Regisztráció  Belépés
2018. július 20. péntek | 29. hét | 201. nap | 16:50 | Illés
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Keresztény történet- A kis pék
A kis pék
Patti Lynn Guthrie történetei alapján

− Kenyeret kell ma sütnöm − mondta anya, amint felszeletelte az utolsó vekni kenyeret.
− Mami, segíthetek? − kérdezte Johanna.
− Igen − mosolygott rá anya.
− Ó, de szuper! Szeretek kenyeret sütni!
Johanna kék szeme csillogott az izgalomtól, amikor végiggondolta, mi mindent tud majd csinálni a tésztából.
− Amíg a malom megőrli a búzát, a többi hozzávalót beletehetjük a keverőgépbe − mondta anya, miközben a konyhapultra helyezte azokat a dolgokat, amelyekre szükségük volt.
Johanna fogott egy kancsót és engedett bele annyi meleg vizet, amennyi éppen kellett. Óvatosan beleöntötte a tálba. Aztán anya segített neki kimérni az olajat, a mézet, a sót és az élesztőt. Anya azt mondta, hogy minden egyes hozzávaló nagyon fontos.
A malom hamarosan végzett a búza őrlésével. Johanna segített a lisztet beleönteni a tálba. Anya bekapcsolta a gépet, Johanna pedig apránként szórt még hozzá lisztet, míg anya nem szólt, hogy most már épp megfelelő lesz a tészta.
Amíg a gép a tésztát dagasztotta, anya odakészítette a kenyérsütő formákat a pultra, Johanna meg hozott egy kis széket, amire ráállhat.
Amikor a tészta készen volt, anya kivette a tálból. Johanna sóvár tekintettel figyelte, hogyan csíp ki anyukája neki egy keveset, hogy játszhasson vele.
− Köszönöm, Anya! − mondta, ahogy elvette a tésztát. Kezei jóval kisebbek voltak, mint anyukájáé, de tudta, hogyan készíthet mindenfélét a tésztájából. Megpaskolta, kinyújtotta, mint egy kötelet és gömbölyűre formázta. Egy kis mennyiséget laposra nyújtott és különböző formákat vágott ki belőle. Nagyon vidám dolog volt a tésztával játszani.
Amikor a veknik készen álltak a sütésre, Johanna finoman a tetejükre tette a különböző alakokat, amiket készített. Úgy néztek ki, mint valami különleges díszítések egy ajándékon. Azután Johanna segített anyukájának óvatosan becsúsztatni a kenyérsütő formákat a sütőbe. A házat kis idő múlva betölti majd a megsült kenyér finom illata. Nyami!
− Johanna, emlékszel még, miket használtunk a kenyerünk elkészítéséhez? − kérdezte anya. És a kis Johanna egyenként elősorolta a hozzávalókat.
− Ügyes vagy! − nyugtázva mosollyal anya a választ, majd feltett Johannának még egy kérdést: − Tud bárki is kenyeret sütni liszt, élesztő és a többi anyag nélkül?
− Nem! − mondta nevetve Johanna. − Szükség van a megfelelő hozzávalókra ahhoz, hogy kenyeret süssünk.
− Emlékszel olyan dologra a világon, ami nem valamiből készült? − kérdezte anya.
Johanna egy kicsit gondolkodott; aztán megrázta a fejét, jelezve, hogy nem.
− Most gondoljunk valami csodálatos dologra! − mondta anya. − Amikor Isten megalkotta e világot, benne a sok csodálatos dolgot, mit használt hozzá?
Johannának eszébe jutott, mit ír a Biblia arról, hogyan teremtette meg Isten a világunkat: − Istennek nem volt szüksége arra, hogy valamit is felhasználjon a világ megteremtéséhez, ugye, Anya?
− Ez így igaz − mondta anya Johannára mosolyogva. − Elképzelni sem tudjuk, milyen csodálatos és hatalmas a mi Istenünk. És el sem tudjuk képzelni, mennyire szeret minket.
− Örülök, hogy Isten ilyen hatalmas és hogy szeret minket − mondta Johanna.
− Én is − értett egyet anya.









