Regisztráció  Belépés
2018. július 20. péntek | 29. hét | 201. nap | 16:34 | Illés
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Puha, szaftos csirkemell mustáros-sajtos pácban
vagy éppen a főzőcskézés helyett inkább pihenni szeretnél.

Akkor is ízletes lesz a hús, ha nincs időd pácolni. Tetszés szerinti körettel kínálhatod. Ha belefér a tepsibe, rakj a csirke mellé krumplit.

Hozzávalók:

4 filézett csirkemell
25 dkg sajt
3 dl tejszín
4 evőkanál mustár
1 citrom

bors

Elkészítés ideje: 45 perc, pácolás: 1 óra

A csirkemellet mosd meg, majd töröld szárazra. A tejszínt keverd össze a mustárral, a reszelt sajttal, a borssal és az apróra vágott rozmaringgal. Forgasd bele a húst, és lefedve rakd a hűtőbe legalább egy órára, hogy az ízek jól átjárják.

Pácolás után tedd át a csirkemelleket egy zsiradékkal kikent tepsibe. A húsok közé rakj karikákra vágott citromot, és pakolhatsz még bele fokhagymát vagy zöldfűszereket. Süsd meg 170 fokos sütőben körülbelül 35 perc alatt. Ha a hús puha, tehát könnyen beleszalad egy hegyes kés, a sajtos szósz pedig aranybarna,
vorosrozsa66, 2018. július 12. csütörtök, 13:41
mustárszószos csirke
Hozzávalók

5 bőr nélküli csirkemell vagy csirkecomb
10 dkg kockára vágott szalonna
80 ml tejszín
2,5 dl tej
3 evőkanál méz (szigorú diétában 1/2 tk. Lovely Sweet édesítő)
3 evőkanál mustár
1,5 evőkanál darált fokhagyma
1 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál keményítő összekeverve 1 evőkanál vízzel
só, bors
2 evőkanál apróra vágott, friss petrezselyem

1. Keverd össze a mézet (vagy az édesítőt), a mustárt, az olajat, a fokhagymát és a sót. Alaposan forgasd át a pácban a húsdarabokat, majd tedd egyelőre félre tálat.

2. Egy serpenyőben süsd ki a felkockázott szalonnát. A már ropogós szalonnadarabkákat szedd ki szalvétára, majd ugyanebben a serpenyőben pirítsd át a pácból kiemelt csirkét. Nem kell teljesen megsütnöd, csak majdnem készre, hiszen még újra fogod hőkezelni a mártással együtt. Tedd ki a húst egy
faciendum, 2018. július 09. hétfő, 19:11
Ez a eperpite mindent visz és még sütnöd sem kell!
járja a morzsát.

3. Töltsd a piteformába. A szélét, mint a pitéhez, kicsit húzd föl. Egy kanállal jól nyomkodd és simítsd le mindenütt. Tedd a hűtőbe, míg elkészíted az epres tölteléket.

4. A töltelékhez tedd az epret a turmixgépbe, és pürésítsd.

5. Öntsd a zselatint és a vizet egy kávékiöntőbe, és hagyd megduzzadni 5-10 percig. Ezután nagyon lassú tűzön oldd föl. Az olvasztott zselatint öntsd az eperpüréhez. Keverd el.

6. Egy tálban botmixerrel verd sűrűre a tejszínt. Szórd bele a porcukrot, és ezzel keverd tovább. A vaníliakivonatot is hozzáöntve, verd nagyon keményre.

7. Töltsd hozzá az eperzselét, és finoman forgasd bele. Add hozzá a friss epret is. Keverd el, és az egészet halmozd a lehűtött tortaalapra. Simítsd el a tetejét, és tedd a hűtőszekrénybe pár órára vagy egy éjszakára, hogy megszilárduljon.

8. Tálaláshoz díszítsd a tetejét félbe vágott eperrel és oreo keksszel. Szépen mutat, ha színnek egy kis zöldet is hagysz a megmosott,
vorosrozsa66, 2018. június 10. vasárnap, 13:48
A 7 legfinomabb karácsonyi likőr receptje házilag
A 7 legfinomabb karácsonyi likőr receptje házilag

Így készítsd el otthon!

