Regisztráció  Belépés
2018. január 20. szombat | 3. hét | 20. nap | 12:11 | Fábián, Sebestyén
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tordai ünnepség - Az egymás iránti szeretet szükségességét hangsúlyozták az egyházi vezetők a tordai vallásszab
Bálint Benczédi Ferenc, a megalakulása évfordulóját is ünneplő Magyar Unitárius Egyház püspöke elmondta: Jézus nem azt figyelte, hogy hozzá hogyan viszonyulnak a tanítványai, hanem azt, hogy egymást mennyire szeretik. Úgy vélte: az egymás iránti szeretet az évforduló mai parancsa is.

Kató Béla, az erdélyi református egyházkerület püspöke szerint a hit gyümölcse volt a tordai vallásszabadsági határozat, amely a vallásháborúk korában a béke szigetévé tette Erdélyt. Hozzátette: jó lenne az isten és ember iránti bizalom légkörében tovább lépni, és a tolerancia Erdélye után a szeretet Erdélyét megvalósítani.

Jakubinyi Görgy gyulafehérvári római katolikus érsek elismerte, egyháza nem fordult mindig olyan nyitottsággal a vallásszabadsághoz, mint ma. Azt is megemlítette azonban, hogy a tordai országgyűlés is csak a a korabeli korlátok között mondta ki a vallásszabadságot. Csak a három (magyar, szász és székely) nációra, és a négy (római katolikus, lutheránus, református, unitárius) bevett vallásra
velemenyezd, 2018. január 13. szombat, 12:31
Biserica Unitariană a declarat 2018 anul libertăţii religoase
Înainte de cea de a 450-a aniversare a acestui eveniment, marţi, liderii Bisericii Unitariene Maghiare au prezentat seria evenimentelor care vor marca ocazia şi au vorbit despre importanţa acestora. Episcopul unitarian Ferenc Bálint Benczédi a spus că aniversarea nu este importantă doar pentru biserica unitariană - care îşi serbează anul înfiinţării -, dar şi pentru fiecare biserică creştină.

István Kovács, directorul relaţiilor publice din cadrul Bisericii Unitariene Maghiare a vorbit despre iniţiativa legislativă privind declararea Zilei Libertăţii Religioase. Potrivit acestuia, prima declarare a libertăţii religioase a fost "o specificitate spirituală" prea puţin cunoscută, pentru care Transilvania ar merita recunoaştere internaţională, iar popularizarea ei în toată lumea va trebui înfăptuită în anul aniversar. István Kovács a spus că în urmă cu 450 de ani, Transilvania a fost fruntaşă la formularea conceptelor progresiste ale vremurilor de atunci. Acesta a adăugat că atunci încă nu exista
velemenyezd, 2018. január 09. kedd, 16:01
A vallásszabadság évének nyilvánította 2018-at a Magyar Unitárius Egyház
Az esemény 450. évfordulója előtt, kedden a Magyar Unitárius Egyház vezetői ismertették kolozsvári sajtótájékoztatójukon az évfordulós rendezvények menetrendjét, és méltatták az esemény fontosságát. Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök elmondta, az évforduló nemcsak az unitárius egyház számára fontos - mely megalakulása évfordulóját ünnepli -, hanem minden keresztyén egyház számára.

A vallásszabadság napja parlamenti megerősítésének a tervéről Kovács István, az egyház közügyigazgatója beszélt. A vallásszabadság első kinyilvánítását olyan "szellemi transyvanicumnak" nevezte, mely kevéssé ismert, és amelyet az emlékév során meg kell ismertetni a világgal. Kovács István elmondta: 450 évvel ezelőtt Erdély élen járt az akkori világ haladó eszméinek a megfogalmazásában. Hozzátette: akkor a nemzeti identitás fogalma még nem létezett, a vallás volt a legfontosabb identitási tényező. Szerinte "a vallásszabadság kinyilvánítása volt a gyökere mindannak, amit ma a nyugati civilizációban demokráciának
velemenyezd, 2018. január 09. kedd, 14:00
Reformáció 500 - Balog: az együttlétet kell hozzátennünk a reformáció igazához
kitanulása, szükség van Isten kegyelmére, az elhívására.

