Regisztráció  Belépés
2017. október 18. szerda | 42. hét | 291. nap | 00:29 | Lukács
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Törökország további humanitárius segélyt küld a rohingjáknak
Erdogan közölte, hogy az első, ezertonnás török segélyszállítmány a tervnek megfelelően szerdán megérkezett a távol-keleti országba.

Ibrahim Kalin, Erdogan szóvivője keddi nyilatkozatában arról írt, hogy Törökország küldi az első külföldi segélyszállítmányt Mianmar nyugati részébe. A lépésre azután került sor, hogy Erdogan kedden telefonon egyeztetett a kérdésről Aung Szan Szú Kjí mianmari vezetővel. Szú Kjí jóváhagyta, hogy a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) képviselői belépjenek a térségbe, és a helyi hatóságokkal összehangolva első körben ezer tonna élelmiszert, egyebek között rizst és szárított halat, továbbá ruhát osszanak szét a rászorulók között. Kalin már kedden jelezte: Ankara a későbbiekben orvosságot és különféle egészségügyi eszközöket is küld majd Mianmarba.

Az északnyugat-mianmari Arakán államban több mint egymillió, főként muzulmán, kisebb részben hindu vallású rohingja él. A mianmari kormány a szomszédos Bangladesből származó illegális bevándorlóknak tekinti őket, nem hajlandó állampolgárságot adni nekik, így jogfosztottak, utazásukat korlátozzák. Az 56 milliós Mianmar lakosságának nagy része buddhista.

Arakánban múlt héten rohingja lázadók összehangolt támadást indítottak több rendőrőrs és egy katonai támaszpont ellen. Az Arakáni Rohingja Üdvhadsereg (ARSA) nevű lázadó csoport rajtaütései nyomán fegyveres összecsapások törtek ki, és a mianmari hadsereg "tisztogató műveletbe" kezdett. A harcokban több mint négyszáz ember - zömében rohingja gerilla - vesztette életét. Az ENSZ hétfői jelentése szerint a rohigják közül eddig közel 90 ezren menekültek át Bangladesbe.

Az északnyugat-mianmari szövetségi államban legalább 250 ezer ember nem jut élelmiszersegélyhez, miután a harcok miatt az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) felfüggesztette az élelmiszerosztást.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, Fatma Betül Sayan Kaya családügyi miniszter, a török elnök felesége és fia, Emine, valamint Bilal Erdogan szerda este Bangladesbe látogat, hogy csütörtökön személyesen keresse fel a menekültek ottani sátortáborait.

Erdogan szerdai felszólalásában ugyanakkor nyugtalanságát fejezte ki amiatt, hogy a szeptember 24-ei német parlamenti választás egyik fő témája - véleménye szerint - a Törökország-ellenesség lett. Kifejtette: Európa a második világháború előtti politikai légkör felé sodródik. Mint fogalmazott: nem egyes politikusokra mondja, hogy náci vagy fasiszta, hanem amit tettek és tesznek a választási kampányok idején az olyan, mint ami a nácizmusban vagy a fasizmusban volt.

Erdogan márciusban azt állította, hogy Angela Merkel német kancellár náci praktikákat alkalmaz, amiért nem engedte, hogy török miniszterek kampányoljanak Németországban.

A német szociáldemokrata Martin Schulz, Merkel kihívója a szeptemberi választáson, vasárnapi televíziós vitájukban kijelentette, hogy a tavalyi puccskísérlet utáni tisztogatással Ankara "átlépett minden határt", ezért megválasztása esetén kezdeményezi a török uniós csatlakozási tárgyalások megszakítását. Merkel óvatosabban fogalmazott, hangsúlyozta, hogy a Törökországban raboskodó német állampolgárok miatt nem szabad "becsapni az ajtót", és elsősorban gazdasági nyomást kell gyakorolni Ankarára.

