Belépés
2019. december 09. hétfő | 50. hét | 343. nap | 22:24 | Natália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Önkormányzat 2019 - Karácsony: a főváros új vezetése partneri viszonyra törekszik a kormánnyal
"rabszolgatörvény" alkalmazását a fővárosi cégeknél, és budapesti érdekegyeztető tanács létrehozását kezdeményezik.

Javaslatot tesznek egy ötletpályázat kiírására, hogy a Városháza most parkolónak használt területét parkká alakítsák.

Október 23-án megnyitják ezt a parkolót - ezzel is azt üzenve a polgároknak, hogy nyitott Városházát szeretnének -, és a rendszerváltást, valamint a harmadik köztársaságot ünneplő kulturális programsorozattal várják a fővárosiakat - jelentette be.

Karácsony Gergely ezután kérdésekre válaszolt. Mindenképpen szóvá teszi a kormánynál - közölte -, hogy Budapest alulfinanszírozott. Hivatalba lépése után az elsők között ellenőrzi, mekkora összeget hívtak le a főváros hitelkeretéből. Abban már biztos, hogy a város adósságállománya nagyon magas, ennek orvoslására pedig nem lát más megoldást, mint az állami konszolidációt - fűzte hozzá.

Kifejtette, hogy az eddigi budapesti stadionépítésekkel sem értett egyet, az új létesítményeket pedig azért sem támogatja, mert a
velemenyezd, 2019. október 16. szerda, 18:35
Magyarország megkapja hatszázezer, a második világháborúban szovjet táborokba került magyar fogoly azonosító ka
egyéni életutakból, hogy az elődeink által elkövetett hibák ne ismétlődhessenek meg - emelte ki Latorcai János.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója, az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság magyar társelnöke előadásában elmondta: 1939 után a II. világháborús hadi események miatt a Szovjetunióban mintegy hatmillió ember került fogságba. 15 százalékuk magyar nemzetiségű volt. A hatmillió embert körülbelül négyezer lágerben helyezték el.

Elmondta, a kartonokon - amelyeket majd ezután ad át Oroszország - 18 releváns információ van. Az adatok között szerepel például a fogoly neve, apja neve, a születési év, a láger neve.

Szabó Csaba kiemelte, ha az adatok feldolgozásával végeztek, meg tudják majd mondani, hogy a fogoly hol halt meg, de akár azt is, hogy hol lett eltemetve.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke, az Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság tagja elmondta, az, hogy ez a hatalmas adatmennyiség "közkinccsé" váljon, még sok munkát
velemenyezd, 2019. október 14. hétfő, 17:21
Nobel-díj - Olga Tokarczuk és Peter Handke kapja a 2018-as és a 2019-es irodalmi Nobel-díjat
cselekmény több szálon és különböző szinteken bonyolódik. Egyformán népszerű az olvasóközönség és a kritikusok körében.

Első önálló könyve egy verseskötet volt, amely 1989-ben jelent meg. Hosszabb szünet után prózai munkákkal folytatta. Az őskönyv nyomában 1993-ban látott napvilágot. Allegorikus regény, a 18. századi Franciaországban játszódik, és azt jelképezi, hogyan próbálták megtalálni az emberek az Abszolút Igazságot. Átütő sikere, a Nappali ház, éjjeli ház című regénye választott falujáról szól. Ezután hagyott fel polgári foglalkozásával, azóta minden idejét az irodalomnak szenteli.

Számos lengyel és külföldi irodalmi díj, köztük a Nemzetközi Man Booker-díj birtokosa. Több művét is dramatizálták, megfilmesítették.

A 76 éves Peter Handkét, a német nyelvterület egyik legismertebb és legellentmondásosabbnak tartott szerzőjét nagyhatású munkásságáért ismerték el, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát.

Handke 1961-től a Grazi Egyetemen jogot
velemenyezd, 2019. október 10. csütörtök, 14:32
Assisi Szent Ferenc 10.04
Igenaptár oldalon
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Krisztus által keresztre szegeztetett nekem a világ, és én a világnak.
Testvéreim!
Nem akarok mással dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.
Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének! Ezután senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert Jézus jegyeit viselem testemen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel, testvérek! Ámen.
Ez az Isten igéje. Gal 6,14-18

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Országa titkait a mennyei Atya elrejtette a bölcsek és okosak elől, de feltárta a kicsinyeknek.
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a
maroka, 2019. október 04. péntek, 08:07
A halott orvos nem hazudik...
apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?" Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: ,,Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted." Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.
Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.
Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.
Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett
lilagondolatok, 2019. október 03. csütörtök, 13:41
Kiss Ernő eddig ismeretlen búcsúlevelét mutatták be Budapesten
- mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából összehívott sajtótájékoztatón, amelyen átadta a dokumentumot a levéltárnak.