A kolozsvári ünnepi istentiszteleten Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

Kozma Zsolt nyugalmazott teológiai professzor prédikációjában kijelentette: ha nem is tudjuk, mi lesz ezután, hogy megtelik-e 500 év múlva is a kolozsvári Farkas utcai templom, de "hinni kell, hogy Isten velünk van, és ha ő velünk, kicsoda ellenünk". Azért könyörgött, hogy az ige hódító útjába se külső ellenség, se a saját bűnünk ne álljon.

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a Kolozsváron született Dávid Ferencre, az Unitárius egyház alapítójára emlékeztetett az évfordulón. Úgy vélte az erdélyiek bölcsességére vall, hogy 1568-ban a rendek törvénybe iktatták, "hitéért senkit üldözni nem szabad, mert a hit Isten ajándéka". Ez a határozat teremtette meg azt a történeti lehetőséget, hogy Erdélyben az unitárius felekezet egyházzá tudott szerveződni, és meg tudott maradni.

Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus
velemenyezd, 2017. szeptember 30. szombat, 12:21
A magyar kultúra napja - Kolozsváron átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat
találni magát bennük.

Berszán Zsolt képzőművész alkotásairól Széplaky Gerda esztéta írásban elküldött méltatását olvasták fel a rendezvényen. Széplaky rámutatott: "a szigorú esztétikai koncepcióhoz és a rendíthetetlen morális mércéhez való ragaszkodás Berszánnál nem pusztán a székely lelkületet meghatározó dacból fakad, hanem egy olyan szuggesztív belső erőből, amely csak a legnagyobb művészek sajátja."

Az előadóművészet kategóriában díjazott Csíky Boldizsár Tamás zongoraművészről Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök mondott laudációt. Kiemelte: több mint 800 koncertet és szólóestet adott Romániában és külföldön, világhírű karmesterekkel dolgozott. Hozzátette, Csíky Boldizsár Tamást gyakran hívják nemzetközi versenyek zsűrijébe, és a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tanáraként országszerte és külföldön is tart mesterkurzusokat.

A gálát Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista Kolozsvár-film című szerzői és előadóestje zárta. A rendezvény résztvevői néma felállással
velemenyezd, 2017. január 22. vasárnap, 17:43
Balog Zoltán: a hit szabadságáért ma is meg kell harcolni, még Európában is
és ma is, amikor a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumra gondolunk, a Székely Mikó Kollégiumra gondolunk, amikor éppen arra gondolunk: hogy lehet, hogy egy ország nem örül annak, amit Csíksomlyón tesznek, akik ezen a földön élnek. Nem gazdagság ez inkább? Miért kell ezt valamiféle rivális gondolatnak tekinteni" - kérdezte a miniszter. Hozzátette: meggyőződése, hogy Romániát gazdagítja mindaz ami a "magyar iskolákban történik, ami magyar nyelven történik".

Az ünnepségen felszólaló Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök arról beszélt, hogy a tordai országgyűlésre való emlékezés "a bölcső fölé hajlást" jelenti egyháza számára, mely kitágítja a látóhatárt, és örömmel, lelkesedéssel tölti el a híveket. "Nemcsak karácsonyban mosolygott ránk a kisded, ezt a mosolyt meg kell látni a mai vezetők tekintetében is" - fogalmazott a püspök.

A prédikációt tartó Csécs Márton torockói lelkész arra emlékeztetett, hogy az erdélyi alapítású unitárius egyházat hosszú ideig eretneknek tekintették, pedig csak
velemenyezd, 2017. január 13. péntek, 13:49
Mikó-ügy - A restitúciós bizottság újra elbírálja a kollégium visszaszolgáltatási kérvényét
összefoglalja. Kató Béla püspök elmondta, azért angolul, hogy általa nemzetközi nyilvánosságot kaphasson a romániai restitúció állása.

