Belépés
2019. június 16. vasárnap | 24. hét | 167. nap | 21:11 | Jusztin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szombaton mutatja be új darabját a Győri Balett
számára. A rendező akkor úgy fogalmazott, hogy a sok üzleti repülőút okozta idegesség és a térbeli tájékozódási zavar miatt egy reggel, amikor felébredt, nem tudta, hogy a világnak melyik részén van. Ezt a szellemi állapotot, fizikai egyensúlyvesztést Soto az általa tervezett, sarkánál megemelkedő színpaddal is illusztrálja.

Az est második része a Terem címet kapta, amely Velekei László művészeti vezető koreográfiája és továbbviszi a spanyol koreográfus gondolatát. Feszegeti, hogy hol a határ a még normálisnak mondható mentális kibillentség és a kóróssá váló, állandósult pszichés anomáliák, életünket és szabad akaratunkat gúzsba kötő fóbiák közt, megszabadulhatunk-e ezektől vagy halálunkig elkísérnek bennünket. A darab abban a pillanatban ábrázolja a szereplőket, amikor felbomlanak evilági kötődéseik és az életüket addig befolyásoló félelmeik, pszichés problémáik kölcsönhatásba lépnek egymással, hogy a darab végén együtt feloldódhassanak egy humoros haláltáncban.

Kiss János elmondta azt is, hogy új
velemenyezd, 2015. november 13. péntek, 11:41
A Föld pusztulásának hatodik szakasza
helyreálljon és a mi fajaink valószínűleg elég hamar el fognak tűnni" - tette hozzá a tanulmány vezetője, Gerardo Ceballos, aki munkatársaival a múlt kihalási rátáit tanulmányozta.
Meteor becsapódás okozhatta a dínók pusztulását

Eredményeik szerint a jelenlegi kihalási sebesség több mint százszorosa annak, amikor a Föld nem ment keresztül tömeges kihalási eseményen. 1900 óta a normálisnak mondhatónál négyszázzal több gerinces tűnt el. Ilyen veszteség jellemzően 10.000 év alatt megy végbe, jelezték a tudósok. A Science Advance szaklapban publikált tanulmány az okok között az éghajlatváltozást, a szennyezőanyagokat és az erdők kiirtását emeli ki.

Az ökorendszerek pusztulásának hatásaként a jelentés olyan előnyök elvesztésére hívja fel a figyelmet, mint a méhek beporzási képessége, aminek három emberi generáción belül búcsút mondhatunk. "Világszerte vannak
megyerimihaly, 2015. augusztus 20. csütörtök, 14:27
ELIZABETH ADLER: Rejtély (48. rész)
most járt itt dr. Blake, meg akarta ölni őt, de helyette a kutyát sebesítette meg életveszélyesen. Szóljanak Harry Jordan nyomozónak, hogy a gyilkos ismét elszabadult! És azonnal küldjenek állatorvost!

***

Dr. Bill Blake tudta, hogy kevés ideje van, ha meg akarja tenni, amit kell, de megígérte az anyjának, és ő mindig megtartotta, amit ígért.
Bemászott a Volvóba, rátekerte a torkán tátongó sebre a drága selyemsálat, fölvette a zakóját, hátrasimította a haját. Okvetlenül normálisnak és nyugodtnak kell látszania, rendes polgárnak, aki hazafelé tart. Megvan nekik a rendszáma, de az csupán a cambridge-i garzonig vezeti el őket, mert csak az szerepel a nyilvántartásban. De az ottani portás még mindig el-árulhatja, hol van az igazi otthona, úgyhogy először oda kell mennie.
A forgalom minimális volt, minden zöldet elkapott, egyetlen rendőrautóval sem találkozott. Mintha csak az anyja segítené, gondolta halvány mosollyal. Pulóverén átütött a vér, összébb húzta magán a zakót.
scorpionsrose, 2015. május 04. hétfő, 18:01
BÉT - Szakértők: a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére pozitívan zárás a BÉT-en
oka nem volt - tette hozzá.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese mindehhez hozzáfűzte, hogy korrekciós nap volt a piacon, ez alól kivétel volt a magyar tőzsde, amely kiemelkedő teljesítményt nyújtott kedden.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának az alapkamatot változatlanul hagyó döntését követő forinterősödés nem zavartameg a pozitív hangulatot - tette hozzá.

Az igazgatóhelyettes szerint a forgalom az elmúlt időszakhoz képest jónak, azonban átlagban csak normálisnak mondható.

