Belépés
2018. október 18. csütörtök | 42. hét | 291. nap | 07:14 | Lukács
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A wordbed átmenteni Holter vizsgálaít.
ragasztanak a mellkasra, melyeket vezetékek segítségével kötnek össze egy kb. hordozható kisrádió méretű szerkezettel, amely a nyakban lóg, és a szívből érkező elektromos jeleket rögzíti. Eközben a páciens nyugodtan végezheti napi megszokott tevékenységét, amit pontos időmegjelöléssel fel is kell, hogy jegyezzen. A beteg feladata a mérés közben, hogy ha kellemetlenséget, szívpanaszt észlel, akkor a készülék erre a célra kialakított gombját nyomja meg. A készülék ezt a jelet is adatként rögzíti, és az adatok kiértékelésnél fontos információval szolgál az orvosnak. Huszonnégy óra múlva leveszik a készüléket, a benne tárolt adatokat számítógép segítségével értékelik ki. Előkészítés:Különösebb előkészületre nincs szükség. A gyógyszereket a szokott módon kell szedni. A pontos, zajmentes mérés érdekében meglévő mellkas-szőrzetet a tappancsok helyén leborotválják. Figyelem! Fontos, hogy a végzett tevékenységét (pl. séta, étkezés, rohanás a busz után, lépcsőmászás, pihenés, tenisz, stb.), illetve az érzett
lovaszmarika, 2018. október 17. szerda, 09:24
Új Kezdet- Emberangyal kiteljesedése
Emberangyal kiteljesedése

A változás folyamatában különböző szakaszokon megyünk végig.
Többször megváltunk már a múltban bizonyos régi részeinktől, de eljött az idő, mikor végérvényesen búcsút kell mondanunk a régi mintáinknak, és azzal együtt járó kötődéseinknek. Ez egy hosszú és mély belső folyamat életünkben.
Többnyire úgy érezzük, mintha az egészbe egy kicsit mi is belehalnánk.
Az elválás és vele együtt a leválás, fájdalommal és néha végtelen szomorúsággal jár.
Azok az értékek, amit eddig igaz értékeknek hittünk, egy varázsütés alatt szertefoszlanak és semmissé válnak.
Eljön az a pont életünkben, amikor teljesen más értékrendet állítunk fel, és ebből kifolyólag már más értékeket tartunk fontosnak.
Emberi kapcsolataink többnyire megváltoznak, átminősülnek.
Új utakat járunk be, új emberek, új kapcsolatok lépnek be az életünkbe.
Egyre inkább előhozzuk magunkból azt az isteni Lényt, - isteni Önvalónkat,- Aki teljeséggel mi magunk vagyunk.
Mielőtt
sz719eszter, 2018. október 15. hétfő, 13:41
Jin-jang
dolgok kényelmesek, megfelelőek és
biztonságosak.
Ha a szívedre hallgatsz, akkor tudod, hogy nem ez a te utad. Kövesd az
álmaidat, akár vakon is! Fogadd el a benned lévő félelmet és menj tovább!
Az élet azt jelenti, hogy élsz, szóval kezdj bele és kövesd a megérzéseidet!

A halhatatlansághoz vezető út titka, hogy olyan életet éljünk, amire érdemes
emlékezni.
Egyetlen életed van ebben a testben, ezért is törekedj arra, hogy létrehozz
valamit, ami mások számára értéket képvisel.

