Regisztráció  Belépés
2018. augusztus 16. csütörtök | 33. hét | 228. nap | 14:20 | Ábrahám
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Varga: meg kell újítani a helyi- és helyközi közúti közösségi közlekedés járműparkját
Varga Mihály emlékeztetett: a kormány másfél évvel ezelőtt határozott a magyarországi autóbuszgyártás újjáépítéséről. A nemzeti buszgyártási stratégia hitellel, támogatással és piacokkal segíti azokat a belföldi autóbuszgyártókat, amelyek magas minőségben állítják elő a járműveket - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a közlekedési vállalatok figyelmét az ilyen gyártású buszok beszerzésére hívják fel.

A stratégiában a kormány vállalta, hogy az első három évben 30-35 milliárd forinttal támogatják az ágazat szereplőit - tette hozzá a miniszter.

A debreceni beruházásról elmondta, a fejlesztésnek köszönhetően a város a belföldi buszgyártás egyik központja lesz, hiszen felépült egy modern oktatási, fejlesztési központ és kísérleti üzem, amely egyszerre szolgálja a gyártást, a technológiai fejlesztést és a duális képzést is. A beruházás elősegíti a tavaly elfogadott nemzeti buszgyártási stratégia megvalósítását, amelyben a kormány azt tűzte ki célul, hogy 2020-ra évente legalább 1000 új belföldi gyártású jármű készüljön - fűzte hozzá.

Kossa György, az Intertanker Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy a cég leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. 2016-ban kötött hosszútávú együttműködést a Daimlerhez tartozó EvoBus Hungária Kft.-vel. Ennek a kapcsolatnak az eredménye a most elkészült autóbusz, amely a Reform 500 LE nevet kapta. A Mercedes-Benz alvázra épített 12 méteres, 3 ajtós, alacsonypadlós városi, elővárosi buszt EURO6-os dízelmotorral és hatsebességes automata váltóval szerelték fel, így megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak - hangsúlyozta a vezérigazgató, aki hozzátette: összesen 12 típusból álló termékcsalád gyártását tervezik, többek között helyközi-, elővárosi-, városi- és turistabuszokat gyártanak majd.

A cég most átadott, mintegy ötezer négyzetméter alapterületű oktatási, fejlesztési és kísérleti üzeméről azt mondta: ez lesz a vállalat kutatás-fejlesztési központja, és a modern járműgyártással kapcsolatos duális képzés feltételeit is megteremtették. A beruházással 250-300 új munkahelyet hoztak létre a városban, jövőre pedig Debrecen déli ipari parkjában elkészül a vállalat 150 ezer négyzetméteres új gyára, ahol további 800 embernek adnak munkát, és évente mintegy ezer autóbuszt gyártanak majd. A két beruházás mintegy 70 millió euróból valósul meg.

Papp László, Debrecen polgármestere szerint a beruházással léptéket vált a debreceni gazdaság, hiszen a járműgyártással egy új iparág honosodott meg a városban. Fontos üzenetnek nevezte, hogy egy magyar vállalat versenyképes autóbuszok gyártásával jelenik meg a nemzetközi piacon is, elhelyezve ezzel Debrecent a járműgyártás világtérképén.

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: az autóbuszgyártás a Debreceni Egyetem műszaki képzésének is új lendületet adhat, lehetőséget teremt arra, hogy az egyetem a műszaki felsőoktatás legjobbjai közé kerüljön.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2017. december 14. csütörtök, 14:53
Címkék: Varga Mihály, Kossa György, Intertanker Holding Zrt, Inter Traction Electrics Kft, EvoBus Hungária Kft, Papp László,
Kommentek
Gépjárműimportőrök: nőtt az új gépjárművek forgalomba helyezése januárban
Az MGE éves előrejelzése szerint idén 125 ezer személygépjármű kerülhet forgalomba. Folytatódik a magánvásárlók visszatérése, amely meghaladja a 40 százalékot, miközben valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része - különösen az egy-három autós céges vásárlások - magánvásárlásnak tekinthetők.

A közleményben kiemelték: a kishaszon-jármű piac visszaesése megállt és jelentős emelkedést mutatott, az egész évre vetítve idén 21 ezer kerülhet forgalomba.

Januárban folytatódott a nagyhaszon-járművek piacának szolid növekedése is, az előző évhez képest 494-et állítottak forgalomba. Az MGE prognózisa szerint idén 5600-at helyezhetnek forgalomba.

