Regisztráció  Belépés
2018. július 21. szombat | 29. hét | 202. nap | 06:13 | Dániel, Daniella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Az alma gyógyhatásairól
A bűnbeesés gyümölcse az alma, hiszen a bibliai történet szerint Éva az édenkertben álló tudás fájáról az intelem ellenére a kígyó ösztönzésére is leszakajtotta, bele is harapott, majd Ádámot is rávette, hogy ízlelje meg a gyümölcsöt. Büntetésül a paradicsomból való kiűzetést kapták. Hófehérkének is a torkán akadt a lédús gyümölcs és üvegkoporsóban végezte, de végül a királyfi segítségével a mese boldog véggel zárult. Nekünk nem kell azonban attól tartanunk, hogy hasonló sorsra jutunk, mint Éva, hiszen az alma ma már nem tiltott, sőt egyenesen javasolt ennek a gyümölcsnek a fogyasztása. Általa rengeteg vitamint és ásványi anyagot juttatunk a szervezetünkbe, amely nagyon is hálás lesz érte. Az alma jótékony hatásainak felismerése nem új keletű, hiszen már az ókorban is bíztak áldásos hatásaiban. A korábbi évszázadokban a beteg személyekkel vasszögekkel átszúrt almát etettek, mert bíztak benne,
pacsakute, 2018. április 13. péntek, 13:47
A bűnbeesés - kicsit másképp
A BŰNBEESÉS - KICSIT MÁSKÉPP

Verőfényes tavaszi reggel volt, ami nem ment éppen eseményszámba, hiszen az Édenkertben mindig tavasz volt. Éva a mezei virágokban gyönyörködött, visszamosolygott a Napra, élvezte, ahogy a lágy, tavaszi szellő cirógatja a bőrét, s az égadta világon semmi sem tudta elrontani ezt a szép pillanatot, ahogy a többit sem. Mi is árnyékolta volna be a boldogságát? Boldogan lehetett az, ami, nem háborgatták lelki nyugalmát kalóriák, transzzsírsavak, jó és rossz koleszterinek, és fogalma sem volt arról, mi az a karrier...

Mint mondám, Éva teljesen jól elvolt az Éden eme festői zugában, amikor odalépett hozzá valaki. Lucifer volt, minden hazugság, statisztika és marketing szülőatyja, s mint ilyen - akárcsak mai tanítványai, akik silány, bárgyúan semmitmondó reklámjaikkal, talmi ünnepeikkel (,,Valentin nap") szintén a szebbik nemet
menusgabor, 2016. november 15. kedd, 21:45
Kicsit másképp
A BŰNBEESÉS

A bűnbeesés - kicsit másképp

Verőfényes tavaszi reggel volt, ami nem ment éppen eseményszámba, hiszen az Édenkertben mindig tavasz volt. Éva a mezei virágokban gyönyörködött, visszamosolygott a Napra, élvezte, ahogy a lágy, tavaszi szellő cirógatja a bőrét, s az égadta világon semmi sem tudta elrontani ezt a szép pillanatot, ahogy a többit sem. Mi is árnyékolta volna be a boldogságát? Boldogan lehetett az, ami, nem háborgatták lelki nyugalmát kalóriák, transzzsírsavak, jó és rossz koleszterinek, és fogalma sem volt arról, mi az a karrier...

Mint mondám, Éva teljesen jól elvolt az Éden eme festői zugában, amikor odalépett hozzá valaki. Lucifer volt, minden hazugság, statisztika és marketing szülőatyja, s mint ilyen - akárcsak mai tanítványai, akik silány, bárgyúan semmitmondó reklámjaikkal, talmi ünnepeikkel
menusgabor, 2013. március 03. vasárnap, 21:54
Lacitól kapott idézetek
át,
Kopárak már a fák,
Cipőmre rászáll már a por,
De egyszer megtalállak
Útközben valahol, valahol,
Valahol, valahol.

"Százezer éve is éltek,
szerettek és féltek,
úgy, ahogyan én.

Ne nézd az órát, a naptárt,
inkább gyorsan fogj át,
úgy, ahogy akarsz..."
/Demjén Ferenc/

"Egyedül és szörnyen távol
Valahol az éjben járok
S arra gondolok, hol lehetsz most
Bár csak elmondhatnád
Eltévedtem az édenkertben
De te rám találtál
Hozzád húz a szívem most is
Mit mondhatnék mást.."

