Regisztráció  Belépés
2018. szeptember 18. kedd | 38. hét | 261. nap | 23:26 | Diána
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Ízőrzők – Nyírmártonfalva – receptek
4
gerezd fokhagyma.
A vadhúst lehártyázzuk, kisebb darabokra vágjuk a csontos részeket is, a faggyút
eltávolítjuk. Több vízben alaposan átmossuk.
A fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk.
A szalonnát felkockázzuk, és a bográcsban kisütjük a zsírját. A pörcöket kiszedjük.
A vöröshagymát felszeljük, majd a zsírban megfonnyasztjuk. Levesszük a tűzről, és
beleforgatjuk a vadhúst. Visszatesszük, és addig sütjük, míg a hús külsején kéreg
képződik.
A hideg sertészsírban elkeverjük az őrölt paprikát, majd apró darabkákban beleszeljük a
tv-paprikát. Paradicsomlével felöntjük, simára kidolgozzuk, félretesszük.
Egy kisebb lábasban a vörösbort felmelegítjük a babérlevelekkel és a borókabogyókkal.
Felforraljuk, majd a lángot elzárva pár percig állni hagyjuk, hogy a fűszerek íze átjárja a
bort.
Közben a húsra sót, őrölt borsot és fokhagymát teszünk. Szűrőkanálon keresztül
hozzáöntjük a bort, és további fél óráig főzzük.
A vargányát
tinka1951, 2018. szeptember 16. vasárnap, 17:43
Ropogós csirkeszárnyak steakburgonyával és mártogatóssal
Hozzávalók 2 személyre:
Csirkeszárny:
10 db csirkeszárny
2 ek méz
2 ek mustár
2 ek szójaszósz
4 ek worchester szósz
1 dl olívaolaj
3 ek sült csirke fűszerkeverék
1 tk csípős pirosarany
frissen őrölt bors


1. A csirkeszárnyakat megmossuk, végeiket levágjuk.
2. Egy kis edényben a mézet, a mustárt, a szószokat, az olívaolajat, a fűszerkeveréket, pirosaranyat jól elkeverjük és sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük.
3. Most kerülnek ám pácba a csirkécskék:) Én 3/4 óráig pihentettem a hűtőben őket és így is isteni lett, el sem merem képzelni mi lesz ha lesz egy egész estéjük a pácban:)
4. Amíg a szárnyak pácolódtak, a sütőt előmelegítettem 200 fokra és előkészítettem a steakburgonyát.
5. A csirkeszárnyakat 200 fokon sütjük 35 percig, majd 220 fokon pirítjuk meg a tetejét 10 perc alatt.

Steakburgonya:
5 nagyobb burgonya
1 ek mustár
6 ek olaj
2 zúzott fokhagyma gerezd
1
suzymama, 2018. szeptember 09. vasárnap, 16:48
Hűtős lángos
Olyan lángos tészta amit nyugodtan tehetsz a hűtőbe és csak annyit kell egyszerre kisütnöd, amennyi frissen elfogy!

1 kg finomliszt,3 tojás,1 ek só,5 dkg friss élesztő,1,5 dl tej
1 mk cukor,3 db 175 g-os kefir

A cukrot a langyos tejjel elkeverjük, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk.
A lisztet a sóval összekeverjük, a közepébe ütjük a tojásokat és a kefireket is hozzáadjuk. A felfuttatott élesztőt hozzákeverjük és kézzel egynemű, puha tésztává dagasztjuk.
Egy tálba tesszük, folpackkal lezárjuk és hűtőbe tesszük egy éjszakára. Étolajjal kikent nejlon zacskóba is tehetjük.
Lisztezett deszkára borítjuk a megkelt tésztát és egy nagyobb pohárral kiszaggatjuk. 20 percig meleg helyen pihentetjük.

