Regisztráció  Belépés
2018. június 24. vasárnap | 25. hét | 175. nap | 10:48 | Iván
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kibővített programsorozat a váci VéNégy fesztiválon
Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormány 50 millió forintos támogatást nyújt a fesztivál szervezőinek, hogy magas színvonalon rendezhessék meg a cseh, lengyel, szlovák és magyar színházak találkozóját, valamint a kísérőprogramokat. Hozzátette: az előző években már bizonyította a fesztivál, hogy "kicsiből is sokat tud kihozni", de bízik abban, hogy a támogatás eredményeként a programsorozat a magyar V4-elnökség "méltó, ünnepélyes, fiatalos, több művészeti ágat összefogó lezárása lesz" és sikerül azt a környék vezető rendezvényévé tenni.

Az államtitkár úgy vélte, hogy Magyarország hosszú távon leginkább a visegrádi együttműködésben hihet, amelynek a közös kulturális programok mindig fontos alapját képezték. Közlése szerint hosszú távon a visegrádi országok az Európai Unió vezető pólusai lehetnek, Nagy-Britannia kilépésével ugyanis az unió középpontja keletebbre tolódhat gazdaságilag és politikailag egyaránt. A gazdasági és politikai együttműködés mellett fontos a kulturális együttműködés is, amelyben sokkal jobban megjelenik a közös történelmi, vallási múlt, a különböző művészeti ágak segítségével jobban bemutatja a bennünket összekötő szálakat.

Rétvári Bence, aki a fesztivál egyik védnöke is, beszélt arról is, hogy az elmúlt nyolc évben Magyarországon kétmillióval több színházjegyet váltottak, mint korábban. Felpezsdült a színházi élet, egyre színesebbek, jobbak az előadások - emelte ki az államtitkár, felidézve, hogy a váci színház sem működött még tíz évvel ezelőtt, idén pedig már hatodszor rendezi meg az értékalapú VéNégy fesztivált. Rétvári Bence szerint fontos, hogy Magyarország erősödése ezen a területen is megjelenik.

Kiss Domonkos Márk fesztiváligazgató, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója elmondta, hogy a teátrum épületében már látható a fesztivál elmúlt öt évét bemutató fotókiállítás, ebben a témában márciusban bemutatnak egy kiadványt és egy filmet is. Emellett lesz például V4 színházi plakátkiállítás, filmklub a négy ország alkotásaiból, és lehetőséget biztosítanak a cseh, lengyel és szlovák turisztikai és kulturális intézeteknek is a bemutatkozásra. Áprilisban megünneplik a színház fennállásának ötödik évfordulóját is.

A fesztiváligazgató kiemelte, hogy június 2-án nagyszabású V4-napot tartanak Vác főterén ingyenes programokkal. A koncertek, gasztronómiai események mellett lesz kirakodóvásár, bemutatkoznak Vác V4-es testvérvárosainak néptánccsoportjai és lesz táncház is.

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó nyitó előadását június 29-én tartják, a Nemzeti Színház darabját láthatja majd a közönség. Kiss Domonkos Márk elmondta, hogy a nemzetközi hírű színházak felkérése, az előadások kiválasztása részben még folyamatban van. A Cseh- és Lengyelországot képviselő teátrumokkal még tárgyalnak, Szlovákiából a nyitrai színház mutatkozik majd be Vácon. A lvivi Voszkreszinnye utcaszínházi társulat az idei fesztiválon is szórakoztatja majd négy estén át a közönséget. Hozzátette: a fesztivál már június 25-én elkezdődik a négy ország művészeinek workshopjával, az ennek eredményeként létrejövő előadást a rendezvény végén mutatják be.

A koncertprogram már összeállt: fellép Vácon mások mellett a Bëlga, a Punnany Massif, a Tankcsapda, az Ivan and the Parazol, a Vad Fruttik, a Kiscsillag és a Quimby.

Fördős Attila, Vác polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a VéNégy fesztivál a város "ékköve" és bizonyítéka annak, hogy egy színházi találkozóból mennyi mindent ki lehet hozni.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. február 28. szerda, 15:22
Címkék: Rétvári Bence, Európai Unió, Kiss Domonkos Márk, Váci Dunakanyar Színház, VéNégy Fesztivál, Színházi Találkozó,
Kommentek
Megkezdődött az idei Múzeumok éjszakája
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az esemény hivatalos megnyitóján hangsúlyozta, hogy a tizenhatodik alkalommal megrendezett programsorozaton immár 420 közgyűjtemény 2200 programot kínál.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ez az egyedülálló esemény a muzeológusok, múzeumi dolgozók több hónapos munkájával, valamint más kulturális intézmények és művészeti együttesek összefogásával valósult meg.

A programok közül kiemelte a Mezőgazdasági Múzeumban látható kaszkadőrbemutatót, amely a Fővárosi Nagycirkusz együttműködésével jött létre. Celldömölkön a Vulkánpark Látogatóközpont, míg a budapesti Elektrotechnikai Múzeumban izgalmas, innovatív tárgyak várják a látogatókat - tette hozzá.

