Regisztráció  Belépés
2018. augusztus 21. kedd | 34. hét | 233. nap | 00:36 | Sámuel, Hajna
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Utcazenész novella
látta vékony arcélét. Érezte, hogy valami elemi erővel húzza arrafelé. Nem számított, hogy sietnie kell, hogy otthon várnak rá...Csak azt tudta, hogy neki oda kell mennie a zenészhez. Látnia kell őt. Mert olyan ismerős, mert ezt a dalt játssza. Nem az O, sole miót, nem az Akácos utat, hanem ezt a régi kis gyermekdalt.

,,Befagyott a kis patak és hó takarta be." Így folytatódott. Anyja ezt énekelte neki sokszor elalváskor. Akkor a dalocska nem tűnt ennyire szomorúnak, inkább megnyugtatónak érezte. Ha meghallotta, tudta, hogy minden rendben, jön az éjszaka és aludnia kell minden kisgyereknek. Neki is.

Már csak pár lépésnyire volt a sráctól, amikor hirtelen megtorpant. A fiú pontosan úgy nézett ki, mint a bátyja, aki 30 éve eltűnt. Ditta ilyennek emlékezett rá. Maga előtt látta mély, barna szemét, szőke, fürtös fejét, huncut mosolyát. Nem akarta elhinni, hogy most ott áll előtte.

De hát nem lehetett Péter, hiszen nagyon fiatal volt.

Az utcazenész csak
anyu65, 2018. június 18. hétfő, 14:36
Örökre búcsúzom
szülőföldem hófödte hegyei a szűk kis hazám,
ahol szerető szavakkal fogadott az édesanyám!
Ha majd a messzi földről, ahová elsodort a szél,
elcsábítottak a vágyaim, vagy elűzött a veszély,
ha hazatérek Én, minden rög, fűszál és falevél
a szívemen át zsigereimbe hatol, hozzám beszél!
Látom az emlékeimben a folyton vidám fűszerest,
kinek mindig volt egy jó szava, és sosem volt rest,
akár az öreg cipész, aki szélesre tárta ki ajtaját,
és sosem sajnálta tőlem a megnyugtató mosolyát,
s talán még most is lát engem maga előtt ideát!
A tanítók, akik sokszor korholtak joggal dühösen,
csupán csak amiatt, hogy belőlem is EMBER legyen.
Arcuk és a szavuk emléke már a múltba csengenek,
ahogy a vonat ablakából búsan nektek integetek,
most a rokonokra és a barátokra, rátok emlékezek!
A hegyeim sziklaormán a kőre, mindenre, ami holt,
a kavicsokra és a poros úton az út menti keresztre,
őseimre, kik a temető kopjafái alá vannak
bozsanyinemanyi, 2018. május 16. szerda, 23:16
Varjú Zoltán:Örökre búcsúzom
szülőföldem hófödte hegyei a szűk kis hazám,
ahol szerető szavakkal fogadott az édesanyám!
Ha majd a messzi földről, ahová elsodort a szél,
elcsábítottak a vágyaim, vagy elűzött a veszély,
ha hazatérek Én, minden rög, fűszál és falevél
a szívemen át, zsigereimbe hatol, hozzám beszél!
Látom az emlékeimben a folyton vidám fűszerest,
kinek mindig volt egy jó szava és sosem volt rest,
akár az öreg cipész, aki szélesre tárta ki ajtaját
és sosem sajnálta tőlem a megnyugtató mosolyát,
s talán, még most is lát engem, maga előtt, ideát!
A tanítók, akik sokszor korholtak, joggal dühösen,
csupán csak amiatt, hogy belőlem is EMBER legyen.
Arcuk és a szavuk emléke, már a múltba csengenek,
ahogy a vonat ablakából búsan, nektek integetek,
most a rokonokra és a barátokra, rátok emlékezek!
A hegyeim sziklaormán a kőre, mindenre ami holt
a kavicsokra és a poros úton az út menti keresztre,
őseimre, kik a temető kopjafái alá vannak
memi59, 2017. február 05. vasárnap, 09:20
Radnóti MiklósÉjszaka
,
s új Éjek álmait várom ...

Álom vagyok ; Szívre szállok ,
Vágyat ; Reményt ; Színt hazudok ,
hazudok , de Te is tudod :
Csak vélem teljesek a Holnapok ...

Radnóti Miklós

Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rám hajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát,
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst -
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború:
sötét arany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy, mint az ú,

mély hangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes
kannalidia, 2016. november 16. szerda, 18:13
Gyermeknapra
karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyű álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélő érintésed álomba ringató!

Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelő karod!
Magam felnőttnek érzem, - s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem
menusgabor, 2016. május 28. szombat, 21:30
A lélek csendje - Máriagyűd 2. rész
Antológiánkat a Tárogató Hangján baráti közösségünk nevében, és A lélek húrja c. kisregényemet. Zsolt Atya megígérte kiolvassa és a plébánia könyvtárában elhelyezi.
A templomban való találkozásunk reményében elindultam Isten házába.
Miséig arra is volt időm, hogy küldetésem célját beteljesítsem. Igen csak meglepődtem, amint megláttam, egy kis teremben két egymással szemben lévő széken -szinte családias hangulatban folyik a gyónásnak beillő beszélgetés. A fiatal plébános úr tiszta tekintete, megnyugtató halk szava olyan erőt sugárzott mindenkire, olyat, amilyenre minden embernek szüksége lenne. Egyetlen emberhez tudtam hasonlítani, az én lelki vezetőmhöz, a vallásomtól eltérő református lelkipásztorhoz, vigasztalómhoz, lelki segítőmhöz.
A misét egy másik atya celebrálta, a plébános úrnál még vártak... Hétfő lévén nem voltunk sokan, de három áldott állapotban levő kismamát számoltam sebtében, egyikük pocakját elnézve, akár minden órás is lehetett. A férje volt a sorban az utolsó
suzymama, 2015. július 26. vasárnap, 19:43
A tanya 2.rész
próbára teheted -mondta, és elkezdte megteríteni az asztalt.

Ebéd után Izabella megmutatta Áronnak, a kis zugot a pajtában, ahol apjuk is aludt régebben, amikor a tehenek ellését felügyelte.
-Egyelőre itt tudsz aludni, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.
-Nekem megfelel, az elmúlt hetekben sokkal rosszabb helyem is volt már.
-Nem tudok neked ígérni semmit -kezdte a lány -de ha összefogunk, akkor talán még fizetni is tudok majd egy idő után.
-Nekem most az is megnyugtató, hogy tető van a fejem felett és étel a gyomromban -mosolygott bátorítóan a férfi, és közben lopva szemügyre vette a lányt.
Izabella észrevette, hogy Áron kutató szemeivel végigmérte, de úgy gondolta, hogy jobb, ha figyelmen kívül hagyja. Nem szokott hozzá, hogy nőnek nézik. Lányos zavarában kisietett a pajtából.

Kora este Apollónia kisétált Áronhoz, hogy vacsorázni hívja. A kerítés mellett talált rá, ahogy az eleresztett rögzítéseket próbálta megszögelni.
-Sok javítani való van
klementinagidro, 2015. május 09. szombat, 19:13
Wass Albert: Farkasverem (9)
gondolat, ahogy most visszapillant az unalmas, szürke napok sorára, ahol semmi sem történt, semmi sem mozdult, jó volt úgy is és tespedten szunyókált az unalomban, ahelyett, hogy gondolkozott volna a menekülésen. Most aztán itt van a tizenkettedik óra.
Elkészíti a mérleget és a mérleg érzéketlen, nem változik.
Kimegy a kertbe, a nap melegen süt, a berki tölgyek fagyöngyein lármás rigócsapatok lakmároznak, friss lombszag a fák alatt, érzi, hogy a feje szellőzik tőle, felnéz az égre: az ég kék és megnyugtató.
Ebéd alatt szótlanul ülnek egymással szemben, az asztal két végén. Keveset eszik, nehány pohár bort gyorsan lehajt a torkán és újra belekezd. András éppen kiment az üres tállal. Hadarva beszél, kétségbeesett, utolsó kísérlet.
- Anyám, azt hiszem reggel nem értette meg jól, hogy mit mondtam. Meg akarok házasodni!
A Vénasszony ráncolja a homlokát, a gondolatai máshol vannak, össze kell szedni őket előbb.
- Az árpalisztet még mindig nem adta meg Árpád, pedig már
scorpionsrose, 2015. január 30. péntek, 17:56
JENNIFER ASHLEY: Lady Isabella botrányos házassága (5. f.)
- Miss Pringle növendékei örökre összetartanak - mondta Ainsley.
Megint egymásra nevettek, azután Ainsley visszalibegett a vendégek közé, ahol fivére és sógornője állt, Mrs. Monroe csodálóinak körében.
Isabella hirtelen úgy érezte, nem bírja tovább a tömeget. A szalon hátsó ajtajához sietett, és kirontott a sötét folyosóra. Úgy rendelkezett, hogy a folyosón és a lépcsőház felső részén ne égjenek a lámpák: ezzel akarta eltántorítani vendégeit attól, hogy a házban kóboroljanak. Megnyugtató volt a csend, és Isabella megkönnyebbülten felsóhajtott.
A lépcső tetején mozgást látott a szeme sarkából, és libegő szivarfüstöt. Bosszúsan összeszorította a száját, megemelte a szoknyáját és felkapaszkodott a lépcsőn.
A fordulóban megindult a korlátnak támaszkodó férfi felé, de közelebb érvén észrevette, hogy ketten állnak ott. Két szivarvég parázslott a sötétben, nemcsak Mac arcát világítva meg, hanem magas, cingár unokaöccsét, Danielt is.
Isabella szoknyája suhogva ereszkedett vissza
scorpionsrose, 2014. július 27. vasárnap, 17:04
JENNIFER ASHLEY: Lady Isabella botrányos házassága (7. f.)
tönkretette Isabella életét. Sokat elárult az asszony szívósságáról, hogy mégis kitartott mellette három évig.
- Holnap indulunk Doncasterbe - jegyezte meg Isabella, továbbra is az ablak felé fordulva. - Nem fogsz közös lakosztályban megszállni velem, ne is éld bele magad!
Mac kinyújtóztatta karját a kanapé támláján. - Te sem szállodában fogsz lakni, szívem. Hart kibérelt egy házat mindannyiunknak, beleértve téged és a háznépedet is. Ian váltig erősködik, hogy Bethnek megnyugtatóbb lesz így, családi körben, és egyetértek vele. - Lábát a zsúrasztalra támasztotta, még mindig kényelmes pózt keresve. - Bethnek fontos lenne, hogy ott legyél.
Isabella ingerült pillantást vetett rá. - Mac, a mi útjaink különváltak! Ez már végleges.
- Nem az.
Isabella összeráncolta a homlokát, zöld szemében harag gyúlt. Mac örült, hogy dühösnek látja; bármi jobb volt, mint az iménti megtört tekintet.
- Azért hagytalak el, Mac, hogy megőrizzem az ép
scorpionsrose, 2014. július 27. vasárnap, 16:45
Farkas Anna - Kikelet
tudja.
Illatos az ablakom alatt a jácint,
Bontja rügyeit az álmatag jázmin.
S e sok gyönyörűség látványától,
A lelkem is kivirul, szinte magától.


