Regisztráció  Belépés
2018. április 20. péntek | 16. hét | 110. nap | 20:01 | Tivadar
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A 130 éves Munkáspárt szövetségben a miskolci vassal
indulva a választáson ismételve ismét az angol egykori kommunizmusát a munkásosztálynak.

Annyi kommunista kor volt, hogy én nem tudtam őket összeszedni, volt Bistey Zsuzsa-féle Boris Pasternak beavatás, volt horoszkópos, asztrológiás, egymás után 1956-os kezdettel mentek végig rajtuk, a politikai vezetők szerepük eljátszása után meggazdagulva mentek afrikai és különféle országokba a pénzzel birtokokat vásárolva, sokan a nemi törzseihez a Rákóczi térnek.

Ma már, ahogyan a kabaré bemutatja, a munkásosztályt olyan réteg jelenti, akik semmihez nem értenek, ezért gány minden munka, mert az igazi szakmunkásokat, iparosokat kitermelték kommunizmus néven vezetőknek, akár a földműveseit a falvaknak. Minden felszámolása után csak olyan népek maradtak fizikai munkán, akiknek más lehetőségük nincsen. Ez nem munkásosztály, ez olyan, mint a miskolci Feketevonat cigánytelepe, amelyik közmunkát végez jelenleg, szolgálva a Rákóczi terét a vasaknak, miután kivégeztek, felszámolták a jó és értelmes
kohlinka, 2018. április 06. péntek, 00:03
Filmvetítések és digitális könyvtárbemutató is lesz a Francia Intézet nyílt napján
A 18. Frankofón Fesztivál keretében a Budapesti Francia Intézet szombati nyílt napján az intézet bemutatja új tagsági kártyáját, az IFPass-t is, amely egyrészt a frankofón közösséghez való tartozást fejezi ki, másrészt áprilistól a Francia Intézet programjainak látogatásához és szolgáltatásainak igénybevételéhez szükséges belépő lesz - közölte az intézet az MTI-vel. Ezen a napon a Fő utcai épületben az IFPass kereskedelmi és kulturális intézményi partnerei is bemutatkoznak, így az idelátogatók közvetlenül értesülhetnek a kártyával igénybe vehető kedvezményekről.

A nyílt napra a Francia Intézetbe látogat Bernard Cerquiglini francia nyelvész, a TV5 Monde Merci, Professeur! című televíziós programjának műsorvezetője, aki a Latitudes könyvesboltban válaszol az előzőleg feltett francia nyelvtani és helyesírási problémákat érintő kérdésekre.

A Médiatárban hangszerkészítő kreatív foglalkozást és közös zenélést tartanak a gyerekeknek, délután pedig az Intézet mozitermében a Párizsi mumus című
velemenyezd, 2018. március 21. szerda, 07:30
Életműdíjat kap Szabó István és Mészáros Márta Kolozsváron
A május 25. és június 6. között zajló filmfesztivál keretében idén is megtartják a magyar napot, amelynek tiszteletbeli meghívottja a két magyar alkotó.

A 80 éves Szabó István, aki 1981-ben a Mephisto című filmjével magyar rendezőként először nyert Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, az idei TIFF 3x3 szekciójának egyik szereplője, ami azt jelenti, hogy életművének három csúcsdarabját, az Apát, a Mephistót és a Redl ezredest is bemutatják.

A TIFF magyar napján lesz Mészáros Márta legújabb filmjének romániai bemutatója, levetítik a csaknem nyolcéves rendezői szünet után forgatott Aurora Borealis - Északi fényt.

A TIFF magyar napjának vendégei között lesz Szász János is A hentes, a kurva és a félszemű című, vad szerelmi háromszögről szóló új filmjével. A TIFF-en lesz Gárdos Éva Budapest Noir, valamint Bogdán Árpád Genezis című filmjének romániai bemutatója is. A magyar nap programjában szerepel még Török Ferenc 1945 című filmje, illetve Politzer Péter Férfikor című
velemenyezd, 2018. március 13. kedd, 17:52
Megnyílt a megújított mecseki bányászati kiállítás Pécsett
A megnyitón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kubinyi Ágoston programjának több millió forintos támogatásával újult meg.

A politikus köszöntőjében felelevenítette az ágazat magyarországi és térségi történetét, méltatta annak a település- és iparfejlesztésben betöltött szerepét. Egyúttal felhívta a figyelmet a bányászat identitásképző közösségi erejére és bányászok erős szolidaritására, bajtársiasságára.

Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy a pécsi tárlatot a korábbi fenntartó, a soproni Központi Bányászati Múzeum finanszírozási okok miatt 2013-ban bezárta.

