Belépés
2019. július 17. szerda | 29. hét | 198. nap | 02:50 | Endre, Elek
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Rontotta a kínai gazdaság idén várható növekedési előrejelzését az IMF
szólították fel Kínát és partnereit annak érdekében, hogy megoldásokat találjanak a kereskedelmi rendszer hiányosságaira egy olyan rendszerkialakításának céljából, mely könnyebben alkalmazkodik a nemzetközi környezet gazdasági változásaihoz.

A küldöttség azt javasolta továbbá Pekingnek, hogy folytassa a strukturális reformokat a termelékenység ösztönzése, valamint a hosszú távú növekedés előmozdítása érdekében. Kiemelték: az állami kézben lévő vállalatok további reformjaira, a szolgáltató szektor nyitására és a jogi keretek modernizálására van szükség elsődlegesen.

Az előrejelzés rontását a szakértők szerint az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmérgesedése miatti bizonytalanság indokolta.

David Lipton az IMF első igazgatóhelyettese szerdán kiadott közleményében rámutatott: a rövidtávú kilátások különösen bizonytalanok amiatt, hogy fennáll a lehetősége a kereskedelmi konfliktus további elmélyülésének.

Lipton úgy fogalmazott: a kínai kormány által alkalmazott gazdaságpolitikai
velemenyezd, 2019. június 05. szerda, 13:32
Tőzsde - Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék
A londoni FTSE-100 mutató 0,41 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,51 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,51 százalékos pluszban zárt. Milánóban 1,79 százalékkal, Madridban pedig 1,05 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,74 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,54 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,01 százalékkal emelkedett.

Európában veszteséges nyitás után az fordította meg a hangulatot, hogy Donald Trump amerikai elnök Londonban brit vállalati vezetőkkel és Theresa May miniszterelnökkel találkozva kijelentette, hogy lehetőséget lát egy "nagyon-nagyon jelentős" kereskedelmi megállapodásra a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után.

Az euróövezet vártnál gyengébb májusi inflációs adatsora megerősítette azokat a várakozásokat, hogy az Európai Központi Bank újabb gazdaságélénkítő lépéseket tesz.

Javította a kockázatvállalási hajlandóságot az is, hogy a kínai kereskedelmi minisztérium egy békülékenyebb
velemenyezd, 2019. június 04. kedd, 18:41
Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,57 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,93 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,10 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A kínai kereskedelmi minisztérium békülékenyebb hangvételű közleménye, illetve a mexikói külügyminiszter optimista nyilatkozata némileg csillapította a befektetők globális kereskedelmi félelmeit, és az előző napi mélyrepülés után a nyitásban felpattantak a technológiai részvények is.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is jó a hangulat. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,31 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,56 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1235 dollárt adtak, 0,07 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,12 százalékkal drágult a dollár, 108,19 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri
velemenyezd, 2019. június 04. kedd, 15:51
Tőzsde - Gyenge kezdés New Yorkban
New Yorkban a DJIA-30 index 0,07 százalék nyereséget, az S&P-500 index 0,03 százalék csökkenést, a Nasdaq Composite index 0,15 százalék veszteséget mutatott nyitáskor, a júniusi kereskedés első napján.

Az árfolyamcsökkenés elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétekben alkalmazott retorika elmérgesedésének tulajdonítható. A kínai kereskedelmi miniszterhelyettes a hét végén kijelentette, hogy Washington nem fog tudni megállapodást kikényszeríteni Pekingtől és nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy a G20-ak csúcstalálkozóján ebben a hónapban a két ország vezetői esetleg nem is találkoznak egymással.

Az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok állásának egyik legjobb mutatója, a Boeing részvénye 1,2 százalékkal gyengült még a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban.

A technológiai ágazat részvényeit az Alphabet árfolyamesése helyezte nyomás alá. A washingtoni igazságügyi minisztérium értesülések szerint versenyellenes vizsgálatot indított a Google anyavállalata ellen.

A
velemenyezd, 2019. június 03. hétfő, 23:36
Pont olyan megoldhatatlan,
mindennapi, élő hitre épít. Az ő hatalmas győzelmük volt a II. Vatikáni zsinat, amelyen bevezették az anyanyelvi misét, és a papok hirtelen az ökumené felé fordultak.
Ennek a kétosztatú vitának nem lesz hamar vége. Minél határozottabban lép egyik irányba egy pápa, annál erősebben húzza vissza a következő, mert az egyház egyensúlyra törekszik. Ferenc pápa viszont folytonos törésvonalakon áll az egymással szembefordult oldalak között. És a romániai pápalátogatás is valami ilyesmiről szólt. Ez a látogatás nyitás volt Románia és a keleti egyházak felé, és gesztus a székely katolikusoknak, akik olyan régóta vártak már egy hasonló gesztusra.
Persze ez a gesztus grammra ki volt számolva, ezt mutatja Ferenc útja Románián át, ahol csak egyetlen állomás volt Hargita megye. Ahogy ezt mutatja az is, hogy Magyarországot csak két névleg jelentős, politikailag viszont tökéletesen súlytalan szereplő, Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt határon túli kapcsolatokért is felelős miniszterelnök-helyettes
maroka, 2019. június 02. vasárnap, 08:28
Tőzsde - Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 32 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 93 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 35 ponttal eshet a nyitásban.

