Regisztráció  Belépés
2018. augusztus 16. csütörtök | 33. hét | 228. nap | 18:14 | Ábrahám
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Nyíltvízi úszó Eb - Elutasították a magyarok óvását, Rasovszky ezüstérmes maradt
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azt követően óvott, hogy a veszprémi versenyző - aki szerdán 5 kilométeren diadalmaskodott - csütörtökön úgy lett második, hogy a győztessel tizedre azonos idővel csapott célba.

Gellért Gábor szövetségi kapitány a helyszínen elmondta, nem az a gyakorlat, hogy a fellebbezéseknek helyet adnak. "Arra hivatkoztak, hogy megnézték a felvételeket minden irányból és egyértelműen látszott számukra, hogy a holland versenyző érte el hamarabb a falat. Ezt az időmérő berendezés is érzékelte, hivatalosan tizedre mérnek eredményt, de az időmérő a századot is érzékeli, és a századbeli különbségek miatt sorolta be Kristófot a második helyre."

A Balaton Úszó Klub sportolójára a táv legvégén felzárkózott az olimpiai, világ-, illetve Európa-bajnoki címvédő Ferry Weertman, és a két úszó ránézésre egyszerre csapott célba. A célfotó alapján közölték, hogy hiába volt valamivel előrébb a veszprémi úszó, holland riválisa csapott egy "leheletnyivel" előbb a táblára, így megvédte
velemenyezd, 2018. augusztus 11. szombat, 11:34
Nyíltvízi úszó Eb - Szombaton döntenek a magyarok óvásáról
A MÚSZ pénteki tájékoztatása szerint Sam Greetham, a LEN nyíltvízi úszó technikai bizottságának elnöke bejelentette, hogy az óvást szombat reggel az 5 kilométeres csapatverseny előtt tárgyalják meg.

A Balaton Úszó Klub sportolójára a táv legvégén felzárkózott az olimpiai, világ-, illetve Európa-bajnoki címvédő Ferry Weertman, és a két úszó ránézésre egyszerre csapott célba. A célfotó alapján közölték, hogy hiába volt valamivel előrébb a veszprémi úszó, holland riválisa csapott egy "leheletnyivel" előbb a táblára, így megvédte címét.

A MÚSZ holtverseny kihirdetését kérte. Arra hivatkozik, hogy tavaly a budapesti világbajnokságon harmadik helyéért és 2016-ban a hoorni Eb-n az aranyéremért egyaránt a nők 10 km-es távján volt hasonló eset, és mindkétszer holtversenyt hirdettek.
velemenyezd, 2018. augusztus 10. péntek, 15:37
Nyíltvízi úszó Eb - Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren
Szerda reggel verőfényes napsütés köszöntött Glasgow-ra és környékére, majd egy órán keresztül heves esőzés következett. A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyét végül száraz időben rendezték meg. A Loch Lomond vize mindössze 17 fokos volt, de az indulók dolgát megkönnyítette a neoprén ruha.

A rajt után Rasovszky a 24 tagú mezőny élére állt. Az első időmérési pontnál (1,25 kilométer után) két másodperccel, féltávnál azonban már csak két tizeddel vezetett. A 21 éves veszprémi sportoló a folytatásban előbb fej-fej mellett haladt a francia Axel Reymond-nal, majd ismét több mint egy testhossz előnyt szerzett, és ezt magabiztosan megőrizte a célba érkezésig, riválisának nem volt esélye az élre kerülni.

Rasovszky két évvel ezelőtt 10 kilométeren junior világbajnok volt, tavaly és idén is több világkupaversenyen volt dobogós a felnőttek között, de az 52:38.9 perces eredménnyel megnyert felnőtt Európa-bajnoki cím pályafutása eddigi legnagyobb sikerének számít.

A másik magyar induló, Székelyi
velemenyezd, 2018. augusztus 08. szerda, 14:00
Tényleg fityiszesnek alap feltétel a gondolkodás mentesség és a skizofrénia?
un. Munkavédelmi akciótervvel.

A nyugdíjak a választási ígérethez híven megőrizték vásárló értéküket
nominálisan, de az inflációnál magasabb évi emeléssel és a rezsicsökkentéssel
kb. egyhavi értékükkel nőttek.

