Regisztráció  Belépés
2018. július 20. péntek | 29. hét | 201. nap | 16:35 | Illés
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Újra elsőosztályosként
otthagyjon-e, vagy vigyen haza. Az egy hétből több lett, mivel a nagyobb gyermekek az udvaron lévő szökőkúthoz csaltak és azzal szórakoztak, hogy a kicsiket priccolták. Én teljesen eláztam. Sajnos a következő két hetet az iskola betegszobájában töltöttem súlyos tüdőgyulladásban.
És eljött a nap, amikor döntést kellett hozni. Voltak kételyek. Maradni, vagy hazamenni. Édesapám asztalos volt, Oroszhegy asztalosa. Felmerült a gondolat, hogy mellette tudnék tenni-venni, segédkezni, hiszen már öt éves koromtól készítettem kisasztalt, széket, padot és sok más egyebet, úgy-e bár asztalos fia voltam. Végül szorongva azt mondtam édesanyámnak, adjunk hálát az Istennek, hogy van lehetőségem iskolába járni. Úgy döntöttem, hogy maradok. Mikor édesanyám elbúcsúzott három feladatot kaptam tőle: egyek, imádkozzak és tanuljak.
Ettől a naptól elkezdődött a kihívások sorozata: a román nyelv megtanulása és az ábécé elsajátítása másként, ugyanis a betűket ezentúl kézzel olvastam. Osztálytársaink, iskolatársaink mind
suzymama, 2018. július 19. csütörtök, 12:34
A körömvirágról
sipoly, égési seb és fagyás esetén
a műtéti hegek szemmel láthatóan nagyon szépen gyógyulnak tőle

tea Körömvirág tea

A legtöbb hatóanyagot akkor tartalmaz a körömvirág - sok más gyógynövényhez hasonlóan - , ha napsütésben szüreteled le. A szárát, leveleit és a virágait is bele lehet tenni a teába, frissen és szárítva egyaránt. A teát belsőleg a gyomor és bélrendszer betegségei, gyomorgör­csök és fekélyek, valamint vastagbélgyulladás esetén alkalmazzák. A növényből készített gyógyteát forrázással kell elkészíteni.

Tegyél 1 csészébe 1 teáskanálnyi szárított körömvirágot, forrázd le 2,5 dl vízzel, majd 10 perc elteltével szűrd le. Naponta 3 csésze tea fogyasztása ajánlott. Lehűtve gargarizálásra is alkalmas. A teát általában epebántalmak, gyomorgörcsök esetén fogyasszuk. Az íze önmagában kicsit kesernyés, ezért egy kis mézzel édesítheted.

Borogatás

Forrázz le 2 teáskanálnyi szárított körömvirágot 1 csésze forró vízzel, és 10 perc után
lovaszmarika, 2018. július 14. szombat, 12:16
Érdekesség
ezekről?

Különös figyelmet fordított a vállak és lábak izomzatának kidolgozására

1. A festészetet minden művészetnél előbbre sorolta, a szobrászatnál tökéletesebb kifejezési formának tartotta. Úgy vélte, hogy a költészet, amely egymást követő szavakból áll, nem képes egyszerre kifejezni mindazt, amit egy festmény nyújthat. A zene korlátja pedig a tünékenysége.
2. Felismerte, hogy az ember arcáról leolvasható a jelleme és pillanatnyi érzései. Számtalan arcmimikai tanulmányt készített: ezek az idősebb férfiarcokat ábrázoló rajzok gyakran inkább groteszknek hatnak.
3. Leghíresebb műve, a Mona Lisa több szabályos ,,téglalapra" osztható. A festő több évig készítette a képet, így elképzelhető, hogy a kompozíció megalkotásakor matematikai pontossággal dolgozott.
4. Az Utolsó vacsora című falfestményén az apostolok arckifejezése annyira beszédes, hogy a művészettörténészek a mozi elődjeként emlegetik.
5. Megkezdett műveit sokszor hagyta befejezetlenül. A
kirscha, 2018. július 10. kedd, 22:42
Tél és nyár a leghidegebb városban
Még januárban készített egy szelfit magárol a -50 fokos hidegben Anastasia Gruzdeva, Ojmjakon város lakója amely bejárta az internetet.