"Ilyenkor kinyílnak a vitrinek, ilyenkor megelevenednek a hangszerek, meg lehet fogni a tárgyakat, és azokat az embereket, akik különben nem járnak múzeumba, akik nem kultúra fogyasztók, azokat is el tudjuk csábítani" - hangoztatta az államtitkár.

A fővárosban
velemenyezd, 2018. június 23. szombat, 17:02
Erdélyi magyar családok fesztiválja Debrecenben
A Békás-tó melletti színpadon Pataki János, a találkozókat szervező Kárpát-medencei családszervezetek Szövetségének elnöke utalt rá, hogy a határon túl élő magyarok bemutatkozó fesztiváljait a családok éve programsorozat keretében rendezik.

Márciusban Csongrádon a vajdaságiak, június elején Nyíregyházán a kárpátaljaiak, ezúttal Debrecenben pedig az erdélyi magyar családok találkoztak, illetve találkoznak az anyaországi családokkal.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy a debreceni fesztiválon is barátságok szövődnek a határ két oldalán élő magyarok között, és az anyaországbeliek kicsit jobban és másként is megismerik a határon túli magyar kultúrát, és azt, "mennyivel más ott vigyázni a magyarságra, mint az anyaországban".

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere szerint a fesztiválnak két üzenete van. Az egyik felhívni a figyelmet, hogy a család az egyik legfontosabb közösség, "jól működő családok nélkül nincs egészséges társadalom". A másik az összetartozás, a történelem során
velemenyezd, 2018. június 23. szombat, 13:02
Világháborús centenárium - A keleti front hadszíntereire indul történelmi különvonat
területen sok első világháborús hős nyugszik. Ezek mellett az ezeréves lengyel-magyar barátság miatt döntöttek úgy, hogy idén Lengyelországba indítják el a MÁV Nosztalgia - a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai támogatásával megszervezett - történelmi zarándokvonatát.

Az államtitkár elmondta: 350 temetkezési helyen nyugszanak első világháborúban elesett magyar honvédek.

A Galícia Expressz július 15-én Budapestről indul ötnapos emlékútjára. A zarándoklat jellegű programsorozat több galíciai települést is érint, például Limanowát, Gorlicét, Rzeszówot és Przemyslt.

Kovács Vilmos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) parancsnoka kiemelte: a Galícia Expressz útja megemlékező és kegyeleti út is egyben. Mint mondta: nem volt olyan család, amely ne lett volna érintett az első világháború szenvedéseiben. Minden első világháborúban harcoló katonának jár a tisztelet - szögezte le.

A múzeum parancsnoka elmondta: az egyes helyszíneken és a vonaton is tartanak majd
velemenyezd, 2018. június 23. szombat, 12:31
Múzeumok éjszakája - Múzeumpedagógus: rendhagyó tárlatvezetések lesznek több intézményben is
Németh Ádám múzeumpedagógus az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, komikusok, színészek tartanak majd több helyen is olyan tárlatvezetést, amelyen személyes élményeiket mondják el, vagy saját szemszögükből mutatnak be egy-egy tárlatot.

Hangsúlyozta: a lényeg, hogy a múzeum nem mindig egy "vérkomoly" hely, ahonnan értelmesebben kell kijönni, mint ahogy bementek oda. Komoly és "jópofa" történetekkel, élményekkel vannak tele ezek az intézmények, a Múzeumok éjszakáján ezt is meg szeretnék mutatni - tette hozzá.

Az idén 16. alkalommal megrendezett programsorozatban országszerte 400 helyen kétezer programmal készülnek a múzeumok.
velemenyezd, 2018. június 23. szombat, 11:41
Öt bemutatót tart a jövő évadban az Örkény István Színház
Az elmúlt évadban összesen 351 előadást tartottak, 77-tel többet, mint az előző évadban. A teljes látogatottság 100,54 százalékos volt, összesen 93.840 néző látogatott el a színházba - olvasható a színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a következő évadban Szandtner Anna elszerződik a társulattól, a grazi Schauspielhausban folytatja pályáját.

A színház Pünkösti Andor-díját a nézők szavazatai alapján az idén Nagy Zsolt nyerte el. A társulat tagjainak szavazása alapján a doktor Varsányiné-díjat Frank Mónika öltöztetőtár-vezető kapta.

A 2018/19-es évad bemutatói között van a Szvetlana Alekszijevics írásai alapján készülő Secondhand - szovjetűdök című produkció, amelyet szeptember 28-án tűznek műsorra. Az előadás alkotói között van Bagossy László és Kovács D. Dániel, valamint Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté, Vilmos Noémi, Walters Lili és a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztálya.

Szép Ernő Patika című
velemenyezd, 2018. június 22. péntek, 14:33
Családi fesztivál a hétvégén Tatán
A szervezők tájékoztatása szerint a Zsigmond-kori vár és az Öreg-tó festői környezetében zajló összművészeti programsorozaton számos gyerekműsor, vidámpark és külön színpad várja a kicsiket. A belépés 12 év alatt ingyenes, és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének regisztrált tagjai az egyesület igazolványával szintén díjmentesen vehetnek részt a programokon.

