Belépés
2019. szeptember 19. csütörtök | 38. hét | 262. nap | 04:38 | Vilhelmina
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Elültették a fővárosi fatelepítési program tízezredik fáját
alapján - tette hozzá.

Tarlós István elmondta, a már mintegy 6 ezer hektár - főleg a budai részen található - erdősült területen kívül további 2700 hektár be nem telepített, erdőnek kijelölt terület található, többnyire a pesti külső kerületekben. A főváros vezetése vállalta, hogy Budapesten 2030-ig a 300 hektár új, illetve újabb, nagy zöldfelületi intenzitású rekreációs területet hoz létre, ami az erdőterületekben számolva további 5 százalékos növekedést jelent majd.

Közölte, a program során legnagyobb számban juharokat, gömbakácokat, kőrisek és hársakat ültettek. A legtöbb fát a X., a XIV. és a XVIII. kerületben telepítették.

A főváros, a saját költségén, a Főkert hivatalos kimutatása szerint több fát ültetett el Zuglóban, mint "a magát zöldnek nevező zuglói polgármester a saját kerületében" - jegyezte meg Tarlós István, hozzátéve azt is, hogy Karácsony Gergely, aki az ellenzék főpolgármester-jelöltje, a Pillangó Parkban kivágatott körülbelül száz fát.

Elmondta, a faültetési program
velemenyezd, 2019. szeptember 13. péntek, 17:02
Háromszáz versenyző indul Budapesten az első World Urban Games-en
Párizsban a bréktánc is bemutatkozik az olimpián" - fogalmazott Molnár Viktor.

Raffaele Chiulli, a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) elnöke azt mondta, boldog, hogy itt lehet Budapesten egy olyan eseményen, ahol a sport, a művészet és a zene is találkozik.

"A helyszínek lenyűgözőek, a szervezők remek munkát végeztek. Fontos, hogy tartsuk a lépést a fiatalokkal, ezzel a háromnapos rendezvénnyel nagy lépést teszünk ebbe az irányba" - jelentette ki a sportvezető.

A verseny egyik legnagyobb sztárja, az ötszörös extrémsport-játékok-győztes bmx-versenyző, a venezuelai Daniel Dhers kiemelte, a szervezők nehéz, de rendkívül magas színvonalú pályát építettek.

"A világ legjobbjai jöttek el, sok különböző stílusú versenyzőt láthatnak majd a nézők, biztosan nagy csatát fogunk vívni egymással" - mondta a 34 éves sportoló, aki néhány héttel ezelőtt megnyerte a Pánamerikai Játékokat.

A sportág ötkarikás programba kerülése kapcsán azt mondta: amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság
velemenyezd, 2019. szeptember 12. csütörtök, 16:42
Jelentősen lassult az infláció augusztusban Németországban
Augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, 1,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, míg júliusban 1,7 százalékos emelkedést mértek.

Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak augusztusban. Júliusban havi szinten 0,5 százalékkal nőttek az árak.

A gyakran változó energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,4 százalékkal nőtt, míg havi szinten 0,1 százalékkal csökkent augusztusban.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 1,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben viszont 0,1 százalékkal csökkent augusztusban. Júliusban éves bázison 1,1 százalékkal, havi szinten pedig 0,4 százalékkal nőtt az uniós harmonizált fogyasztói árindex.

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára.

Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik,
velemenyezd, 2019. szeptember 12. csütörtök, 08:51
Coface: az idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 3,2 százalékkal bővülhet a közép-kelet-európai térség GDP-je
de a hosszú távú befektetések lassulása és a gyengébb export visszafogják a GDP bővülését.

A hitelbiztosító elemzése bemutatja a régió ötszáz legjelentősebb vállalatát is. A nemzetközi hitelbiztosító tizenegyedik alkalommal teszi közé a rangsort, amely az árbevétel mellett figyelembe vesz olyan mutatókat is, mint a dolgozók létszáma, a vállalati szerkezet, a gazdasági szektorok és az egyes piacok sajátosságai, így reprezentatív képet ad a régió gazdasági teljesítményéről is.