Ojmjakon az elmúlt években bizarr világhírnevet szerzett azzal, hogy ez a világ legeslegfagyosabb, állandóan lakott települése: a kelet-szibériai Jakutföldön fekvő várost ötszáz lakó lakja és általában mínusz negyven és ötven fok körül van itt télen.

Most Anastasia Gruzdeva készített egy másik szelfit magáról, hogy milyen a nyár Ojmjakon.
schuro, 2018. július 10. kedd, 21:53
14. évközi hét kedd 07.10 - Igenaptár
OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Isten megtorolja népe hűtlenségét.
Prófétája által Szamariát megfenyegeti az Úr:
Királyokat választottak ők nélkülem; fejedelmeket választottak tudtomon kívül; ezüstjükből és aranyukból bálványokat csináltak, de csak romlásukra.
Elvetem (arany)borjúdat, Szamaria! Haragom felgerjed ellenük; még meddig nem tudnak bálványaiktól megszabadulni?
Hiszen Izraelből való ez, mesterember készítette, nem isten az, és bizony szilánkokká lesz Szamaria (arany)borjúja.
Szelet vetnek ők, de majd vihart aratnak, s a búzaszál nem hoz kalászt, a kalász nem ad lisztet, és ha ad is, idegenek eszik meg azt.
Mert sok oltárt épített Efraim, hogy vétkezzék, bűnné lettek számára az oltárok.
Ha még oly sok törvényt is írok elő neki, ő csak idegeneknek tekinti azokat.
Szeretik a véres áldozatokat, húst áldoznak és esznek; de az Úr nem veszi ezt kegyesen; megemlékezik most gonoszságaikról, és megtorolja rajtuk bűneiket.
Visszatérnek ők majd
maroka, 2018. július 10. kedd, 10:21
Ajánló
tanorok@gmail.com
T.: 0036 70 283 1243
Zonda Attila elérhető a Twitteren.
Itt:



Zonda Attiláról bővebben az Érd, megyei jogú város, Csuka Zoltán városi könyvtárának Ki kicsoda Érden? című kiadványában olvashat.


Zonda Attila: Énekeljetek! című könyv (önéletrajzi regény)
Korrektúrázta, nyomda alá készítette Zonda Lenke.

A szerző bestseller író.
Forrás: Publisher Lightning Sourse UK Ltd, a világ vezető print on demand és elosztási szolgáltatója.


Borító szövege
Lehet, hogy vannak más tájakon magyarok a világban, akik újságpapírba csomagolt kések nélkül is énekelhetnek magyarul, csak úgy, szabadon. Én arra kérlek titeket, szabad magyarokat,
hidegkut, 2018. július 10. kedd, 07:15
Napi áhítat - Gondoskodás másokról
kaptunk egy levelet az egyháztól, hogy egy alapítványon keresztül megajándékoznak minket pénzbeli támogatással. Az összeg éppen annyi volt, amennyibe az új mosógép került. Isten már korábban indított embereket erre a döntésre, még mielőtt a gép tönkrement volna. Felemelő volt megtapasztalni Isten gondoskodását.
De félelmetes is, hiszen Isten az ő gazdagsága szerint tölti be a szükségeinket oly módon, hogy ez megdicsőítse Jézust. Ahogy most újjá¬építjük a régi imaházat, a helyi tévések riportot készítettek velünk, amelyben elmondtuk, hogy bár nincs a kezünkben az összeg, de tudjuk, hogy Isten a leghatalmasabb, és ő vezetett minket erre az útra, ő biztosítja az anyagi hátteret is, hogy ő dicsőüljön meg mindebben. Félelmetes, hogy Isten dicsőségének lehetünk az eszközei.
Vajon mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy mindenünk, amink van, arra szolgál, hogy Isten neve megdicsőüljön általa? Megtörténik ez ma? És holnap?
(Boncz Zoltán)
katalin_53, 2018. július 04. szerda, 09:30
Roncs bicikli hegyek....
városában.