A nulladik nappal már csütörtökön megkezdődött és vasárnapig tartó fesztivál négy színpadán olyan előadók állnak a közönség elé, mint Rúzsa Magdi, a Tankcsapda, Pápai Joci, Miklósa Erika, Nagy Feró, Deák Bill Gyula, az ír punk-rock kocsmazenét játszó Paddy and the Rats vagy a Budapest Klezmer Band.

Az Öreg-tó ad helyet Vincze Ottó a Boldogság tava - River-pool című térinstallációjának, amelyben a művész hajózási ütközőbójákat alakított át óriási biliárdgolyókká, melyek a víz mozgása nyomán kelnek majd életre.

Különleges látványosság lesz esténként a Pyromusical vízi show. Erdősi Éva és Zavada Márton pirotechnikusok a tavon táncoló
velemenyezd, 2018. június 21. csütörtök, 20:15
Kulisszatitkok - Színházi iparművészek kiállítása a Pesti Vigadóban
pillanatokba, amelyeket a színházteremtés iparművész alkotói valósítanak meg. Mint fogalmazott, mélyen átélt és kigondolt, különleges kiállításról van szó.

A Turnai Tímea, Szenes István és Dvorszky Hedvig művészettörténész ötlete nyomán létrejött tárlat kísérőprogramjai között öltözék- és ékszerbemutatók, könyvbemutatók is megtalálhatók, emellett az alkotókkal is találkozhat a közönség.

A számos művészeti ágat és a művészeti tagozatok alkotóit, valamint független iparművészeket is integráló programsorozat célja, hogy a szakma és a nagyközönség számára reprezentatív képet nyújtson a hazai színházi iparművészetről és bevonja a fiatal iparművészeket is.

A kiállításon szereplő művészek között van Árendás József, Bagossy Levente, Bakos István, Baráth Ferenc, Csikós Attila, Fekete György, Jánoskúti Márta, Erkel László Kentaur, Orosz István, Rátkai Erzsébet, Székely László, Szegő György, Szűcs Edit és Tordai Hajnal.

A tárlat az MMA, a PIM tagintézménye, az Országos Színháztörténeti Múzeum és
velemenyezd, 2018. június 21. csütörtök, 19:55
Elbűvölő Sanghaj: zárul a kulturális programsorozat
A programsorozat illeszkedett az Egy övezet, egy út elnevezéssel elindított kínai stratégiai kezdeményezés elindításának ötödik évfordulójához. A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége vezetésével, a két város és más együttműködő partnerek összefogásával megvalósított Elbűvölő Sanghaj széria fotókat, a kulturális hagyományokat, képzőművészeti alkotásokat és egy interaktív fórumot is felvonultatott - írták a szervezők.

Az Elbűvölő Sanghaj című fotókiállítás a város szépségeibe, fejlődésébe, kultúrájába engedett betekintést. A tizenegy sanghaji vállalkozó által összeállított Sanghaji nappali című tárlat a sanghajiak hétköznapi életét mutatta be a szellemi kulturális értékeken, például a kínai csomózáson vagy a bársonyhímzésen keresztül. A program része volt tizenhat kínai festő Sanghaji rímek című kiállítása, az Örökség, innováció és jövő című fórum pedig interaktív programmal várta az érdeklődőket. E rendezvény a Huangpu-folyó mentén elterülő egyedülálló tájat mutatta be a látogatóknak.
velemenyezd, 2018. június 19. kedd, 14:11
Képek, videók
2012 oktoberi fesztiválon
v6
2012. szeptember 30. vasárnap, 21:40
sétatér fesztiválon
irmus
2011. augusztus 12. péntek, 06:36
Tíbor a Fesztiválon....JP
caris11935
2010. november 25. csütörtök, 17:43
Rock-fesztiválon Nijmegen
szandalka88
2009. június 21. vasárnap, 15:18
Hegyalja fesztiválon2003
briggis1
2007. szeptember 07. péntek, 15:13
Hegyalja Fesztiválon a sr
rani
2007. július 30. hétfő, 14:35
én a mohácsi fesztiválon.
magyarvagyok89
2006. szeptember 22. péntek, 17:45
01o-retvari13-ka-colou r.j
megyerimihaly
2013. augusztus 12. hétfő, 00:12
Az Európai Unio ökocimkéj
zoldkaszino
2011. január 30. vasárnap, 00:20
Europai Unió-Brüszel.png
farkas1945
2010. november 29. hétfő, 18:26
Európai Unió Tanácsa
paulina
2009. március 29. vasárnap, 11:01
domonkos kolostor_2.jpg
maroka
2018. január 18. csütörtök, 09:29
domonkos kolostor.jpg
maroka
2018. január 18. csütörtök, 09:29
domonkos neve.jpg
zsokica45
2017. január 04. szerda, 20:46
domonkos név.jpg
zsokica45
2016. augusztus 25. csütörtök, 18:34
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.