Regisztráció  Belépés
2018. szeptember 18. kedd | 38. hét | 261. nap | 23:40 | Diána
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Köszönet mindenkinek - megszüntetése előtt a blognak
emelkedése végett, melyek állandó vasfüggönyösök apokalipszist hajtanak végre, Carlo Vary Óra véggel, mint feketemágiájával az atlantiszi feketemágusoknak, számmágiával, ami alapján születésnapomon mindig megtámadtak valamivel, vagy éppen költözködtem aznap, kezdve a szívem átszúrásával 1983-ban a lyukas szívű egykori támadóm helyett, mint állandó világkönyvtáros helyett ismétlésében már a szerepének, mert akkor állapították meg az orvosok, hogy lyukas a szíve. Minden szerep között ilyen csapások értek a régebbi időben végrehajtottak tetteik következményeként. Nem tudtam kérni segítséget angol nyelven a nagyvilágtól, mivel magyarul sem tudtam már beszélni, csak értelmetlenül.

Lassan másfél éve, hogy kiszedték belőlem az újhelyi kékek az eleven csapásokat, mint a világ Urát, a Sátánját az országnak, amelyik Csernobilkor győzött le fertelemmel, amit a berendezésével kormány néven mai napig ünnepelnek tékozlással és gazdagulással. De kezükben a törvény és a jog, amivel parancsolnak, visszaélnek,
kohlinka, 2018. szeptember 04. kedd, 20:17
Kun Fruzsina festőművész képeiből nyílik kiállítás a Karinthy Szalonban
Kun Fruzsina 1976-ban született és a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán szerzett diplomát. A mostani bemutató anyagát főként az elmúlt egy évben készült festményei alkotják, de a szalon kisebb termében azok a sorozatok is láthatók, amelyek az új munkákat inspirálták.

"Ezek a képek mind hatottak egymásra, a korábbi képeim éppúgy, mint a régebbi illusztrátori munkáim" - fejtette ki a művész az MTI-nek.

"Régebben volt egy olyan sorozatom, amiben állatfigurákba bújtatott öregasszonyok jelentek meg, ezután következett egy olyan periódus, amikor a régi játékbabáimat kezdtem el festeni" - idézte fel Kun Fruzsina, hozzátéve: itt nem az volt a cél, hogy a babákat rekonstruálja, inkább arra volt kíváncsi, hogy meg lehet-e fogni azt a különbséget, ahogyan valaki felnőttként és gyerekként ugyanazokat a régi, jól ismert arcokat látja.

"Arra voltam kíváncsi, hogy mi az a különbség, ami megváltoztat egy érzékelést, hogy azok a hatások, amik az embert élete során érik, mennyiben változtatják
velemenyezd, 2018. augusztus 31. péntek, 12:24
A Nara Park
akik egy gyógyító Buddha szobrot őriznek (Jakusi buddha).

Kertek:
Iszuien kert: A Josikigava folyó táplálja (a folyó másik oldalán a Josikien kert található). A Tódai-dzsi templom és a Vakakusza hegy látképét még vonzóbbá teszi. Számos teaház található benne. A kert elülső része régebbi, 17. századi, a többi részét 1899-ben építették. A kert mellett egy múzeum helyezkedik el, melyben ősi kínai és koreai dísztárgyak vannak kiállítva.

Josikien kert: Három egyedülálló része van: a tó kert, a moha kert és a tea ceremónia kert. A Kófuku-dzsi templom korábbi papjainak
schuro, 2018. augusztus 12. vasárnap, 16:52
Illegális bevándorlás - Több tízezer oltalmazott rokonai adhatnak be családegyesítési kérelmet a német hatóságo
szóvivője, Christopher Burger hétfőn Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre elmondta, hogy mintegy 34 ezren kértek időpontot oltalmazott státusszal kapcsolatos családegyesítés ügyében 2016 márciusa óta, amikor felfüggesztették az ilyen jogállásban lévők családegyesítési jogát.

