Belépés
2018. október 17. szerda | 42. hét | 290. nap | 12:23 | Hedvig
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Az influenza ledöntött, ezért nem voltam!
Ha idén nem voltál beteg, akkor szerencsés lehetsz, de ez koránt sem jelenti azt, hogy már túl vagy a nehezén. Az ország különböző régiójában eltérő gyorsasággal terjednek az inokulumok. A járvány még tart, sőt, az orvosok szerint március végéig még számolnunk kell a megbetegedés esélyével.

Ha már túl vagy a betegségen, vagy még éppen benne vagy, akkor is jól fog jönni ez a kis "úticsomag" számodra. Fontos, hogy tisztában légy a betegség lefolyásával, annak megfelelő kezelésével, az esetleges szövődményekkel is, hiszen minden évben jellemző az influenza által okozott szövődmények miatti ritka haláleset, így mindenképpen komolyan kell venni, helytelen és nem időszerű kezelése végzetes következményekhez vezethet.

Az elkövetkezendő pár sorban tegyük tisztába a jellemző vírusos, az influenza vírus és a bakteriális megbetegedések tüneti lefolyását. Természetesen a
charlotteani, 2018. július 21. szombat, 22:13
Metabolikus szindróma
helyett kerüljön saláta, savanyúság a tányérra, fogyasszunk minden étkezésünkkor zöldséget vagy gyümölcsöt! A tengeri hal, olívaolaj, olajos magvak (dió, lenmag) kedvező zsírsavösszetétele segíthet a vérzsírszint csökkentésében.
A rendszeres szűrővizsgálatok fontossága

Panaszok hiányában is legalább évente egyszer menjünk el egy egészségügyi szűrésre, amelynek az általános orvosi vizsgálat mellett mindig képezze részét a vércukorszint, a koleszterinprofil és a vérnyomás ellenőrzése, az esetleges testtömeggyarapodás időben való fülön csípése. Vegyük fel a harcot időben a ,,csendes gyilkossal", így növelhetjük esélyeinket egy hosszabb, magasabb életminőségben eltöltött életre!

Soltész Erzsébet dietetikus
A Diabess.hu külsős szakírója az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa: tanácsadóként koordinálja az alapítvány ingyenes lakossági szűrővizsgálatait, a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt és az Egy Csepp Világnap kiállítóinak körét. Fő érdeklődési köre a
irmus, 2018. június 26. kedd, 17:10
Kánikulai tanácsok- Idősebbeknek
Hogyan hűtsék magukat az idősebbek a forróságban? 10 fontos tanács :

Az idősebb korosztály számára nagyobb veszélyt jelent a mostani forró időjárás, mivel szervezetük kevésbé képes alkalmazkodni a meleghez, mint a fiatalabbaké. Ráadásul esetükben gyorsabban kialakul a test dehidratációja is.
Az idősebbek szervezete nehezen alkalmazkodik a forró hőmérséklethez, mivel testük kevésbé képes elviselni a hőmérséklet hirtelen változásait, az esetleges krónikus betegségek pedig negatívan befolyásolják a szervezet reakcióit a melegre. Bizonyos gyógyszerek gátolhatják az izzadást és megváltoztathatják a test hőmérséklet szabályozását.

10 praktikus tanács idősebbeknek kánikula idejére

1, Igyanak sok vizet, attól függetlenül, hogy szomjasnak érzik-e magukat, kerüljék az alkoholt és a koffeint.

2, Fogyasszanak hűsítő ételeket, akár otthon készített jégkrémet, fagyasztott gyümölcsöket.