Az amerikai elnök a vámemeléssel arra akarja rákényszeríteni Mexikót, hogy tartóztassa fel az Egyesült Államok déli határához egyre nagyobb számban érkező közép-amerikai illegális bevándorlókat. A Fehér Ház közleménye szerint a Mexikóból érkező árukra kivetett vámot minden hónap 1-jétől újabb 5 százalékkal emelik majd, így október 1-jétől a vámteher már 25 százalékot tehet majd ki. Ha Mexikó eleget tesz az amerikai követelésnek, megszüntetik a vámokat.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés pénteken, miután a kínai feldolgozóipar májusi beszerzésimenedzser-indexe a vártnál gyengébb volt, és azt jelezte, hogy a szektor teljesítménye újra csökkenésre váltott. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását
velemenyezd, 2019. május 31. péntek, 08:21
Tőkeinjekciót kapott a Vapiano, a magyarországi éttermek nyereségesek
A Vapiano részvényének 2018 elején még 25 eurós árfolyama az idei év elejére az egyre súlyosbodó pénzügyi helyzete miatt 5 euróra esett. Frankfurtban a cég részvényének a jegyzése 5,99 eurón állt pénteken a déli órákban az előző napi 6,20 eurós zárás után.

A cég pénzügyi helyzetének a romlását tőzsdei elemzők szerint elsősorban az erősödő konkurenciaharc idézte elő, illetve a 2017-es tőzsdére vitelt követően beindított túlzottan ambiciózus külföldi terjeszkedés. Az étteremlánc csak tavaly például több mint harminc egységgel bővült. A Vapiano 2018 végén 33 országban hétezer alkalmazottat foglalkoztat, 231 éttermet üzemeltet, ebből 82-őt Németországban.

A Vapiano a 2017-es évet 30 millió eurós veszteséggel zárta, a 2018-as eredmény pedig az előzetes értesülések szerint még ennél is nagyobb veszteség lesz. Tavaly az étteremlánc az előzetes adatok alapján 370 millió euró forgalmat bonyolított.

A Vapiano a hitelfelvételi tárgyalások miatt két alkalommal is kénytelen volt elhalasztani
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 15:09
Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 14 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 45 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 16 ponttal emelkedhet a nyitásban.

Donald Trump amerikai elnök vegyes jelzéseket küldött csütörtökön a piacoknak. Egyfelől megismételte, hogy biztonsági szempontból nagyon veszélyesnek tartja a Huawei Technologies kínai távközlési eszközöket gyártó óriásvállalatot, másfelől viszont lehetségesnek nevezte, hogy ha megállapodásra tudnak jutni Kínával a kereskedelmi kérdésekről, a Huawei is valamilyen formában része lehet az egyezségnek. Trump elnök azt jósolta, hogy hamarosan vége lesz az amerikai-kínai kereskedelmi háborúnak, jóllehet a két fél között nincsenek újabb magas szintű tárgyalások előirányozva. A tárgyalások legutóbbi, Washingtonban tartott fordulója két hete, május 10-én ért véget.

Európában emellett a politikai fejleményekre figyelnek a befektetők. Pénteken folytatódnak az európai parlamenti választások, és brit sajtójelentések szerint
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 08:08
Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek
a Huaweit sújtó szankciókat, a feszültségek tovább fokozódtak azokra a sajtóhírekre, hogy újabb technológiai vállalatok kerültek a Fehér Ház célkeresztjébe, köztük a videó megfigyelő rendszereket gyártó Hikvision. A befektetők attól tartanak, hogy a világ két legnagyobb gazdasága az egymás termékeire kivetett vámokkal és egyéb megtorló intézkedésekkel lefékezi a világgazdasági növekedést, és különösen nagy csapást mér a technológiai vállalatokra.

Az Apple árfolyama 1,7 százalékkal esett a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben, és a nagyobb kínai kitettséggel rendelkező csipgyártók erős mínuszokban forogtak, így az Intel, a Micron Technology és és Qualcomm 1,7 százalék és 3,6 százalék közötti veszteségben várta a nyitást.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,27 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,53 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,61 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon
velemenyezd, 2019. május 23. csütörtök, 20:53
BÉT - Csökkenő nyitásra számítanak az elemzők
Kocsis Márió, Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy alapvetően negatív nyitást vár a hét első napján a tőzsdéken, és ez meghatározó lesz a hazai piacon is.

