Regisztráció  Belépés
2018. augusztus 18. szombat | 33. hét | 230. nap | 14:44 | Ilona
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
kertészet
amelyet bárki el tud készíteni és a növényekre gyakorolt hatása egyszerűen zseniális! Semmi másra nem lesz szükség csak vízre, élesztőre és cukorra. Ez a keverék nem csak növényvédő szer, hanem segít a növekedésben, erőteljesebbé teszi a zöldségek színét és ízét. Most nézzük, hogyan is kell elkészíteni!
Melegítsünk fel 4 liter vizet 35 fokosra, majd tegyünk a vízbe 15 evőkanál cukrot és 15 g porélesztőt. A víz nem kell 35 fokosnál melegebb legyen, mert az élesztő elveszíti a hatását. Hagyjuk az elkészített keveréket állni 8 órán keresztül, közben kavarjuk egyet - egyet rajta. Nagyon fontos tudni, hogy a növényvédő szert egy nagyobb edényben készítsük el (kb. 10 literes) mert az élesztőtől megnőhet, pezseghet.
Ha ezt a szert reggel elkészítjük, akkor már estefele ki is próbálhatjuk. Én először meglocsoltam a paradicsomot, majd az uborkát vízzel, ezután 6 liter vízzel felhígítottam a házi növényvédő szert, majd mindegyik növényre öntöttem 1 litert ebből a keverékből. Ha nagyobb kerted van,
faciendum, 2018. július 15. vasárnap, 15:31
Egyetlen gránátalma magból saját gránátalma fád lehet!
nektek egy pár tippet amelyek segítségével szép és hasznos gyümölcsöt nevelhettek.
Gránátalma nevelése otthon

Vásároljunk egy friss, érett gránátalmát majd tisztítsuk meg a héjától a magokat pedig szárítsuk 24 órán át.
A 24 óra elteltével tegyük a magokat 20-22 fokos vízbe és hagyjuk állni 2 napig. A vizet a magokról cseréljük le 12 - óránként.
Készítsünk egy keveréket tőzegből és homokból az arány 1:1 legyen és tegyük egy cserépbe, majd nedvesítsük be az elkészített talajt és ültessük el a magokat kb. 2 cm mélységbe. Takarjuk le a cserepet egy fóliával így fóliaház hatást érünk el, a fóliát minden nap vegyük le a növényről pár percre.
Az elültetett gránátalmát locsoljuk gondosan figyeljünk oda, hogy kapjon elég fényt, semmiképen ne hagyjuk kiszáradni a talajt.
Az első palánták megjelenhetnek egy hét elteltével, de az is előfordulhat, hogy csak fél év múlva bújik ki egy mag gyümölcse.
A palántákat hagyjuk fejlődni, az első levelek
vorosrozsa66, 2018. július 05. csütörtök, 19:18
Tallóztam
befőttes üvegbe töltjük a vizet és hozzáadjuk a cukrot, majd elkeverjük;
hozzátesszük a kristálygombákat, a mazsolát vagy szárított gyümölcsöket és légmentesen lezárjuk az üveget;
szobahőmérsékleten legkevesebb 12, legtöbb 24 órán keresztül tároljuk, majd leszűrjük, és máris fogyaszthatjuk. A maradékot hűtőben tárolhatjuk;
a visszamaradt kristályokat alaposan átmossuk hideg vízben;
a gyümölcsöket 6-7 naponta cseréljük;

Egy másik használati módja, hogy az elkészített keveréket nem szűrjük le, hanem szobahőmérsékleten erjesszük, míg ecetet nem kapunk és ezt vízzel keverve fogyasszuk.

Használata: A kefirből naponta háromszor 100-200 ml fogyasszunk 1 órával az étkezések előtt, 3-6 hónapon keresztül. Ezt követi 2-3 hónap szünet, majd újra lehet kezdeni a kúrát.