Egy serpenyőben 2 ujjnyi étolajat melegítünk és olajos kézzel a lángosokat széthúzzuk, majd a lángosok mindkét oldalát aranybarnára sütjük. Először fedő alatt, majd fordítás után fedő nélkül.
Tejföllel és reszelt sajttal tálaljuk, esetleg zúzott
suzymama, 2018. augusztus 23. csütörtök, 10:56
Tejbegriz kirántva
Hozzávalók: 1 liter házi tej, 25 dkg búzadara, 6 dkg cukor, csipetnyi só, 1 vaníliás cukor, 3 tojás, 10 dkg liszt, 20 dkg zsemlemorzsa. A tálaláshoz fahéjas porcukor, lekvár.
Három dl tejben elkeverjük a cukrot és a búzadarát. Ízesítjük csipetnyi sóval és vaníliás cukorral.
A megmaradt tejet felforraljuk, és a búzadarás keveréket apránként hozzáadjuk. Folyamatos keverés mellett addig főzzük, amíg a tejbegríznél is sűrűbb állagú masszát kapunk.
Egy tepsit hideg vízzel kiöblítünk, ebbe borítjuk a megfőtt darát. Elsimítjuk, és teljesen kihűtjük. Kockákra, vagy téglalapokra vágjuk, majd panírozzuk.
A tojásokat felütjük, és kicsi sóval elkeverjük. A lisztet és a zsemlemorzsát összeöntjük. A gríz darabkákat először lisztes morzsába forgatjuk, majd tojásba mártjuk, és újra visszatesszük a zsemlemorzsába.
Forró olajban szép színesre sütjük. Lecsepegtetjük, és fahéjas porcukorral, vagy lekvárral kínáljuk.
bkisseva, 2018. augusztus 09. csütörtök, 11:32
Fantasztikus sütemény
tojás sárgákat, fokozatosan az olajat és vizet, végül az átszitált kakaót és lisztet. Előmelegített sütőben 180 fokon, 26×36 cm tepsiben megsütjük.
A fehér tésztához, a diót darabokra vágjuk és megpirítjuk.
A tojásfehérjéket egy csipet sóval, cukorral felverjük kemény habnak, óvatosan hozzákeverjük a lisztet, a pirított diót és a kompótból a lecsepegtetett meggyet.
Sütőpapírral kibélelt tepsiben, 180 fokon megsütjük
A krémhez a tojás sárgákat, cukrot, vaníliás cukrot, pudingot elkeverjük a hideg tejjel, alacsony hőfokon folyamatosan keverjük, amíg a krém megvastagodik. Fedjük le fóliával és hűtsük ki.
A vajat keverjük habosra, majd kanalanként keverjük hozzá a kihűlt pudingot.
Csoki mázhoz, a hozzávalókat alacsony hőfokon összeolvasztjuk és rásimítjuk a süteményre.

Összeállítás:
Kakaós piskóta - krém - fehér tészta - csoki máz.
A süteményt legalább három órát tegyük hűtőbe, azután szeleteljük.
Nagyon finom kiadós
bkisseva, 2018. augusztus 08. szerda, 14:45
Anyóstekercs
dkg Rama
50 dkg meggy + ízlés szerint cukor, 1 mokkás k fahéj
50 dkg tehéntúró + 1 egész tojás 3 kanál cukor
2 - 4 kanál olaj
porcukor a tetejére
Előkészületi idő: 45 perc

Sütési idő: 40 perc

Elkészítés

50 dkg lisztet a tojással, a tejföllel, és egy csipet sóval, sütőporral közepesen kemény tésztává gyúrjuk. Egy órán át pihentetjük. A tésztát a tepsink méretének megfelelő nagyságú téglalappá nyújtjuk, a maradék lisztet, a felolvasztott Ramát elkeverjük és egyenletesen rákenjük a kiterített tésztára. Feltekerjük mint a bejglit, és 1 órára hűtőbe tesszük. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tepsit kibéleljük sütőpapírral. A meggyet megmossuk, kimagozzuk, jól lecsepegtetjük. A túrót és tojással villával áttörjük, a cukorral alaposan elkeverjük. A tekercseket két részre szétosztjuk, és kinyújtjuk. Az egyikre rászórjuk a meggyet, és az őrölt fahéjjal ízesítjük. A másikra rámorzsoljuk a túrót, majd mindkét tésztalapot feltekerjük. A tetejét megkenjük
bkisseva, 2018. augusztus 08. szerda, 12:06
Gyros tál
Hozzávalók