A Concorde elemzője kifejtette, komoly eladói hullám alakult ki az ázsiai piacokon, miután hétvégén az amerikai elnök újabb vámemelési lehetőséget helyezett kilátásba Kínával szemben, a kínai fél pedig a tárgyalások felfüggesztését helyezte kilátásba.

Hozzátette, a piacon a kereskedelmi háborús feszültségek dominálnak, ennek következtében az ázsiai piacok jelentős mínuszban vannak, a határidős indexek is gyengülő nyitást vetítenek előre az európai piacokon.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője negatív nyitásra számít a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn a rossz globális hangulat miatt.

Az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, az OTP tesztelheti a 12 500 forintnál lévő támaszát. A Mol a gyenge gyorsjelentés után folytathatja a lejtmenetet, és az elemző szerint lehet, hogy a 3200 forintnál levő támasz
velemenyezd, 2019. május 06. hétfő, 08:31
BÉT - Elemzők szerint csökkenés várható a nyitásban
negatív hangulat átragadhat a magyar piacra is, mérsékelten veszíthetnek értékükből a vezető részvények.

Szerinte a legnagyobb figyelem a nap folyamán a Mol papírjain lesz a közzétett negyedéves jelentés miatt. Az olajtársaság piacán a finomítói teljesítmény miatt negatív hangulat uralkodhat el, bár ezt némileg egyensúlyozhatja, hogy pénteken és hétfőn kereskednek utoljára osztalékszelvénnyel.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a BUX indexben csökkenés várható a nyitáskor.

Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, a reggel megjelent rendkívüli tájékoztatás szerint az OTP megvásárolta a Societe Generale Csoport szlovén leánybankját, az SKB Banka 99,73 százalékos részesedését.

Varga Zoltán kiemelte, hogy a vártnál is gyengébb eredményeket közölt a Mol. Az eredményeket elsősorban a Downstream üzletág húzta le, egyedül a fogyasztói szolgáltatások területén teljesített jól.

A piaczárás után vizsgálja a Moody's
velemenyezd, 2019. május 03. péntek, 08:40
Tőzsde - Vegyes indexekkel nyitott New York
0,07 százalék csökkenést, a Nasdaq Composite index viszont 0,03 százalék emelkedést mutatott a kereskedés kezdetén.

Kedden várakozáson felüli vállalati eredményeket nyugtázva az S&P-500 és a Nasdaq Composite indexek rekordon zártak.

Szerdán az előző naphoz hasonlóan negyedéves vállalati beszámolók lesznek a befektetői figyelem középpontjában. Az S&P-500 index tagjaiból 42 teszi közzé negyedéves eredményét a nap folyamán.

A piacok már a nagyobbak közül az AT&T, a Boeing és a Caterpillar nyitás előtt közzétett negyedéves eredményének az ismeretében kezdik a kereskedést.

A Boeing repülőgépgyár működési eredménye húsz százalékkal csökkent az első pénzügyi negyedévben az előző év azonos időszakához képest a 737 MAX gépek repülési tilalma és ezzel együtt az új gépek kiszállításának a leállítása miatt. A Boeing közölte, hogy a bevételcsökkenés miatt éves előrejelzésének a csökkentésére készül.

Nagy mozgás várható a negyedéves eredményt a szerdai piaci zárás után publikáló Facebook, a
velemenyezd, 2019. április 24. szerda, 20:47
2/136
Képek, videók
előrejelzés0809.jpg
maroka
2013. augusztus 09. péntek, 11:31
Hétvégi előrejelzés.jpg
sarkadykati
2012. szeptember 09. vasárnap, 05:20
geomagneses előrejelzés.g
agica2004
2011. szeptember 08. csütörtök, 15:36
Előrejelzés...
caris11935
2009. december 11. péntek, 13:26
Előrejelzés volt...
caris11935
2009. június 12. péntek, 10:57
előrejelzés.jpg
idgie1975
2009. január 14. szerda, 14:07
Lipton eper
lufipofi
2007. augusztus 04. szombat, 19:34
Lipton citrom 3
lufipofi
2007. augusztus 04. szombat, 19:33
Lipton citrom 2
lufipofi
2007. augusztus 04. szombat, 19:33
Lipton citrom 1
lufipofi
2007. augusztus 04. szombat, 19:33
Lipton kamilla
lufipofi
2007. augusztus 04. szombat, 19:33
Lipton képe
vivax
2007. június 29. péntek, 17:49
Carwood Lipton2
raga
2006. július 21. péntek, 19:11
Lipton Bastogne-nál
raga
2006. július 21. péntek, 19:06
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.