A gyűjtemény ezt követően a JPM kezelésébe került: a Káptalan utcában két helyiségből álló felszíni és a 440 méter hosszú föld alatti bemutatóhelyet 2014 februárjában nyitották meg újból. Később a föld alatti részt egy kártevő, a könnyező házigomba támadta meg, s emiatt a tárlatot ismét bezárták.

A védekezéshez az érintett föld alatti helyiségeket
velemenyezd, 2018. március 07. szerda, 13:13
2018. évi történelmi évfordulók 03. 02.
közgazdasági híreinek továbbítására használták.
1972 - Az USA elindítja a Pioneer-10 űrszondát a Naprendszer külső bolygóinak felkutatására.
1989 - 12 európai uniós tagállam megállapodása a légkört károsító gázok kibocsátásának korlátozásáról.
1998 - A Galileo űrszonda adatokat küld a Jupiter Európé holdjáról, amelyekből kiderül, hogy a jégkéreg alatt folyékony óceán található.
2004 - A kouroui űrrepülőtérről elindul a Rosetta és a Philae üstököskutató űrszondapáros.
2011 - Az Apple bemutatja az iPad2-t.
2020 - A Yahoo! időkapszula kinyitásának tervezett időpontja.

Kulturális események
Irodalmi, színházi és filmes események
1933 - New Yorkban bemutatják a King Kong című filmet.

Egyéb események
Születések
1810 - XIII. Leó pápa (+1903)
1816 - Faller Gusztáv bányatanácsos, a Selmeci Akadémia tanára (+ 1881)
1817 - Arany János magyar költő, műfordító (+ 1882)
1821 - Bérczy Károly magyar író, műfordító, újságíró (+
skorpiolilike, 2018. március 02. péntek, 21:44
2018. évi történelmi évfordulók 03. 02.
használták.
1972 - Az USA elindítja a Pioneer-10 űrszondát a Naprendszer külső bolygóinak felkutatására.
1989 - 12 európai uniós tagállam megállapodása a légkört károsító gázok kibocsátásának korlátozásáról.
1998 - A Galileo űrszonda adatokat küld a Jupiter Európé holdjáról, amelyekből kiderül, hogy a jégkéreg alatt folyékony óceán található.
2004 - A kouroui űrrepülőtérről elindul a Rosetta és a Philae üstököskutató űrszondapáros.
2011 - Az Apple bemutatja az iPad2-t.
2020 - A Yahoo! időkapszula kinyitásának tervezett időpontja.

Kulturális események
Irodalmi, színházi és filmes események
1933 - New Yorkban bemutatják a King Kong című filmet.

Egyéb események
Születések
1810 - XIII. Leó pápa (+1903)
1816 - Faller Gusztáv bányatanácsos, a Selmeci Akadémia tanára (+ 1881)
1817 - Arany János magyar költő, műfordító (+ 1882)
1821 - Bérczy Károly magyar író,
ametiszt54, 2018. március 02. péntek, 21:42
Kibővített programsorozat a váci VéNégy fesztiválon
visegrádi együttműködésben hihet, amelynek a közös kulturális programok mindig fontos alapját képezték. Közlése szerint hosszú távon a visegrádi országok az Európai Unió vezető pólusai lehetnek, Nagy-Britannia kilépésével ugyanis az unió középpontja keletebbre tolódhat gazdaságilag és politikailag egyaránt. A gazdasági és politikai együttműködés mellett fontos a kulturális együttműködés is, amelyben sokkal jobban megjelenik a közös történelmi, vallási múlt, a különböző művészeti ágak segítségével jobban bemutatja a bennünket összekötő szálakat.

Rétvári Bence, aki a fesztivál egyik védnöke is, beszélt arról is, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarországon kétmillióval több színházjegyet váltottak, mint korábban. Felpezsdült a színházi élet, egyre színesebbek, jobbak az előadások - emelte ki az államtitkár, felidézve, hogy a váci színház sem működött még tíz évvel ezelőtt, idén pedig már hatodszor rendezi meg az értékalapú VéNégy fesztivált. Rétvári Bence szerint fontos, hogy Magyarország erősödése ezen a
velemenyezd, 2018. február 28. szerda, 15:22
Az év európai múzeuma díjra jelölték a gyulai Almásy-kastélyt és a Sziklakórházat
egy napra ellátogatott a látogatóközpontba, ahol kiemelten fontosnak tartotta, hogy az interaktivitást szolgáló eszközök nemcsak jelen vannak, hanem - más helyektől eltérően - használják is azokat a látogatók.

Dombi Ildikó elmondása szerint a szakértőt különösen érdekelte, hogy egy romos épületet lényegében az enyészettől mentettek meg, amikor létrehozták a kiállítóteret, amely a 18. században épült kastélyban a főúri családok mellett - egyedülálló módon - az őket kiszolgáló cselédség életét is bemutatja.