Most valósággá válik minden édes remény,
Mely ott ég a szívünk rejtekén.
Az élet tárt karokkal vár,
Hogy szép lesz-e, csupán rajtunk áll."
(Antoine de Saint-Exupéry)

"Az álom szívünk vágya, ábrándos világ,
Álmodj, ha a szíved fájna,
s a bánat elmúlik, meglásd.
Csak bízz, ez a fő, és egy nap
a boldogság majd rád talál.
A szivárvány
cecloretta, 2011. július 24. vasárnap, 21:55
Vicces? - Az! Nézz be....
http://blogol.hu/pikz/amerika24/tumblr_kvqaeaorZO1qzss50o1_500.jpg [/kep]

A bónus
> Miután megalkotta Isten Ádámot és Évát, azt mondta nekik: Még két
> adományom maradt. Az egyik, az állva pisilés művészete és.....
> Én!!! Én!!! Én!!!! Én akarom Istenem, kérlek, kérlek, kérlek!!!!! -
> szakította félbe azonnal Ádám- ez annyira leegyszerűsítené az
> életemet.... Éva beleegyezett, neki nem volt fontos ez. Isten Ádámnak
> adta az első ajándékot. Ádám kiáltozott örömében, szaladgált az
> édenkertben, minden fa mellett megállt pisilni, kiszaladt a tengerpartra,
> pisilve rajzolt a homokba.... Isten és Éva nézték egy darabig a boldog
> férfit, aztán Éva a Teremtő felé fordult és megkérdezte :
> - Melyik a másik ajándék? - Az agy, Éva, az agy....

..

A férj hazatérve így szól feleségéhez:
- Ha bárki keres, nem vagyok itthon!
Cseng a telefon, az
kati53, 2010. február 14. vasárnap, 12:34
A jó és gonosz tudása
megsötétedett"
(Róm 1:28. 21.)

Isten ártatlannak és szentnek teremtette ős szüleinket, mégsem zárta el előlük a gonosz cselekvésének lehetőségét. Úgy is megteremthette volna őket, hogy ne álljon hatalmukban követelményeinek áthágása, viszont akkor jellemük nem fejlődött volna. Kikényszerített szolgálat lett volna ez, azért Isten megadta nekik a választás hatalmát: engedelmesség vagy engedetlenség. Kipróbálta hűségüket és szeretetüket, mielőtt elnyerték volna a kiváltságokat.
Az Édenkertben ott volt "a jó és gonosz tudásának fája..."
És az Úr megparancsolta az embernek, mondván: "... A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél..." (1 Móz 2:16-17). Isten akarata az volt, hogy Ádám és Éva ne ismerjék meg a gonoszt. Visszatartotta tőlük a gonosznak, a bűnnek ismeretét és következményeit.
A jó megismerésének lehetősége biztosítva volt számukra, de a bűn ismeretét és annak következményeit: a keserves munkát, a félelmetes gondot,
fenysugar76, 2010. január 07. csütörtök, 00:25
Egy kis humor :-))
kísértése-e, vagy
meghallgatásra talált az imám.


Miután megalkotta Isten Ádámot és Évát, azt mondta nekik:- Még két
adományom maradt. Az egyik, az állva pisilés művészete, és.....- Én!
Én! Én!!! Én akarom, Istenem, kérlek, kérlek, kérlek!!! - szakította
félbe azonnal Ádám - Ez annyira leegyszerűsítené az életemet....Éva
beleegyezett, neki nem volt fontos ez. Isten Ádámnak adta az első
adományt. Ádám kiáltozott örömében, szaladgált az édenkertben, minden
fa mellett megállt pisilni, kiszaladt a tengerpartra, pisilve rajzolt a
homokba.... Isten és Éva nézték egy darabig a boldog férfit, aztán Éva
a Teremtő felé fordult és megkérdezte :- Melyik a másik ?- A
multiorgazmus képessége....


Az ötvenes években, miután bevezették az utolsó faluba is a villanyt,
lemegy a Rádió, hogy ünnepi riportot készítsen. Elmennek Józsi bácsihoz
és a riporter így szól az öreghez:- Na, Józsi bátyám, most
lian5, 2009. szeptember 23. szerda, 11:13
vicc-ek
Még nem tudtam eldönteni, hogy vajon ez az ördög kísértése-e, vagy meghallgatásra talált az imám.

Miután megalkotta Isten Ádámot és Évát, azt mondta nekik:- Még két adományom maradt. Az egyik, az állva pisilés művészete, és.....- Én! Én! Én!!! Én akarom, Istenem, kérlek, kérlek, kérlek!!! - szakította félbe azonnal Ádám - Ez annyira leegyszerűsítené az életemet....Éva beleegyezett, neki nem volt fontos ez. Isten Ádámnak adta az első adományt. Ádám kiáltozott örömében, szaladgált az édenkertben, minden fa mellett megállt pisilni, kiszaladt a tengerpartra, pisilve rajzolt a homokba.... Isten és Éva nézték egy darabig a boldog férfit, aztán Éva a Teremtő felé fordult és megkérdezte :- Melyik a másik ?- A multiorgazmus képessége....

