Regisztráció  Belépés
2018. július 17. kedd | 29. hét | 198. nap | 02:02 | Endre, Elek
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.
tévutakon hordozta eddig, és megakadályozta abban, hogy ennek a világnak a dolgaiban tisztán lásson. De ha most meg tud szabadulni az ártó és zűrzavaros gonosztól, akkor tisztán az Isten lelkével fog válaszolni minden feltett kérdésre.
Tehát tőle fogom megkérdezni, hogy mi célra vagyunk a világon!
Egyszerre olyan nagy izgatottság vett erőt rajtam, amilyent soha nem éreztem. Odakaptam a homlokomhoz, amely forrón lüktetett, majd odakaptam a szívemhez, mely jobban táncolt, mint a legnagyobb szerelemben. Aztán gyorsan kimentem a fekete templom elé, s ott megálltam, hogy várakozzam a megtisztult négerre. Már azt hittem, hogy sohasem fog kijönni, pedig tíz percnél többet nem várhattam; de akkor a barátai között jókedvűen és vidáman kilépett az ajtón.
Mindjárt odamentem hozzá, megfogtam a kezét, és azt mondtam, hogy jöjjön velem néhány lépést, mert valami fontos dolgot szeretnék kérdezni tőle. Nagyon barátságos volt, és szinte táncolva jött velem. Amikor néhány lépést csakugyan félrementünk, a
lenke1964, 2018. július 15. vasárnap, 17:17
Álmodott pillanat
Álmodott pillanat

Ma újra kisütött felettem a Nap,
Nem volt, csak egy röpke pillanat.
De engem simogatott, rám figyelt,
Felmelegítette, fagyos lelkemet.

Még nem ismerlek, valami mégis hozzád vonz,
S megdobban a szívem, mikor hozzám szólsz.
Ha kérnéd, lehetnék az álmod,
Elűzném szívedből minden bánatod.

Hisz egyre vágyunk mind a ketten:
Boldogan élni egy őszinte szerelemben.
S én nem értem, ha egy ösvényt taposunk,
Miért ne lehetne közös a holnapunk?

S persze lehetne a hetünk, hónapunk, évünk,
Hisz mindketten egyet remélünk:
Nyugalmat találni egy mosolyban, egy karban,
Boldogságot, pár közös pillanatban...

(Molnár Annamária)
vorosrozsa66, 2018. július 13. péntek, 13:56
Szép írások
,,A te dolgod, hogy boldoggá tegyél"
Egy kapcsolat két emberen múlik, akiknek törekedniük kell a saját és a másik boldogságának megteremtésére, összehangolására egyaránt. Igen helytelen, ha valaki úgy gondolja, hogy a partnerének kell megtennie mindent érte, és azért, hogy jól érezze magát. Egy kiegyensúlyozott szerelemben nem jó, ha valaki azt várja, hogy a másik tegyen mindig a kedvére, ez gyorsan tönkreteszi az egészet. Hiszen egy jó kapcsolat a kölcsönösségen alapul.

Váradi Melinda 2018.07.11.
kirscha, 2018. július 12. csütörtök, 20:33
Tallóztam
Szabó Lőrinc:

Ma még csak zavaromat tudom elmondani...

Nem tudok én okosan
beszélni veled, mert
a szép test nyugtalanít:
nem látlak annak, aki vagy,
nem az vagyok, aki voltam, és
sokszor a szó csak azért
fontos, mert amíg
akadozva másról
beszélsz, én már az eljövendő
csókot látom a szádon.

Mindenkinek érthetetlen
a másik, - én tudom, hogy
csak akkor enyém a gondolatod,
ha te is enyém vagy, - óh, amíg
külön vagyunk, nem elég bizalmas
teljes szemérmét
levetkőzni a lélek,
de a testi szerelemben
össze simúl és
játszva megérti az érthetetlent.

Ne haragudj, kedves, de még
nem tudok okosan
beszélni veled, mert
túl-friss vagy nekem, és
még csak annak örülök,
hogy vagy, hogy élsz, és nekem élsz:
ma még csak zavaromat
tudom elmondani, azt, hogy
szeretlek és
akarlak érthetetlenül.
horvathnemagdi, 2018. július 12. csütörtök, 01:00
Ma még csak zavaromat tudom elmondani...
veled, mert
a szép test nyugtalanít:
nem látlak annak, aki vagy,
nem az vagyok, aki voltam, és
sokszor a szó csak azért
fontos, mert amíg
akadozva másról
beszélsz, én már az eljövendő
csókot látom a szádon.

Mindenkinek érthetetlen
a másik, - én tudom, hogy
csak akkor enyém a gondolatod,
ha te is enyém vagy, - óh, amíg
külön vagyunk, nem elég bizalmas
teljes szemérmét
levetkőzni a lélek,
de a testi szerelemben
összesimúl és
játszva megérti az érthetetlent.

