Belépés
2018. október 22. hétfő | 43. hét | 295. nap | 09:55 | Előd
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Vasárnap jelentik be a Magyar Filmdíjak idei jelöltjeit
Az elismerések ünnepélyes átadóját március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett munkák közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott alkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd. Az akadémia tagjai által nominált filmekből több vidéki városban is szerveznek vetítéseket.

A Filmhét február 7-én Szabó István 1979-ben készült Bizalom című alkotása digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét. Az Oscar-díjas magyar rendezőt a film operatőre, Koltai Lajos köszönti majd. Február 8. és 11. között a Corvin moziban 150 filmet vetítenek, köztük olyan dokumentumfilmeket, tévéfilmeket, kisjátékfilmet és animációkat is nagy vásznon nézhet meg a közönség, amelyeket korábban csak a televízió sugárzott.

Csütörtökön délelőtt két dokumentumfilmes blokk fut majd párhuzamosan, látható lesz többek között Böszörményi Zsuzsa 580 méter (Kárai Sándor "Keszeg" bányásznaplója) című filmje, amely a szénbányákban folyó nehéz munkáról szól. A kisjátékfilmes válogatásban rendezőként fog bemutatkozni Pusztai Ferenc producer, aki L.U.F.I. című munkájában egy groteszk, szürreális világba kalauzolja a nézőket. Délután az animáció szerelmesei nézhetnek meg egy válogatást, amelyben szerepel Jankovics Marcell Árpádok emlékezete című ismeretterjesztő rajzfilmsorozatának második része is.

A filmhét versenyprogramjában öt kategóriában összesen 131 alkotás szerepel, köztük 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm és 29 animáció, valamint mind a 18 tavaly bemutatott magyar nagyjátékfilm. Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával - írják.

A közlemény szerint 2017 igazi sikerév volt a magyar filmgyártás számára, több mint 1,3 millió ember váltott jegyet magyar filmre, és több nagyjátékfilm ért el százezres nézettséget.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. február 06. kedd, 11:42
Címkék: Magyar Filmdíjak, Magyar Filmdíjakra, Szabó István, Koltai Lajos, Böszörményi Zsuzsa, Kárai Sándor,
Kommentek
Szilágyi Zsófia filmje is jelölést kaphat az Európa Filmdíjra
Filmakadémia több mint 3500 tagja szavaz majd a következő hetekben a filmdíj legfontosabb kategóriáinak - a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró - jelöltjeiről.

Az úgynevezett technikai kategóriákban - mint az operatőr, vágó, díszlettervező, jelmeztervező, haj- és sminkmester, zeneszerző, hangmérnök és most először a vizuáliseffektus-tervező - nyolctagú külön zsűri dönt a győztesekről.

A jelöléseket november 10-én hirdetik ki Sevillában, amely idén az Európai Filmdíjak díjátadó ceremóniájának is otthont ad december 15-én.

Szilágyi Zsófia a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjában készítette el Egy nap című filmjét egy háromgyerekes nő percekre beosztott idejéről. A cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül, a háttérben a házasság válsága húzódik.

Az Egy nap a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hetén mutatkozott be, és elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől (FIPRESCI) a legjobb elsőfilm díját. A főszereplő Szamosi Zsófi júniusban a
velemenyezd, 2018. augusztus 21. kedd, 20:19
Elkezdődött Felméri Cecília Spirál című filmjének forgatása
Egyetem filmművészet, fotóművészet, média szakán adjunktus. Korábbi alkotásai, a Boldogságpasztilla (rövidfilm, 2012), a Végtelen percek (rövidfilm, 2011), a Mátyás, Mátyás (animációs dokumentumfilm, 2010) és a Kakukk (rövidfilm, 2008), számos rangos nemzetközi fesztiválra voltak hivatalosak, többek között Locarnóba, az Amerikai Filmintézet (AFI) fesztiváljára, Varsóba, Mar del Platába és Lipcsébe.