A januári 89,2 százalékos növekedés ellenére a motorkerékpár piac továbbra is gyenge, januárban 70-et helyeztek forgalomba, idén mintegy 2500 kerülhet forgalomba. Ennek a járműfajtának az értékesítését nagyban befolyásolja az időjárás. A helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogó azonosítás megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a
velemenyezd, 2018. február 01. csütörtök, 14:22
A Waberer's 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját
A bővítés a társaságnak csak a nemzetközi hosszú távú fuvarozásban futó járműparkjára vonatkozik. Az új szállítóeszközök február és október között állnak forgalomba - tették hozzá.

A vontató beszerzési tenderen a DAF 400, a Volvo 300 darab nyerges vontatóra nyert szállítási lehetőséget. Ezen felül a Kögel 278 darab, a Schmitz 70 darab pótkocsit szállít. A szerződéseket a következő hetekben írják alá.

A Waberer's nagy hangsúlyt helyez a szén-dioxid-kibocsátás korlátozására is - írták. Ehhez kapcsolódóan megjegyezték, hogy a kiválasztott EURO6-C emissziójú vontatókat a legkorszerűbb, újgenerációs diesel motorok hajtják.

A szállítóeszközök olyan sofőrkényelmi és biztonságtechnikai berendezésekkel szerelik majd fel, mint például az állófűtés és állóklíma, valamint a sávelhagyást figyelő és riasztó rendszer.

A Waberer's a komplett rakományok (FTL) nemzetközi fuvarozásának piacvezető vállalata a saját flottával szolgáltatást nyújtó cégek szegmensében Európában, és az árbevétel alapján a
velemenyezd, 2018. január 31. szerda, 12:42
A Volkswagen erősít az elektromos járművek piacán
kereskedésekben.

Németh Balázs jelezte, a márkának sikerült profitálnia az elektromos hajtású gépkocsik vásárlását támogató kétmilliárd forint keretösszegű állami programból: a tavaly október óta rendelkezésre álló forrás segítségével beszerzett gépkocsik 26 százaléka Volkswagen volt.

Megjegyezte: a piaci erősödéshez hozzájárulhat az autómegosztási (carsharing) szolgáltatást nyújtó budapesti startup vállalkozás sikere is. A Greengo jelenleg 75 e-UP!-pal működik, és már az idén 25 új autóval bővítené járműparkját.

A márkaigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromobilitás terjedése kihat a márkakereskedői és szervizhálózatra is.

Tájékoztatása szerint Magyarországon jelenleg öt VW márkakereskedő rendelkezik e-modellek kereskedési jogával, számuk már az idén 10-15-re bővülhet. A jövő év végére a budapestiek mellett várhatóan valamennyi megyeszékhelyen lesz olyan kereskedés, amely forgalmaz elektromos járművet. Ez a jog 3-5 millió forintos beruházással megszerezhető - jegyezte
velemenyezd, 2017. május 09. kedd, 19:34
Elfogadta Győr idei költségvetését a város közgyűlése
A rendeletben - amelyet az ülésen 17 igen és 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadtak el - 41 milliárd 626 millió forint bevételi és 55 milliárd 181 millió forint kiadási főösszeg szerepel. A bevételi, nem működési hiányt a város a tavalyi maradvány egy részének felhasználásával egyensúlyozza, amely 13 milliárd 555 millió forint.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, hogy nagyon jó és kiegyensúlyozott az idei győri költségvetés, amelyben hangsúlyos szerepet kap az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF).

Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester kifejtette: a büdzsé legnagyobb, csaknem húszmilliárd forintos tétele az intézmények fenntartására irányul, ezek kiegyensúlyozott működését biztosítja. Fejlesztésekre 18 milliárd forintot költenek, ezek között már vannak megkezdett beruházások is, ilyen például a Széchenyi István Egyetem új kollégiumának építése, amely az EYOF ideje alatt olimpiai faluként funkcionál majd.

Kiemelte, hogy az idei évi költségvetés stabil
velemenyezd, 2017. február 24. péntek, 14:22
Negyven új autóbusszal korszerűsíti járműparkját januártól az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt
Az új autóbuszok közül 11 Győr-Moson-Sopron megyében, 7Vas megyében 13 Veszprém megyében 9 pedig Zala megyében teljesít majd szolgálatot, várhatóan a jövő év elejétől.

A tájékoztatás szerint a negyven új autóbuszt a következő három évben 1 milliárd 572 millió forintért a VOLÁN Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-től bérli az ÉNYKK Zrt.

A VOLÁN Buszpark Kft amely a Közlekedési Központok és a Volánbusz Zrt. száz százalékos közös tulajdonában áll, idén novemberben írt ki közbeszerzést száz autóbusz beszerzésére, amely alapján nettó 7,4 milliárd forintért kötött lízingszerződést - tatalmazza a közlemény.