A térség 500 legnagyobb cégének összesített forgalma 9,6 százalékkal, 698 milliárd euróra nőtt tavaly, a nagy cégek 78,8 százaléka számolt be a forgalom növekedéséről. A kihívások miatt az összesített nyereség 1,6 százalékkal, 30 milliárd euróra csökkent. Alacsony a térségben a munkanélküliség, azonban a munkaképes korú lakosság csökkenése jelentős munkaerőhiányt okoz, ez a bővítési tervek megvalósításánál is nehézségeket idéz elő. Emelkednek a munkabérek, így a bekerülési költségek magasak, nőnek a cégek működési
velemenyezd, 2019. szeptember 08. vasárnap, 11:31
Brexit - Bírósági úton kényszerítenék Johnsont a megállapodás nélküli Brexitet tiltó törvény betartására
A BBC-nek több jogi szakértő azt mondta szombaton, hogy a konzervatív párti kormányfő akár börtönben is találhatja magát, ha nem hajlandó eleget tenni a jogszabályból eredő kötelemnek.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt által kezdeményezett indítványt szerda éjjel fogadta el 327-299 arányban az alsóház, komoly vereséget mérve a kezdeményezést hevesen ellenző Johnsonra.



A brit parlament felső kamarája, a Lordok Háza péntek este szintén elfogadta a törvényt, amely így II. Erzsébet királynő formális jóváhagyásával életbe lép.

A jogszabály lényege az, hogy ha október 19-éig a parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Boris Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a jelenlegi helyzet alapján október 31-én esedékes kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

A kilépés további - immár harmadik - halasztásának jóváhagyásához az Európai Unió állam- és kormányfői alkotta
velemenyezd, 2019. szeptember 07. szombat, 18:11
Ünnepélyes tanévnyitót tartottak a kárpátaljai magyar iskolák Csongoron
felolvasták Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a kárpátaljai magyar iskolák pedagógusait és diákjait köszöntő levelét. Írásában a politikus a többi között hangsúlyozta, "hisszük és valljuk, hogy jövőnk zálogai a magyar gyermekek, a pedagógusok pedig ennek a jövőnek építői. Kiemelt figyelmet fordítunk az oktatásra, hiszen gyermekeink anyanyelvi nevelése a magyar jövőnk biztosítéka, ezért is állunk ki rendíthetetlenül a kárpátaljai magyar közösség oktatási és nyelvi jogaiért." Legnagyobb feladatnak a szülőföldön való boldogulást, a közösségek megőrzését és gyarapodását nevezve a politikus aláhúzta: "Szeretnénk, ha a Kárpátalján élő emberek számára a legelemibb feltételeket tudnánk biztosítani, ezért az idén a magyar kormány az igényelhető szociális csomag keretösszegét megkétszerezte".

Levelében az államtitkár példaértékűnek nevezte, ahogy "a kárpátaljai magyar közösség büszke bástyaként áll a legnehezebb időszakokban is." Megköszönve a pedagógusok "kitartó, áldásos munkáját és
velemenyezd, 2019. szeptember 07. szombat, 13:31
A vártnál erősebben bővült a foglalkoztatás augusztusban az Egyesült Államokban
A humánerőforrás-gazdálkodási, bérgazdálkodási és adózási szolgáltatásokat nyújtó intézet (Automatic Data Processing/ADP) kimutatása szerint az év nyolcadik hónapjában 195 ezerrel - április óta a legnagyobb mértékben emelkedett a magánszektor nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma.

Piaci elemzők 149 ezres növekedést vártak júliusra.

A júliusra közölt 156 ezres növekedést lefelé, 142 ezerre módosította az ADP a felülvizsgálat után.

Augusztusban a legfeljebb 49 alkalmazottat foglalkoztató kisvállalatoknál 66 ezerrel, az 50-499 alkalmazottat foglalkoztató középvállalatoknál 77 ezerrel, a nagyvállalatoknál pedig 52 ezerrel emelkedett a munkahelyek száma.