Erdogan arra kérte Brüsszelt, hogy minél hamarabb döntse el, hogy folytatja vagy leállítja Törökország uniós csatlakozási folyamatát. "Ha Ankara jelenlegi európai kapcsolatait sem tudjátok elviselni, álljatok ki, mondjátok meg őszintén és tegyétek, amit kell" - fogalmazott a török államfő.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2017. szeptember 06. szerda, 16:33
Címkék: Ibrahim Kalin, Aung Szan Szú Kjí, Török Együttműködési, Koordinációs Ügynökség, Arakáni Rohingja Üdvhadsereg, ENSZ Élelmezési Világprogramja,
Kommentek
Oroszország diplomatastátust kért a szerbiai humanitárius központban dolgozó állampolgárai számára
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint Alekszandr Csepurin orosz nagykövet kedden Belgrádban találkozott Aleksandar Vucic államfővel, akitől a humanitárius központban dolgozók számára diplomatastátust kért, mert - mint mondta - az ott végzett munka megköveteli ezt.

A szerb köztársasági elnök kitért a határozott és azonnali válaszadás elől, annyit mondott: a függetlenség és a katonai semlegesség politikáját követve Szerbia továbbra is jó kapcsolatra törekszik Oroszországgal.

Az Egyesült Államok többször is aggodalmának adott hangot a központtal kapcsolatban, Washington szerint ugyanis a dél-szerbiai Nisben található intézmény közel fekszik a NATO-tag Bulgária, valamint az amerikai támaszponttal rendelkező Koszovó határához, így könnyen kémközponttá válhat. Moszkva számos alkalommal tagadta, hogy a jótékonyságért felelős központ megfigyelést végezne.

Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia vezetése többször is kijelentette, nem kíván csatlakozni semmilyen katonai
velemenyezd, 2017. október 17. kedd, 16:26
Az uniós külügyminiszterek az iráni atomprogramról és az emberi jogok helyzetéről is tárgyalnak hétfőn
fogad el az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó cselekvési terv félidős felülvizsgálatáról. Emellett elfogadja az unió 2016-os éves jelentését, amely világszinten ismerteti az emberi jogok és a demokrácia helyzetét. A tanácskozáson várhatóan előkerül az új ukrán oktatási törvény is, amely főként magyar, román és görög vélemények szerint veszélyeztetik az ukrajnai kisebbségek szerzett jogait, illetvekisebbségi oktatási rendszereket.

A tanács végezetül áttekinti a Mianmarban kialakult humanitárius és emberi jogi helyzetet és következtetéseket fogad el az országgal kapcsolatban. A következtetésekben a miniszterek várhatóan kijelentik, hogy az utóbbi időben tapasztalt erőszak, az emberi jogok súlyos megsértése, és a taposóaknák telepítése teljes mértékben elfogadhatatlan. Az EU várhatóan emlékeztet arra is, hogy humanitárius segítséget kell nyújtani az országban maradt és a Bangladesbe menekült rohingják számára. A tanács várhatóan felszólítja a mianmari katonaságot, hogy biztosítsa valamennyi polgár
velemenyezd, 2017. október 15. vasárnap, 10:41
Ukrán oktatási törvény - Klimkin: nem vereség és nem győzelem az Európa Tanács határozata
Péntekre virradóra közzétett bejegyzésében Klimkin - aki csütörtökön Budapesten tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel - közölte, hogy legközelebb Magyarország és Ukrajna oktatási miniszterei folytatják a konzultációt a jogszabályról. Klimkin közölte, hogy figyelembe veszik majd az ET alkotmányjogi szakértőkből álló testületének, a Velencei Bizottságnak a törvényről alkotandó véleményét. A testület jelentése ukrán híradások szerint várhatóan az év végéig készül el. A miniszter megjegyezte, hogy Kijevnek még nem sikerült meggyőznie a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbséget az összes előnyről, amelyet a törvény biztosít számukra.