Egy üveg finom likőr ára több ezer forintot jelent, még abban az esetben is, ha nem a legjobb minőségűt vásárolod meg belőle. Márpedig a karácsonyi költségvetésbe az ilyesmi - érthető módon - sokszor nem fér bele, ezért a szemfüles háziasszonyok kikísérletezték a legfinomabb itókák házi receptjeit. Ezeket osztjuk most meg veled, ha ügyes vagy, egy-két ezer forintból kihozhatod a vendégek számára a kontyalávalót.


Ír krémlikőr

4 evőkanál kristálycukrot kevés vízzel karamellizálj, majd önts rá fél liter felforralt, de már langyosra hűlt tejszínt. Addig főzd együtt, míg elolvad a karamella, de ügyelj rá, hogy ne kezdjen el forrni. Tegyél bele 2 csomag vaníliás cukrot, 2 tubus sűrített tejet és 2 deciliter kávét. Kicsit rottyantsd fel, majd zárd el alatta a tűzhelyet, és ha kihűlt, 4 deciliter
vorosrozsa66, 2018. április 11. szerda, 19:31
Hűsítő kiwis torta!
csomag vaníliás cukor
1 evőkanál citromlé
10 g zselatin por
Kiwi réteg:
1 kg kiwi
200 g porcukor
20 g zselatin por


Így csináld!
Törd a kekszet finom porrá, add hozzá az olvasztott vajat, és keverd össze.
Készítsünk elő egy kerek, 24 átmérőjű sütőformát, béleljük ki sütőpapírral. A kekszes tésztával töltsük ki az alját!
A tejszínt verjük fel a vaníliacukorral és a porcukorral habosra.
A zselatint készítsük el csomagolása alapján.
A krémsajthoz adjuk hozzá a citromlevet, a kész zselatint, és keverjük össze. Majd ehhez keverjük hozzá a tejszínhabot és dolgozzuk alaposan össze. Dolgozzuk rá a keksz alapra!
Fogjunk egy kisebb edényt, tekerjük folpackba, és nyomjuk bele a krémbe, így egy kis lyukat fog képezni a krémben, ahová a kiwis töltelék kerül majd. Rakjuk be a hűtőbe dermedni 2 órát. Ha lejár a 2 óra, óvatosan
vorosrozsa66, 2018. március 24. szombat, 17:56
Cseresznyés sajttorta sütés nélkül
morzsává törve
2-3 evőkanál barnacukor (vagy fehér, de ha elég édesnek találod a kekszet, el is hagyhatod)
10 dkg olvasztott vaj
ízlés szerint fahéj, szerecsendió

A tortakrémhez:
25 dkg krémsajt (Philadelphia - még mindig nem sikerült jobb alternatívára találnom, a Skála-piacos dán krémsajt meg most éppen hiánycikk sajna)
10 dkg cukor
2,5 dl zsíros tejszín (min. 30%-os)
1 teáskanál vaníliakivonat, vagy tasaknyi vaníliáscukor

Kezdjük azzal, hogy a tejszínt betesszük a mélyhűtőbe, mert csak alaposan lehűtve fogjuk tudni felverni.

A kekszmorzsát összekeverjük a (barna)cukorral és a fűszerrel, hozzákeverjük az olvasztott vajat és kipacsázzuk vele egy kapcsos tortaforma alját. Ha kivehető aljú piteformára sikerült véletlenül szert tennünk, értelemszerűen az oldalát is tapasszuk ki. Tegyük be a hűtőbe, míg a krémet elkészítjük.

A szobahőmérsékletű krémsajtot felhabosítjuk a cukorral és a vaníliával. Verjük fel a tejszínt. Adjuk hozzá
reifregina, 2018. február 02. péntek, 16:29
A tejszínes póréhagyma-krémleves
A tejszínes póréhagyma-krémleves

Hozzávalók

2 póréhagyma
2 dl tejszín
2 krumpli
2 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
1 leveskocka
csipet bors


Elkészítés menete

A póréhagymát pucold meg, és vágd karikákra. Kevés zöld részt is tehetsz hozzá. Egy lábosban hevíts kevés vajat. Dobd rá a pórét, és kevergetve fonnyaszd meg. Rakd hozzá a zúzott fokhagymát, és azzal is süsd egy-két percig. Engedd fel másfél liter vízzel, morzsold bele a húsleveskockát, sózd, borsozd. Tedd hozzá a megpucolt, kis darabokra vágott krumplit, és főzd körülbelül 15 percig.Ha a krumpli puha, vedd le a tűzről, és pépesítsd botmixerrel. Kezdd ismét forralni, öntsd hozzá a tejszínt, és keverd simára. Várd meg, amíg rottyan néhányat. Ha sűríteni szeretnéd, egy evőkanál lisztet is keverhetsz a tejszínhez.
evavicus, 2018. január 30. kedd, 14:12
Szikkadt kalácsból mit lehet készíteni?
tálalhatod.