Az ötvenes években, miután bevezették az utolsó faluba is a villanyt, lemegy a Rádió, hogy ünnepi riportot készítsen. Elmennek Józsi bácsihoz és a riporter így szól az öreghez:- Na, Józsi bátyám, most hogy már van villany, lehet rádiózni, itt ez a
kissmama, 2009. szeptember 17. csütörtök, 08:16
Isten szeretet2
magára, halálos büntetésünket! És mivel a halálos ítéletet végrehajtották rajta, ezért minket, bűnösöket, az ítélő Bíró, az Isten, felmentett halálos ítéletünk alól! Kétszer pedig senkit nem ítélnek halálra, még világi törvények alapján sem. Csodálatos kincsesbánya a Biblia: minél mélyebbre ásunk benne, annál értékesebb kincsekre bukkanunk. Nos ilyen értékes drága kincs, Isten ,,Úgy" szava is. Valóban, úgy szeretni bűnösöket, ahogyan Isten szeret minket, nem tud itt, senki sem. Hiszen már az édenkertben, előre jelezte, a bűnbeesett ember, megmentésének szándékát? Midőn azt mondta az asszony magváról, hogy az, ,,a kígyó fejére tapos" Istennek ez az előre jelzett ígérete, az Új Szövetségben teljesült! Bár a Golgotán, minden végbement esemény, - látszólag - a Sátán győzelmét mutatta, mégis: Megváltó Urunk, a kereszten mért rá, halálos csapást, midőn áldozati halálával, legyőzte a Sátánt, poklot, halált örökre! A Golgotán, két hatalom feszült egymásnak: a világosság és a sötétség hatalma.
joli60, 2009. május 11. hétfő, 17:40
Boldogok a tisztaszívüek.
boldogsága, nem a felebarátaival elrendezett viszonya, hanem az, hogy mindenek felett álló kapcsolatban van Istennel. Így feltárulnak ismét az éden kapui, És Isten újra együtt jár az emberekkel! A boldog élet titka az, hogy a hívő ember az Istent láthatja! Őt ismeri meg a tiszta szív. A tiszta szívet Isten adja, nekünk csak hittel el kell fogadnunk azt. Rajtunk embereken múlik tehát, hogy akarunk-e úgy élni, mint tiszta szívű boldog emberek. Az Isten kezéből kikerült bűntelen tiszta szívet, már édenkertben megfertőzte a bűn. Isten számára pedig a bűnnel fertőzött szív, használhatatlanná vált. Az ember pedig, azóta is erőlködik, próbálkozik, hogy a bűnökkel fertőzött szívét, valamilyen módon megtisztítsa, és Isten számára hasznossá, használhatóvá tegye. De ez a próbálkozás, erőlködés, mindig kudarcba fullad. Mert Isten tisztaság-mértéke, sokkal magasabb annál, mintsem az ember azt valaha is elérhetné? Ez a tisztulási folyamat, csak felülről lefelé érvényes, nem pedig fordítva. A tiszta szív, Isten ajándéka,
joli60, 2009. március 06. péntek, 17:23
A magyar kód 3
indaszerű fonatában található maga az ember. A szíjvég alsó részén, jellegzetes ,,szülőpózban" fekszik egy szarvasünő, középen - a többi teremtmény hangsúlyozott szemétől eltérően - egy szemgolyók nélküli ember ül. A központi alak egyik keze az ég felé mutat, míg a másikban tartja az isteni szemet, magot. Nem szükségeltetik különösebb képzelőerő, hogy az ábrázolás értelmét a teremtés folyamatával, vagy a Paradicsomkerttel azonosítsuk.

Igen, mindennek nyomait az Édenkertben, a Tudás Fájánál lejátszódott bibliai történésekben találhatjuk meg.
Így hát nem állítunk mást, minthogy az isteni mag birtoklása tette lehetővé az is-meretek megszerzését, avagy az értelmes gondolkodás, a jó és rossz megkülönböztetésének képességét (ízlés), a belső látást (ízgödör, vakszem), az önvalónkra ébredést, ,,lelkes állattá", emberré válásunkat.

Az isteni szem, mag, a fény, a látás, a tudás megszerzése, az ismeretek megőrzése, ez a mi öröklődő, ízig-vérig
nyiszi88, 2008. április 05. szombat, 11:32
Képek, videók
Alma gyógyhatásai.jpg
pacsakute
2017. szeptember 27. szerda, 22:52
Bűnbeesés
sacimama
2013. szeptember 15. vasárnap, 20:53
bűnbeesés H. van der Goes
szidnifox
2010. szeptember 21. kedd, 20:02
A bűnbeesés pillanata
dnemethk
2010. január 02. szombat, 20:23
bűnbeesés.jpg
piro39
2009. február 22. vasárnap, 21:42
édes bűnbeesés
moldvanm
2007. november 25. vasárnap, 16:51
Bűnbeesés Ideje.hu.c.jpg
finike
2007. szeptember 26. szerda, 16:44
Bűnbeesés Ideje.hu.jpg
rambobby
2007. június 22. péntek, 06:35
bunbeeses.jpg
agica2004
2007. február 19. hétfő, 11:07
annyi történet.jpg
sz719eszter
2018. március 23. péntek, 16:09
Pali története 01.jpg
chillik
2018. március 23. péntek, 05:21
Pali története 02.jpg
chillik
2018. március 23. péntek, 05:20
Pali története 03.jpg
chillik
2018. március 23. péntek, 05:20
Pali története 04.jpg
chillik
2018. március 23. péntek, 05:19
Pali története 05.jpg
chillik
2018. március 23. péntek, 05:19
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.