Az ukrán külügyminisztérium Szijjártó és Klimkin megbeszélését összefoglaló közleményében azt írta: a találkozón a kijevi diplomácia vezetője részletesen elmagyarázta magyar kollégájának az ukrán oktatási reform lényegét, továbbá érvekkel támasztotta alá azt, hogy alaptalanok azok a félelmek, amelyek szerint a jogszabály szűkíti az Ukrajnában élő magyar
velemenyezd, 2017. október 13. péntek, 12:22
Az EU több mint 60 millió euróval járul hozzá iraki területek stabilizációjához
A bizottsági tájékoztatás szerint a támogatás humanitárius, biztonsági, stabilizációs és megbékélést segítő tevékenységeket finanszíroz.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője elmondta, a támogatással az unió továbbra is aktív szerepet vállal az ország felszabadított területei politikai stabilitásának megteremtésében, amely lehetőséget biztosít a megbékélésre és arra, hogy a hazájukat elhagyni kényszerültek visszatérhessenek otthonaikba.

Az uniós támogatásból 50,4 millió euró az iraki rászorultak alapvető szükségleteinekkielégítését és a szolgáltatások helyreállítását segíti, valamint kisvállalkozások és más a gazdasági tevékenységek újraindítását finanszírozza. A hozzájárulás által támogatásra váró 1200 kezdeményezés révén több mint 2,2 millió ember tud visszatérni otthonába. A fennmaradó 10 millió euró pedig a földeken korábban elhelyezett robbanóanyagok eltávolítását segíti.

A tájékoztatás szerint a csütörtökön jóváhagyott hozzájárulással az Iszlám
velemenyezd, 2017. október 12. csütörtök, 16:02
Keresztények védelme - Orbán: a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van
lehetnek. Kitért arra is, hogy a dolgoznak egy magyar alapítású egyetem létrehozásán is a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közreműködésével.

A kormányfő tájékoztatása szerint az iraki város, Tell-Uszkof megrongált lakóházainak helyreállításához a magyar kormány 580 millió forint támogatást nyújtott, melynek köszönhetően több száz jelenleg belső menekültként élő iraki keresztény család térhet majd vissza otthonába, valamint támogatták az Antióchiai Szír Katolikus, illetve a Szír Ortodox Egyház humanitárius tevékenységét is. Kiemelte azt is: a magyar Országgyűlés valamennyi párt támogatásával közös határozatot fogadott el arról, hogy elítéli a keresztényüldözést, valamint az Iszlám Állam tevékenységét, és felszólítja a nemzetközi büntetőbíróságot, hogy kezdeményezzen eljárást a keresztények legyilkolása miatt.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet: amikor az üldözött keresztények hazatérését támogatják, valójában egy küldetést teljesítenek, az alaptörvény ugyanis kimondja, hogy elismerjük a
velemenyezd, 2017. október 12. csütörtök, 12:12
Szijjártó a keresztényüldözés elleni fellépésről és a migráció okairól tárgyalt Olaszországban
MTI-nek beszámolva kiemelte: megállapodtak abban, hogy az üldözött keresztény közösségek megsegítése érdekében szorosan együttműködik a két ország. Az olasz külügyminisztériumban van egy a kisebbségek helyzetét figyelemmel követő részleg, Magyarországon pedig van egy a keresztényüldözéseket vizsgáló államtitkárság, és ezen intézmények szoros együttműködéséről állapodtak most meg - mutatott rá.