Zserbóguba
Hozzávalók:
4-6 szelet kalács
2,5 dl tej
5 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor / 10 g házi
2,5 dl tejszín
10-12 dkg darált dió
10 dkg porcukor
1 tojás
6-8 evőkanál sárgabaracklekvár
5-6 kocka étcsokoládé
1 ek vaj
A tetejére 5 dkg olvasztott écsoki (elhagyható)

1. A tejet, a cukrot és a vaníliás cukrot egy lábasba öntjük, majd közepes lángon addig melegítjük, míg a cukor elolvad. Ha kész, levesszük a tűzről, hozzáöntjük a tejszínt és hűlni hagyjuk.
2. A kalácsot felkockázzuk, a diót és a porcukrot összekeverjük.
3. Ha langyosra hűlt a cukros tej és tejszín, hozzáadjuk a tojást és jól elkeverjük.
4. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
5. Egy közepes méretű jénai edény aljára lefektetünk egy sor kalácskockát, közéjük dugdosunk 2-3 kocka étcsokit, kanalazunk rá pár kanál lekvárt, megszórjuk a cukros dióval, meglocsoljuk a tejes keverékkel, majd jön egy következő sor kalács, csoki, lekvár,
bkisseva, 2017. november 15. szerda, 13:30
Édes gesztenyekrémleves
Tejszínnel tálalva az igazi
Az ősz kedvence az édes gesztenyekrémleves, amit gyorsan és egyszerűen elkészíthetsz.

Bár a gesztenyekrémlevest fagyasztott masszából bármelyik évszakban elkészítheted, természetesen ősszel, friss szelídgesztenyéből főzve a legjobb. Rummal megbolondítva, tejszínnel krémesítve mesés levest tehetsz az asztalra. Önálló édességként is megállja a helyét.

Hozzávalók 4 személyre:

25 dkg gesztenyemassza
10 dkg mazsola
8 dl tej
3 evőkanál
méz
3 evőkanál cukor
2 dl habtejszín
1 csomag vaníliás puding
1 csomag vaníliás cukorrum

Elkészítés:
Áztasd rumba a mazsolát, a gesztenyemasszát villával törd össze. A tejből csorgass a pudingporhoz és a cukorhoz egy decit, és keverd simára. A maradék tejet tedd fel főni. Amikor felforr, öntsd hozzá a pudingporos keveréket és az összetört gesztenyepürét. Folyamatos kevergetés mellett főzd még két percig.

Ezután vedd le a tűzről a levest,
suzymama, 2017. október 25. szerda, 16:46
Indiai vajas csirke.
/ Indiai vajas csirke.🍛/

Ez az az étel, aminek az egyik legjobban szeretem az illatát, miközben készül.
Nagyon finom és könnyű elkészíteni.
Az egész procedúra körülbelül 40 percet vesz igénybe.
Én ezt az időt végig a konyhában szoktam tölteni, annyira szeretem ennek a fűszerkombinációnak az illatát. 🤤
Mutatom!

Hozzávalók:

-150 gr vaj
-1 ek. olaj
-2 db vöröshagyma
-1 tk. reszelt gyömbér
-2 tk. garam masala
-2 tk. őrölt koriandermag
-2 tk. cayenne bors
-1 tk. őrölt római kömény
-1 gerezd fokhagyma
-1 tk. só
-1 tk. őrölt kardamom
-3-4 szem őrölt feketebors
-150 gr natúr joghurt
-1 db hámozott paradicsom
-700/800 gr csirke felsőcomb filé
-150 ml víz
-2 babérlevél
-150 gr főzőtejszín
-petrezselyem
nanoka72, 2017. október 09. hétfő, 17:56
Így készíts egy tábla tej+étcsokit 100 forintból - házilag
próbálkozásra nyugodtan fűszerezd a csokit pl. kis fahéjjal, chilipaprikával vagy éppen borssal! Mind különleges. egyedi ízt ad a csokinak és elronthatatlan. A paprikát vagy borsot a tetejére is szórhatod, az őrölt verziókat pedig a csokiba rakd az utolsó kavarásnál: csak egy csipetnyit használj először, majd teszteld!