A növekedés szinte teljes egészében a szolgáltatóipari szektornak tudható be, ahol 184 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az árutermelésben 11 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala pénteken közli a gazdaság egészére vonatkozó augusztusi
velemenyezd, 2019. szeptember 05. csütörtök, 14:51
Nagy István: a magyar agráriumban elkerülhetetlen a nemzedékváltás
Nagy István úgy fogalmazott: az agrárképzések során elsajátítható ismeretek azok, melyek egyben a vidék megtartó erejét hivatottak szolgálni, csak a korszerű agrárismeretek átadásával biztosítható, hogy a fiatal generációk helyben találják meg a boldogulásukat.

Elmondta, hogy az agrártárca jelenleg a második legnagyobb intézményfenntartó, 47 agrár-szakképző intézményt tartanak fenn az ország 62 pontján, ahol százféle szakképesítés megszerzése közül választhatnak a jelentkezők, és ahol idén több mint 7300 első éves tanuló kezdi meg középiskolai tanulmányait, 284-gyel többen, mint a megelőző évben.

Hozzáfűzte: a sokszínű képzési rendszert - az ágazati sajátosságokat figyelembe véve - úgy építették fel, hogya "termőföldtől az asztalig" elv megvalósításával képes legyen megfelelni az élelmiszergazdaság igényeinek.

Nagy István beszédében rámutatott: a jövő agrárszakembereinek ma már iskolai végzettségük birtokában azzal is szembe kell nézniük, hogy a munkakörök átalakultak, a robotizáció, az
velemenyezd, 2019. szeptember 02. hétfő, 13:52
Az idei volt a harmadik legmelegebb nyár Németországban a rendszeres mérések kezdete óta
Az augusztus utolsó két napjára vonatkozó előrejelzéseket is figyelembe vevő elemzés alapján az évszak átlaghőmérséklete 19,2 Celsius-fok volt, ami 2,9 fokkal meghaladja a sokévi átlagot.

A tavalyi nyár még melegebb volt, akkor 19,3 Celsius-fokos átlaghőmérsékletet regisztráltak, az utóbbi 138 év legmelegebb nyara pedig 2003-ban volt, 19,7 Celsius-fokos átlaghőmérséklettel.

Az idei nyár új melegrekordot hozott, egy szélsőségesen erős hőséghullámmal, amelyben július 24-től július 26-ig három egymást követő napon 40 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet, és 42,6 fokon új történelmi csúcsot mértek, ami több mint 2 Celsius-fokkal meghaladja az előző, 2015 augusztusában 40,3 Celsius-fokon beállított rekordot.

Az idei nyár nemcsak kiugróan meleg, hanem száraz is volt Németországban, négyzetméterenként átlagosan 175 milliméter csapadék hullott, ami 27 százalékkal elmarad a megszokott 239 millimétertől. Több térséget rendkívüli aszály sújtott, Észak-Rajna-Vesztfáliától Brandenburg déli
velemenyezd, 2019. augusztus 30. péntek, 14:42
Az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai parádéját szervezik Pekingben október elsején
Az évforduló alkalmából a kínai főváros központi Tienanmen terén beszédet mond Hszi Csin-ping kínai elnök, ezt követően pedig katonai parádét és felvonulást tartanak. Az esti órákban ugyanitt művészeti előadást, valamint tűzijátékot tekinthetnek meg az esemény résztvevői.

A katonai parádéról Caj Csö-csün, az esemény szervezésével megbízott kormányhivatal helyettes vezetője elmondta: az elmúlt évtizedek legnagyobb ilyen jellegű bemutatója lesz, felülmúlva a Kínai Népköztársaság kikiáltásának ötvenedik és hatvanadik évfordulóját is, de a második világháború lezárásának 70. évfordulóján tartott katonai parádékat is. Az eseményen először lesznek láthatók a kínai hadsereg legfejlettebb fegyverei is.