Alkalmazható:

krónikus máj- és epe gyulladás;
idegrendszeri panaszok;
pajzsmirigy elégtelenség;
szívpanaszok;
vérszegénység;
horvathnemagdi, 2018. június 17. vasárnap, 17:19
Tallóztam
Ez a természetes orvosság egy ősi tibeti recept, amelyet évezredek óta használják a szerzetesek a tibeti kolostorokban, hogy egészségesek maradjanak, és betegségek nélkül élhessenek egész életükben. A fő összetevő ebben a titkos receptben a fokhagyma és az alkohol. Ez a szer szabályozza a vérnyomást, csökkentik a rossz koleszterin szintet, és megakadályozza a szív és érrendszeri betegségeket, így csökkentve a stroke és a szívroham kockázatát.

Ehhez az ősi orvossághoz a következő összetevőkre van szükséged:

Rum vagy alkohol (95%) - 200 ml-es
Fokhagyma - 350 g vagy 5 cl
Tört szegfűszeg

Készítés és alkalmazás:

Meg kell hámozni a fokhagymát, majd mozsárban alaposan összetörni.
Keverd össze a tört szegfűszeggel és az alkohollal, majd öntsd bele egy üvegedénybe, és tedd félre egy sötét hűvös helyre körülbelül 10 napig.
Ezen idő elteltével szűrd le a keveréket, és a kapott folyadékot tedd a hűtőszekrénybe 2
horvathnemagdi, 2018. május 07. hétfő, 09:12
Marlenka recept
Hozzávalók egy 20*30 cm-es tepsihez:
Karamell:

1 l zsíros (legalább 3,5 %-os vagy házi) tej
30 dkg kristálycukor
1 kávéskanál szódabikarbóna
2 üveg vaníliaaroma

Krém:

2 cs vaníliás pudingpor
7 dl tej
25 dkg margarin
15 dkg darált dió
az előzőleg elkészített karamell (kb 50 dkg)

Tészta:

45 dkg liszt
15 dkg porcukor
3 ek méz
10 dkg margarin
2 tojás
1 púpos ek szódabikarbóna
1/2 ek 20 %-os ecet

Elkészítése:
Karamell:

Nagylángon állandó kevergetés mellett forraljuk fel a tej, cukor, szódabikarbóna és vaníliaaroma keverékét, majd vegyük kisebb lángra és kb két óra alatt szép lassan főzzük sűrűre.

Főzés közben 10 percenként kézi habverővel keverjük alaposan át, majd főzzük kellően sűrűre (ha szükséges akkor lángelosztót is tegyünk alá, hogy szép lassan forrjon és sűrűsödjön
bkisseva, 2018. február 25. vasárnap, 14:09
Hogyan lehet megszabadulni a hasunkra lerakódott zsírfelesle
Choco Lite
Csökkenti a túlsúlyt
Megszünteti a narancsbőrt
Megszünteti a pattanásokat és mitesszereket

Készítsd el
egy csészében
Készíts egy koktélt minden reggel 200 ml vízzel vagy tejjel összekeverve 1-2 evőkanál keveréket nők esetében. Ha férfi akkor 3-4 evőkanál szükséges.

Idd meg
reggelente
Idd meg az elkészített italt reggeli helyett, és a tested 45 kcal-hoz, 6,3 g szénhidráthoz, 2,8 g fehérjéhez, vitaminokhoz és rosthoz jut.

2-4
hetes időszak
Napközben ihatsz még egy adagot fixálásként.

6
természetes
összetevő
Kakaó
A természetes kakaó gyorsítja a lipolízis folyamatát és lassítja az öregedés látványos jeleit

Korpa
Meghosszabbítja a jóllakottság érzését, csökkenti a kalóriák emészthetőségét

Hajdina
Elősegíti a folyadék kiválasztásá

Spirulina alga
Beindítja a fogyást, és megakadályozza az elhízást

Borsó
Felgyorsítja az
suzymama, 2018. február 06. kedd, 12:04
A hagymahéj jótékony hatásai
aki folyamatosan fogyasztottak zöld teát, hagymát és almát, egy harmaddal csökkent a szívelégtelenség okozta elhalálozások száma.

A hagyma héja felveszi a harcot a különböző allergiák valamint a rákos sejtek ellen, de jól kezelhetők vele a depresszió tünetei is.