Az alanyi jog helyett csupán lehetőséget biztosító új szabályok augusztusi életbe lépésével a külképviseleteken elkezdik az időpontok kiosztását és a meghallgatásokat. Időrendi sorrendben haladnak előre, vagyis a legrégebbi igénylések feldolgozásával kezdenek, mert valószínűsíthető, hogy minél régebbi egy ügy, annál nagyobb a szükség a segítségre.

Egyelőre nem lehet felbecsülni, hogy mennyi időpontigénylés folytatódhat családegyesítési vízumra vonatkozó kérelem benyújtásával, mert nem tudni, hogy aktuális-e még a családegyesítés mindazoknál, akik például 2016-ban fordultak valamely nagykövetséghez vagy konzulátushoz - ismertette a szóvivő.

Az viszont az új szabályozás alapján biztos, hogy havonta legfeljebb
velemenyezd, 2018. július 30. hétfő, 17:29
Rudolf Steiner - Eleven kölcsönhatás élők és holtak között
rágondolnak, s ez sokkal könnyebben történt, mint ahogy ez ma történik, amikor a mai idők csupán külsőséges műveltségének adjuk át magunkat. A halottak ma sokkal inkább el vannak vágva az élőktől, mint aránylag rövid idővel ezelőtt. A halottaknak ma sokkal nehezebb észlelni azt, ami az ittmaradottakban elevenen végbemegy. Ez az emberiség fejlődéséhez hozzátartozik, de hozzá kell tartozzon az emberiség fejlődéséhez az is, hogy az ember újra összeköttetést, eleven érintkezést teremtsen élők és holtak között. A régebbi időkben az emberi léleknek természetes módon megvolt a kapcsolata a halottakkal, habár ezt nem teljes tudattal élte át, mert az emberek már hosszabb idő óta nem szellemi látók. Még régebbi időkben az élők szellemi látással fel tudtak tekinteni a halottakhoz, követni tudták a holtak életét. Régebben magától értetődő volt, hogy a földi emberi lélek és a holtak között eleven kölcsönhatás van. Ma, ha a lélek a magasabb szellemi világokra vonatkozó gondolatokat, eszméket elsajátítja, újra megtalálja
eposz, 2018. július 05. csütörtök, 20:13
Az új autók eladása 30,6 százalékkal nőtt júniusban
bizakodásra ad okot: júniusban a tavaly júniusinál 12,6 százalékkal több, 403 motor került forgalomba. A helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogók azonosításának megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a használati kétkerekűek esetében - mutat rá az egyesület. Javítani kellene a robogókhoz szükséges "B" kategóriás jogosítvány megszerzésének folyamatát is - tették hozzá.

A közúti nehézpótkocsi piac tavaly az előző évhez viszonyítva 8,1 százalékkal nőtt Magyarországon, jellemzően az ügyfélkör a régebbi járműparkját cserélte új eszközökre. A masszív európai fuvar-megrendelési volumenek mellett rendkívüli igény jelentkezett tavaly a kelet-európai és balkáni térségbeli fuvarozóktól is - jelezték. Az MGE a pozitív piaci környezet ellenére a korábbi prognózisát fenntartja, és 2018-ra enyhe piaci csökkenést vár ebben a szegmensben.

A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi márkák közül a legtöbbet Suzukiból adtak el az első fél évben, összesen 11 553-at. Fordból 7027, Skodából 6441,
velemenyezd, 2018. július 02. hétfő, 21:14
Budapesten lép fel Nicki Minaj és Future
Nicki Minaj és Future közös turnéjukon 50 városba látogatnak el Észak-Amerikában és Európában. A turné első állomása Baltimore lesz szeptember 21-én, majd többek közt Torontóban, New Yorkban, Los Angelesben is fellépnek - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel

Az európai turné februárban indul München, Párizs, London érintésével, a budapesti lesz a negyedik koncert.

Nicki Minaj negyedik stúdiólemezét, a Queent augusztus 10-én adja ki. A turnén a régebbi, jól ismert slágerek mellett az új lemezről is hangzanak el dalok.

