Belépés
2018. október 18. csütörtök | 42. hét | 291. nap | 00:47 | Lukács
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
GOBBI HILDA - színművésznő
GOBBI HILDA - színésznő
1988. július 13-án hunyt el Budapesten a Kossúth-dijas színművésznő, érdemes és kiváló művész.

Az apai ágon olasz származású Gobbi Hilda a gimnázium után a putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetbe járt, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Botanikus Kertjének gyakornoka volt.

1932 - 1935 között a Színművészeti Akadémia ösztöndíjas növendéke volt. Saját bevallása szerint sem volt kimondottan szép, ő maga mesélte el, hogy mikor a főiskolán kiosztották az Ármány és szerelem női főszerepeit a tanítványok között, egyedül ő nem lett se a lányosan szép Lujza, sem az éretten asszonyos Lady, neki azt mondta a tanár, hogy majd a Mirigyet talán eljátszhatja. Egyébként igaza lett Hettyey Arankának, a Csongor és Tünde csodálatos boszorkánya végigkísérte egész pályafutása során: 25 évesen kapta meg először Mirigy szerepét, és később is többször eljátszotta. Jellemző különben, hogy első szerepében egy békát kellett alakítania" egy kasírozott bokor mögött ültem egész előadás alatt, és brekegtem" - emlékezett később.
Csakhamar két nagy nemzeti drámában kapott szerepet: a Bánk bánban ő volt a halott Gertrudis, Az ember tragédiájában pedig süketnéma eszkimóként mászott ki az igluból.
Természetesen idővel tehetségének megfelelő szerepekben is játszhatott és az egyik legnagyobb színésznőnk lett.
Major Tamás mellett az 1945 utáni évtizedek meghatározó főszereplőjeként vett részt a színházi és a közéletben.

Kezdeményezésére jött létre a Bajor Gizi emlékmúzeum, a színinövendékeknek a Horváth Árpád kollégium, az idős színészek számára pedig a Jászai Mari és az Ódry Árpád színészotthon. A Jászai Otthonból később -- szintén az ő kezdeményezésére -- a fiatal színészek otthona lett. A Színházművészeti Szövetségben, valamint a Színész Szakszervezetben sokat tett a rászoruló színésztársaiért.

Minden vagyonát a magyar színházi szakmára hagyta. Végrendeletében díjat alapított az évad legjobb epizodistáinak. Nyaralóját a Magyar Nemzeti Színháznak adományozta, hogy alkotóházként működjön.

Gobbi Hilda új végrendeletet írt 1987-ben. Nemcsak súlyosbodó betegsége kényszerítette rá. A rendszer válsága, a fenyegető gazdasági csőd komor jövőt festett, a színésznő féltette a magyar színházat. Mivel családja, gyermeke nem volt, úgy döntött, vagyonát a szakmára, a kollégákra hagyja.
A művésznő 1913.. június 6.-án született Budapesten.


lizawolf, 2018. július 07. szombat, 20:03
Címkék: Gobbi Hilda, Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetbe, Pázmány Péter Tudományegyetem Botanikus Kertjének, Színművészeti Akadémia, Hettyey Arankának, Major Tamás,
Kommentek
2018. évi történelmi évfordulók 03. 30.
Március 30. az év 89. (szökőévben 90.) napja a Gergely-naptár szerint.
Az évből még 276 nap van hátra.