Hogyan használjuk a hagyma héját?
Na, itt nem a hagymahéj nyers fogyasztására gondoltunk!

De felhasználhatjuk a különböző levesek elkészítése során, természetesen előzőleg jól átmosva őket. Az így elkészített leves elfogyasztásával, szervezetünk felhasználja a quercetint és az egyéb tápanyagokat. A hagyma héját egy papír tasakban ajánlatos tárolni, a felsorolt gyógyhatása mellett nagyon jó a bőrproblémák kezelésére is, mint a viszketés vagy bőrpír.

A vízben megfőzött hagymahéj levével az arcbőrünket is lemoshatjuk, de használhatjuk ezt a keveréket hajunk mosásnál, az öblítés során.
Forrás :
pacsakute, 2018. január 30. kedd, 12:43
A leghatékonyabb tápanyag a szobanövények számára
élesztő.


Tápanyag a szobanövények számára

Szükségünk lesz:

10 g élesztőre,
1 evőkanál cukorra,
1 liter meleg vízre.


Elkészítés:

Oldjuk fel az élesztőt a vízben a cukorral, majd kavarjuk össze és hagyjuk állni legalább 2 órán keresztül. Az elkészített keveréket hígítsuk fel vízzel 1:5 arányban. Locsoljuk meg a virágokat ezzel a tápanyaggal egyszer egy hónapban őszi és téli időszakban. Tavasszal és ősszel pedig 10 naponta
menusgabor, 2018. január 25. csütörtök, 15:30
Detti túrós pogácsája
Hozzávalók 60 pogácsa elkészítéséhez:
0.5 kg túró
0.5 kg vaj vagy margarin
0.5 kg liszt
2 dkg só
2 kiskanál őrölt kömény
bors
1 csomag sütőpor (10 g)

Tetejére: 1 tojás, sajt, mák, szezámmag

Elkészítési idő: 30 perc + sütési idő

Elkészítés: A lisztet egy nagy tálba szitáljuk, hozzákeverjük a sütőport, a sót, és a köménymagot. Ízlés szerint tehetünk hozzá törött borsot, bár ez el is maradhat. Dolgozzuk a túrót, és a vajat egyneművé, apránként adjuk hozzá a lisztes keveréket, és az egészet gyúrjuk át alaposan, hogy szép, sima tésztát kapjunk. Ha kell, sót még tehetünk bele.

Vizes kézzel formáljunk dió nagyságú golyókat, amiket tegyünk egy előzőleg kivajazott tepsire. A felvert tojással kenjük meg a pogácsák tetejét, és szórjunk rá reszelt sajtot, szezámmagot, esetleg mákot. Előre felmelegített sütőben, 200 fokon süssük aranybarnára a pogácsákat.

Melegen a legfinomabb, de teával, vagy forró csokoládéval hidegen is
bkisseva, 2018. január 18. csütörtök, 12:24
Padlizsán a bőrrák ellen - eddig nem ismert gyógyhatásai
ausztrál népi gyógyászatból ered és a padlizsánból kinyert fitotápanyagokat hasznosítja. Klinikai tesztek bizonyították a BEC5 hatékonyságát a sima és a pikkelyes típusú ráksejtek ellen.

Egy otthon is könnyen elkészíthető krém alkalmazásával elősegíthetjük a bőrrák gyógyulását.

A melanoma a legkevésbé gyakori, de a legveszélyesebb bőrrákfajta, mely sajnos könnyen áttéteket képez. Bár a BEC5 készítői hivatalosan nem állítják, hogy termékük gyógyítaná a melanomát, azok, akik elkészítették az orvosság házi változatát, megtapasztalhatták annak jótékony hatásait.

A házi változat elkészítésével, a padlizsán és az ecet kombinációjával ugyanazokhoz a fitotápanyagokhoz - így a glükozidokhoz és glükoalkaloidokhoz - jutunk, melyek a BEC5-ben is megtalálhatóak kivonat formájában. A glükoalkaloidok az egészséges sejteket nem, csak a ráksejteket támadják meg, áthatolnak rajtuk és elpusztítják azokat.