Az ügyvezető igazgató elmondta, tudomása szerint egy szakember inkognitóban is megtekintette a tárlatot. Ezután kaptak értesítést arról, hogy bekerültek a TOP 40-be. "Fantasztikus eredmény, hogy egy vidéki kiállítóhely be tudott kerülni egy ilyen rangsorba" - fogalmazott. Az Almásy-kastély Látogatóközpontot 2016. márciusi megnyitása óta több mint 150 ezren tekintették meg.

Elmondta, hogy a jelölt múzeumok május 9. és 12. között Varsóban egy szakmai konferencián mutatkoznak be, amelyre egy
velemenyezd, 2018. február 23. péntek, 16:13
2018. évi történelmi évfordulók 02. 13.
Február 13. az év 44. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 321 (szökőévekben 322)
nap van hátra.

Névnapok: Ella, Linda + Benignusz, Elli, Füzike, Gergely, Gergő, Gerő, Jordán, Jordána, Jótám,
Katalin, Katarina, Katerina, Katica, Katinka, Kitti, Katrina, Leila, Lejla, Léla, Levente, Maura, Relinda

Politikai események
1542 - Catherine Howard angol királynét, VIII. (Tudor) Henrik ötödik feleségét házasságtörés vádjával lefejezik.
1917 - Kémkedés vádjával párizsi hotelszobájában letartóztatják Mata Harit.
1945 - A szovjet csapatok elfoglalják Budapestet. Az ostrom során meghalt vagy fogságba esett szinte a teljes 79 000 fős védősereg, rajtuk kívül kb. 50 000-100 000 civil személyt hurcoltak el az oroszok.
1945 - A brit és az amerikai légierő bombázza Drezdát, a menekültekkel zsúfolt, védtelen várost. Drezda központja teljesen megsemmisül, a foszforos bombákkal előidézett tűzvészben 25 000-en vesztik az életüket.
1968 - Csíkszeredában tüntetésekre
ametiszt54, 2018. február 18. vasárnap, 20:58
2018. évi történelmi évfordulók 02. 13.
Február 13. az év 44. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 321 (szökőévekben 322)
nap van hátra.

Névnapok: Ella, Linda + Benignusz, Elli, Füzike, Gergely, Gergő, Gerő, Jordán, Jordána, Jótám,
Katalin, Katarina, Katerina, Katica, Katinka, Kitti, Katrina, Leila, Lejla, Léla, Levente, Maura, Relinda

Politikai események
1542 - Catherine Howard angol királynét, VIII. (Tudor) Henrik ötödik feleségét házasságtörés vádjával lefejezik.
1917 - Kémkedés vádjával párizsi hotelszobájában letartóztatják Mata Harit.
1945 - A szovjet csapatok elfoglalják Budapestet. Az ostrom során meghalt vagy fogságba esett szinte a teljes 79 000 fős védősereg, rajtuk kívül kb. 50 000-100 000 civil személyt hurcoltak el az oroszok.
1945 - A brit és az amerikai légierő bombázza Drezdát, a menekültekkel zsúfolt, védtelen várost. Drezda központja teljesen megsemmisül, a foszforos bombákkal előidézett tűzvészben 25 000-en vesztik az
skorpiolilike, 2018. február 18. vasárnap, 20:56
Amerika indiánjai - 2009, történelmi dokumentumfilm
A film bemutatja a sóni törzsfőnök, Tecumseh és testvére, Tenskwatawa, más néven a Próféta történetét. Az amerikai forradalmat követő években, a XIX. század kezdetén a Próféta egy spirituális megújulási mozgalmat vezetett bátyjával együtt, és ösztönözte az indiánok széles körű politikai és katonai összefogását a nagy tavak és a későbbi Indiana tagállam területén, sokkal közelebb jutva ezzel egy független indián állam megteremtéséhez, mint addig bárki a fehérek érkezése óta, az északi kontinensen.

Videó Lejátszási idő: 1 óra 20 perc
maroka, 2018. február 13. kedd, 16:31
1/66
Képek, videók
Szivárvány - Szövetség
dandej
2017. október 03. kedd, 09:25
90. A kettőnk szövetsége.
marcyt
2017. szeptember 21. csütörtök, 07:51
Új szövetség 01.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:58
Új szövetség 02.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 03.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 04.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:56
Szövetség
dandej
2016. július 19. kedd, 14:08
Az új szövetségi kapitány
sanci81
2016. június 03. péntek, 19:07
Ez a jele a szövetségnek.
katalin_53
2016. május 07. szombat, 14:56
Új szövetség.jpg
chillik
2016. január 03. vasárnap, 13:15
A gyűrű szövetsége.jpg
pacsakute
2014. július 17. csütörtök, 05:13
Örök szövetség
sacimama
2014. április 02. szerda, 13:19
Boris Pasternak.jpg
ujjozsef
2009. február 14. szombat, 16:41
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.