Elkészítés

Szitáld át a porcukrot és a kakaóport, szórd bele a vaníliás cukrot. Olvasztott vajjal alaposan ismertesd össze, őket majd mutasd be a tisztelt társaságnak a tejszínt. Ragadj egy célszerszámot, keverd simára, majd máglyára vele!

Főzd 10 percig kis lángon, közben kevergesd szorgosan. Ha valami pluszt szeretnél, most szórd bele bátran! Vedd le a tűzről a fazekat és szórd bele a forró krémbe a lisztet, kutyuld csomómentesre és fényesítsd az olajjal.

tejcsokiontes_otthon.jpg

Most jön a lényeg

Általad lesz a
tinka1951, 2017. szeptember 30. szombat, 08:33
Fehérrépa nem csak levesbe!
receptjeinket!

Fehérrépa krémleves
Hozzávalók
1 l alaplé Maggi Erőleveskockából
5 db fehérrépa
2 db krumpli
1 fej hagyma
10 g vaj (kb. 1 ek)
2 dl tejszín
só, bors
tálaláshoz tökmagolaj, pirított zsemlekocka



Aprítsd fel a hagymát, és párold meg a vajon.
Az üvegesre párolt hagymára tedd rá az apróra kockázott zöldségeket, majd add hozzá az alaplevet.
Főzd puhára a répát és a krumplit, mixerrel pürésítsd őket.
Add a leveshez a tejszínt, majd főzd még pár percig alacsony lángon.
Tálald kiskanál tökmagolajjal és pirított zsemlekockával.

Fehérrépa mártás
Hozzávalók
5 db fehérrépa
2 ek olaj
5 ek tejföl
1 fej vöröshagyma
6 dl alaplé Maggi Erőleveskockából
1 kk cukor
pár csepp citromlé
só, bors

Az olajon párold meg a hagymát, majd add hozzá a vékony karikára vágott répát, kicsit pirítsd meg.
Add hozzá az alaplevet és főzd puhára a répát.
suzymama, 2017. március 09. csütörtök, 21:11
1/32
Képek, videók
csirkemell mustáros-sajto
vorosrozsa66
2018. július 12. csütörtök, 13:29
mustáros-gombás csirkemel
taszat
2018. január 27. szombat, 13:29
Mézes mustáros ragu.jpg
bodaaniko
2016. szeptember 03. szombat, 18:38
mustáros borsos tarja.jp
bodaaniko
2016. szeptember 03. szombat, 18:07
mezes_mustaros_szossza l_t
szelidszeder
2014. december 19. péntek, 16:54
mézes-mustáros lazac.jpg
szelidszeder
2014. december 07. vasárnap, 15:44
mustáros fokhagymás mátás
erzsikepuskas
2014. február 20. csütörtök, 09:42
Mustáros-fokhagymás mártá
irmus
2014. február 02. vasárnap, 10:56
hagymás mustáros cirkecom
zsokica45
2013. szeptember 02. hétfő, 18:08
mustáros uborkás tekercs
ibolya58
2013. március 17. vasárnap, 11:21
mustáros máj
ibolya58
2013. március 17. vasárnap, 11:18
A puha hóban csillagokban
irmus
2017. december 26. kedd, 17:28
Puha fátyollal takar már
borigit
2016. április 15. péntek, 10:09
Pihe-puha párna.gif
pacsakute
2015. február 09. hétfő, 19:52
A puha hóban.jpg
sznejuci
2014. december 18. csütörtök, 15:47
Címkék
sajtos szósz, kekszes tésztával, utolsó kavarásnál, lábosban hevíts, lábasba öntjük, karácsonyi költségvetésbe, eperpite mindent, tábla tej+étcsokit, húsok közé, legfinomabb itókák, tejszínt verjük, tejszínt keverd, egészet halmozd, cukros dióval, paprikát vagy, porcukrot összekeverjük,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.