A Mol 120 forinttal, 1,07 százalékkal 11 300 forintra erősödött, 549,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 52 forinttal, 1,35 százalékkal 3795 forintra csökkent, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,56 százalékkal 358 forintra nőtt, forgalma 662,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 61 forinttal, 1,61 százalékkal 3850 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és
velemenyezd, 2015. január 27. kedd, 17:42
Szabad egy kormányfőnek vonaton másodosztályon utazni?
Így biztonságosabb számára,mivel forr a levegő körülötte, -nem a szeretettől...
Lehet a tömeggel elvegyülve "láthatatlannak" maradni, ami -ha ez volt a szándéka - nem sikerült.
Az is lehet,hogy mivel erősen paranoiás,ezért merénylettől tart s emiatt az alteregóit kérték fel erre a szerepre.
Az is lehet,hogy itthon lapított mint marhafos a bokorban, csak ezt az utazást kitalálták neki,míg lecsitulnak az első indulatok jobb ha úgy tudjuk nincsen Magyarországon.
Az is lehet,hogy kacsa az egész hír.Lehet rá magyarázatot találni annyit amennyit csak akar az ember, viszont ami biztos az az,hogy igen sokan gyűlölik és ha az érzésem nem csal,akkor ez a kritikus tömeg egyre szaporodik.
Visszatérve a kérdésre: egy minden tekintetben normálisnak mondható miniszterelnök néha megengedheti magának,melyre külföldi példák is vannak.Felőlem pedig azzal megy amivel akar,csak ne jöjjön vissza :-)))
bacskaitamas, 2014. november 03. hétfő, 06:21
Kötelező olvasmány
meglepődnek, de igen! Ez azt jelzi, hogy egy fog sérült, ami által baktériumok rakódhatnak le, juthatnak el szervezetünkbe, és megtámadhatják a szájban lévő idegeket. Ez a fogunk riadója a bajra.

4. Éles fájdalom az oldalunkban

Több szervünk adhat jelet magáról ezen a ponton. A nőknél a petefészek, másoknál a vakbél. Ezeknek a szerveknek a megbetegedése pedig nem játék és elég súlyos betegség is kialakulhatnak.

5. Gyakori puffadás

Bizonyos étkezéseknél mondható normálisnak, azonban a rendszeres puffadás szintén nem utal jóra. 2007-ben például egy kutatás kimutatta, hogy a rendszeres puffadásos emberek majdnem egésze rákos daganatot hordozott magában, ami majd csak évekkel később derült ki és akkor már visszafordíthatatlan volt a folyamat.

6. Visszatérő, bizsergő lábujjak

Kicsit nevetséges lehet, pedig higgyük el, ez sem az! A gerincben lévő erek okozzák, amelyekkel ha nem törődünk eleget, idegrendszeri károsodást is okozhatnak.

7.
horvathnemagdi, 2014. október 31. péntek, 19:57
Szerintetek melyik a legrosszabb párt Magyarországon?
Én már csak úgy vagyok, hogy a jobb oldal arcából ez is sok, amit látunk . Én hálistennek, csak könyvből és filmekről, történelemórákon ismertem meg a hozzájuk hasonló "embereket"
Csak reméltem, hogy ez így is marad .
Nem adatott meg .
Itt masíroznak városokban utcákon a nácikra tökéletesen hasonlító egyenruhákban, azok, akik hiányoztak a történelem órákról . Ráadásul magyar keretlegény kísérettel .
Az ilyenek menjenek idegen légióba, Afganisztánba, és hagyják békén a normálisnak mondható embereket .
Máshol is így kezdték....vonulgatással, megtévesztésekkel, aztán mi lett belőle ?
Csak remélem, hogy a hazai és a külföldi józan többség nem hagyja, hogy újra megismételhessék az elődök rémtetteit .
Kérek minden fórumozót, hogy most ne kezdjenek összehasonlítgatni egyéb szennyes dolgokat elkövetőkkel . Ezek magukban is túl sokan vannak . És naiv megtévesztett támogatóik is .
Ha fele igaz a #11-ben leírtakból, az rettentően szomorú ,és megbocsáthatatlan, hogy tanult
feerko, 2014. május 03. szombat, 22:04
Betegségek okai
női nemnek nincs szüksége az izomfejlesztésre.

PROSZTATA ELHELYEZKEDÉSE ÉS PROSZTATA GYULLADÁSA

A prosztata, magyarul dülmirigy, a hím ivarsejtek tárolója; a húgyhólyag alatt, a húgycső körül helyezkedik el. Ennek az a hátrányos következménye, például, ha a prosztata valami oknál fogva megnagyobbodik, összenyomhatja a húgycsövet, és vizelési nehézséget okozhat. A prosztata megnagyobbodás nagyobb részben jóindulatú, általában az 40-50 év feletti férfiaknál jelentkezik. Ez normálisnak mondható. A jóindulatú megnagyobbodást a mirigyek göbös elfajulása okozza, amely az időskorúaknál nem minden esetben jár vizelési panasszal.

Amennyiben vizelési probléma lép fel, jó, ha azonnal orvoshoz fordul az illető, mert egy ártatlan megnagyobbodás is (ne reménykedjen senki, nem múlik el magától) a Prosztata-gyulladását okozhatja.