Mint mondta, arról is egyeztettek, hogy Irakban - ahol mindkét ország jelen van részben katonai, részben humanitárius támogatással - a tevékenységeiket szorosan összehangolják és közös projekteket hajtanak végre a keresztény közösségek támogatására.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a migráció tekintetében egyetértettek abban, hogy a migrációt kiváltó okokat kell megszüntetni, tehát biztonságot és gazdasági fejlődést kell garantálni azoknak a térségeknek és országoknak, amelyek a legnagyobb kibocsátói az illegális bevándorlásnak. A két ország közösen képviseli ezt az álláspontot és együttműködik, hogy az ezzel a
velemenyezd, 2017. október 12. csütörtök, 12:02
Szijjártó: Libanon fontos szerepet tölt be a magyar külpolitikában
A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón Libanon fontosságát indokolva kiemelte: védelmezi a keresztény közösségeket, emellett segít, hogy a közel-keleti válsággócokból menekülni próbálók a lehető legközelebb maradhassanak az otthonukhoz és a lehető leghamarabb hazatérhessenek, ha a helyzet rendeződik.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország kezdeményezte az EU-nál, hogy a Libanonnak jóváhagyott 400 millió eurós segítséget 800 millió euróra növeljék, hogy az ország fenntarthassa stabilitását.

Továbbá, mivel Magyarország a keresztény közösségek közel-keleti védőbástyájaként tekint Libanonra, másfél millió eurós összeget szán arra, hogy ottani megrongálódott keresztény templomokat újítsanak fel - mondta a miniszter. Kifejtette: az első fázisban 18 keresztény templom felújítása kezdődik meg novemberben, az összeg első felét októberben utalják át. A felújítás folyamatát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és egy libanoni keresztény egyetem koordinálja - tette hozzá.

Szijjártó
velemenyezd, 2017. október 11. szerda, 19:24
A Fehér Ház további csaknem 5 milliárd dollárt kér a kongresszustól Puerto Ricónak
A Maria hurrikán pusztítása után Puerto Rico központi kormányzata és helyi kormányzatai rendkívüli pénzügyi nehézségekkel küszködnek: az óriási vihar munkahelyeket tett tönkre, megszűntek a kormányzati bevételek és egész Puerto Rico szinte teljes újjáépítésre szorul.

Donald Trump amerikai elnök a nehézségek átmeneti könnyítése végett kérte a 4,9 milliárd dolláros segélyt a kongresszustól, s további 150 millió dollárt is kért a szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA) segítségének igénybevételéhez szükséges 10 százalékos önrész biztosításához. A kérést a Fehér Ház egyelőre informálisan juttatta el a törvényhozókhoz.

A Trump-kormányzat a múlt héten 29 milliárd dollár megszavazását kérte a kongresszustól a FEMA Puerto Ricó-i erőfeszítéseinek és a szövetségi árvízkárok kifizetésének finanszírozására. Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus többségének vezetője kedden közölte: a szavazásra valószínűleg még a héten sor kerül.

Ricardo Rossello, Puerto Rico kormányzója szombaton
velemenyezd, 2017. október 11. szerda, 07:05
Képek, videók
Humanitar award ;Sandra B
farkas1945
2013. március 02. szombat, 11:12
Trója fala, Törökország
sanci81
2016. december 27. kedd, 17:13
duden-vizeses-torokors zag
katalin_53
2016. április 04. hétfő, 19:22
Törökország.jpg
margoboszi
2015. október 13. kedd, 13:05
Halfeti, Törökörszág.jpg
feviroza
2015. június 07. vasárnap, 12:08
Ararat.Törökország.jpg
homokivar
2015. március 29. vasárnap, 20:53
Pamukkale - Törökország
davedgyerek
2015. március 23. hétfő, 16:09
Kappadókia torokorszag-17
megyerimihaly
2015. január 27. kedd, 22:08
Kappadókia torokorszag-25
megyerimihaly
2015. január 27. kedd, 22:08
Kappadókia torokorszag-3.
megyerimihaly
2015. január 27. kedd, 22:01
Kappadókia torokorszag-8.
megyerimihaly
2015. január 27. kedd, 21:56
Törökországban
orban47
2014. szeptember 28. vasárnap, 09:56
Nigár és Ibrahim.gif
pacsakute
2016. január 13. szerda, 16:51
Tükör előtt Ibrahimék.jpg
margoboszi
2014. április 10. csütörtök, 09:33
Ibrahimék.jpg
margoboszi
2014. április 10. csütörtök, 09:32
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.