Ha állandóan határokat szabsz abban, amit teszel, legyen az fizikai vagy más
jellegű, az a munkádra és majd az egész életedre is hatással lesz.
Nincsenek határok! Csak végtelen puszta van. És ott sem maradhatsz, túl
kell lépned!
Gyerekkorom óta volt egy ösztönös, belső késztetésem, hogy fejlődjek és
növekedjek. Egy valamire való ember szerepe és kötelessége számomra
nem más, mint hogy őszintén fejleszti lehetőségeit.
Csak a rád szabott
klarika47, 2018. október 14. vasárnap, 19:48
Orban több komoly mentéssel és egy nagy hibával debütált
kerülhetett volna, Orban méterekről becsúszva szerelte.
A 65. percben Tzimikas beadását megpróbálta kirúgni, de a labda visszakerült a balhátvédhez, akinek második beadására pontosan érkezett Mitroglou, aki befejelte a találkozó egyetlen gólját. Az esetnél Kádár és Orban sem figyelt a görög támadóra, aki mindkettejüket megelőzte, túlugrotta és könnyedén fejelt a kapuba. Mivel a válogatott két legrutinosabb és legjobban fejelő védőjéről van szó, ez komoly hibának tekinthető.
A találkozó után úgy értékelt, jól működött a válogatott védekezése, kevés teret engedtek a görögöknek, és azt az egy szituációt kivéve jól dolgoztak együtt.

Labdarúgás nemzetek Ligája:
Görögország - Magyarország 1:0
- Határozottabb játékra, több önbizalomra van szüksége Marco Rossi csapatának, vélekedett a magyar labdarúgó-válogatott újonca, Willi Orban a görög-magyar Nemzetek Ligája-vereség
maroka, 2018. október 13. szombat, 13:46
Nagy végső döbbenet
Nagy végső döbbenet

Mi okból, mi végre legyek jó
kérdi a céltól távolodó?
És egyáltalán mi a jóság,
mindig is voltak poshadt tócsák.
Bár igaz, van egy örök mérték,
de nekem, mondja, más az érték.
Az árnyat is épp úgy kedvelem,
mikor az ösztön játszik velem -
Remete, lator, mind egyre megy,
a napunk egyszer úgyis lemegy -
Csakhogy az élet zajlik tovább,
múltunk követi léptünk nyomát;
s kiderül, mi írva van, igaz,
de nem nyújt már semmi sem vigaszt.
A célnál leroskad a lélek,
nem volt hit, nincsenek remények.
Csak rettent a Bíró haragja,
kezében az ítélet kardja!

Venyercsán László
kalmanpiroska, 2018. október 12. péntek, 08:38
Zonda Attila: Boldogság könyv, Medvegomba
ellenkezőjéről. Kétoldalt, két kezemben cipelem magammal a gyarlóságom, a butaságom, a hitetlenségem megszólaló bizonyítékait.
Talán a temetőkert melletti akácos mély szakadékába kellene dobjam mind a két tarisznyát gombástól. Ha már ott látnám a medvegombával megrakott két tarisznyát a sötét szakadék akáctövises alján, akkor talán könnyebb lenne? Nem hiszem, csak a bűnömet fokoznám azzal, hogy elvetettem, megvetettem a pap bácsi gondos munkájának eredményét.
Nem, ő és az ő heteken át tartó értékes munkája, szeretete nem azt érdemli, hogy a szakadék akáctövisei közé dobjam ezt a sok, finom, szárított medvegombát! Nehéz, vagy nem nehéz, dicsér vagy gyaláz, de kell vinnem tovább, egészen hazáig. Nincs ez alól kibúvó.
Ha bizalmunk, hitünk híján súlyosan megbántunk valakit, vajon elég-e az, hogyha két tarisznyát az árokba dobunk? Ha árokba dobom, azzal vajon enyhíthetem-e a megbántott lélek fájdalmát? Egyáltalán, miután megbántottunk valakit, utána érdemes-e már tűnődnünk, vagy inkább előtte
hidegkut, 2018. október 12. péntek, 06:16
Aranyosi Ervin: Egymás mellett megöregedni
Aranyosi Ervin: Egymás mellett megöregedni

Nélküled nem lenne teljes a világom.
Hiányozna mindig a másik felem.
Ezért kellett egykor, titkon, rád találnom.,
ezért kötött hozzád vonzó szerelem.
Csiszolódnunk kellett, mint a drágakőnek,
ám az igaz érték, mind bennünk maradt.
Elfogadtuk egymást örök kísérőnek,
miközben az idő gyorsan elszaladt...
vorosrozsa66, 2018. október 11. csütörtök, 17:59
Orbán: vállalni kell a sikereinket!
és hatalmas lehetőség arra, hogy az akadémia a magyar kosárlabdázás olyan alappillére legyen, amely példát mutat professzionalizmusával, utánpótlás-nevelő munkájával. A cél az, hogy nemzetközi szintű játékosokat neveljenek, ezért az akadémia nemcsak pécsi, hanem nemzeti ügy - mutatott rá.