Nem maradt ki a ,,rablásból" az egészségügy sem, így az alábbi
kórházfelújításokra került sor: Szent Imre kórház 6,8 milliárd Ft., Egri Markot
Ferenc Kórház 6 milliárd Ft., Sport Kórház 10 milliárd Ft., Körmendi Kórház 1,4
milliárd Ft., Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház 1,4 milliárd Ft., Zalaegerszegi
megyei kórház 30 milliárd Ft., Dombovári Szent Lukács Kórház 1,8 milliárd Ft.,
Győri Petz Aladár Kórház 11.2 milliárd Ft., Teljes felújítás a Pécsi 400 ágyas
egyetemi klinikákon 15 milliárd Ft., Szombathelyi Markusovszki Kórház 6, 3
milliárd Ft., Hatvani Albert Schweitzer Kórház 3,5 milliárd Ft., Bethesda
Gyermekkórház 150 millió Ft., Debreceni Kenézy Kórház 500 millió Ft., Kaposvári
kaposi Mór kórház 600 millió Ft.,
hatibacsi, 2018. április 05. csütörtök, 17:08
2018. évi történelmi évfordulók 03. 05.
miniszterelnök győri beszédében nagyarányú fegyverkezési programot hirdet meg.
1946 - Winston Churchill brit miniszterelnök először említi a "vasfüggönyt", fultoni beszédében. Sokan innen számítják a hidegháború kezdetét.
1958 - Petrus József kivégzése.
1979 - Az amerikai Voyager-1 űrszonda részletes felvételeket készít a Jupiter gyűrűjéről és egyes holdjairól.
1985 - Az iráni tüzérség megkezdi Baszra városának bombázását.
1987 - Először indítanak csődeljárást egy jelentősebb cég, a Veszprémi Állami Építőipari Vállalat ellen.
2004 - Mihail Jefimovics Fradkov Oroszország miniszterelnöke lett.
2008 - Elismeri Koszovó függetlenségét Szlovénia és Írország.
2008 - Venezuela mozgósítja egész hadsereget a szomszédos Kolumbiával kirobbant vita miatt.
2008 - Dél-Oszétia felkéri Oroszországot, az ENSZ-t, az Európai Uniót és a Független Államok Közösségének minden tagállamát, hogy ismerje el függetlenségét.

Sportesemények
Forma-1
1977 - Dél-Afrika
skorpiolilike, 2018. március 05. hétfő, 08:58
2018. évi történelmi évfordulók 03. 05.
fegyverkezési programot hirdet meg.
1946 - Winston Churchill brit miniszterelnök először említi a "vasfüggönyt", fultoni beszédében. Sokan innen számítják a hidegháború kezdetét.
1958 - Petrus József kivégzése.
1979 - Az amerikai Voyager-1 űrszonda részletes felvételeket készít a Jupiter gyűrűjéről és egyes holdjairól.
1985 - Az iráni tüzérség megkezdi Baszra városának bombázását.
1987 - Először indítanak csődeljárást egy jelentősebb cég, a Veszprémi Állami Építőipari Vállalat ellen.
2004 - Mihail Jefimovics Fradkov Oroszország miniszterelnöke lett.
2008 - Elismeri Koszovó függetlenségét Szlovénia és Írország.
2008 - Venezuela mozgósítja egész hadsereget a szomszédos Kolumbiával kirobbant vita miatt.
2008 - Dél-Oszétia felkéri Oroszországot, az ENSZ-t, az Európai Uniót és a Független Államok Közösségének minden tagállamát, hogy ismerje el függetlenségét.

Sportesemények
Forma-1
1977
ametiszt54, 2018. március 05. hétfő, 08:53
2018. évi történelmi évfordulók 03. 02.
Március 2. az év 61. (szökőévben 62.) napja a Gergely-naptár szerint.
Az évből még 304 nap van hátra.

Névnapok: Lujza, Absa, Absolon, Axel, Harri, Harriet, Hendrik, Henriett, Henrietta, Henrik,
Kada, Károly, Lél, Szendile

Politikai események
1345 - VI. Kelemen pápa a veszprémi püspöki székbe helyezi át Galhard de Carceribus csanádi püspököt.
1444 - Szkander bég vezetésével Lezhában megalakul a Lezhai Liga, amelynek köszönhetően Albánia 1468-ig megőrzi függetlenségét a terjeszkedő Oszmán Birodalomtól.
1458 - Podjebrád Györgyöt cseh királlyá választják.
1518 - II. Lorenzo de Medici Amboise-ban nőül veszi Madeleine de la Tour d'Auvergne-t.
1938 - Moszkvában elkezdődik a Lev Davidovics Trockij elleni per.
1956 - Marokkó függetlenné válik.
1973 - Elkezdődik az amerikai csapatok kivonása Vietnamból.
1978 - Kádár László Gábor veszprémi püspököt áthelyezik az egri érseki székbe.
1990 - Együttélés néven magyar politikai mozgalom alakul
skorpiolilike, 2018. március 02. péntek, 21:44
2018. évi történelmi évfordulók 03. 02.
Március 2. az év 61. (szökőévben 62.) napja a Gergely-naptár szerint.
Az évből még 304 nap van hátra.