A könyvben közölt összesítés szerint a református, római katolikus, evangélikus és unitárius egyház összesen 2147 államosított ingatlant igényelt vissza. Az illetékes bizottság 1167 kérést bírált el, 920 ingatlant szolgáltatott vissza, 53 ingatlan visszaszolgáltatását utasította el, és 194 ingatlan esetében szabott meg kártérítést az egykori tulajdonosnak.

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök kijelentette, a román kommunista állam a közösséget forgatta ki a vagyonából, az egyházi elöljáróknak pedig a közösségük mellett e helyük a jogkövetelésben. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök arra figyelmeztetett, hogy az egyház sokkal jobb gazdája a vagyonnak, mint az állam. Az egyházak nagy erőfeszítésekkel felújították a visszaszerzett ingatlanaikat, amelyek azonban az állam és az önkormányzatok tulajdonában maradtak, azok ma is leromlott állapotban vannak.
velemenyezd, 2016. április 20. szerda, 14:22
Erdő Péter: nagy és közös út áll a zsidók és a keresztények előtt
vagy éppen szertartások végén, mégis olyan sokszor szenvedünk "áldatlan állapotban", a megosztottság, a széthúzás állapotában. Hogyan lehet - tette fel a kérdést - hogy amit "ennyit kérünk, ennyit kívánunk és ennyiszerfogaduk el, az nem hat ránk?".

A válasz a 133. zsoltárban van: Isten csak oda küld áldást, ahol a testvérek egyetértésben élnek. Ez nem azt jelenti, hogy mindenről ugyanúgy gondolkodnak, de az "egyben, a legfontosabban" egyetértenek - tette hozzá az evangélikus püspök.

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke úgy fogalmazott: az emberi életnek tartalmat a világgal, Istennel és embertársakkal való kapcsolat ad.

A sokszor kiismerhetetlen világban biztos pont az isteni törvény, hogy "szeressük egymást".

Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke arról beszélt, hogy a világban újra és újra eluralkodik a "hamisságok rettenete". A gonosz, a hazugság azonban nem örök, és amikor Isten ráébreszti az embert önmagára és az igazságra, álomképként foszlik
velemenyezd, 2016. január 24. vasárnap, 21:17
A vallásszabadságot Európában elsőként meghirdető tordai országgyűlésre emlékeztek az évfordulón
Az erdélyi rendek egykori országgyűlésének otthont adó római katolikus templomtól pár száz méterre álló unitárius templomban tartott ünnepi istentiszteleten Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök fontosnak tartotta, hogy a történelmi csaták évfordulói mellett a szellem nagyságának az évfordulóit is megünnepeljük. Úgy vélte, fel kell mutatni a világnak azt az erdélyi szellemi teljesítményt, amely a vallásszabadság meghirdetésében megnyilvánult meg, és ma is példaértékű. "A szabadság csak akkor igazi, ha tisztelettel, a másik iránti szeretettel társul" - jelentette ki a püspök.

Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős magyar miniszteri biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai krízisek, katasztrófák hátterében gyakorta áll a vallási türelmetlenség, a vallásszabadság hiánya vagy félreértelmezése. Megjegyezte: az emberi jogok 1948-ban elfogadott egyetemes nyilatkozatában kiemelt helyen szerepel a vallásszabadság tétele, melyet Erdélyben, Tordán iktattak
velemenyezd, 2016. január 13. szerda, 17:14
Balog Zoltán: ellen kell állni az erőszaknak, amely minden igaz hit tagadása
napra, századokon át: az építkezés és a gyarapodás idejében éppúgy, mint amikor Erdély és a Kárpát-medence felett "bezárulni látszott az ég".

Minden sötét felhő ellenére most is a gyarapodás ideje van. Magyarország, a magyar nemzet nem újulhat meg a vallási közösségek megújulása nélkül. Minden értékteremtő közösségre szükség van ebben az országban, a Kárpát-medencébe minden olyan közösségre, melynek tagjai hitből élnek, szeretik egymást és a közjót szolgálják - tette hozzá Balog Zoltán.