Filmjeivel már több, mint 30 díjat nyert világszerte. Rendezéseit többször is jelölték a román filmdíjakra (Gopo). Felméri Cecília az első erdélyi magyar alkotó, aki a Román Filmközpont támogatásával készíthet mozifilmet

A Spirál az Inforg-M&M Film és a Hai Hui Entertainment gyártásában, a FocusFox közreműködésével, a Magyar Nemzeti Filmalap, a Román Filmközpont (CNC) és az Eurimages támogatásával készül. Vezető producere Muhi András.

A látványtervező Cseh Renátó, az általa megálmodott díszletházat a csíkszeredai Rusu Béla és csapata építették fel. A filmet Réder György fényképezi (Brazilok,
velemenyezd, 2018. június 07. csütörtök, 13:11
Budapesti döntővel zárult szerdán a Nagy Magyar Filmteszt
múltját és jelenét. "Remélem, sikerült felhívni a fiatalság figyelmét arra, hogy a magyar filmek legalább olyan értékesek, mint a tengeren túliak és a régebbi filmeknek ma ugyanolyan értékes mondanivalójuk van, mint amikor azokat készítették" - fűzte hozzá.

A középdöntő 30 feladatból álló tesztsorát a helyszínen töltötték ki a diákok. Közülük a legtöbb jó választ adó 24 fiatalnak a döntőben interaktív kvízkérdésekre kellett válaszolnia a színpadon. A legjobb 24 versenyző belépőt nyert a Magyar Filmdíjak átadó ünnepségére és az etyeki Korda Stúdióba, valamint filmes DVD-ket és filmekkel kapcsolatos könyvajándékot kaptak. Az első három helyezett okostelefont nyert.

Az első fordulóban klasszikus és új magyar filmekből álló szöveges és képes feladványokat tartalmazó online tesztet kellett kitölteni november és január között. A kérdéseket filmes szakemberek állították össze azzal a céllal, hogy átfogó képet adjanak a magyar film legjaváról.

A döntőben változatos programokkal, sztárvendégekkel, a
velemenyezd, 2018. február 28. szerda, 17:42
Diákfilmeket is vetítenek a 4. Magyar Filmhéten
A közlemény szerint a mustra február 7-én Szabó István 1979-ben készült, Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét. Az 1944-ben játszódó alkotás több szempontból is fordulópont volt a rendező pályáján. Az Oscar- és Kossuth-díjjal, valamint a nemzet művésze címmel is elismert alkotót a Bizalom operatőre, Koltai Lajos fogja köszönteni.

A Magyar Filmhéten február 8 és 11. között a Corvin moziban összesen 150 filmet vetítenek, amelyekre a közönség kedvezményes áron válthat jegyet csütörtöktől. Öt kategóriában összesen 131 alkotás, 18 tavaly bemutatott nagyjátékfilm, 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel a versenyprogramban.

Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával.

A Magyar Filmdíjak ünnepélyes átadóját idén nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11-én rendezik meg. A Magyar
velemenyezd, 2018. január 31. szerda, 15:02
Rekordszámú alkotást vetítenek a 4. Magyar Filmhéten
A filmhét idén új helyszínen, a fővárosi Corvin moziban várja a közönséget. A mustra február 7-én Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét. Az 1944-ben játszódó alkotás az első Szabó-film, amelyet Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia, operatőre Koltai Lajos volt.

A programban szerepel mind a 18, a tavalyi évben bemutatott magyar nagyjátékfilm, köztük a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok, a Pappa Pia és az Aurora Borealis is - olvasható a közleményben. Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával.

Emellett 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínálatban. A filmhéten vetített filmek közül 76 készült a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával.

Levetítik Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című, a Sundance fesztivál versenyprogramjába is
velemenyezd, 2018. január 23. kedd, 11:11
Tóparti thriller lesz Felméri Cecília első mozifilmje
A magyar-román koprodukcióban készülő Spirál című film forgatása 2018 februárjában indulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Magyar Nemzeti Filmalap.