A prosztata-gyulladást általában baktériumok vagy egyéb kórokozók okozzák. Ez lehet heveny, és lehet krónikus gyulladás. A bakteriális
tripike, 2014. április 27. vasárnap, 16:36
Honnan lehet észrevenni, hogy lázas a kutyám?
nincs így! Hogy egyértelműen kiderítsük, hogy van-e láza a kutyánknak, szerezzünk be egy digitális lázmérőt, mellyel pár másodperc alatt a végbélen keresztül megmérhetjük a testhőmérsékletét! Ehhez fel kell emelni a kutya farkát, a testét meg kell tartani, és óvatosan a végbélbe kell nyomni a lázmérőt.A kutya normális testhőmérséklete függ az állat testsúlyától: minél nagyobb tömegű, annál alacsonyabb az átlaghőmérséklete. A mini fajtáknál, akik 1-5 kg között mozognak, a 39-39,5 fokos testhőmérséklet normálisnak mondható, a nagy és óriástestú kutyáknál pedig a 38-38,5 fok. Ebből következik, hogy a kistestűeknél 39,5 és 40 fok felett, nagyobb testűeknél viszont 38,5 fok felett beszélhetünk lázról. Ha egy nagytestű kutyának 40 fok feletti testhőmérséklete van, azonnal forduljunk orvoshoz, mert az már súlyos lázat takar!

A lázas állapotra utaló további tünetek a bágyadt, szomorú szemek, melyek csillogóvá válhatnak. A kutya ilyen esetben próbálja hűteni is magát a padlón, egyfolytában liheg, még akkor
gitta37, 2014. március 19. szerda, 10:36
Honnan tudjam megfelelő műszer nélkül, hogy kb. mekkora a lakás páratartalma?
Ha elég neked egy valóban egyszerű felismerés, a helyzet értelmezésére, és nincs hozzá semmi műszered, akkor cselekedj így:
Egy kis, lapos tányérkára, tégy egy-két evőkanálnyi konyhasót. Majd ezt, állítsd a helység egy asztalkájára. Fél nap múlva, vizsgáld meg a só állapotát.
- Ha szárad marad, akkor a lakásban, alacsony a relatív nedvességtartalom. Akár száraznak is mondható. Kevesebb, mint a 40%. Kiszárítja a szemet, fej, torok-fájdalommal is járhat.
- Ha úgy találod, hogy bár nyirkos, de még lehet vele morzsálva sózni, akkor az a normálisnak mondható, átlagos (egészséges) nedvesség tartalom, Ez, 45-55%-nak felel meg.
- Ha só, már vizes, nem lehet elmorzsálni, tapad, csepeg, akkor, már 60% feletti relatív nedvesség. Ilyenkor, már pára van az ablakon, a hideg hidakon, a hideg sarkokban, palackokon, hideg tárgyakon stb. Ez ellen mát épületgépész módon kell eljárni.
sultan, 2014. január 05. vasárnap, 20:16
Egy hosszabb vers a válságról.
faluban!
Nem ülhetünk tunyán, csodára várva,
hisz itt nem dübörög más, csak az áfa.
Hiába jajgatunk, csapunk arénát,
attól nem fogjuk eladni a répát.
Mostohalány a falvak között ő:
a mi kis falunk, Bivalyförösztő.

Nos, tisztelt képviselőtestület,
emeljék föl végre a szívüket!
Töprengjen ifjú, vén, kopasz és szőke,
hogy mitől csábulna ide a tőke?
Mert azzal egyetért apó és fruska,
hogy nem hiányzik itt más: csak a suska.
Mert amúgy normálisnak mondható:
apró a meggy és hínáros a tó,
a szárnyvonalat bezárták tavaly,
a kocsmában mindenki mint talaj,
egy utca van (kicsi az én falum!),
kis kápolna, kis bolt, kis etnikum.
De monstantól legfőbb erőnk e tan:
Bivalyförösztőnek jövője van!

Hogy mit...? Hogy végre ipart kell csinálni?
Kohászattal most nem lehet kaszálni!
Nutria? Abba belebuktunk egyszer -
azóta vagyok én a polgármester.
Átnéztem tervet, vagy nyolcat-tizet,
mi
padrag, 2014. január 02. csütörtök, 16:43
2/6
Képek, videók
balett 002.png
chillik
2017. augusztus 07. hétfő, 18:09
balett 001.png
chillik
2017. augusztus 07. hétfő, 18:09
balett 011.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:28
balett 010.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:27
balett 009.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:26
balett 008.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:26
balett 007.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:25
balett 006.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:24
balett 005.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:24
balett 004.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:23
balett 003.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:23
Vasútállomás -rendező
magdaseppa
2008. április 17. csütörtök, 20:53
M44 517 Szeged Rendezőn
brummologus
2007. november 22. csütörtök, 19:46
A rendező pácban
zsboya
2007. június 06. szerda, 00:40
rendezö1
zsboya
2007. május 29. kedd, 18:40
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.