Regisztráció  Belépés
2018. augusztus 16. csütörtök | 33. hét | 228. nap | 18:16 | Ábrahám
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
82 éves korában elhunyt Fábián László olimpiai .....
82 éves korában elhunyt Fábián László olimpiai és négyszeres világbajnok kajakozó, edző, a sportág első magyar olimpiai aranyérmese. A Magyar Kajak-kenu Szövetség pénteken arról számolt be a honlapján, hogy a sportembert álmában érte a halál.
...............


- Fábián László 1936-ban született. Apja pék volt, egész fiatal korától ő is az üzemükben dolgozott, így tett szert a fizikai alapokra. Tizenöt éves volt, amikor a Budapesti Dózsában elkezdett kajakozni a korábbi sokszoros bajnok Varga Ferenc hatására - akivel egy házban laktak -, és tizenhét évesen már válogatott lett. Ekkor ragadt rá az Öcsi becenév, mert idősebb társai csak így szólították.
- 1954-ben kijutott a maconi világbajnokságra, ahol negyedik lett hosszú távú négyesben, majd ebben az évben magyar bajnokságot nyert kajak négyesben a 10 000 méteres távon. A négyes, amelynek Urányi János is tagja volt, 1955-ben 1000 méteren nyert, ekkor tanácsolta edzője, Gelle Sándor, hogy társuljon a nála tizenkét évvel idősebb, "Öregként" emlegetett Urányival, mert mindketten kitartóak, szorgalmasak voltak, és kimagasló állóképességgel rendelkeztek. Párosuk sikeresnek bizonyult, 1956-ban megnyerték az 500, az 1000 és a 10 0000 méteres magyar bajnokságot is.
- Az 1956-os melbourne-i olimpián győztek az akkor utoljára megrendezett kajak kettes 10 000 méteres versenyszámban, ezzel a sportág első magyar olimpiai diadalát aratták. Ráadásul úgy végeztek az első helyen, hogy a forradalom miatt a felkészülés utolsó szakaszában nem is edzhettek vízen. Urányival 1960-ban a római olimpián is esélyesének számítottak, de az olaszok a tízezer méteres számokat nem rendezték meg, és a hosszú táv ezután már nem került vissza az ötkarikás játékok programjába.
- Az 1956-os olimpiai győzelem után Fábián négyszer nyert világbajnokságot: 1958-ban Prágában kajak kettesben 10 000 méteren, 1963-ban Jajcéban Tímár Istvánnal kettesben és a négyes tagjaként, végül 1966-ban Szöllősi Imre párjaként. Emellett hat Európa-bajnoki aranyat is begyűjtött.
Az aktív versenyzést 1969-ben fejezte be, azután technikai vezető, illetve edző volt az Újpest kajak-kenu szakosztályában, és dolgozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségében is. 1969-től az Újpesti Dózsa, illetve az UTE edzője, szakosztályvezetője volt, majd 1997-től az MTK vezetőedzője lett. Fábián Lászlót 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2012-ben Gerevich Aladár-emlékéremmel tüntették ki, 2016-ban megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának életműdíját. Az UTE megújult Tímár utcai vízitelepe 2014-től Urányi és Fábián nevét viseli. Felesége, Rozsnyói Katalin is sikeres edző, aki olimpiai és világbajnokok sorát nevelte ki.
maroka, 2018. augusztus 10. péntek, 20:49
Címkék: Fábián László, Magyar Kajak-kenu Szövetség, Budapesti Dózsában, Varga Ferenc, Urányi János, Gelle Sándor,
Kommentek
Sportlövő-vb - Harmincegy fős lesz a magyar csapat
A névsorban nincs meglepetés, így az elmúlt években kiemelkedő eredményeket elért lövők valamennyien tagjai a válogatottnak.

Csangvonban ott lesz majd többek között a puskás Péni István, Sidi Péter, valamint a pisztolyos Csonka Zsófia, Major Veronika és Tobai-Sike Renáta is.

A 2020-as ötkarikás játékok első kvótaszerző versenyén minden egyéni olimpiai számban négy-négy tokiói indulási jogot osztanak majd ki, a vegyescsapatoknál pedig kettőt-kettőt. A viadalt szeptember 2. és 14. között rendezik.