A Spirál egy tóparton játszódó lélektani krimi, hátborzongató háromszögtörténet egy férfi és két nő között az elengedésről, ismétlődő kapcsolatokról és konfliktusokról. A női főszerepeket az immár Európai Filmdíjas Borbély Alexandra (Testről és lélekről) és Kiss Diána Magdolna (A nagy füzet, Szelíd teremtés) játsszák, a férfi főszereplő kiválasztása még zajlik.

Felméri Cecília első mozifilmjének helyszíne a sződligeti horgásztó lesz. A filmet Réder György fényképezi (Brazilok), a látványtervező Cseh Renátó, a jelmeztervező Ferencz Zsófi lesz.

A Spirál az Inforg-M&M Film és a Hai Hui Entertainment gyártásában, a Filmalap és a Román Filmközpont (CNC) támogatásával készül. Producere Muhi András, Mécs Mónika és Mesterházy Ernő, koproducere Ferenczy Gábor, román részről pedig Marina Oana Giurgiu és Tudor Giurgiu, az Aglaja című koprodukciót
velemenyezd, 2017. december 14. csütörtök, 11:31
Európai Filmdíjak - Borbély Alexandra a legjobb női főszereplő, A négyzet a legjobb európai film 2017-ben
Borbély Alexandra, aki a díjat a meghatódottságtól sírva vette át, rövid beszédében köszönetet mondott Enyedi Ildikónak, a film rendezőjének, hogy eljátszhatta a szerepet.A budapesti Katona József Színház társulatának tagja mellett olyan világsztárokat jelöltek a legjobb női főszereplő díjára, mint Juliette Binoche és Isabelle Huppert.

Enyedi Ildikó az MTI-nek úgy fogalmazott: "nagyon nagy boldogság Alexandra díja. Sokszor elmondtam, de nem lehet elégszer, hogy mennyire különleges élmény volt számomra együtt dolgozni vele, tanúja lenni annak a csodálatos, belülről jövő metamorfózisnak, amivel átalakult ennek a filmnek a főszereplőjévé, Máriává. Sok igazán tehetséges, izgalmas színésznőt ismerek, közülük is kiemelkedik azzal az elképesztően széles skálával, aminek minden szegmensét még nem is volt alkalma megmutatni, pedig sokféle szerep megtalálta már, eddig főleg színházban. Hozzon neki ez a nagy elismerés sok, boldog, önfeledt munkát, igazi kibontakozást!"

Az EFA gáláján A négyzet volt a
velemenyezd, 2017. december 09. szombat, 22:53
Képek, videók
Pécs_Magyar_szentek_Ki ss_
menusgabor
2018. október 19. péntek, 20:22
magyarok nyerték érmek.jp
maroka
2018. október 13. szombat, 13:05
Széchényi jó magyarnak le
menusgabor
2018. október 08. hétfő, 21:26
Rohn_Magyar_írók_arcké pcs
menusgabor
2018. szeptember 19. szerda, 22:44
Sajó Sándor Magyarnak le
menusgabor
2018. szeptember 19. szerda, 22:42
mit_kivan_a_magyar_nem zet
menusgabor
2018. szeptember 19. szerda, 22:38
magyar foci válogatott.jp
maroka
2018. szeptember 11. kedd, 13:17
sajo_sandor_magyar_ene k_1
menusgabor
2018. augusztus 12. vasárnap, 19:46
József A. Bus magyar ének
menusgabor
2018. augusztus 12. vasárnap, 18:53
kép-Minden-magyar-fele lős
menusgabor
2018. augusztus 12. vasárnap, 18:22
olasz_magyar_noémi.jpg
maroka
2018. augusztus 09. csütörtök, 12:13
a mester elismerése
paniko
2008. május 26. hétfő, 15:38
A Nagyfőnök elismerése
miday
2007. március 21. szerda, 20:08
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.