Ez annyira megkönnyíti a piacra lépést, hogy a kínai városokat ellepték a közbiciklik. Minden a számokon múlik, az induló vállalkozások milliószámra terítik a bicikliket, mert tudják, hogy a végén nem maradhat sok szolgáltató, csak azok, amelyek a megfelelő méretet a leghamarabb elérik. A többieknek előbb-utóbb bukniuk kell. A folyamat már el is indult, a harmadik legnagyobb szereplőnek számító Bluegogo már csődbe ment.
Chen Zixiang fotós elképesztő képeket készített a kialakult helyzetről. Képein egy roncstelep látható, ahova a selejtes vagy nem használt közösségi bicikliket hordják össze és ahová a teherautók folyamatosan szállítják a roncsokat.

A roncstelepen a csődbe ment Bluegogo bringáin kívül a két vezető társaság biciklijei is szép számmal megtalálhatóak. Ennek az az oka, hogy a túlkínálat és a dokkoló állomások hiánya miatt a felhasználók
gabfe, 2018. július 02. hétfő, 10:05
Vércsoportod megmutatja milyen betegségekre vagy hajlamos!
enzimmel és gyomornedvvel. A vörös hús serkenti az A-s vércsoporthoz tartozóknál a poliamin termelését, ez is fokozza a daganatos betegségek kialakulásának a kockázatát. Kerüljék tehát a túlzott húsfogyasztást. A sósav és a vékonybél alkalikus foszfatáz alacsony szintje miatt a húst igen rosszul emésztik, a húsfogyasztás ezért számos anyagcsere-problémát okozhat náluk. A fehérjeszükségletüket elsősorban szójatermékekből és tengeri halakból fedezzék. Kis menynyiségben fogyaszthatnak baktériumkultúrával készített tejtermékeket. A bab alapvető növényi fehérjeforrásuk. Egyenek sok gyümölcsöt és zöldséget. A diófélék és az olajos magvak is ajánlottak - nagy mennyiségben fogyasztva jótékony hatásúak a szívműködésre és az érrendszerre. Igyanak sok zöld teát, mert az jót tesz az immunrendszerüknek. Kerüljön sok A-provitaminban gazdag étel - például brokkoli, sárgarépa, sárgadinnye, spenót - az asztalukra, mert ezek fokozzák a bélrendszeri alkalikus foszfatáz mennyiségét. Szedjenek naponta
irmus, 2018. július 01. vasárnap, 15:40
2018. februártól ÉLETEM változóban jó irányban :) !
barátnőm/ ismerősöm is egyben.
Tőle mindig csodás fotókat kapok. Már tavaly
augusztus óta ő díszíti az én blogomat, ill.
az általa szerkesztett képek, melyeket a fb-ra
küld, hozom át ide.
Külön köszönöm neki! Én erre tavaly ősz óta kép-
telen vagyok!

Majd történt némi változás életemben.

Csak kellett egy új telefon. Akartam. Igen.
Már lassú volt a régi, nem jó a fényképezője,
- borzalmas minőségű, nézhetetlen (láthatatlan :-))
képeket készített-

Azzal az új telefonnal jött sok új lehetőség,
jobb hangulat, melyet tudtam meg kell
ragadjak, különben, elveszítem hirtelen jött
pozitív gondolataim.

Mielőbb tettekké kell kovácsolni azokat.
Felírtam őket.
Így lett belőle egy életbeli teljes változtatás.
A semmitevésből/depresszióból.