A magyar vb-csapat:

férfiak:puska: Péni István (légpuska, vegyescsapat, kisöbű szabadpuska 3x40 és fekvő, 300 m mindhárom szám), Sidi Péter (légpuska, vegyescsapat, kisöbű szabadpuska 3x40 és fekvő, 300 m mindhárom szám), Somogyi Péter (légpuska), Szabián Norbert (50 m és 300 m fekvő számok)pisztoly: Tátrai Miklós (légpisztoly, vegyescsapat, szabadpisztoly), Bérces Béla (központgyujtású pisztoly)futócél: Boros László, Tasi Tamás, Sike József (10 és 50 m normál és vegyes számok)target sprint:
velemenyezd, 2018. július 24. kedd, 16:52
Plakátok a Kádár-korszakból
A Csengeri Helytörténeti Gyűjteményben látható a Plakátok a Kádár-korszakból című kiállítás, melyet dr. Komlódy Miklós, a város alpolgármestere nyitott meg a szép számú közönség előtt. A korabeli tárgyakkal, fényképekkel és hanganyagokkal kiegészített tárlat augusztusig látogatható. (kelet.hu)

Kádár elvtárs plakátjai. A csengeri Helytörténeti Múzeum időszaki kiállítása olyan plakátokat vonultat fel, melyek a szocializmus éveit átéltek számára időutazást ígér, a fiatal generációkat pedig szembesíti a múlt árnyaival. A múzeum igazgatója, Fábián László tapasztalata szerint erre nagy szükség is van, mert az ifjú látogatók szinte semmit sem tudnak sem a ,,kemény", sem a ,,puha" diktatúra évtizedeiről.
(mediaklikk.hu)

Megj.: Azt hiszem egy ilyen kiállításnak Mosonmagyaróvár népe is nagyon örülne!
azenujsagom, 2018. július 17. kedd, 05:27
Matolcsy: az innovációk kiteljesedésének korát éljük, de válság kopogtat
idéztek elő Kínában. "Európában először szabályozunk, utána jöhetnek az innovációk, Kínában pont fordítva történik, először az innovációk jelennek meg, utána lépnek és szabályozzák a folyamatokat" - mondta Matolcsy György, de nem foglalt állást amellett, hogy melyik a jó megoldás.

A most megjelent kötetről elmondta: a jegybank könyvsorozatának negyedik tagja az elmúlt 10 év, és az előtte lévő évek, évtizedek történetéről szól, a kötet szerkesztői az MNB szakértői, vezető munkatársai, Virág Barnabás és Fábián Gergely.

Matolcsy György kifejtette: tíz évvel ezelőtt elképesztő vihar söpört végig a világgazdaságban, a pénzügyi életben, de ma is adósak vagyunk az okainak pontos feltárásával. Ez a könyv közelebb vihet a válaszokhoz, rengeteg adattal dolgoztak a szerzők, az adatok értékelése segíthet megtalálni a válaszokat, bemutatni a tapasztalatokat, így a jövő kihívásaira felhívni a figyelmet.

Minden pénztörténeti korszakban, minden globális pénzügyi központ működésében együtt van jelen az
velemenyezd, 2018. június 14. csütörtök, 14:52
Indul a MASZK Egyesület tavaszi programja a szegedi Régi Zsinagógában
Cosmin Matei.

A fiatalokra fókuszáló, május 22-én kezdődő 8. Thealter U21 plusz kisfesztiválon öt alkotócsapat mutatkozik be. A Réczei Tamás rendezte nyitóelőadás, a Mengele törpéi, melyet a Kaposvári Egyetem másodéves hallgatóival állított színpadra, az 1869-ben Máramarosban született törpe testalkatú Ovics Eizik Simon és hét liliputi gyermekének történetét dolgozza fel. Másnap a negyedéves kaposvári diákok Caligula helytartója című előadása látható, melyet a k2 Színház rendezői, Benkó Bence és Fábián Péter állítottak színpadra. Május 24-én egy monodrámát láthatnak a nézők: Gyöngy Zsuzsa egy különleges nő, Marie Curie életét eleveníti fel a Radioaktiv című előadásban, melynek rendezője Kovács Dániel Ambrus. A k2 Színház május 25-én egy klasszikussal, az Antigoné tantermi előadásával tér vissza Szegedre. A fesztivál zárásaként a Színház- és Filmművészeti Egyetem Telma és Lujza című előadásában Ballér Bianka és László Lili végzős hallgatók lépnek színpadra, akik egy félresikerült balatoni kiruccanás
velemenyezd, 2018. május 02. szerda, 09:24
Miért írnak ilyen gané módon újságcikkeket az újságírók?
LMP-s képviselőjelöltet sikerül megvenni Simicska százmillióiból.
Az sem érdekli a Simicska-pártot, hogy a képviselőjelöltek felvásárlása egyértelműen bűncselekmény, nemcsak a választási szabályokat sérti, de egyértelműen a büntető törvénykönyvbe ütköző bűntett, konkrétan megvesztegetés, illetve választási csalás, amelynek büntetése akár 8 éves szabadságvesztés is lehet.
A rengeteg pénzből képesek megvesztegetni bárkit, legutóbb például a marcali körzetben, sokakat megdöbbentve, a momentumos Fábián László lépett vissza a jobbikos Steinmetz Ádám javára. Ezt Steinmetz büszkén, hamis mosoly kíséretében maga jelentette be Simicska házi riporternőjének, a havi ötmillióval megfizetett Kálmán Olgának.
A reménytelen helyzetben lévő, gyenge ellenzéket látva akarják megvesztegetni a velük konkuráló jelölteket szerte az országban. Nyomást gyakorolnak rájuk, ,,belengetik a sokmilliós vesztegetési pénzeket, hogy lépjenek vissza a jobbikosok javára.
Nem feledkeznek el a kisebb pártokról sem,
brumteso, 2018. április 04. szerda, 13:01
Úszó ob - Milák Kristóf újabb aranyérmei
Milák Kristóf (Érdi ÚS) 51.50 mp2. Cseh László (Egri ÚK) 52.463. Kenderesi Tamás (Pécs) 53.28