Mint mondta, nem véletlen, hogy Pécsett épült fel az akadémia, hiszen itt élte meg edzői pályafutása legsikeresebb szakaszát, amelynek legnagyobb eredménye az volt, hogy a kosárlabdacsapattal példaképek lehettek, értéket teremtettek és komoly társadalmi hatásuk volt. E társadalmi hatásból eredt az akadémia ötlete - magyarázta.

Rátgéber László köszönetet mondott a támogatásért a kormánynak, a miniszterelnöknek, Pécs városának és a Pécsi Tudományegyetemnek.

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkövét tavaly áprilisban tették le. Az egykori szennyvíztelep helyén megvalósult akadémia egy három pályából álló kosárlabdacsarnokkal, állandó lelátóval 400 ember számára, továbbá 1500 férőhellyel bővíthető mobil
velemenyezd, 2018. október 11. csütörtök, 11:31
Bódás János
kincsem, rangom, csak a bűnök
nagy garmadája lelkemen
Kiszórom mindezt,hogy szívemben
Minél több tiszta hely legyen.

mert jól tudom, hogy Betlehembe
ily koldus, mint én, így mehet:
az lesz a legszentebb ajándék, ha
megüresítem szívemet.


A mennybe ment Jézushoz

Uram, ha most onnan lenézel,
lásd: a lét most sincs tele mézzel,
hogy rengeteg bűn, kapzsiság van
e szüléstől nyögő világban.
Még nem mérték az igaz ember,
az az “igaz," kinél a fegyver,
az akar “jót," aki hatalmas,
a szegény, gyenge neve: hallgass!
... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja
s a kapzsi ember meg se hallja,
sőt, a nevedben ölni készül,
s Te is, nem úr vagy már, de vádlott:
- így váltottad meg a világot?

Engem nem tántorít el Tőled,
ha nem mindig látom erődet,
de száz ok, érv, kínos eset
szól napról napra ellened
s a
menusgabor, 2018. október 10. szerda, 21:30
Kósa: a Sargentini-jelentés politikai bosszú
a magyar embereket". Úgy gondolják a jelentésre - amelynek középpontjában a bevándorlás áll - a legfelsőbb szinten kell erre válaszolni. Ehhez kérik az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának támogatását is - mondta a kormánypárti képviselő.

Demeter Márta, a bizottság LMP-s alelnöke azt mondta: a javaslatnak semmi köze nincs Magyarország biztonságához. Ezért nem ért egyet azzal, hogy a honvédelmi és rendészeti szakbizottság tárgyalja a javaslatot.

A fideszes Kósa Lajos viszont úgy értékelt: a Sargentini-jelentés több pontban ír a magyar határvédelmi intézkedésekről, a határt védő kerítésről is. Ezek miatt is érinti a Sargentini-jelentés a honvédelmi és rendészeti bizottságot - érvelt Kósa Lajos.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője, a bizottság alelnöke azt mondta: nem ért egyet Demeter Mártával, mert úgy véli a honvédelmi és rendészeti bizottságnak igenis tárgyalnia kell a határozati javaslatot. A jelentés alapvetően arról szól, hogy a magyar kormány milyen
velemenyezd, 2018. október 10. szerda, 15:41
Egyszer
Torma Judit: Egyszer