Ne haragudj, kedves, de még
nem tudok okosan
beszélni veled, mert
túl-friss vagy nekem, és
még csak annak örülök,
hogy vagy, hogy élsz, és nekem élsz:
ma még csak zavaromat
tudom elmondani, azt, hogy
szeretlek és
akarlak
aranyoslila, 2018. július 09. hétfő, 22:01
A szerelem mámorában -----Vilhelem Margareta
Ha lenne valaki aki megértene
hogy örök sodrásba menekülve
arcoktól ,szemektől körülvéve
vágyódok egyre a szerelemre .

Ha lenne valaki ki megértene
miért lettem ennyire jeltelen
ki szólna hozzám jelentéktelen
s kicsavarná jóságom érdemét .

Kínozott engem már rég szerelem
tested támasz volt, egyre ölelkezett
testemmel és ez segített nekem
tele lettem vággyal de lehet esztelen.

Boldog volt fészkünk, szerettelek ,
meztelen válladon csüngött kezem
s arcomon lángolt egy boldog kéj
szád illatos lett csókos leheletemtől .

Most tél van világomban ,meztelen
kövek rég rólad formálnak hűséget
kitárt forró tenyeremben szüntelen
érzem a nyár tűzhányó szentségeit.

Csak lenne valaki ki mentené életem
de jaj annak ki kínomban megtéveszt
magamat siratom , turkálok hajad közt
ébrednek bennem feltörő ösztönök

összegabalyodva , szemérmetlen
testűnk kitárva
babumargareta, 2018. július 05. csütörtök, 22:46
Vajda János
kősziklába
Életet lehellő tűzzel
Varázzsal csak az dalolhat:
Akinek nincsen hazája
S másikat nem tud szeretni.

Most letelt a kínos száz év.
Dalimának népe fölkelt:
Férfi, asszony, apró és nagy:
Ő a lányok, asszonyoknak,
Férje a hős férfiaknak
Lőn vezére és elmentek,
Elverték a tátos csordát,
Visszavették tőlük a hont,
Azt a szépet, azt a drágát,
Melynek párja nincs a földön.
És azután uralkodtak
Dicsőségben, boldogságban,
Szerelemben, békességben
Sokáig, nagyon sokáig.
Örökké, s mai napiglan
Élnek, hogyha meg nem haltak."


Eddig így a jávorfácska.
Még tovább is mondta volna
Tőrül-hegyre híven szépen,
Milyen boldog lőn a szép pár,
Hogyan éltek éldegéltek
Örök csókkal, öleléssel,
Milyen téjjel, édes mézzel
Folydogáló gazdag ország
Volt az ő tündér hazájok...
Ah, de én nem hallgathattam...
Mert szivem nagyon megfájdult;
S
horvathzsoka, 2018. július 05. csütörtök, 08:34
Receptre írt szerelem
álom ideált, aki talán sosem létezett, és még meg sem született.

Ehelyett a másik megismerése után próbáljuk őt elfogadni és szeretni a hibáival együtt. És ha olykor-olykor zavar is bennünket egy-egy rossz szokása, akár szóvá tesszük, akár nem, az nem azt jelenti, hogy egész lényét, s vele együtt kapcsolatunkat kérdőjelezzük meg.

Egyszerűen vegyük tudomásul, hogy tökéletes ember nem létezik. Bizony, mi magunk sem vagyunk azok! A másik sem az. De ettől még lehet szeretetben, szerelemben és harmóniába együtt élni. A másik kölcsönös elfogadásával, a másik nézőpontjának megértésével.

Néha az elvárások azok, amik igazán közénk állnak. Amikor teljesíthetetlen vágyálmainkat kergetjük. Ahelyett, hogy csak békésen párunkhoz simulnánk, élveznénk az együtt töltött időt, és néha nagyot mosolyognánk apró-cseprő dolgain.

Meg kell tanulni a másikat hibáival együtt szeretni, és akkor boldogabbak leszünk, mint valaha, és boldogabbá tehetjük egymás életét.

Minden bajunkra
vorosrozsa66, 2018. július 04. szerda, 14:35
Vércsoportod megmutatja milyen betegségekre vagy hajlamos!
sohasem hagyja cserben, akár művészként, akár üzletemberként tevékenykedjen. A szinte félelmetes erejű energiája, aktivitása a gyökere a siker utáni vágyának. Állandóan mozgásban van, nem hagyja magát nyugodni. Mindig a sikerhez, elismeréshez vezető lépcső következő fokára szeretne lépni. Céljait mindig szem előtt tartja, és képes mindent ennek alárendelni. Sohasem adja fel. Ha a körülmények folytán kénytelen előrehaladását szüneteltetni, ha zöld utat kap, visszafojtott energiái szinte robbannak. A szerelemben általában sikeres. Csak addig engedi át magát az érzelmeknek, amíg a kapcsolatnak valamilyen praktikus haszna is van; így szinte elérhetetlen számára, hogy egy szerelmet teljes intenzitással éljen át.