4x100 m vegyesváltó:

--------------------1. Egri ÚK (Grátz Benjámin, Takács Tamás, Cseh László, Németh Nándor) 3:39.18 p2. Kőbánya SC (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Pulai Bence, Berecz Balázs) 3:41.053. Érdi ÚS (Kovács Benedek, Szele Dávid, Milák Kristóf, Jánosi Kristóf) 3:41.84

nők:

200 m gyors:

------------1. Késely Ajna (Kőbánya SC) 1:59.62 p2. Verrasztó Evelyn (BVSC-Zugló) 2:00.423. Fábián Fanni (Szegedi ÚE) 2:01.51

1500 m gyors:

-------------1. Késely Ajna (Kőbánya SC) 16:33.97 p2. Marlene Kahler (osztrák) 16:42.923. Vas Luca (Szegedi ÚE) 16:48.344. Juhász Adél (Kiskunhalasi ÚGYE) 16:52.42

50 m mell:

----------1. Sztankovics Anna (Miskolc) 31.65 mp2. Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 32.193. Elena Guttmann (osztrák) 32.204. Szurkovcsák Ivett (Nyíregyházi SC) 32.30

50 m hát:

----------1. Burián Katalin (Egri ÚK) 29.05 mp2. Dobos Dorottya (Győri Úszó SE) 29.253.
velemenyezd, 2018. március 31. szombat, 20:42
Választás 2018 - A Momentum három helyen visszalépteti jelöltjeit az ellenzék javára
A politikus közölte: Pestszentlőrincen Nagy Károly lép vissza a szocialista Kunhalmi Ágnes javára, Szekszárdon Rácz Norbert, az LMP-s Hadházy Ákos javára, Marcaliban pedig Fábián László a jobbikos Steinmetz Ádám javára.

Fekete-Győr András a visszalépéseket indokolva azt mondta: húsz nap van a választásokig, ezért nincs idő elhúzódó, eredménytelen, véget nem érő tárgyalássorozatokra és kommunikációs blöffökre, mert ennél sokkal többel tartoznak a magyar embereknek, így eljött a döntés ideje, tettekre van szükség. "Kutyakötelességünk" mindent megtenni a kormányváltásért, egy jövőbeli politikai generációváltásért és az azt követő politikai kultúraváltásért is - fogalmazott.

Hangsúlyozta: a Momentum részéről ez egy gesztus minden oldal felé, amellyel azt fejezik ki, hogy másokkal ellentétben "nem csak szövegelnek", hanem konkrét lépéseket tesznek.

Kijelentette: a "szekértábor logikán" felül kell emelkedni, mert teljes együttműködés nélkül nagyon kevés választókerület nyerhető meg
velemenyezd, 2018. március 20. kedd, 14:05
Képek, videók
fábián roza.jpg
zsokica45
2018. január 06. szombat, 18:50
Január 20. Fábián
rushlilly
2017. november 29. szerda, 20:51
szülinap fábián rozátol.j
zsokica45
2016. augusztus 27. szombat, 20:32
fame_fabiana_v_alpha_n ord
charlotteani
2016. április 20. szerda, 02:11
névnap fábián rozatol.jpg
zsokica45
2015. november 24. kedd, 16:34
Fábián Terikétől
pommerevi54
2015. október 22. csütörtök, 21:32
névnap fábián rózsa.jpg
zsokica45
2014. november 20. csütörtök, 17:44
Fábián Terike
cologne53
2014. november 03. hétfő, 19:46
Fábián Feritől
pommerevi54
2014. október 23. csütörtök, 10:57
Fábiánné Terikétől
pommerevi54
2014. október 21. kedd, 22:53
Fábián attila.jpg
ria6406
2014. szeptember 23. kedd, 03:48
Kia Sportage (2013) -.jpg
farkas1945
2013. január 18. péntek, 13:36
Kia Sportage.jpg
farkas1945
2012. január 16. hétfő, 12:18
Kia Sportage (1).jpg
farkas1945
2012. január 16. hétfő, 12:17
Fárasztó sportág a... TÚR
mfg2003b
2006. augusztus 27. vasárnap, 18:50
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.