Belépés
2018. október 18. csütörtök | 42. hét | 291. nap | 22:24 | Lukács
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Olasz cukkinis lepényke ricottával
dkg reszelt parmezán
5 dkg liszt
2 kisebb tojás
fél csokor petrezselyem
só, bors
kevés olívaolaj a sütéshez

Elkészítés: A cukkinik végeit levágjuk, és héjastól lereszeljük, szűrőbe tesszük, sózzuk, és félretesszük 15 percre, hogy a leve egy részétől megszabadítsuk. Közben a petrezselymet finomra vágjuk, a ricottával, a reszelt parmezánnal, a liszttel és a tojásokkal tálba tesszük, borsot őrölünk hozzá, és egy spatulával alaposan összekeverjük.

A reszelt cukkinit alaposan kinyomkodjuk, előszür egy kisebb maréknyi adaggal fellazítjuk a masszát, majd az összes cukkinit belekeverjük.

Egy serpenyőt felforrósítunk, 1 evőkanál olívaolajat öntünk bele, púpos evőkanálnyi masszát rakunk bele a cukkinis-ricottás keverékből, a kanál hátával elsimítjuk, és 3-4 perc alatt pirulásig sütjük, majd lapáttal alányúlva megfordítjuk, és még 2-3 percet sütjük. A maradék tésztával ugyanígy járunk el.

A frissen kisült lepénykéket fokhagymás tejföllel - vagy ízlés
suzymama, 2018. október 03. szerda, 12:41
Kardamomos cukkini lekvár Itt az eltevések ideje. Kis ad
Kardamomos cukkini lekvár

Itt az eltevések ideje. Kis adagban különlegesebb lekvárokat is ki szoktam próbálni. Ez a cukkinilekvár nagyon bejött, elnyerte a tetszésünket. Aki nem tudja, nem mondja meg miből is van :)

Hozzávalók: 1 kg cukkini, 40 dkg cukor, 2 citrom, 1 tasak 2:1 dzsemfix, 1 tasak vaníliás cukor, 1 teáskanál őrölt kardamom

Elkészítése: A cukkinit megtisztítjuk, lereszeljük. A citrom héját lereszeljük, a fehér héját lepucoljuk. Húsát kis kockákra vágjuk és a lereszelt cukkinihez adjuk a reszelt héjjal együtt. Főzzük 10-15 percig. Hozzáadjuk a kardamomt, a cukrokat, és még 10 percig főzzük. Botmixerrel pürésítjük. Beleszórjuk a dzsemfixet, simára keverjük. Üvegekbe merjük, légmentesen lezárjuk. Fejtetőre fordítsuk öt percig. Dunsztolni nem kell, kihűlés után tegyük a
bkisseva, 2018. augusztus 08. szerda, 11:33
Ételek cukkiniből
RÁNTVA

Hozzávalók: 1 kg cukkini, 4 dkg só, 25 dkg zsír vagy olaj, 10 dkg liszt, 2 db tojás, 1,5 dl tej, késhegynyi törött bors
A cukkinit jól megmossuk, meghámozzuk, felszeleteljük, besózzuk és fél órányit állni hagyjuk. Közben elkészítjük a panírt. Úgy panírozzuk, mint a rántott húst, csak lassabban sütjük.
Petrezselymes vagy sült burgonyával tálaljuk. Tartármártást vagy paradicsomsalátát adhatunk hozzá.

CSŐBEN SÜTVE

Hozzávalók: 1 kg cukkini, 8 dkg vaj, 12 dkg liszt, 4 dkg só, 1 citrom leve, 3 db tojás, 3 dl tej, 4 dkg sajt, 1 dl tejföl
A cukkinit meghámozzuk és sós, citromos vízben nem egészen puhára főzzük, majd felszeleteljük. Vaj, só, liszt, tej, tojás és tejföl hozzáadásával besamelt készítünk. Kivajazott tűzálló tálba vagy tepsibe rakjuk a felszeletelt cukkinit és a mártással bevonjuk, megszórjuk reszelt sajttal, és a sütőben szép pirosra megsütjük.
Igen finom, könnyű étel.

HÚSOS RAKOTT CUKKINI

Hozzávalók: 1,5 kg cukkini, 5
lizawolf, 2018. július 19. csütörtök, 12:42
Fahéjas cukkinis pite
Hozzávalók : 4 db tojás , 2 dl olaj , 1 vanilia cukor , 1 mk szódabikarbóna , 1 sütőpor , cukorpótló ízlés szerint. Jól összekeverni , majd hozzáadni 40 dkg reszelt cukkinit , 35 dkg DW 50 % CH csökkentett lisztet , 10 dkg darabolt dió , mazsola , fahéj . 180 fok tűpróbáig sütni
fb, Farkas Erika, Sütik-képpel
bkisseva, 2018. március 02. péntek, 10:53
Töltött cukkini
Töltött cukkini

1 cukkiniből
Kettévágjuk a cukkinit. Kikaparjuk a belsejét.