Nicki Minaj 2010-ben robbant be a köztudatba Pink Friday albumával. Pályafutása alatt 10 Grammy-díjra jelölték.

Future, eredeti nevén Nayvadius DeMun Wilburn amerikai rapper, dalszerző, producer. 2017-ben négy nagylemez után két hét különbséggel jelentette meg új albumait, a Future és a Hndrxx címűt.

A budapesti koncert szervezője a Danubius Music Produkciós Iroda.
velemenyezd, 2018. június 11. hétfő, 19:23
Tallóztam
fedezhetnek fel földjükön betakarítási időszakban. Ne akarj titkos katonai tárgyakat és eszközöket felfedezni, mert nagyon könnyen slamasztikában találod magad.

Régi érmék és műtárgyak.



Tudta, hogy bizonyos országokban törvény tiltja a régi érmék és tárgyak keresését? Így akarják megszüntetni a fekete “ásást". Például 2013 óta a fémdetektorokkal felszerelt emberek, a törvény megsértéséért kell felelniük Oroszországban. Nem gyűjthetnek 100 éves vagy annál régebbi tárgyakat engedély nélkül.

Tű.

Ha találtál egy használt és eldobható fecskendőt az ajtóban vagy a lakóház előcsarnokában, semmilyen körülmények között se vedd fel. Mivel jelentős mennyiségű hepatitisz baktériummal találhatod szembe magad.



SIM-kártyák.

Ha valamilyen SIM kártyát találsz az úton, erdőben, iskolába menet, vagy bárhol, semmiképp se vedd fel és még csak eszedbe se jusson használni. Gyakran bűncselekményhez köthetők ezek a kártyák és, ha
horvathnemagdi, 2018. május 22. kedd, 21:34
Egy forrás az Alföld közepén...Pálosszentkút
A hely legrégebbi története
Szentkút legrégibb történetét meglehetős homály borítja. Annyit azonban az 1875-i ásatások alkalmával minden kétséget kizárólag megállapítottak, — amikor is pogány sírokat, hamvvedreket, s a felsőbb földrétegekben pedig keresztény eredetű faragott köveket és sírokat, stb. találtak —‚ hogy a pogány világ letűnése után virágzó keresztény község terült el a későbbi Ferencszállás helyén.
Bizonyos, hogy azon a helyen, ahol a mai templomocska áll, több, mint 200 éven át mintegy 600 lelket befogadó Szt. István korabeli templom emelkedett.
A tatárjáráskor Ferencszállása sem maradt érintetlen. Utána kietlen pusztasággá változott minden. A kitűnő szervezőképességgel rendelkező IV. Béla király az elnéptelenedett országrészeket ismét benépesítette. Ekkor kerültek az első letelepített kunok Kiskunfélegyháza környékére, s újra felépítették romjaiból Ferencszállását.
A Félegyházát és annak Szt. István korabeli templomát 1526-ban feldúló és porig égető török
yaskane, 2018. május 21. hétfő, 22:54
Május
május elsejét.

Magyarországon (Buda-Pesten) először 1890-ben ünnepelték felvonulással ezt a nemzetközi munkásünnepet.

De ehhez a naphoz kapcsolódik még a májusfa állítása is (A székelyek jakabfának, hajnalfának, másutt májfának is nevezik).

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/73/Keutschac h_Maibaum_21062007_02.jpg/300px-Keutschach_Maibaum_21062007_02.jpg


Források szerint már a XV. Században szokás volt, de eredete valószínűleg még régebbi, a római Florália pogány szokásából eredeztethető.

Ezeknek a több napig tartó fesztiváloknak a késői utóda a majális.

A májusfa a tavasz, a természet újjászületésének a szimbóluma, de jelenti a lányok elismerését, a nagylányokhoz való tartozást. (Május elsejére virradóra szokás állítani a nagylányok háza előtt.)