1 csomag Gyros fűszerkeverék
80 dkg csirkemellfilé
2 pohár natúr joghurt, vagy tejföl
hagyma,
paradicsom
kígyóuborka
1 kg újburgonya
6 ek olaj
ízlés szerint só és bors

Elkészítés

A csirkemellfilét kis kockákra vágjuk, 4 ek. olajjal és a fűszerkeverékkel elkeverjük, és 30 percig pihentetjük.

A burgonyát megtisztítjuk, hasábokra vágjuk, elkeverjük 2 ek. olajjal, kevés sóval és a sütőpapírral bélelt nagy tepsiben 200 fokon 30 percig sütjük.

Közben az uborkát almareszelőn lereszeljük, sózzuk, 10 perc után a levét kicsavatjuk, elkeverjük a joghurttal, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint

A húst serpenyőben vagy grillen többször átforgatva hirtelen kisütjük, és együtt tálaljuk a burgonyával, joghurtos salátával és a zöldségekkel.
irmus, 2018. augusztus 05. vasárnap, 07:31
Krémes-szilvás pite
sütőpor
2 db tojássárgája
1 ek tejföl
1 csipet só

Krém
3 db tojássárgája
5 db tojásfehérje
1 tasak vaníliás pudingpor (főzős)
1.5 dl tejföl (egy kis doboz)
4 ek cukor
1 kg szilva
fahéj ízlés szerint
5 evőkanál búzadara


alapanyagok

búzadara fahéj finomliszt só sütőpor szilva tejföl tojásfehérje tojássárgája vaj cukor vaníliás

elkészítés

Tészta
A lisztet, a cukorral, sütőporral, sóval elkeverjük, ezután a vajat elmorzsoljuk benne.
Hozzáadjuk a tojások sárgáját és a tejfölt, összegyúrjuk. (Ha nem áll össze, tehetünk még egy kis tejfölt bele.) Tepsi nagyságnál picit nagyobbra nyújtjuk, körülbelül fél cm vastagra, beleterítjük a tepsibe úgy, hogy pereme legyen. Ha szakad, nem baj, kézzel belelapogatjuk.
Meghintjük 2 evőkanál búzadarával (vékonyan, csak annyi kell, hogy a szilva levét felszívja), kirakjuk a kimagozott, félbevágott szilvával (vágott felével felfelé), bőven
aranyag, 2018. július 28. szombat, 14:44
Sajtos papucs
Tészta:

45 dkg liszt
25 dkg margarin
1 tojás
2,5 dkg élesztő
0,5 dl tej
1 tk só
1 tk cukor
Töltelék:

2,5 dl tej
2,5 ek liszt
10 dkg reszelt sajt
10 dkg vaj
1 tubus sajtkrém
reszelt sajt a forgatáshoz

Először a tésztát készítjük el. A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne az 1 tk cukrot, majd az élesztőt felfuttatjuk benne. A margarint elmorzsoljuk a liszttel és a sóval, majd az élesztőt beleöntjük, hozzáadjuk a tojást, és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Ha nem áll össze, akkor egy kevés tejfölt, vagy tejet tehetünk hozzá.

15-20 percet pihentetjük, addig elkészítjük a krémet.

A lisztet csomómentesre keverjük a tejjel, és felforraljuk. Beleszórjuk a reszelt sajtot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és addig kevergetjük, amíg a sajt elolvad benne. Kihűtjük, majd a
skorpiolilike, 2018. július 27. péntek, 09:48
Sajtroló recept
1 csomag leveles tészta
Krém:

0,5 l tej
5 ek liszt
25 dkg sajt (ementáli és füstölt sajt keverékét használtam)
10 dkg vaj
1 db tömlős sajt (10 dkg)
só, bors
+reszelt sajt a díszítéshez

lkészítése:

A lisztet csomómentesen elkeverjük a tejjel, majd felforraljuk. Vigyázzunk hamar leég, így folyamatosan kevergessük.