A miniszter felidézte: a többi aradi vértanúhoz hasonlóan, bár megtehette volna, Kiss Ernő nem menekült el a felelősségre vonás elől. Mivel császári erők ellen nem vezényelte a csapatait, az ítéletét kötél helyett golyó általi halálra módosították. Az ítélet végrehajtásakor az első golyó a vállát találta el, ezután maga vezényelt újabb sortüzet a kivégzőosztagnak.

A most átadott búcsúlevélben arra kéri féltestvérét, hogy ne haragudjon senkire, és bocsásson meg ellenségeinek - tette hozzá Kásler Miklós.

A háromoldalas levél tartalmi elemeiben megegyezik a korábban is ismert Kiss Ernő-búcsúlevelekkel - mondta el az eseményen Németh György főlevéltáros. Hozzáfűzte: Kiss Ernő dúsgazdag örmény családban született, egyike volt a kevés magas rangú császári tisztnek, akik átléptek a magyar honvédségbe, és
velemenyezd, 2019. október 02. szerda, 11:01
Lisieux-i Kis Szent Teréz szűz és egyháztanító 10.01
dolgozzál! Imáimban Istenhez igazodva teszem, amit tennem kell.
* * *
Seregély István emeritus egri érsek szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben az Adoremusba elmélkedéseket írjon. A lelkipásztorkodásnak ez a formája sokakat megérintett, számos elismerő levél és szóbeli közlés érkezett szerkesztőségünkhöz, melyekben az olvasók kimagaslónak tartották írásait, örömmel olvasták Útravaló-gondolatait. Érsek úr előre dolgozott. Karácsony előtt már a 2020-as évre készítettük elő a közös munkát. Ezután érkezett a fájdalmas hír, hogy papi életét befejezve az Örök Hazába költözött. Amikor megköszönjük a Teremtőnek életét és a tehetséget, mellyel megajándékozta, kegyelettel emlékezünk rá, és olvassuk az Adoremus októberi számában eligazító tanítását. Requiescat in pace!

Fotó: Pixabay
Magyar Kurír

*
- Igenaptár oldalon

- Wikipedia oldalon
maroka, 2019. október 01. kedd, 08:14
zöld turmix
sült krumplit, vagy süteményeket eszel, mégis vittél be rostot, vitaminokat, ásványi anyagokat. Ráadásul amikor reggel zöld turmixot iszol, kevésbé esel kísértésbe a nap folyamán (ez egy egészséges trükk, nem muszáj elhinned, inkább győződj meg róla saját magad).

Az internet tele van nagyszerű zöld turmix receptekkel, viszont a titok az, hogy nincs szükséged receptre. Sokkal egyszerűbb megtanulni az alap képletet, ami mindig biztosítja számodra megfelelő mennyiségű tápanyagokat és a jó ízt. Ezután bátran kísérletezhetsz az ízekkel és a hozzávalókkal, és saját recepteket találhatsz ki. Itt van minden, amit meg kell jegyezned:

1. Kezd pár nagy marék leveles zöldséggel
Van pár alapszabály, amit követned kell. Minden zöldségben vannak tápanyagok és anti-tápanyagok, hogy megelőzzék, hogy az állatok kizárólag csak egy fajtát legeljenek, amíg ki nem hal a növény. Akkor a leghatásosabb (és kerülöd el, hogy kárt okozzon), ha rendszeresen változtatod a levélfajtát. Ha eddig például sok
faciendum, 2019. szeptember 26. csütörtök, 11:00
Diólevél krém házilag
Érdemes szedni pár diófa levelet! Sokféle betegségre használható!

A diófalevélből készített krémet mindenféle bőrproblémákra, továbbá reumásoknak számára is ajánljuk! A krémet masszírozzuk a beteg testrész környezetében. Tapasztalni fogjuk jótékony hatását! Semmiféle mellékhatása nincs, csak arra kell figyelni, hogy eleven sebbe ne kerüljön.

Diófalevél krém készítése - 25 dkg olvasztott zsiradékba tegyünk 10 nagy diólevelet és 10 nagy körömvirág fejet. Hagyjuk összeérni három napig. Ezután gőz fölött melegítsük 10 percen keresztül, majd szűrjük le. Zárható üvegbe, dobozba tegyük, és hűtőben tároljuk. Fél éven keresztül használható!

Bármilyen zsiradék alkalmas a krém készítése - pl. étkezési sertészsír vagy kókuszzsír is.