A legények csoportokba verődve, éjszaka állítják, ami lehet sudár fa, vagy zöldellő, virágzó ág. Szalagok, kendők, virágok, üveg bor és más ajándékok is
evavicus, 2018. április 30. hétfő, 09:18
Baku - Azerbajdzsán fővárosa
hozzátartozik, hogy még élénken él bennünk a ,,Selyemút" ősi városainak - Szamarkand, Buhara, Khiva - időtálló, fantasztikus szépsége és ódon hangulata, most is valami hasonlóra számítottunk.

Azerbajdzsánról alapvetően kettő dolog jut nagy hirtelen az átlagember eszébe, az Eurovízós dalfesztivál és a ,,baltás" Safarov, na és természetesen a bakui olajmezők.

Baku a tűz és a szél városa
A legelterjedtebb nézet szerint Baku nevének jelentését a város régebbi perzsa nevéből származtatják.
Az egyik teória szerint a Bad-kube azt jelenti, hogy a "város, ahol a szelek fújnak". A másik nézet szerint a Bagkun névből ered, melynek jelentése az "Isten hegye".

Egyes mondások szerein Bakut keletről a Kaszpi-tenger, alulról meg egy olajtenger határolja.

Tény az, hogy a feltörő nyersolajat már az ókorban hasznosították. A város igazán gyors fejlődését az olaj kitermelésének köszönhette. 1846-ban itt fúrták a világ első
sanci81, 2018. április 29. vasárnap, 20:55
Hová kell ÚTLEVÉL Európában ?
Európai Gazdasági Térség tagjaként személyi igazolvánnyal látogatható: Izland, Lichtenstein, Norvégia.

További szerződés, megegyezés alapján: Andorra, Albánia, Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Moldova - kivétel Dnyeszter-melléki Moldáv Köztársaság -, San Marino, Monaco, Svájc, Szerbia, Vatikán.

Személyazonosításra alkalmas dokumentum a fényképes jogosítványkártya, így az Európai Unió tagállamaiban ez helyettesítheti a személyi igazolványt. A diákigazolványt, a régebbi, papír alapú jogosítványt, bank- és hitelkártyákat, klubok, szervezetek fényképes törzskártyáit azonban nem fogadják el.

A régi személyi igazolvány ugyancsak problémát okozhat a repülőtereken.A schengeni határokat elhagyva szükséges, hogy az útlevél még az utazás megkezdésétől számított néhány hónapig érvényes legyen.

Ez akkor is fontos, ha csak átutazol olyan országon, ami a zóna határain kívül esik.

Kötelező az útlevél Fehéroroszországba, Ukrajnába, Oroszországba és
pacsakute, 2018. április 27. péntek, 20:58
1/87
Képek, videók
megszüntetné az országot
ezerjo
2008. június 24. kedd, 18:17
Megszüntetjük a kormányza
ezerjo
2007. szeptember 28. péntek, 14:11
A mesére mindenkinek szük
irmus
2018. július 30. hétfő, 14:02
„Mindenkinek adjáto
katalin_53
2018. július 15. vasárnap, 22:53
Mindenkinek szüksége van
anna4459
2018. július 05. csütörtök, 19:47
Mindenkinek szép napot :)
rushlilly
2018. június 11. hétfő, 13:49
Bölcs napot mindenkinek!
rushlilly
2018. június 11. hétfő, 13:19
Mindenkinek Nagyon szépen
rushlilly
2018. június 11. hétfő, 10:12
„Mindenkinek, aki v
katalin_53
2018. május 07. hétfő, 10:13
0 jó éjt mindenkinek.png
lovaszmarika
2018. április 16. hétfő, 15:03
szep_hetveget_mindenki nek
vorosrozsa66
2018. április 07. szombat, 14:10
Húsvétra Mindenkinek.gif
borigit
2018. április 05. csütörtök, 12:28
szökőkút-Monte Carlo.jpg
agica2004
2018. március 06. kedd, 20:51
Monte Carló Richter1.jpg
menusgabor
2018. február 12. hétfő, 15:07
carlo maratta krisztus sz
sz719eszter
2016. november 18. péntek, 14:47
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.