1 hagymát kókuszzsíron megpirítunk majd kb 20dkg csirkemellet adunk hozzá és sóval, borssal, majorannával ízesítjük. Készre sütjük.
Én a végén kevertem a csirkemellhez egykis joghurtot. Majd beletöltjük a cukkiniba. A tetejére felszeletelünk egy paradicsomot arra pedig reszelt sajtot teszünk.
Ezután pedig 180°on megsütjük. :)

Lilahagymás paradicsomos fetasajtos salátával ettem.
nanoka72, 2018. február 18. vasárnap, 08:00
Sárgarépás cukkinis csirkemell
Hozzávalók:
1 csirkemell,
bacon,
1 cukkini,
1 sárgarépa,
1 hagyma,
só, bors,
ételizesitő,
2 tojás,
2 kanál liszt,
1 pohár tejföl
és reszelt sajt,egy maréknyi.
A tűzálló tálba;
bacon,rá a csirkemell hosszában felvágta, aztán a massza:a cukkinit lereszelni és lesózni majd jól kiszorítani a levét és hozzáadni a lereszelt sárgarépát, tojás, lisztet, tejfölt, hagymát apróra vágva egy maréknyi parmezant:a tetejére reszelt sajt és 200 fokon alufóliába alatt 50 perc majd alufóliába nélkül úgy 10 perc.
reifregina, 2017. november 08. szerda, 12:27
Zöldséges pite
24 cm-es pite forma
Hozzávalók

35 dkg cukkini
35 dkg sárgarépa
50 dkg leveles tészta
2,5 dkg vaj
2,5 dkg liszt
3 dl tej
4 dkg parmezán sajt
2 db tojás

bors
szerecsendió

Besamelt készítünk, olvasszuk fel a vajat, pirítsuk meg benne a lisztet, adjuk hozzá a tejet és kis lángon sűrítsük be.
Mikor kicsit már lehűlt csak akkor adjuk hozzá a felvert tojásokat és a fűszereket, majd a reszelt sajtot.
Vágjuk vékony csíkokra a cukkinit és a sárgarépát, sózzuk, és hagyjuk, 10 percig lecsepegni.
Nyújtsuk ki a tésztát, és béleljük ki vele a formát.
Öntsük bele a besamelt és spirálisan tekerjük bele a zöldség csíkokat.
Süssük 180 °C-on 40-50 percig.
Tálaljuk hidegen

http://mysweethobby.blogspot.hu/2012/06/blog-post_22.html
reifregina, 2017. szeptember 11. hétfő, 18:54
Tallóztam
szeletekre kell hidegen tálalva.

IDEA cukkini n. 2
cornetti
ÖSSZETEVŐK
250 g cukkini
100 g kockára vágott szalonnát
só és bors
1 tekercs leveles tészta
50g robiola
tojássárgája

ÖSSZETEVŐK
250 g cukkini
100 g kockára vágott szalonna
só és bors
1 leveles tészta tekercs
50 g Robiola
tojás sárgája

HOGYAN cornetti ZUCCHINE

Egy serpenyőben rubeola a kockára vágott szalonnát, majd adjuk hozzá a cukkinit, és hagyja főzzük 3-4 percig. Mi sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

Vessünk egy tekercs leveles tészta kerek és egy kerék osszuk nyolc szegmensben. Mi tesz egy teáskanál robiola közepén minden szeletet. Adjunk hozzá egy teáskanál cukkini és a szalonna mindig a középpontban.

Hogy megteremtse a croissant feltűrt háromszögek az alaptól és végződik a hegy és sistemiamoli a tepsibe borított pergamenre. Spennelliamo tojássárgájával és adjuk hozzá a mákot.