Névnapok: Lujza, Absa, Absolon, Axel, Harri, Harriet, Hendrik, Henriett, Henrietta, Henrik,
Kada, Károly, Lél, Szendile

Politikai események
1345 - VI. Kelemen pápa a veszprémi püspöki székbe helyezi át Galhard de Carceribus csanádi püspököt.
1444 - Szkander bég vezetésével Lezhában megalakul a Lezhai Liga, amelynek köszönhetően Albánia 1468-ig megőrzi függetlenségét a terjeszkedő Oszmán Birodalomtól.
1458 - Podjebrád Györgyöt cseh királlyá választják.
1518 - II. Lorenzo de Medici Amboise-ban nőül veszi Madeleine de la Tour d'Auvergne-t.
1938 - Moszkvában elkezdődik a Lev Davidovics Trockij elleni per.
1956 - Marokkó függetlenné válik.
1973 - Elkezdődik az amerikai csapatok kivonása Vietnamból.
1978 - Kádár László Gábor veszprémi püspököt áthelyezik az egri érseki székbe.
1990 -
ametiszt54, 2018. március 02. péntek, 21:42
2018. évi történelmi évfordulók 03. 01.
ülésén a Fővárosi Közgyűlés - 22 igen, 6 nem szavazat ellenében - úgy határoz, hogy visszavonja a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére beadott olimpiai pályázatát Budapest.

Születések
1445 - Sandro Botticelli itáliai festő, (+ 1510)
1456 - II. Ulászló magyar király (+ 1516)
1671 - Arnu Miksa német jezsuita tanár (+ 1703)
1759 - Schwartner Márton magyar történész, statisztikus, egyetemi tanár (+ 1823)
1779 - Ruszek József magyar író, nyelvész, veszprémi kanonok (+ 1851)
1810 - Frédéric Chopin lengyel születésű francia zeneszerző (+ 1849)
1813 - Reitter Ferenc magyar mérnök, az MTA levelező tagja (+ 1874)
1853 - Pákey Lajos kolozsvári építész (+ 1921).
1854 - Pecz Samu magyar műépítész, egyetemi tanár (+ 1922)
1875 - Maróti Géza magyar műépítész, szobrászművész (+ 1941)
1885 - Pethő Sándor újságíró, a Magyar Nemzet alapítója (+ 1940)
1886 - Oskar Kokoschka osztrák festőművész (+ 1980)
1903 - Tőkés Anna
ametiszt54, 2018. március 01. csütörtök, 12:08
2018. évi történelmi évfordulók 03. 01.
ellenében - úgy határoz, hogy visszavonja a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére beadott olimpiai pályázatát Budapest.[4]
Születések
1445 - Sandro Botticelli itáliai festő, († 1510)
1456 - II. Ulászló magyar király († 1516)
1671 - Arnu Miksa német jezsuita tanár († 1703)
1759 - Schwartner Márton magyar történész, statisztikus, egyetemi tanár († 1823)
1779 - Ruszek József magyar író, nyelvész, veszprémi kanonok († 1851)
1810 - Frédéric Chopin lengyel születésű francia zeneszerző († 1849)
1813 - Reitter Ferenc magyar mérnök, az MTA levelező tagja († 1874)
1853 - Pákey Lajos kolozsvári építész († 1921).
1854 - Pecz Samu magyar műépítész, egyetemi tanár († 1922)
1875 - Maróti Géza magyar műépítész, szobrászművész († 1941)
1885 - Pethő Sándor újságíró, a Magyar Nemzet alapítója (†
skorpiolilike, 2018. március 01. csütörtök, 12:02
1/6
Képek, videók
elutasított ajándék
lrjuditka
2010. december 20. hétfő, 07:08
Szövetség Istennel
dandej
2018. június 13. szerda, 12:38
Szivárvány - Szövetség
dandej
2017. október 03. kedd, 09:25
90. A kettőnk szövetsége.
marcyt
2017. szeptember 21. csütörtök, 07:51
Új szövetség 01.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:58
Új szövetség 02.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 03.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 04.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:56
Szövetség
dandej
2016. július 19. kedd, 14:08
Az új szövetségi kapitány
sanci81
2016. június 03. péntek, 19:07
Új szövetség.jpg
chillik
2016. január 03. vasárnap, 13:15
A gyűrű szövetsége.jpg
pacsakute
2014. július 17. csütörtök, 05:13
Örök szövetség
sacimama
2014. április 02. szerda, 13:19
Címkék
Európai Uniót, amerikai Voyager-1, veszprémi versenyző, Magyar Nemzet, Dombovári Szent Lukács Kórház, felnőttek között, Pákey Lajos, nyíltvízi úszók, Frédéric Chopin, Ruszek József, iráni tüzérség, Balaton Úszó Klub, Rasovszky Kristóf, aranyéremért egyaránt, Davidovics Trockij, indulók dolgát,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.