Névnapok: Zalán, Amadé, Amadea, Amadeusz, Amadó, Gujdó, Izidor, Izor

Események
1722 - Az erdélyi országgyűlés elfogadja a Pragmatica sanctio törvényeit, azaz a Habsburg-ház nőági örökösödési jogát. A magyar országgyűlés ugyanezt 1722. június 30-án fogadja el.
1856 - Aláírják a párizsi békeszerződést, amely lezárja a krími háborút.
1867 - Az Amerikai Egyesült Államok megvásárolja Alaszkát az Orosz Birodalomtól 7 200 000 dollárért.
1945 - Somogyszob községet elfoglalják a szovjet csapatok a második világháború után.
1988 - Megalakul a mai Bibó István Szakkollégiumban a Fidesz.
1990 - A Szlovák Nemzeti Párt tüntetést szervez az önálló szlovák államért.
1994 - Janez Drnovšek szlovén elnök a brüsszeli NATO-központban aláírja a PfP keretdokumentumot.
2008 - A schengeni szabványoknak
skorpiolilike, 2018. március 29. csütörtök, 12:05
2018. évi történelmi évfordulók 03. 16.
autóversenyző
1927 - Vlagyimir Komarov berepülő pilóta, űrhajós, mérnök, az űrhajózás első kozmikus áldozata (+ 1967)
1937 - Nyomárkay István magyar nyelvész, szlavista, filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
1940 - Bernardo Bertolucci olasz filmrendező, író
1941 - Katona Gyula magyar matematikus, az MTA tagja
1942 - Gijs van Lennep holland autóversenyző
1943 - Hans Heyer német autóversenyző
1946 - Császár Angela Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész
1948 - Richard Peacock brit autóversenyző
1951 - Kate Nelligan (er. Patricia Colleen Nelligan) kanadai színésznő
1953 - Isabelle Huppert César-díjas francia színésznő
1953 - Richard Matthew Stallman szabad szoftver aktivista, hacker, és szoftverfejlesztő
1954 - Csemiczky Miklós magyar zeneszerző
1960 - Kaszás Attila magyar színész (+ 2007)
1964 - Faragó András magyar színművész és szinkronszínész
1966 - H.P. Baxxter, a Scooter és a Celebrate
skorpiolilike, 2018. március 17. szombat, 16:43
2018. évi történelmi évfordulók 03. 16.
berepülő pilóta, űrhajós, mérnök, az űrhajózás első kozmikus áldozata (+ 1967)
1937 - Nyomárkay István magyar nyelvész, szlavista, filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
1940 - Bernardo Bertolucci olasz filmrendező, író
1941 - Katona Gyula magyar matematikus, az MTA tagja
1942 - Gijs van Lennep holland autóversenyző
1943 - Hans Heyer német autóversenyző
1946 - Császár Angela Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész
1948 - Richard Peacock brit autóversenyző
1951 - Kate Nelligan (er. Patricia Colleen Nelligan) kanadai színésznő
1953 - Isabelle Huppert César-díjas francia színésznő
1953 - Richard Matthew Stallman szabad szoftver aktivista, hacker, és szoftverfejlesztő
1954 - Csemiczky Miklós magyar zeneszerző
1960 - Kaszás Attila magyar színész (+ 2007)
1964 - Faragó András magyar színművész és szinkronszínész
1966
ametiszt54, 2018. március 17. szombat, 16:41
2018. évi történelmi évfordulók 03. 14.
autóversenyző (+ 1973)
1913 -- Makrisz Agamemnon görög származású magyar szobrászművész (+ 1993)
1915 -- Kulcsár Irma magyar színésznő, előadóművész (+ 1944)
1919 - Balogh András magyar festőművész, kerttervező, művészeti szakíró, címzetes egyetemi tanár (+ 1992)
1921 -- Vargha Balázs magyar író, irodalomtörténész, forgatókönyvíró, könyvtáros, pedagógus (+ 1996)
1927 -- Eckhardt Sándor Széchenyi-díjas magyar orvos, onkológus, az MTA tagja (+ 2016)
1928 -- Szatmári Liza magyar színművésznő
1930 �' Heinzelmann Emma Munkácsy-díjas magyar grafikus, illusztrátor
1933 -- Michael Caine kétszeres Oscar-díjas angol színész
1933 -- Quincy Jones amerikai zenei producer, televíziós producer, karmester, zeneszerző és trombitás többszörös Grammy-díjas
1939 - Yves Boisset francia filmrendező, forgatókönyvíró
1939 -- Bertrand Blier francia filmrendező, színész, forgatókönyvíró
1939 -- Szegedi Molnár Géza magyar színész, parodista (+ 2008)
1942 -- Héjja
ametiszt54, 2018. március 17. szombat, 16:00
2018. évi történelmi évfordulók 03. 07.
Badal János magyar filmoperatőr (+ 2015)
1929 - Székely János magyar író, költő (+ 1992)
1938 - Albert Fert Nobel-díjas francia fizikus.
1944 - Townes Van Zandt amerikai country-zenész, énekes (+ 1997)
1946 - Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas magyar énekesnő
1948 - Montserrat Figueras katalán opera-énekesnő (szoprán)
1968 - Erőss Zsolt magyar hegymászó (+ 2013)
1969 - Hideki Noda japán autóversenyző
1970 - Rachel Weisz amerikai színésznő
1975 - Ábel Anita magyar színművésznő, televíziós műsorvezető
1979 - Tóth Attila magyar színművész, a Vígszínház tagja
1982 - Aarón Díaz mexikói színész, énekes
1986 - Pálos Hanna magyar színészmő
1990 - Südi Katalin magyar sportlövő
1992 - Adányi Alex magyar színész, a Jóban Rosszban filmsorozat Révész Milánja.