12 év elteltével - leszokva már 3. éve a töménytelen
gyógyszerekről - el tudtam végre látogatni szülő-
városomba - Várpalotára,
megölelhettem
charlotteani, 2018. június 30. szombat, 21:46
MK-Ultra - Delta - Black Operations
Ventura:
- Ha azt mondom ez bizarr, akkor enyhén fogalmaztam.
Robert Duncan O'Finionan:
- Ez több mint bizarr! Annál bizarrabb, minél mélyebbre ásunk a nyúl üregében.
Jesse Ventura:
- Mindannyian olvastunk az úgynevezett "Mandzsúriai jelöltekről" és te most itt azt állítod nekem, hogy mindez abszolút valóságos.
Robert Duncan O'Finionan:
- Igen, teljesen valóságos. De azért mi több voltunk egy egyszerű Mandzsúriai jelöltnél. A Mandzsúriai jelölteket egyetlen, konkrét munkára készítették fel. Mi rengetegféle munkát...
Jesse Ventura:
- Azt mondod: "mi". Kik azok a "mi"? Az MK-Ultráról beszélünk?
Robert Duncan O'Finionan:
- Az MK-Ultra egy amolyan gyűjtő kategória, mindenre amiről beszélgettünk.
Jesse Ventura:
- Segíts kicsit, hogy jobban képben legyek! Szóval volt egy autóbaleseted?
Robert Duncan O'Finionan:
- Igen.
Jesse Ventura:
- Emiatt elmentél egy MRI vizsgálatra.
Robert Duncan O'Finionan:
- Igen. Az
eposz, 2018. június 30. szombat, 21:30
Harmóniakártyám
napodat. A szó és a háttér szimbólum együtt mutatják meg az Univerzum üzenetét.
A mai napodat Régiesség hatja át.
Gyertya - A spirituális erő, jelképe.

Az élet gyertyája születésünk pillanatában gyullad meg és halálunkkal lobban el. Vigyázzunk, hogy ne égjen a körmünkre, és ne is égessük két végéről! A gyertya szimbólumának érkezésekor érdemes a valóságban is gyertyát gyújtani, meditálni, elmélyülni. A gyertyafény az élet fénye, a szív világossága. A gyertya viaszból vagy faggyúból készített világítóeszköz. A fény, a Nap életadó erejének kifejezője. A lankadatlan éberséget, a szellemi életet is szimbolizálja. Az élet bizonytalanságát is jelenti, mivel könnyen eloltható. A véges életet, az "ellobbanó lángot" is jelképezi. A téli napfordulókor gyertyát gyújtottak, hogy támogassák a fény harcát a homállyal szemben -ha a lapot éppen ekkor, vagy más, hagyományosan gyertyagyújtós napon kapod, hatása felerősödik!

Szerelmi üzenete: Kapcsolatban élőknek egyenletes érzések, egyenrangú
jjanosne, 2018. június 30. szombat, 15:23
1/499
Képek, videók
Szólj újra, fényes angyal
sanci81
2018. május 29. kedd, 18:05
Kicsi angyal újra szárnya
sanci81
2018. május 17. csütörtök, 17:35
Szeretnélek újra látni...
cuppika59
2018. január 18. csütörtök, 10:21
Bízd Újra Életed Krisztus
katalin_53
2017. december 30. szombat, 18:58
Miért kelsz újra.jpg
chillik
2017. december 11. hétfő, 05:24
88. Mementó újra.bmp
marcyt
2017. október 27. péntek, 07:12
amikor a rózsákk ujra nyi
nagyika67
2017. október 07. szombat, 18:55
jó lenne újra gyereknek l
cuppika59
2017. szeptember 21. csütörtök, 16:19
újra--.gif
bobecili
2017. szeptember 15. péntek, 10:03
ÚJRAAAA.gif
bobecili
2017. szeptember 14. csütörtök, 14:19
gyermekek-beszamoloi-e loz
sz719eszter
2017. december 15. péntek, 14:32
karácsony, hó, gyermekek
cuppika59
2017. november 24. péntek, 19:56
Gyermekek megáldása
goldenapple
2017. augusztus 20. vasárnap, 10:02
Gyermekek jelenlétében me
borigit
2017. április 23. vasárnap, 16:20
Gyermekek jelenlétében me
suzymama43
2017. április 20. csütörtök, 13:04
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.