nagyon elégedett elszel.

Arcfiatalító maszk

Hozzávalók:
1. fél banán (olyan, amin nincsenek barna foltok)
2. egy teáskanál őrölt gyömbér (vagy adott esetben a friss leve)
3. két teáskanál kozmetikai olívaolaj (vagy egyéb olaj)
4. egy tojás felvert fehérjéje

Elkészítése:
1. A banánt egy villával pépesítsük. Adjuk hozzá a gyömbért és az olívaolajat.
2. Adjuk a fenti keveréket a felvert tojásfehérjéhez és keverjük össze alaposan addig, amíg folyós krémmé válik.

Felhasználása:
1. Vékony rétegben alkalmazzuk az arcunkra, a nyakra és a dekoltázs környékére. Hagyjuk kissé megszáradni, és 2-3-szor ismételjük meg a fenti eljárást. Az utolsó réteget körülbelül 10-15 percig hagyjuk megszáradni.
2. A maszkot mossuk le meleg vízzel, majd a bőrfelületet mossuk át szinte hideg vízzel.
3. A kezelt bőrfelületet kenjük be valamilyen (lehetőleg
pacsakute, 2019. október 08. kedd, 13:09
Diós tekercs
szódabikarbóna
1 tojás (a tészta megkenéséhez)
A töltelékhez:
1 bögre darált dió
fél bögre cukor
2 evőkanál méz
negyed teáskanál őrölt fahéj

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit tegyük egy tálba és gyúrjuk össze. Lisztezett felületen nyújtsuk ki a tésztát, az egyik oldalát hagyjuk kissé vastagabbra, mint a másikat. A tészta vékonyabb részét kenjük meg a mézzel. A cukrot keverjük össze a fahéjjal és szórjuk rá, majd hintsük meg a dióval. A tészta vastagabbik részét kenjük meg a felvert tojással, tekerjük fel a tésztát, a vékonyabbik oldalától kezdve. Egy tepsit kenjünk ki vajjal, szórjuk meg liszttel és tegyük bele a tekercset, a felvert tojással kenjük meg. 180 fokos sütőben nagyjából 25 perc alatt süssük meg, még melegen forgassuk bele darált dióba, mikor kihűl, szeleteljük.

nem is gondoltam, hogy egy bögre dióból ilyen finomságot lehet
suzymama, 2019. szeptember 05. csütörtök, 10:45
5 dolog, amiért a sárgabarack a legjobb gyümölcs A lédús és
5 dolog, amiért a sárgabarack a legjobb gyümölcs

A lédús és édes sárgabarack a nyár igazi sztárja. Imádjuk a fáról szedve, imádjuk lekvárban, süteményben, smoothie-ban és joghurtban is. Még jó, hogy egy szuperegészséges gyümölcsről van szó

Antioxidáns

C-vitamin-tartalma igen magas. Ez azért is jó hír, mert a C-vitamin egy természetes antioxidáns, ami hozzájárul az immunrendszer egészségéhez, és még a bőr öregedését is késlelteti.

Béta-karotin
A sárgabarack az A-vitamin probiotikumát, a béta-karotint tartalmazza. Két-három szem már fedezi a napi A-vitamin-szükségletünket. Ennek pedig rengeteg jótékony hatása van: segíti a látás és az immunrendszer egészségének megőrzését, és serkenti a máj méregtelenítő működését. De a bőr, a fogak és a csontrendszer is meghálálják.

Víztartalom

Rendkívül magas víztartalma miatt (kb 85 százalék) hidratál
koszegimarika, 2019. július 11. csütörtök, 09:14
1/735
Képek, videók
Legfinomabb gyumolcs.jpg
gigi55
2012. május 24. csütörtök, 05:38
a legfinomabb szendvics..
dodikiraly
2009. január 06. kedd, 22:25
a legfinomabb torta
beatrix741020
2008. augusztus 14. csütörtök, 16:46
Legfinomabb fagyik!.JPG
ilka4000
2008. augusztus 09. szombat, 22:03
ez a legfinomabb.jpg
miday
2008. július 27. vasárnap, 20:53
A legfinomabb kalács.jpg
miday
2008. március 30. vasárnap, 16:47
ebből a legfinomabb!
saralany
2006. december 28. csütörtök, 16:36
A legfinomabb levesbevaló
mylive
2006. szeptember 14. csütörtök, 23:15
0 öreg lettél, kétszer ne
lovaszmarika
2019. március 18. hétfő, 13:32
Évente kétszer
sanci81
2015. november 12. csütörtök, 16:12
Csak kétszer!
anna4459
2014. június 26. csütörtök, 19:43
Kétszer születünk
anna4459
2013. július 05. péntek, 16:05
0 OV kétszer is ATTE.jp
lovaszmarika
2012. augusztus 08. szerda, 17:02
egy nő kétszer
lovaszmarika
2012. július 31. kedd, 17:08
SP kétszer
lovaszmarika
2012. május 20. vasárnap, 14:08
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.