3, Kerüljék a nehéz ételeket, helyette könnyű csirkét, salátát vagy tésztát
pacsakute, 2018. június 14. csütörtök, 09:15
Tallóztam
A bab alakú, ökölnyi méretű páros szerv, mindkét oldalon a hát közepének magasságában, a bordák alatt helyezkedik el. A vese feladatai: az anyagcsere során keletkező salakanyagok és a felesleges víz eltávolítása, a vérben jelenlevő víz, sók, cukor és egyéb tápanyagok, bomlástermékek koncentrációjának normális értéken tartása, beállítása, valamint hormonokat is termel.
A vese feladatai, működése

Az anyagcsere során képződött salakanyagokat tartalmazó vért a veseartéria szállítja a vesébe, majd ott több kisebb ágra bomlik. A vér ezeken keresztül áramlik tovább a kis szűrőegységek millióihoz, melyeket nefronnak nevezzük. A vér itt tisztul meg a salakanyagoktól. A nefronok részt vesznek ezen kívül a vér kálium, nátrium és foszfát szintjének szabályozásában, a szervezet pillanatnyi igényeinek megfelelően. A salakanyagok és a felesleges víz adja a vizeletet, amely ürítésig a húgyhólyagban tárolódik. Míg a megtisztított vér a vesevénán át távozik a szervből.

A vese ezen kívül több hormon
horvathnemagdi, 2018. május 03. csütörtök, 07:52
Tallóztam
Szakorvos segítségével határozzuk meg a toxémia jellemzőit, szűrés és megelőzési lehetőségeit, kialakulásának okait.

A tények

A terhességi toxémia - orvosi nevén pre-eclampsia - oka ismeretlen, létrejöttében a méhlepény beágyazódási zavara és egy hibás immunválasz játszik közre az anya részéről.

A toxémia a várandósság második felében alakul ki, és a magas vérnyomás, valamint a fehérjevizelés együttes jelentkezése alapján ismerhető fel.

A korábban terhességi mérgezésként is ismert állapot, a súlynövekedés elmaradásával és a terhesség korai befejezésével veszélyezteti a magzatot.

Amennyiben súlyosbodik, epilepsziához hasonló görcsrohamot is okozhat, amely mind az anya, mind a magzat életét fenyegetheti.

Megijedni vagy cselekedni?

A magzathoz a méhlepényen keresztül jutnak el a tápanyagok és az oxigén, a terhességi toxémia esetében azonban - a méhlepény nem megfelelő beágyazódása miatt - a kicsi nem kapja meg a
horvathnemagdi, 2018. március 24. szombat, 08:45
Reumás betegségekről
ellenőrzés mellett aránylag veszélytelenül alkalmazható gyógyszerkombinációkat fejlesztettek ki.

Mekkora az agresszív gyógyszeres kezelés kockázata?
Minden gyógyszernek lehet mellékhatása, okozhat allergiát, máj, vérképzőszervi vagy vesekárosodást, azonban a rheumatoid arthritiben alkalmazott gyógyszerek ritkán okoznak súlyos mellékhatásokat. A mellékhatások elkerüléséhez viszont elengedhetetlen a rendszeres ellenőrzés, mert vérvizsgálatokkal többnyire már akkor kimutatható a gyógyszerek esetleges károsító hatása, mikor még maradandó károsodások nem alakultak ki. Megfelelő ellenőrzés mellett a kezelésből származó kockázat össze sem mérhető annak előnyeivel.

Mi a fizioterápia jelentősége a rheumatoid arthritisben?
A gyulladásos folyamat fizioterápiával nem befolyásolható, de az ilyen kezelések segítenek megőrizni az ízületek mozgástartományát, javítják a közérzetet, csökkentik a fájdalmat.

Mit tegyünk, ha ízületi gyulladásra utaló tüneteket észlelünk?
Enyhe
pacsakute, 2018. január 23. kedd, 16:37
Pajzsmirigy betegségekről
átalakul és a pajzsmirigysejtek számának növekedéséből adódik a hormontöbblet. Hasonlóan a pajzsmirigy autonómiához, ez a forma is idősebb korra jellemző és a jódhiányos területeken fordul elő gyakrabban.

A pajzsmirigy-túlműködés kezelése

A Basedow-kór esetében gyógyszeres, izotópos és műtéti kezelési lehetőségek között választhatunk. A döntést számos körülmény befolyásolhatja: a beteg életkorán, egyéb betegségein túl számításba kell venni a pajzsmirigy nagyságát, a pajzsmirigyben esetlegesen előforduló göböket, kísérő helyi nyomási tüneteket, szemelváltozásokat stb.