Hogyan készítsünk házi padlizsános krémet?
A következő recept
pacsakute, 2018. január 11. csütörtök, 23:30
HOGYAN ÉS MIRE HASZNÁLJUK AZ ALMAECETET? - recept
lenyeljük a keveréket még a gyomrunkat is rendben tartja.

HÚZÓDÁSRA, IZOMLÁZ ESETÉN
Locsoljunk meg egy kisebb törölközőt almaecettel, szórjunk rá egy kis csilit vagy őrölt borsot és borítsuk, be a fájós területet majd tekerjük be száraz törölközővel és pihenjünk le 5 - 10 percig.

TOROKFÁJÁSRA
Negyed liter vízbe keverjünk 5 evőkanál almaecetet. Ezzel a keverékkel gargarizáljunk.

LÁZ ESETÉN
Háromnegyed liter vízhez adjunk 2 és fél dl almaecetet. Az így elkészített oldatba áztassunk egy kendőt, majd ezt tekerjük a vádlinkra. A borogatást száradásig hagyjuk magunkon.

PUFFADÁSRA
Minden étkezés előtt 5 perccel igyunk meg egy pohár vízzel kevert teáskanálnyi almaecetet.

DAGADT LÁBRA
Esténként áztassuk a lábunkat meleg vízbe, amelybe elkevertünk 3 csésze almaecetet.

STRESSZŰZŐ FÜRDŐ
Öntsünk 2 csésze almaecetet a meleg fürdővizünkhöz.
Tanács: 15 percnél tovább ne tartózkodjunk a
lizawolf, 2017. november 10. péntek, 10:38
Hogyan készítsünk a dió zöld héjából teát, mely több...
vizet, majd hozzáadunk 4 kiskanál megszárított és összetört zöld héjat és ezt a keveréket 8 órán keresztül hagyjuk szobahőmérsékleten, majd leszűrjük. Az így kapott dióhéj levet félretesszük.

A leszűrt diólevél őrleményt egy csésze vízzel 5 percig forraljuk, majd hagyjuk kihűlni és ezt követően leszűrjük. Végül a két főzetet összekeverjük, melynek mennyisége kb. fél liter lesz.

Ezt a keveréket használhatjuk a szervezetben található bélférgek kitisztítására a következő képen: az elkészített főzetből naponta 0,5-1 litert fogyasztunk el kúraszerűen 12 napon keresztül. Végbélgiliszta kezelése esetén ezzel párhuzamosan ülő fürdőt is vehetünk ugyanezzel a főzettel.

Zöld dióhéj főzet elkészítése:

Egy inox edénybe főni teszünk 500 ml vizet és hozzáadunk egy kanál szárított, összetört zöld dióhéjat. Hagyjuk főni 30 percet és az elpárolgott vizet mindig utána pótoljuk. Az így kapott főzetet gézen keresztül leszűrjük és ízlés szerint mézzel édesíthetjük.

Ebből
taltos1, 2017. szeptember 11. hétfő, 23:50
1/18
Képek, videók
Kertészeti Áruda.jpg
eva_gyulai
2012. október 14. vasárnap, 16:00
Kertészet Cypruson..png
mailona
2012. április 13. péntek, 18:02
kerteszeti-munkat-vall alu
andy1108
2012. március 06. kedd, 13:23
Kertészet Cypruson.png
mailona
2011. november 05. szombat, 11:02
1998-kertészeti áruda
manka221
2011. január 07. péntek, 23:04
Dzsungelország Kertészeti
zoldkaszino
2010. december 31. péntek, 07:19
kertészetben
magdaseppa
2008. június 30. hétfő, 08:55
r003 Kertészeti váll.jpg
naky
2008. február 12. kedd, 10:24
r006 Kertészeti váll.jpg
naky
2008. február 12. kedd, 10:23
kertészet
biharijudit
2007. november 02. péntek, 15:13
Kertészet
jozso2
2007. május 17. csütörtök, 22:04
kertészeti ötlet
seth7
2006. augusztus 01. kedd, 18:21
Növényekről.jpg
pacsakute
2013. augusztus 23. péntek, 19:42
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.