Ha egyszer valaki tőlem is megkérdezi, hogy vagyok,
ha egyszer fontos lesz valakinek, én mit gondolok,
ha a jövőmről végre nekem is osztanak lapot,
és a sorsomba egyszer én is beleszólhatok,
ha egyszer valaki kérdezni is lesz elég bátor,
s én is kilépek a mások árnyékából,
ha az életem felől végre magam dönthetek,
és EMBER leszek végre én is köztetek:

akkor majd talán elmondom, ha merem,
talán hogy érdekel, akkor majd elhiszem,
talán addigra lesz is rá szavam,
talán tudni fogom még, hogy érzem magam,
és lesz elég erőm, hogy elmondjam, amit nem merek,
és akkor az egyszer nem leszek túl gyerek:

és elmondom, hogy én is a világon vagyok,
hogy én is létezem és érzek és gondolkodok,
és nekem is ugyanúgy fáj, ha bántanak,
és a keserű dolgok nekem is ártanak,
hogy egyedül lenni én sem szeretek,
hogy nem igaz, hogy ahová akarok, oda mehetek,
hogy a korlátokat nehezen
mrg1, 2018. október 09. kedd, 18:49
Lengyel-magyar konferencia kezdődött Krakkóban II. János Pál megválasztásának 40. évfordulója alkalmából
millióiban felébresztett remény hatalmas erőt képvisel, mely képes megváltoztatni a történelem alakulását, és ezt ma is érdemes szem előtt tartani, amikor világszerte erősödik az ellenállás a túl elitista és átláthatatlan kormányzati stílus ellen.

A NEB elnöke, Földváryné Kiss Réka nyitóbeszédében azt a hatást idézte fel, amelyet a magyarokban is a pápa szállóigévé vált szavai, a "ne féljetek" biztatás váltott ki. Leszögezte: II. János Pál "egyszerre volt egy nagyon konzervatív pápa, az egyházi tanítás és értékek szigorú őrzője, és egy nagyon modern pápa is, akit szerettek a fiatalok". Ma is érdemes arra keresni a választ, milyen módon lett II. János Pál egy világtörténelem-formáló személyiség, hogyan tudott egy egyházvezető érvényeset mondani egy olyan világban, amelyet keleten a kommunista diktatúra, nyugaton pedig az egyre erősebb szekularizáló hatja át - mondta a NEB elnöke.

Az IPN elnöke, Jaroslaw Szarek II. János Pál megválasztását a világtörténelem egyik legfontosabb eseményének nevezte,
velemenyezd, 2018. október 09. kedd, 14:01
1/1488
Képek, videók
Alapos vizsgálat
sanci81
2017. december 29. péntek, 16:36
Obama -orvosi vizsgálat.j
agica2004
2017. február 01. szerda, 14:31
Vizsgálaton
sanci81
2015. december 08. kedd, 17:17
Lelkiismeret vizsgálat
sacimama
2015. október 05. hétfő, 00:11
VIZSGALAT.jpg
jozso2ro
2013. június 20. csütörtök, 13:23
Vizsgálatok
furaila
2013. január 14. hétfő, 23:07
A vizsgálat fgolyamata
furaila
2013. január 14. hétfő, 23:01
A vizsgálat folyamata
furaila
2013. január 14. hétfő, 23:00
torok vizsgálat.jpg
agica2004
2012. március 04. vasárnap, 12:12
Mennyei Orvosi Vizsgálat.
mailona
2011. augusztus 29. hétfő, 14:11
Én már átmentem sörözni
meki77
2013. szeptember 20. péntek, 19:19
Átmentem a királyhágon...
bakfity
2008. január 02. szerda, 20:37
VISZONT SZIVBŐL KIV..gif
gosztmagdi
2018. július 16. hétfő, 13:02
A házasságotokhoz szívből
rushlilly
2018. június 11. hétfő, 12:31
Szívből köszönöm!
rushlilly
2018. június 11. hétfő, 10:25
Címkék
Venyercsán László, napunk egyszer, sorsomba egyszer, szakadék akáctövisei, örök mérték, bizottság LMP-s, ösztön játszik, hitetlenségem megszólaló, nagyon modern, Demokratikus Koalíció, görög támadóra, fideszes Kósa, wordbed átmenteni, temetőkert melletti, Demeter Mártával, mennybe ment,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.