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke köszöntőjében hangsúlyozta: a vallás alapja az Isten és ember iránti feltétlen és önzetlen szeretet. A vallás nem lehet elválasztó, kizáró jellegű, hanem egybe kell kössön a "lelkiismereti szabadság tiszteletben tartásával és a türelmet gyakorló szeretettel. Szavai szerint a vallás "testvéri szeretetbe kell, hogy vonja azt a sokarcú teremtett világot, melynek részesei vagyunk".

Az unitárius püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy kemény próbatétel előtt
velemenyezd, 2015. november 15. vasárnap, 21:33
A romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását sürgették az erdélyi magyar püspökök
sérelmezte, hogy az egyházi ingatlanrestitúciót szándékosan összemossák a korrupciós ügyekkel és ezzel erkölcsileg is megbélyegzik a kisebbségi egyházak jogos követeléseit.

Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke elmondta: a visszaszolgáltatásokat a román állam gyakran azzal hátráltatja, hogy nem ismeri el jogutódként az egyházat, ha a telekkönyvekben bizonyos ingatlanok különböző egyházi szervezetek, vagy alapítványok nevén szerepeltek, amelyek megszűntek.

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke arról beszélt: az egyházi vagyon soha nem volt öncélú, az mindig közösségi célokat szolgált, és az egyház csak úgy tudja vallási, nemzeti, társadalmi kötelezettségét teljesíteni, ha nem mond le a ráhagyott örökségéről.

Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke elmondta, a román állam inkább partnernek kellene tekintenie saját - egyébként értékteremtő, adózó - más nyelvet beszélő állampolgárait, és nem lenne szabad
velemenyezd, 2015. szeptember 30. szerda, 15:52
Tócsányi: minél előbb meg kell oldani a Székely Mikó kollégium ügyét
A miniszter, aki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem meghívására érkezett Kolozsvárra csütörtökön, egyházi vezetőkkel találkozott és látogatást tett magyar felsőoktatási intézményekben.

Látogatása első napján Bálint Benczédi Ferenccel, a Magyar Unitárius Egyház püspökével, Csűri Istvánnal, a királyhágómelléki református egyházkerület püspökével, Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével és Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel folytatott megbeszélést. A miniszter elmondta, hogy az egyházi vezetők aggodalmukat fejezték ki egyrészt a visszaszolgáltatási folyamatban felmerülő késedelmek miatt, másrészt amiatt, mert úgy érzik, hogy egyes visszaadott egyházi ingatlanok esetében az egyházak is jogtalanul "áldozatul esnek" a romániai korrupció-ellenes küzdelemnek. Utóbbira példaként említette a Székely Mikó Kollégium ügyét.

A ploiesti-i táblabíróság érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi kollégium visszaszolgáltatását a
velemenyezd, 2015. április 17. péntek, 17:29
1/2
Képek, videók
Benczes Sándor Gábor Gyön
mester126mari
2015. május 02. szombat, 20:07
Bencze_Ilona.jpg
gigi55
2011. szeptember 26. hétfő, 18:30
Bencze Sándor.jpg
farkas1945
2011. március 19. szombat, 10:43
Bencze Ilona 64.jpg
farkas1945
2011. március 01. kedd, 13:22
Bencze József.jpg
ujjozsef
2009. február 07. szombat, 14:16
livi és barátja bencze
luizaza
2006. július 13. csütörtök, 23:51
Vargyasi_unitarius_tem plo
06mohild
2013. október 01. kedd, 09:12
Bölön unitarius_templom.j
06mohild
2013. szeptember 27. péntek, 06:55
424456Korond,Unitárius te
nanoka72
2013. június 21. péntek, 19:09
Az Unitárius-templom a Bo
farkas1945
2011. október 22. szombat, 11:53
unitárius templom romokba
kicsoda57
2010. október 21. csütörtök, 00:24
Unitarius templom
babumargareta
2010. szeptember 13. hétfő, 20:28
UNITARIUS.JPG
babumargareta
2010. augusztus 15. vasárnap, 11:48
UNITARIUS.JPG
kmmmarika
2010. május 07. péntek, 10:38
unitarius.jpg
kmmmarika
2010. május 06. csütörtök, 10:51
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.