Gyógyszeres kezelés
Kezdetben minden esetben hormontermelést gátló gyógyszert kap a beteg. Ha a gyógyszeres kezelés folytatása mellett döntünk, ezt általában 1-1,5 évig kell folytatni. Ezzel a kezeléssel a betegek 40-50%- a véglegesen meggyógyul, azonban a gyógyszer elhagyását követően - akár évek múltán is - a tünetek kiújulhatnak, ilyenkor már más kezelési módot szoktak ajánlani. A gyógyszeres
pacsakute, 2018. január 23. kedd, 16:31
Probiotikumokról / Paleó és gyomorégés
jutottak a kutatásokkal. A bennünk élő organizmusokról azonban még mindig nagyon keveset tudunk, ezért a probiotikumok is csak kevés fajtát tartalmaznak. Nem tudni ugyanis, hogy milyen hatással lesz a szervezetünkre egy fajta mikroorganizmus ha életünk maradék részében a bélflóránk alkotójává válik. A beleinkben óvatos becsések szerint is legalább 500 fajta organizmus él és fogalmunk sincs ma még, hogy ezek közül melyik patogén, vagy válthat azzá idővel, Sok évvel a bekerülés után jelentkezhetnek csak az esetleges áldatlan hatások, ezért különösen óvatosnak kell lenni, főleg a széklettranszplantációval. De a probiotikumokkal is, mint az a saját esetem is mutatja. Ha valaki úgy érzi, hogy szüksége van rá, a laktobacillus félékkel büntetlenül juttathat új baktérumokat a régiek helyére savanyított tejtermékek fogyasztásával.
De majdnem minden más csak lutri. Még a jobbik eset, ha - mint azt több újabb vizsgálat is alátámasztja - egyetlen egy sem éli túl a gyomorsavat. A gond az amkor valami olyan éli túl,
yaskane, 2018. január 17. szerda, 13:29
Ezek a legjobb gyógynövények hajhullásra
A tavasz beköszöntével sokan arra lesznek figyelmesek, hogy némileg több hajszálat veszítenek. Ez általában egy természetes folyamat, így ha kizártuk az esetleges betegségeket, akkor érdemes a gyógynövényeket segítségül hívni.

A tavasz beköszöntével sokan arra lesznek figyelmesek, hogy némileg több hajszálat veszítenek. Ez általában egy természetes folyamat, így ha kizártuk az esetleges betegségeket, akkor érdemes a gyógynövényeket segítségül hívni.

Csalán
Az egyik legismertebb és legnépszerűbb hajhullást csökkentő, hajerősítő gyógynövényük a csalán, mely hazánkban szinte bárhol megtalálható. Bár sokan tartanak szedésétől, ám egy igazán értékes, multifunkcionális növényről van szó, így a házi patika egyik kötelező része. Pozitív hatásaira már az ókorban felfigyeltek, és nem csupán festékanyagként, de a gyógyászatban is alkalmazták.
Elsősorban fájdalom- és gyulladáscsökkentőként
anna4459, 2017. október 27. péntek, 17:25
Őszi hajhullás ellen
Így állítsa meg az őszi hajhullást

Az őszi hónapok beköszöntével sokan arra lesznek figyelmesek, hogy némileg több hajszálat veszítenek. Ez általában természetes folyamat, így ha kizárta az esetleges betegségeket, akkor érdemes a gyógynövényeket segítségül hívni, melyekkel csökkenthető a hajvesztés.

Csalán:
Az egyik legismertebb és legnépszerűbb, hajhullást csökkentő, hajerősítő gyógynövény a csalán. Bár sokan tartanak szedésétől, ám egy igazán értékes, multifunkcionális növényről van szó, így a házi patika egyik kötelező része.
Pozitív hatásaira már az ókorban felfigyeltek, és nem csupán festékanyagként, de a gyógyászatban is alkalmazták. Elsősorban fájdalom-és gyulladáscsökkentőként használják, de remek gyógyírként szolgál húgyúti fertőzéseknél és vesebajoknál, csakúgy, mint reumás panaszoknál. A csalánfőzet szépségápolásban is nagy segítségünkre lehet, hiszen kitűnő gyógyír hajhullás ellen, mivel amellett, hogy vértisztító, hatására fokozódik a fejbőr vérkeringése,
pacsakute, 2017. október 11. szerda, 08:40
A rozmaring, fahéj, szegfűszeg, kurkuma csökkentheti a szív-
egészségével.