Halálozások
161 - Titus Aurelius Antoninus Pius római császár (* 86)
1274 - Aquinói Szent Tamás filozófus, teológus, egyházi író (* 1224 vagy 1225.)
1778 - Charles De Geer svéd
skorpiolilike, 2018. március 07. szerda, 08:54
2018. évi történelmi évfordulók 03. 07.
Székely János magyar író, költő (+ 1992)
1938 - Albert Fert Nobel-díjas francia fizikus.
1944 - Townes Van Zandt amerikai country-zenész, énekes (+ 1997)
1946 - Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas magyar énekesnő
1948 - Montserrat Figueras katalán opera-énekesnő (szoprán)
1968 - Erőss Zsolt magyar hegymászó (+ 2013)
1969 - Hideki Noda japán autóversenyző
1970 - Rachel Weisz amerikai színésznő
1975 - Ábel Anita magyar színművésznő, televíziós műsorvezető
1979 - Tóth Attila magyar színművész, a Vígszínház tagja
1982 - Aarón Díaz mexikói színész, énekes
1986 - Pálos Hanna magyar színészmő
1990 - Südi Katalin magyar sportlövő
1992 - Adányi Alex magyar színész, a Jóban Rosszban filmsorozat Révész Milánja.

Halálozások
161 - Titus Aurelius Antoninus Pius római császár (* 86)
1274 - Aquinói Szent Tamás filozófus, teológus, egyházi író (* 1224 vagy
ametiszt54, 2018. március 07. szerda, 08:53
Képek, videók
Jászai Joli szinművésznő
maroka
2008. szeptember 30. kedd, 00:33
Gobbi Hilda.jpg
sarkoziferencne
2013. február 05. kedd, 11:56
Gobbi Hilda
drozdikata
2012. február 08. szerda, 19:35
Gobbi Hilda
agabor4
2011. március 01. kedd, 17:41
Gobbi Hilda.jpg
nagyiful
2010. október 05. kedd, 18:46
Gobbi Hildával
huzsu52
2010. szeptember 13. hétfő, 08:39
Gobbi Hilda..jpg
feherakac
2010. augusztus 28. szombat, 14:46
Gobbi Hilda...jpg
feherakac
2010. augusztus 28. szombat, 14:46
Gobbi Hilda
sarkadykati
2009. február 13. péntek, 04:39
Gobbi Hilda 2
barkaszjudit
2008. március 29. szombat, 09:38
Gobbi Hilda 1
barkaszjudit
2008. március 29. szombat, 09:38
Gobbi Hilda
barkaszjudit
2008. március 29. szombat, 09:33
A nagy gazdasági válság
makrancosholgy
2016. február 07. vasárnap, 19:17
gazdasági érettségi tétel
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:28
gazdasági tankönyvek.jpg
dnemethk
2014. augusztus 23. szombat, 22:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.