Diólevél-olaj - 10 dkg friss diólevelet 2 dl növényi olajban áztatunk 20 napon keresztül. Lehetőleg hidegen sajtolt napraforgó- vagy repceolajat használjunk! Szűrjük le, majd száraz, hűvös helyen lezárva tároljuk. Fekélyek és egyéb bőrbetegségek
pacsakute, 2019. szeptember 21. szombat, 20:15
Bingeni Szent Hildegárd apátnő, egyháztanító
az ,,engedetlen" apátnőt nővéreivel és kolostorával együtt interdiktum alá helyezték. Elvitették a kolostorból az Oltáriszentséget, a harangokat nem húzhatták meg, és elhallgatott a zsolozsma is. Hildegárd sok harc után ezt írta az érseknek: ,,Kaptam egy látomást: jobb nekem, ha emberek kezébe esem, mintha megszegem az én Istenem parancsát." Hosszas tárgyalásokra és befolyásos emberek közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy az érsek végül feloldja az interdiktumot.
Nem sokkal ezután, 1179. szeptember 17-én Hildegárd hosszú, fáradságos útja után megtérhetett az örök hazába.
- Halála után a bencés renden belül tisztelték, sírjához zarándokok jártak, és a 13. századtól a hagiográfiában szentként tartják számon. A hivatalos szentté avatást többször is elindították, de az eljárás a lezárásig nem jutott el. A bencés rend 1916. szeptember 17-én vette fel ünnepét naptárába. 1979-ben, Hildegárd halálának 800. évfordulóján II. János Pál pápa úgy emlékezett rá, mint szentre és
maroka, 2019. szeptember 17. kedd, 17:55
A hagyma gyógyhatásairól
mennyiségű tejjel
felfőzünk. Este lefekvés előtt, langyosan fogyasszuk.

Hideg végtagok esetén
Egy hagymát apróra vágunk és leforrázunk. Kihűlés után a főzettel a kihűlt
végtagot átmossuk.

Migrén
Közeledő migrént megelőzhet a homlokra helyezett hagymapakolás.

Hajhullás
Néhány szem hagymát igen apróra vágunk, vagy lereszelünk. Egy kevés langyos
vízzel elkeverjük, majd a pakolással hajunkat, fejbőrünket befedjük. Pár
percig rajta hagyjuk, ezután jöhet az alapos hajmosás.

Szemölcs
A hagymát feldaraboljuk, meghintjük sóval . Hagyjuk így egy éjszakán át, míg
levet ereszt. Ezzel a lével naponta kétszer dörzsöljük be a szemölcsöt.

Hagymareceptek
A friss hagyma kiváló és olcsó téli vitaminforrás, bár kevesen szeretik a
nyers hagymát. A következő receptek segíthetnek abban, hogy "dugjuk el" ezt
az egészséges zöldséget ételeinkben.

Májkrémes hagymasaláta
Két kemény tojást apróra
pacsakute, 2019. szeptember 13. péntek, 22:56
Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt vádat emeltek egy férfi ellen Győrben
Takács Péter főügyész közleménye szerint a férfi és a szomszédos család között kialakult haragos viszony 2010 őszére tettlegességig fajult. Ezután a vádlott 2011 nyarán légpuskával meglőtte a szomszéd családfőt, 2015-ben pedig levélben és egy napilap olvasói levelében fenyegette meg szomszédasszonyát.

E tettei miatt a férfit a bíróság akkor felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A vádlott tavaly nyáron feljelentést tett a 2010-ben történt bántalmazása miatt, de azt elévülés miatt elutasították. Ekkor a vádlott két beadványban is azzal fenyegette meg az ügyészséget, hogy "ha nem kap erkölcsi és anyagi elégtételt", ha nem foglalkoznak az ügyével, akkor a szomszéd férfi feleségét mint felbujtót megöli késsel, baltával, benzinnel és gyufával. Idén februárban aztán a nőt magát is megfenyegette levélben.

A férfi jelenleg letartóztatásban van.
velemenyezd, 2019. szeptember 12. csütörtök, 09:01
2/415
Képek, videók
Írások az önkormányzati ú
furaila
2019. június 27. csütörtök, 11:03
gomb_onkormanyzat_jogs zab
martimarti
2015. december 17. csütörtök, 19:37
Újpesti Önkormányzat.JPG
margoboszi
2009. április 19. vasárnap, 12:58
Újpesti Önkormányzat épül
margoboszi
2009. április 19. vasárnap, 12:58
Önkormanyzat.JPG
csokegyorgy
2008. augusztus 20. szerda, 10:55
dalmandi önkormányzat
nyuszi111
2007. december 12. szerda, 16:32
Szlovák önkormányzat
jbal
2007. augusztus 07. kedd, 16:45
Önkormányzat/Kat.templ om
kovarygizella
2007. június 15. péntek, 23:50
Önkormányzat épülete
kercaszomor
2007. március 07. szerda, 10:53
Az önkormányzat épülete
matahari51
2007. január 06. szombat, 10:29
Önkormányzat felülről
lenzo
2006. november 07. kedd, 17:43
Karácsony Gergely.jpg
agica2004
2014. december 16. kedd, 12:45
10261 fovarosi kozgyules.
maroka
2006. október 23. hétfő, 23:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.