A korszerű autóbuszok EURO VI emissziós besorolású motorral szereltek, mindegyike komfortos ülésekkel, klímaberendezéssel, és modern utasinformációs rendszerrel ellátott.

A legalább 80 ember szállítására alkalmas tömegközlekedési járműveken minimum 50 ülőhely található, nagy kapacitású csomagtérüknek és a kétféle ajtóelrendezésnek köszönhetően pedig egyaránt jól alkalmazhatók
velemenyezd, 2016. december 21. szerda, 13:21
PwC: elkerülhetetlen a menetrend szerinti autóbuszos közlekedés átalakítása
piaci szereplők megjelenésére van szükség, akik az elkényelmesedett szolgáltatók számára is ösztönzést jelenthetnek.

A vizsgálat megállapította, hogy a szolgáltatás minőségének javítása érdekében és a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével a közelmúltban a legtöbb megyei jogú városban megkezdődött az autóbusz-állomány megújítása. Kecskemét 2013-ban 25 csuklós dízel hibrid autóbuszt vásárolt, Kaposvár 2015 végén sűrített földgázzal üzemelő (CNG), környezetkímélő buszokra cserélte teljes járműparkját, Szegeden szintén CNG autóbuszok vesznek részt a közösségi közlekedésében. Debrecen pedig 140 autóbuszból álló, EURO 5-ös környezetbarát motorokkal ellátott, egységes járműparkkal rendelkezik 2009 óta.

A tanulmány szerint a magyarországi helyközi közösségi közlekedés kétharmadát ellátó, az ország településeinek 99,9 százalékába eljutó Volán társaságok járműparkjának korszerűsítése is folyamatban van.

A Magyar Fejlesztési Bank programja segítségével 2013-ban 295 új és 26 újszerű használt
velemenyezd, 2016. március 31. csütörtök, 15:12
Használt vasúti kocsikkal bővítette járműparkját a GYSEV Zrt.
Rázó László, a cég szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a kocsikat összesen 3 milliárd 68 millió forintért vásárolták meg.

A közlemény szerint a kocsik a Sopron-Budapest és a Szombathely-Budapest vonalon fognak közlekedni.

Az osztrák gyártású 21-90-es típusú kocsikat 2002 és 2009 között újította fel az ÖBB. A fülkés kialakítású kocsikban 66 ülőhely van, a járművek klimatizáltak, zárt rendszerű mellékhelyiséggel rendelkeznek. Típusengedélyük óránkénti 200 kilométeres maximális sebességre szól.

A következő időszakban a járműveket kívül-belül a GYSEV Zrt. arculati tervei alapján átfestik, az üléseket újrakárpitozzák. Nyolc kocsit úgynevezett A-B kocsivá alakítanak át, amelyekben a 11 fülkéből öt első osztályú lesz.

Minden kocsiban biztosít a vasúttársaság ingyenes wifi-szolgáltatást, a fülkékben pedig lesz mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas konnektor.

A közlemény idézi Kövesdi Szilárdot, a GYSEV Zrt. vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta, hogy a kocsik kiváló műszaki
velemenyezd, 2016. március 09. szerda, 16:42
Képek, videók
Varga Mihály 01.jpg
chillik
2018. június 04. hétfő, 05:46
Varga Mihály 02.jpg
chillik
2018. június 04. hétfő, 05:45
Varga Mihály 03.jpg
chillik
2018. június 04. hétfő, 05:45
Varga Mihály 04.jpg
chillik
2018. június 04. hétfő, 05:45
Varga Mihály 05.jpg
chillik
2018. június 04. hétfő, 05:44
Varga Mihály 06.jpg
chillik
2018. június 04. hétfő, 05:44
Varga Mihály 07.jpg
chillik
2018. június 04. hétfő, 05:43
szepesi györgy0725.jpg
maroka
2018. július 25. szerda, 12:33
Szent Györgyi Albert lovo
agica2004
2018. július 21. szombat, 22:02
Szeged-Szent-Györgyi Albe
agica2004
2018. július 21. szombat, 22:01
György.jpg
katka5212
2018. június 16. szombat, 16:37
György2.jpg
katka5212
2018. június 16. szombat, 16:36
vilmos-herceg-gyorgy-e s-s
agica2004
2018. május 20. vasárnap, 16:47
Gyorgy
terezia1951
2018. április 25. szerda, 13:42
Szepesi György
agica2004
2018. április 12. csütörtök, 18:21
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.