Süssük 200 fokon 15-20
horvathnemagdi, 2017. július 30. vasárnap, 18:30
cukkini pesto !
hozzávalók

Cukkini 200 g
Extra szűz olívaolaj
125 g Só
2 g fenyőmaggal
30 g reszelt Parmigiano Reggiano
30 g Bazsalikom

a cukkinit lereszelem , besózom , állni hagyom egy kicsit.
kinyomkodom a levét, mixerbe rakom .
hozzáadom a többi hozzávalót , s pépesitem .
ibolya58, 2017. július 30. vasárnap, 13:31
3 egyszerű recept cukkiniből
cukkini n. 2
cornetti
ÖSSZETEVŐK
250 g cukkini
100 g kockára vágott szalonnát
só és bors
1 tekercs leveles tészta
50g robiola
tojássárgája

🇬🇧 ÖSSZETEVŐK 🇬🇧
250 g cukkini
100 g kockára vágott szalonna
só és bors
1 leveles tészta tekercs
50 g Robiola
tojás sárgája

HOGYAN cornetti ZUCCHINE

Egy serpenyőben rubeola a kockára vágott szalonnát, majd adjuk hozzá a cukkinit, és hagyja főzzük 3-4 percig. Mi sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

Vessünk egy tekercs leveles tészta kerek és egy kerék osszuk nyolc szegmensben. Mi tesz egy teáskanál robiola közepén minden szeletet. Adjunk hozzá egy teáskanál cukkini és a szalonna mindig a középpontban.

Hogy megteremtse a croissant feltűrt háromszögek az alaptól és végződik a hegy és sistemiamoli a tepsibe borított pergamenre. Spennelliamo tojássárgájával és adjuk hozzá a mákot.

Süssük 200 fokon
reifregina, 2017. július 27. csütörtök, 20:19
Fokhagymás, sajtos cukkini
Fokhagymás, sajtos cukkini
Valódi nyári finomság, amivel alig van munka!

Nyáron mindenki szeretne gyorsan, finom ételeket készíteni. Ha te sem akarsz órákig a konyhában állni, de meglepnéd a családot valami finomsággal, próbáld ki ezt a receptet! Nagy adagot szoktunk készíteni, mert hidegen is nagyon ízletes!

Hozzávalók:

200 g cukkini
3 gerezd fokhagyma
80 g reszelt sajt
friss kapor
petrezselyemzöld
6 evőkanál olívaolaj

bors

Elkészítés:

A cukkinit mosd meg, vágd le a végeit és szeleteld karikára. Tedd egy tálba és szórd rá az apróra vágott kaprot és petrezselyemzöldet. Öntsd rá az olívaolajat, keverd hozzá a zúzott fokhagymát és fűszerezd. Keverd össze, hogy minden szeletre jusson a fűszerekből. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tedd a
nanoka72, 2017. július 26. szerda, 09:44
Fokhagymás, sajtos cukkini,
Fokhagymás, sajtos cukkini, valódi nyári finomság, amivel alig van munka!

Nyáron mindenki szeretne gyorsan, finom ételeket készíteni. Ha te sem akarsz órákig a konyhában állni, de meglepnéd a családot valami finomsággal, próbáld ki ezt a receptet! Nagy adagot szoktunk készíteni, mert hidegen is nagyon ízletes!
Hozzávalók:

200 g cukkini
3 gerezd fokhagyma
80 g reszelt sajt
friss kapor
petrezselyemzöld
6 evőkanál olívaolaj

bors

Elkészítés:

A cukkinit mosd meg, vágd le a végeit és szeleteld karikára. Tedd egy tálba és szórd rá az apróra vágott kaprot és petrezselyemzöldet. Öntsd rá az olívaolajat, keverd hozzá a zúzott fokhagymát és fűszerezd. Keverd össze, hogy minden szeletre jusson a fűszerekből. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tedd a cukkinikarikákat.
nanoka72, 2017. július 22. szombat, 09:58
1/60
Képek, videók
ricottás.jpg
yvett789
2015. január 21. szerda, 21:00
ricotta.jpg
snbela44
2014. március 09. vasárnap, 01:20
Ricotta fánk
sarkadykati
2013. március 10. vasárnap, 16:01
sül a ricotta fánk
sarkadykati
2013. március 10. vasárnap, 16:00
ricottás fűszeres töltött
ibolya58
2012. július 11. szerda, 16:49
ricottás epertorta
moldvanm
2009. május 24. vasárnap, 18:30
ricotta.jpg
anyulia
2008. november 11. kedd, 17:06
ricottás-oregánós csomók
limara
2007. október 31. szerda, 16:19
sárgabarackos ricotta
bezsa
2007. június 27. szerda, 03:47
Ricottás tészta szardellá
miday
2007. március 10. szombat, 22:21
vicces cukkinik/wildehild
kilofalok
2011. április 18. hétfő, 23:11
Fokhagymás cukkinikrém.JP
oldlady38
2009. augusztus 03. hétfő, 14:12
„Ki fog megszabadít
katalin_53
2018. május 18. péntek, 12:59
A megszabadított Jeruzsál
chillik
2018. május 10. csütörtök, 03:26
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.