Betegséghajlamok
Mivel a 0-ás vércsoportúak nehezebben dolgozzák fel a stressz hatására képződött katekolaminokat, mint a többi vércsoporthoz tartozók, ezért náluk gyakrabban fordul elő mániás depresszió. Az ősi 0-ásnál a vadászzsákmány keresésekor az agresszív ösztönök és a kifinomult
irmus, 2018. július 01. vasárnap, 15:40
Hiszek!
Bojtár-Fatsina Linda:

Hiszek!

Hiszek az élet szépségében,
az aprónak tűnő örömökben!
Hiszem, hogy a világ csodás,
ha akarjuk nem is lehet más!

Hiszek a kedvességben,
hogy felragyoghat bárki szemében!
Hiszek a gyógyító szóban,
hogy hat, a gyógyszernél is jobban!

Hiszek a szeretet erejében,
melegséget hozhat a legnagyobb télben!
Hiszek az igaz szerelemben,
hogy örök nyomot hagy a szívben!

Hiszek a sorsfordító találkozásban,
hogy meglátod azt ami nincs másban!
Hiszem, hogy a jó és rossz mindenkiben ott van,
maga dönti el melyik tör elő jobban!

Hiszem, hogy tévedni emberi,
hogy tudni kell megbocsájtani!
Hiszem, hogy a jóért sokat kell tenni,
nem hull az ölünkbe semmi!

Hiszem, hogy a boldogságot meg kell becsülni,
minden nap óvni kell, félteni!
Hiszek az utolsó falatban,
hogy az a jó, ha van kivel
aranyoslila, 2018. június 28. csütörtök, 19:42
Őrületben, szerelemben...
Csontos Sándor:

Őrületben, szerelemben...

Őrületben, szerelemben,
csókkal lezárt szemeimben
elrejtettem, megmentettem,
amit adtál, minden szépet,
kéket, vöröset, aranyat, csillogó
szavakat, selymes hangodat.

Megmentettem mindent, amit
adtál, véremben viszem a
szerelmet. Lüktető szívem táplálja,
az agyam újra álmodja s adja
minden napra, mikor nem látlak.
Ott vagy bennem!

Ha arcomhoz érek, az Te vagy,
szemeimmel ha nézek, Te nézel,
hogyha szólok, Te szólsz.
Szerelem keresztjén érted feszülök,
gyönyörű sebek, örömmel szenvedek!
Köszönöm neked.

Köszönöm ezt a nagy szerelmet!
aranyoslila, 2018. június 27. szerda, 20:15
Hiszek az élet szépségében,
Linda Beáta Bojtár-Fatsina
Hiszek!

Hiszek az élet szépségében,
az aprónak tűnő örömökben!
Hiszem, hogy a világ csodás,
ha akarjuk nem is lehet más!
Hiszek a kedvességben,
hogy felragyoghat bárki szemében!
Hiszek a gyógyító szóban,
hogy hat, a gyógyszernél is jobban!
Hiszek a szeretet erejében,
melegséget hozhat a legnagyobb télben!
Hiszek az igaz szerelemben,
hogy örök nyomot hagy a szívben!
Hiszek a sorsfordító találkozásban,
hogy meglátod azt ami nincs másban!
Hiszem, hogy a jó és rossz mindenkiben ott van,
maga dönti el melyik tör elő jobban!
Hiszem, hogy tévedni emberi,
hogy tudni kell megbocsájtani!
Hiszem, hogy a jóért sokat kell tenni,
nem hull az ölünkbe semmi!
Hiszem, hogy a boldogságot meg kell becsülni,
minden nap óvni
eckerkata, 2018. június 27. szerda, 13:10
1/581
Képek, videók
Azért vagyunk a világon.j
jakabgasparne
2010. május 22. szombat, 08:28
Tar Károly - Valahol, kép
sanci81
2018. április 13. péntek, 17:10
valahol.jpg
sz719eszter
2018. március 30. péntek, 02:49
Valahol ki van jelölve he
simocsi
2017. december 23. szombat, 19:59
Valahol.png
sz719eszter
2016. november 28. hétfő, 17:29
L.K.Valaholtl.jpg
sz719eszter
2016. május 19. csütörtök, 21:06
Valahol.jpg
sz719eszter
2016. május 11. szerda, 17:36
őri istván valahol.jpg
feviroza
2015. június 17. szerda, 15:59
Valahol létezel.jpg
suzymama43
2015. április 07. kedd, 10:19
valahol Székelyföldön...
dorotea55
2015. március 02. hétfő, 18:42
Bizd az Urra dolgaidat...
katalin_53
2018. április 12. csütörtök, 19:31
?Bízd az Úrra dolgaidat,.
katalin_53
2017. november 17. péntek, 12:20
Ha dolgaimat elbeszélem,.
katalin_53
2017. szeptember 12. kedd, 17:19
Tudom a te dolgaidat, sze
katalin_53
2016. szeptember 20. kedd, 13:09
élet legszebb dolgai ingy
kicsoda57
2015. június 28. vasárnap, 23:00
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.