Regisztráció  Belépés
2017. október 23. hétfő | 43. hét | 296. nap | 11:32 | Gyöngyi
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
.Anyám.
Gyökössy Endre.
.Anyám.
tanulságos.

Egyik igehírdetés után egy asszony keresett meg.
Az elhangzott gondolatok felkavarták, szíven találták.
Arról panaszkodott, hogy két házassága ment tönkre anyja nehéz természete miatt, akivel együtt kellett lakniuk.
- Anyám képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban.
Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám kislánya legyek a házasságban és ne feleség.
Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én.
Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben.
Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt.
De ez a gyűlölet valóban engem öl.
Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg.
Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim.
Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak.
Megromlott az egészségem, és egyre fogyok.
Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg.
Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg.
Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést.
Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését?
Tulajdonképpen mit várt?
- Hát, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt.
Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye?
És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
Érzésekre várt, de nem tett semmit.
Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit.
Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban.
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából.
Édesanyjáért kellene valamit megtennie még.
Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések.
Vagy váltanak ki érzéseket.
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet.
Írja?
- Írom.
- Tessék:...... .....
hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt.
Kedden: kitakarítom az ő szobáját is.
Szerdán: két szelet süteményt hozok neki.
Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni.
Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja.
Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom.
Pont.
Ismeri ezt a zenei kifejezést? ...... .......Da capo al fine?
Elejétől végig.
Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse...... ...... Várom!
Nem jött...... ..........Hetekig nem jött.
De egy hétfőn, kora reggel telefonált.
Sírva:
- Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme
és azt mondta:
- De jó vagy mostanában hozzám.
- Akkor, évek óta először, éreztem,...... ......... hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette:...... ........... ........... ........... ...... Adja másnak is oda ezt a receptet!
reifregina, 2017. augusztus 13. vasárnap, 09:54
Címkék: Gyökössy Endre, Pedig Isten, asszony keresett, elhangzott gondolatok, lelki köldökzsinórt, fedél alatt,
Kommentek
Boldogok
Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.

Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel
taltos1, 2017. október 16. hétfő, 23:45
Gyökössy Endre idézet
"Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra."

Gyökössy Endre

Gyönyörű vasárnapot kívánok
ronix, 2017. szeptember 10. vasárnap, 15:34
Gyökössy Endre: A költőpróféta vigasztalása . . .
Gyökössy Endre:

A költőpróféta vigasztalása és jövendölése.

Én a sanyaruság-látta Ember vagyok,
Gyötrött rab magyarok reám hallgassatok!

A messzi Jövőbe költő-próféta lát,
A sok barát közül az egy igaz barát.

Rajtam is rajtam áll az ellenség szeme,
Hogy a Feltámadást dallal hirdetem-e?

Ha csak kiáltozok keserű éneket:
Ostorral se veret, tömlöcbe se vetet.

De mert kizengi szám, hogy jaj lesz még neki:
Csontomat töreti, húsomat égeti.

Bűnösen érzi, hogy minden dalom igaz,
Mint káros madárra vadul reám nyilaz.

Dárdától is remeg, puskától is riad,
De rettegve hallja bizó dalaimat ! . .

Töreti is kőbe harapós fogamat,
Takaró dunyhamra nehéz sziklát rakat.

Támaszt mély árvizet búvó kunyhóm előtt,
Elfogja előlem a napos levegőt . . .

De támadhat reám árviz, tüz, fergeteg:
Velőkig sikoltom a harcos éneket.

Velőkig sikoltom: a perc
marcyt, 2017. szeptember 09. szombat, 08:52
"Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat
"Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben."

(Dr. Gyökössy Endre)
klementinagidro, 2017. augusztus 17. csütörtök, 10:45
Amire nézek, az vagyok.
Mostanában mint lelki gondozó és életápoló egyre több olyan emberrel találkozom, akik maguk sem tudják, miért dideregnek és miért szorongnak, de szinte hipnotizáltan merednek a növekvő és sűrűsödő árnyakra, amelyek naponként jelennek meg előttünk, a tévé képernyőjén is.
Ezért arról szeretnék írni: nincs olyan árnyék, amely mögött ne ragyogna a FÉNY. Egyébként csak ott van árnyék, ahol FÉNY van.
Még így is fogalmazhatnék: azért van árnyék, hogy észrevegyük mögötte a FÉNYT. Az a tapasztalatom - s ez lélektani tény is -, hogy mindenki akarattal, akaratlanul is azonosul azzal, amire néz, amire dermedten rámered.
Aki az árnyékra mered, arra rámered az árnyék és beárnyékolja az életét.
Aki a Fénybe mártja arcát, életét - kifényesedik és megmelegszik, mint a napozó ember, sőt magában és magával viszi a fényt és a meleget.
Így született meg bennem három sorban mondanivalóm summája:
ÁRNYÉK MÖGÖTT FÉNY RAGYOG,
NAGYOBB MÖGÖTT MÉG NAGYOBB,
AMIRE NÉZEK, AZ VAGYOK."
(Gyökössy
anyu65, 2017. augusztus 16. szerda, 17:11
"Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és al
"Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni
és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel
indulnak útjukra."
Dr. Gyökössy Endre
klementinagidro, 2017. július 24. hétfő, 09:32
"Boldogok, akik mentség keresése nélkül...
"Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni
és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel
indulnak útjukra."
Dr. Gyökössy Endre
ronix, 2017. július 22. szombat, 20:41
Képek, videók
Gyökössy_Endre_sírja.j pg
lilagondolatok
2014. augusztus 21. csütörtök, 16:58
Gyökössy Endre.jpg
lilagondolatok
2014. augusztus 21. csütörtök, 16:57
Dr Gyökössy Endre.jpg
zsu74
2014. augusztus 02. szombat, 23:55
Gyökössy Endre idézet.jpg
pacsakute
2012. november 17. szombat, 17:54
Gyökössy Endre.jpg
bongyi53
2009. január 20. kedd, 04:09
Istennek pedig.jpg
katalin_53
2017. augusztus 13. vasárnap, 14:04
Mindez pedig Istentől van
katalin_53
2017. június 26. hétfő, 18:21
Az Istennek pedig van hat
pacsakute
2012. december 19. szerda, 18:53
Keresett..
groszmadel
2014. február 06. csütörtök, 15:56
keresett madár.jpg
lrjuditka
2012. január 23. hétfő, 08:06
keresett2.jpg
talamusz
2011. szeptember 30. péntek, 14:59
keresett.jpg
talamusz
2011. szeptember 30. péntek, 14:59
EZ A PASI TÉGED KERESETT!
fekecsicuka
2011. március 10. csütörtök, 13:51
a keresett bűnöző fotója.
nusa-szeged
2008. augusztus 31. vasárnap, 06:35
keresett
magdaseppa
2008. augusztus 18. hétfő, 18:22
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.