katalin_53, 2018. július 10. kedd, 07:18
Címkék: Patti Lynn Guthrie, Azután Johanna, Amikor Isten, utolsó vekni, malom megőrli, többi hozzávalót,
Kommentek
Gyerek sarok : Lina takarója
Lina takarója
Patti Lynn Guthrie történetei alapján
Róza néni vidéken nőtt fel, messze onnan, ahol most lakik. A szülőföldjén a legtöbb ember nagyon szegény volt. Nem volt elegendő betevőjük sem, de nem volt elég ruhájuk sem. De még elegendő tiszta vizük sem volt.
Most Róza néni azt tervezte, hogy elutazik szülőföldjére és meglátogatja a családját. Szeretett volna vinni valamit az ottani nélkülözőknek. De mit vigyen?
Emlékezett arra, hogy szülőföldjén az anyáknak sokszor még egy takarójuk sem volt, amivel melegen tudták volna tartani a babákat. De Róza néninek kevés takarója volt, venni pedig nem tudott. Talán akad majd valaki, aki segít, gondolta. Elment azért a barátnőjéhez, Linához
− Nem akadna valami gyerektakaród, Lina? Szeretnék magammal vinni néhányat ajándékba, amikor a jövő hónapban elutazom a szülőföldemre − mondta Linának.
Lina gondolkodott egy percet. Aztán bólintott.
− Hogyne lenne − mondta. − Azt
katalin_53, 2016. július 03. vasárnap, 05:25
Gyerek sarok : Az elveszett kiscsibe
Az elveszett kiscsibe
Patti Lynn Guthrie történetei alapján
Lori nagynéni rozsdás aranyszínű kakasa büszkén ragyogott a reggeli napsütésben, miközben egy nagyot kukorékolt: ,,Kukurikú!". Egy bokornál rakott fészket, közel Lóri néni házához. Tyúkanyó lágyan kotkodácsolt a nyolc kiscsibéhez, akik mindössze egy hetesek voltak. Hullámos, puha szőrruhácskájuk olyan bolyhos volt, mint egy kiscicáé. Néhány közülük világossárga volt, mások halvány krémszínűek barna csíkokkal és foltocskákkal.
A csibéket nehéz lett volna megfogni, mert rendkívül gyorsan tudtak futni. Tyúkanyó fejbe is kólint akárkit, aki el akar rabolni akár egyet is ennivaló bébijei közül. De ha szerencsés vagy és elkapod valamelyiket, a kiscsibe elégedetten ül majd a tenyeredben.
Egy napos nyári reggelen, mikor a csibék már megszülettek, Lori nagynéni szörnyű zűrzavarra lett figyelmes. Azonnal hátrarohant, hogy megnézze mi is történt.
Nikko, az öreg német juhászkutya elkapta a nyakánál
katalin_53, 2016. július 03. vasárnap, 05:19
Gyerek sarok: Történet ,Viktor és az ugráló bot
Viktor és az ugráló bot
Patti Lynn Guthrie történetei alapján

Viktor nagyon szeretett játszani az ő ugráló botjával. ,,Egy, kettő, három..." - számolta az ugrások számát. Néha még háromszázat is tudott ugrani, mielőtt felborult volna. Miután már jól megtanult ugrálni, Viktor szívesen hajtott végre különféle meglepő mutatványokat a botjával. Mivel rendkívül élvezte ezt a sportot, egy nap elhatározta, hogy valami olyat fog megpróbálni, amit azelőtt soha.
- Zsanett, légy szíves tedd ezt a frizbit elém! - mondta kishúgának.
Zsanett alig két méterrel Viktor elé tette le a frizbit. Viktor azt mérlegelte, miközben az ugráló botot markolta, hogy vajon bele tud-e ugrani a közepébe. Megpróbálta, ugrott és pontosan a frizbi közepén ért földet.
De arra, ami a következő pillanatban történt, nem is számított. A frizbi csúszni kezdett a betonon, és Viktor hátraesett az ugráló bottal együtt. Igen beütötte a fejét a hideg betonba, és egy kis ideig
katalin_53, 2016. június 25. szombat, 12:13
A kis pék:Patti Lynn Guthrie történetei alapján
A kis pék
Patti Lynn Guthrie történetei alapján

− Kenyeret kell ma sütnöm − mondta anya, amint felszeletelte az utolsó vekni kenyeret.
− Mami, segíthetek? − kérdezte Johanna.
− Igen − mosolygott rá anya.
− Ó, de szuper! Szeretek kenyeret sütni!
Johanna kék szeme csillogott az izgalomtól, amikor végiggondolta, mi mindent tud majd csinálni a tésztából.
− Amíg a malom megőrli a búzát, a többi hozzávalót beletehetjük a keverőgépbe − mondta anya, miközben a konyhapultra helyezte azokat a dolgokat, amelyekre szükségük volt. Johanna fogott egy kancsót és engedett bele annyi meleg vizet, amennyi éppen kellett. Óvatosan beleöntötte a tálba. Aztán anya segített neki kimérni az olajat, a mézet, a sót és az élesztőt. Anya azt mondta, hogy minden egyes hozzávaló nagyon fontos.
A malom hamarosan végzett a búza őrlésével. Johanna segített a lisztet beleönteni a tálba. Anya bekapcsolta a gépet, Johanna pedig
katalin_53, 2016. június 22. szerda, 05:52
Én vagyok az első:Patti Lynn Guthrie történetei alapján
Én vagyok az első
Patti Lynn Guthrie történetei alapján