VICTOR HUGO - MEGNYUGTATÓ LÁTVÁNY

Minden sugárzó és vidám ma.
Most sző a fürge lábú pók
a tisztaselyem tulipánra
csipkét, színezüstből valót.

A reszketeg szitakötőcske
nagy gömb-szemmel lesi magát
a tükrös tóban, hol nyüzsögve
rajzik egy rejtélyes világ.

Úgy tetszik, ifjodik a rózsa,
a bíbor bimbóval rokon,
s csupa gyönyörrel szól a nóta
a csupa napfény ágakon.

Szól a madár, Urát dicsérve,
ki tiszta szívekben lakik,
s rávonja
kannalidia, 2014. április 17. csütörtök, 20:12
Bosnyák Enikő Keress engem
összezúz


Keszei István
Séta az éjszakában

A hold-hasú éjben
Gyere, jöjj te velem!
Lehúzó sár a világ.
Emelő daru-kezeden
Magasabbra repítsél!
Ó, szállni be jó!
A hinta-palinta világban
Öleden ring hajóm.
Feketét fúj a sárkány,
Feketét köp az éj.
Sárkányölő Szent György, szemeden
Hajnalt virágzik a fény.
A bőrömön érzem
A nyakam körül a karod.
Megnyugtató sánc a sötétben?
Kivédi a szélrohamot.
A világ fedelét
A csillag ránk szegezi.
Beszorult szeretőket
Az Isten csak szereti.
Kátrányfeketéhez
Mézet keverőm.
Ízlik bülbül csevegésed
Édes szeretőm.
A hold-hasú éjben
De jó a
kannalidia, 2014. március 18. kedd, 21:43
1/3
Képek, videók
utcazenész
jegesmedve21
2012. július 08. vasárnap, 13:11
delamerikai_utcazenesz 211
sylvi59
2008. január 26. szombat, 00:23
delamerikai_utcazenesz 111
sylvi59
2008. január 26. szombat, 00:23
Kérj, hogy játsszak
anna4459
2011. július 24. vasárnap, 11:27
Oly megnyugtató.jpg
gabfe
2015. október 12. hétfő, 21:14
Oly megnyugtató, hogy itt
suzymama43
2015. április 14. kedd, 13:55
Oly megnyugtató
sanci81
2015. február 13. péntek, 17:41
megnyugtató1225.jpg
puszatlaj
2012. szeptember 28. péntek, 16:14
Érthető és megnyugtató
angyalka___
2010. szeptember 12. vasárnap, 21:57
Oly megnyugtató!.jpg
sylvi67
2009. július 23. csütörtök, 09:10
megnyugtató.jpg
gitka58
2008. április 05. szombat, 21:14
Így folytatódott.
halaszistvan
2007. október 14. vasárnap, 10:30
És az éj folytatódott...
lied
2007. január 21. vasárnap, 12:59
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.