Oregano, szurokfű, vadmajoranna.
Forrás: AFP/Anna Clarén

A szegfűszeg többek között gyulladácsökkentő, antibakteriális és emésztésjavító hatásáról ismert, antioxidáns hatású vegyületei közül a legismertebb az eugenol.

Természetesen a fűszerekből nem érdemes egészségvédelmi célból mega-dózisokat fogyasztani, hiszen a túlzottan fűszeres ételek élvezete többet árt a szervezetnek, mint amennyit azok antioxidáns-tartalma esetlegesen használ. Ám arra mindenképp alkalmasak, hogy az orvos által javasolt terápia betartása mellett emeljük az ételeink élvezeti értékét, javítsuk azok ízét úgy, hogy közben esetleg még az egészségünk megőrzéséhez is hozzájárulunk.

És a legfontosabb: a fűszerek fogyasztása nem helyettesíti az orvos által felírt terápiát - csupán valamennyire erősítheti, támogathatja azt, illetve egészséges emberek
taltos1, 2017. augusztus 24. csütörtök, 23:46
Időseknek javaslat hőség esetén
Hogyan hűtsék magukat az idősebbek a forróságban? 10 fontos tanács!

Az idősebb korosztály számára nagyobb veszélyt jelent a mostani forró időjárás, mivel szervezetük kevésbé képes alkalmazkodni a meleghez, mint a fiatalabbaké. Ráadásul esetükben gyorsabban kialakul a test dehidratációja is.

Az idősebbek szervezete nehezen alkalmazkodik a forró hőmérséklethez, mivel testük kevésbé képes elviselni a hőmérséklet hirtelen változásait, az esetleges krónikus betegségek pedig negatívan befolyásolják a szervezet reakcióit a melegre. Bizonyos gyógyszerek gátolhatják az izzadást és megváltoztathatják a test hőmérséklet szabályozását.

10 praktikus tanács idősebbeknek kánikula idejére

1, Igyanak sok vizet, attól függetlenül, hogy szomjasnak érzik-e magukat, kerüljék az alkoholt és a koffeint.

2, Fogyasszanak hűsítő ételeket, akár otthon készített jégkrémet, fagyasztott gyümölcsöket.

3, Kerüljék a nehéz ételeket, helyette könnyű csirkét,
pacsakute, 2017. augusztus 04. péntek, 19:29
1/23
Képek, videók
Influenza ellen.jpg
pacsakute
2018. január 26. péntek, 09:11
influenza
taltos1
2016. október 17. hétfő, 22:06
influenza_germ.JPG
lilagondolatok
2015. február 04. szerda, 12:05
influenza ellen.jpg
dnemethk
2013. március 22. péntek, 22:18
Eluzi az influenzát 2..jp
anci-ani
2012. február 11. szombat, 19:01
Eluzi az influenzát-a feh
anci-ani
2012. február 11. szombat, 19:01
Jézus tanítványa voltam
sanci81
2018. augusztus 06. hétfő, 17:39
voltam már vesztes.jpg
sz719eszter
2018. július 12. csütörtök, 18:50
Mindig kíváncsi voltam
sanci81
2018. július 07. szombat, 18:15
Egykor elveszett voltam,.
katalin_53
2018. június 30. szombat, 08:20
Gyermek voltam,.jpg
katalin_53
2018. április 27. péntek, 07:20
Itt voltam utoljára.jpg
pacsakute
2018. március 18. vasárnap, 20:01
Voltam.jpg
sz719eszter
2018. február 04. vasárnap, 14:39
Elveszett voltam.jpg
katalin_53
2017. október 05. csütörtök, 16:02
Címkék
Soltész Erzsébet, idősebb korosztály, jobbik eset, pajzsmirigyben esetlegesen, szervezet reakcióit, vese ezen, régiek helyére, esetleges krónikus, ételeink élvezeti, vérben jelenlevő, pajzsmirigy nagyságát, mostani forró, betegség lefolyásával, tünetek kiújulhatnak, Csepp Figyelem Alapítvány, véglegesen meggyógyul,
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.