A nagyszabású katonai parádét egyes megfigyelők erődemonstrációnak tartják, amellyel a több mint két hónapja tüntető hongkongiaknak akarnak üzenni. A bejelentés napján, csütörtök hajnalban a kínai hadsereg hongkongi helyőrsége végrehajtotta szokásos éves kontingenscseréjét. A csapatforgatás rutinszerű
velemenyezd, 2019. augusztus 29. csütörtök, 09:31
Szijjártó: szorosabbra kell fűzni a gazdasági együttműködést Indiával
területre fókuszálnak az együttműködés építésekor. Ezek a filmgyártás, a digitalizáció, a vízgazdálkodás, a napenergia és a gyógyszeripar - sorolta.

A vízgazdálkodást illetően kifejtette: a régióban magyar cégek a városi vízvezetékrendszerek kiépítése, a szennyvízkezelés és a víztisztítás területén tevékenykednek. Az együttműködési lehetőségek további megvitatására októberben Budapestre látogat az indiai vízügyi miniszter - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter kitért arra: India a világ hetedik legnagyobb gazdasága, az elmúlt években 7 százalék felett alakult a GDP-növekedése. Az indiai vállalatok a negyedik legnagyobb ázsiai befektetői közösséget adják Magyarországon, 35 indiai cég csaknem hétezer magyar embernek ad munkát, és három vállalattal stratégiai partnerségi megállapodást is kötöttek - közölte.

Megjegyezte: a kétoldalú kereskedelmi forgalom is dinamikusan bővül, tavaly 16 százalékkal nőtt, és az eddigi adatok alapján idén is tartható ez a növekedési ütem.

A tárcavezető azt is mondta,
velemenyezd, 2019. augusztus 26. hétfő, 12:41
Csaknem ezer helyi közösség jött létre a Cselekvő közösségek projektnek köszönhetően
Az összegzés szerint a projektzáró sajtótájékoztatót csütörtökön tartották Szentendrén.

A közlés szerint Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte: ez volt az első alkalom, hogy a múzeumok, a közművelődési intézmények és a könyvtárak módszertani központjai összefogtak egy nyitott, aktív és együttműködő társadalom fejlesztésének érdekében. A projekt eredményei várhatóan hatással lesznek a kulturális szakterület fejlődési irányaira az elkövetkező 10-15 évben.

Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy a projekt a kulturális intézményrendszer eszközeivel segítette az önkormányzatok, múzeumok, könyvtárak, közművelődési intézmények, civil szervezetek és a lakosság közötti kapcsolatok megerősödését, nagy mértékben hozzájárult az aktív közösségek számának növeléséhez.

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője kiemelte
velemenyezd, 2019. augusztus 22. csütörtök, 18:58
1/409
Képek, videók
20111220-tarlos-istvan .jp
agica2004
2012. január 22. vasárnap, 16:49
20110512Tarlos István -Or
agica2004
2011. május 19. csütörtök, 15:34
20110303 tarlos istvan.jp
agica2004
2011. március 04. péntek, 10:20
Tarlós István.jpg
agica2004
2011. március 04. péntek, 10:19
Orbán V&Tarlós István
kicsoda57
2010. október 09. szombat, 22:42
Tarlós István Bpest polg.
kicsoda77
2010. október 05. kedd, 21:27
Karácsony Gergely.jpg
agica2004
2014. december 16. kedd, 12:45
Pillangó
eva6
2019. szeptember 13. péntek, 10:49
Cica pillangóval
eva6
2019. szeptember 05. csütörtök, 09:12
Koala és a pillangó.gif
pacsakute
2019. május 05. vasárnap, 20:02
Png pillangó
eva6
2019. április 03. szerda, 14:49
pillangó.png
durcimarcika
2019. március 30. szombat, 20:54
Virág pillangóval
eva6
2019. március 30. szombat, 15:27
Virág pillangóval
eva6
2019. március 26. kedd, 10:32
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.