Nézd, apa! Vilmos a konyha ablakához helyezett madáretetőre mutatott. Egy, kettő, három, négy, öt, hat .... nyolc tengelice van az etetőben!
Minden reggel, mialatt Vilmos a reggelijét csipegette, a tengelicék a kis magocskákat csipegették az ő kis különleges etetőjükben. A madarak megkapaszkodtak az etetőből kiálló kicsi kakasülőn, és így nyúlnak be csőrükkel a lyukon az etetőben lévő magvakért. De a lyukak a kakasülő alatt vannak, így a madaraknak le kell nyúlniuk a lyukakba. Néha meg fejtetőn lógnak a kakasülőn és így élvezik reggelijüket, a magok csipegetését. A sárga Vilmos kedvenc színe. A tengelice egy szürke kis kabátkát is visel (tollazata) télen. De nyáron tolluk világossárga, szárnyaikon fekete-fehér csíkozással. Vilmos szereti nézni őket, ahogy szárnyaikkal csapkodnak előre-hátra az etetőn.
Ma reggel valami nem stimmel, gondolta magában. Az egyik tengelice nem volt boldog. Ő azt akarta, hogy az
katalin_53, 2016. június 22. szerda, 05:45
Bruce Springsteen énekes.
A szóló akusztikus turnét Európában folytatta: az első helyszín Frankfurt am Main volt. A Greatest Hits időszakában készült Blood Brothers videót először láthatták az amerikai tévénézők is.

Bruce megszakította európai turnéját, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba és ott előadja a Dead Man Walkin'-t az Oscar-gálán, a dal azonban nem nyerte el a szobrot. Az európai turnét Madridban fejezte be, majd a nyári szünet után újra az USA-ban indult útnak a Tom Joad-turnéval. Részt vett egy Woody Guthrie emlékkoncerten, ahol részint Woody Guthrie dalait adta elő, részint saját szerzeményeit. Egy jótékonysági koncerten játszott régi középiskolájában, a Freehold-ban. Erre csak freeholdi lakosok léphettek be, és ők hallhatták a Freehold című új dalt.

Bruce három jótékonysági koncertet adott az Asbury Park-ban, a Paramount Theatre-ben. Ezeken a legrégib, a korábbi koncerteken ritkán játszott szerzeményei közül is felcsendült több dal. Vendégként Mad Dog Lopez, Danny Federici és Suzie Tyrell is
schuro, 2010. szeptember 23. csütörtök, 17:12
Bruce Springsteen
dalt. A szóló akusztikus turné Európában folytatódik, az első helyszín Frankfurt, Németország. A Blood Brothers videó - a Greatest Hits idöszakból - először látható az amerikai TV-k műsorán.

Bruce megszakítja európai turnéját, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba és előadja a "Dead Man Walkin'"-t az Oscar gálán. A dal - jelölése ellenére - nem nyeri meg a szobrot.Az európai turné Madridban ér véget. A nyári szünet után újra az USA-ban folytatódik a Tom Joad turné. Bruce részt vesz egy Woody Guthrie tribute koncerten, előadva saját és Woody Guthrie dalait. Egy jótékonysági koncerten játszik Bruce a régi gimijében Freehold-ban. A show-t csak freehold-i lakosok láthatják és hallhatják az új dalt "Freehold" címmel.

Bruce három jótékonysági koncertet ad az Asbury Park-beli Paramount Theatre-ben. Sok dal csendül fel a legrégebbi Springsteen-szerzemények közül is, melyeket ritkán játszott a korábbi koncerteken. Vendégként Mad Dog Lopez, Danny Federici és Suzie Tyrell is besegít. Az utolsó
schuro, 2009. szeptember 23. szerda, 08:14
Képek, videók
Sir James Guthrie.jpg
orsi1
2012. június 22. péntek, 20:20
Jim Guthrie.jpg
farkas1945
2011. március 12. szombat, 11:01
johanna névv.jpg
zsokica45
2018. július 14. szombat, 18:00
johanna névcy.jpg
zsokica45
2018. július 14. szombat, 17:58
johanna névc.jpg
zsokica45
2018. július 14. szombat, 17:57
Johanna.jpg
katka5212
2018. június 16. szombat, 16:25
Johanna2.jpg
katka5212
2018. június 16. szombat, 16:24
Március 28. Johanna
rushlilly
2018. január 27. szombat, 12:50
Johanna -Enikő tuto.jpg
53ilona
2017. november 06. hétfő, 11:04
johanna7.png
remahe1952
2016. szeptember 27. kedd, 17:24
johanna4.jpg
mailona
2016. augusztus 22. hétfő, 01:11
johanna3.jpg
mailona
2016. augusztus 22. hétfő, 01:11
johanna1-Copie.jpg
mailona
2016. augusztus 22. hétfő, 01:11
Johanna
szicu
2016. május 13. péntek, 09:42
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.