Amikor besűrűsödött a reszelt sajtot is beletesszük. Addig keverjük amíg a sajt elolvad benne. Ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük.

Ha kihűlt belekeverjük a sajtkrémet is. A szoba hőmérsékletű vajat habosra keverjük, először csak magában aztán a sajtkrémet is hozzáadjuk.

Amíg a krém hűl, elkészítjük a rolókat. A leveles tésztát kinyújtjuk kb. 2-3 mm vastagra. 1 cm széles csíkokra felvágjuk, és a formára rátekerjük.

A formákat nem szükséges beolajozni, mert a tésztában elegendő zsíradék van, így
skorpiolilike, 2018. július 27. péntek, 09:45
Kókuszos szelet tojássárgás krémmel
krémmel


Hozzávalók
Tészta:
250 g finomliszt
125 g vaj
100 g porcukor
20 g kakaó
1 csomagsütőpor
1 db tojássárga
100 ml tej
Kókuszos töltelék:
200 g kókuszreszelék
5 db tojásfehérje
120 g porcukor
1 csomag vaníliacukor
Krém:
4 db tojássárga
300 ml tej
150 g kristálycukor
2 csomag vaníliacukor
200 g vaj

Elkészítés menete

A lisztet a sütőporral és kakaóval elkeverjük, majd egy nagyobb tálba szitáljuk. Belereszeljük a vajat, eldolgozzuk. A cukrot a tojássárgával és 50 ml tejjel eldolgozzuk, ezt is hozzáöntjük. A hozzávalókból elasztikus tésztát gyúrunk. Ha kell, a maradék tejjel javíthatunk a tészta állagán.
A kakaós tésztát két egyenlő részre osztjuk, mindegyiket tepsi nagyságúra nyújtjuk (35 x 27 cm).
A tésztát magas falú tepsibe tesszük, ami előtte
vorosrozsa66, 2018. július 26. csütörtök, 13:56
Krumplis-sonkás-hagymás-sajtos muffin
Hozzávalók:
200 gramm diétás liszt
1-2 nagyobb főtt krumpli
darabokra vágott sonka
apró darabokra vágott hagyma
fél csomag sütőpor

őrölt bors
kb. 10 dkg reszelt sajt
2 tojás
1 dl olaj
1 dl tej
2 dl tejföl

Elkészítés:
A lisztet elkeverjük a sütőporral, a borssal és a sóval.
A krumplit megfőzzük, összetörjük, hozzáadjuk a reszelt sajtot, sonkát, hagymát, a tejfölt, a tojást, tejet és az olajat.
A lisztes keveréket hozzáadjuk a masszához, és könnyedén összedolgozzuk.
A tésztát muffinformákba kanalazzuk, reszelt sajttal megszórjuk és 20-25 percig sütjük.
A kész muffinokat 5-10 percig pihentetjük, majd ízlés szerint hidegen vagy melegen tálaljuk.
bkisseva, 2018. július 25. szerda, 11:22
1/279
Képek, videók
Smoothie receptek.jpg
pacsakute
2016. május 06. péntek, 20:19
Kepes receptek1__37.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:54
Kepes receptek1__36.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
Kepes receptek1__35.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
Kepes receptek1__34.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
Kepes receptek1__33.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
Kepes receptek1__32.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
Kepes receptek1__31.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
Kepes receptek1__30.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
Kepes receptek1__29.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
Kepes receptek1__28.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
Kepes receptek1__27.jpg
erzsikepuskas
2013. október 10. csütörtök, 00:53
vadhus_94949575_n.jpg
tvnati
2012. november 16. péntek, 07:52
vadhús és halételek1200ft
hollygergo
2008. november 25. kedd, 21:04
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.