Belépés
2018. október 16. kedd | 42. hét | 289. nap | 18:44 | Gál
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kerecsényi Éva









KERECSÉNYI ÉVA

Kerecsényi Éva, (Körmend 1964. május 26. - ) az Irodalmi Rádió szerzője, olasz magántanár és asztrológus. Jelenleg Győrben él. Versei megjelennek a Poet.hu, Verseskönyv, Holnap Magazin, Tiszta sor internetes irodalmi közösségek oldalain. Két magánkiadású könyvvel büszkélhet. 2015-ben jelent meg Lélekkeringő címmel első könyve, 2016-ban pedig Felhőtánc című kötete.

A lélek ereje kell, hogy a sors útján előre görgesse napjaim,
forgassa életem kerekét, s vigyázza vágyaim,
kell az angyali sugallat, hogy mozdítsa kezemet,
hogy az érzést szavakká gyúrva írhassam versemet.

Kerecsényi Éva

Link

Link





AKAROM

Fontos akarok lenni, nem hasznos,
teremtő, nem szenvedő.
Hallani akarom a szót, ha tiszta,
ha nem bántó és öklelő.
Kell a kéz, mely ölel és simogat,
kell a szív, mely érez és befogad.
Kell a tánc, mely elragad,
az egekig repít és szárnyat ad.
Nem kell a zaj, a lármás csillogás,
szebben szól a csend, egy értő szemvillanás.
Megfáradt testem, ha aludni tér,
édes álmában egy szebb, jobb holnapot remél.





ANGYAL



Álruhás angyal volt, vagy egy tarka lepke,
meghittség hímporát szórta szét nevetve,
semmiből bukkant fel, szinte észrevétlen,
pajkosan kacsintott, s elrepült a széllel,
csak pár pillanatra, vagy egy órára tán,
békés, mosolygós lett általa a világ,


szürke felhők mögül felragyogott a nap,
ontotta melegét, átölelt, betakart,
hívtam volna vissza, kértem, marasztaltam,
menned kell, hát menj, de vigyél el magaddal,
álruhás angyalok vannak, köztünk járnak,
kitárod a szíved, hidd el, rád találnak.





ÁLMOMBAN BOLDOG VOLTAM

Csöppnyi leányka szalad át a réten,
kezét nyújtja, s anyját hívja, kérleli,
óvó kar, mint magot magába zárja,
öleli, s egy percre el nem engedi.

Ó, anyám, álmomban de boldog voltam,
jöttél, nevettél, s mondtad, nincs semmi baj,
hittem mesékben, a végtelen létben,
s lám, élted nem volt több, csak egy pillanat.

Bár mondtam volna, mennyire szeretlek,
miért fáj kimondani szép szavakat,
szeretnélek most is magamhoz ölelni,


de életed széttörte egy rossz mozdulat.

Bocsáss meg kérlek, ha olykor lázadtam,
nyugtalan lelkem nem tűrt szabályokat,
megkopott fejfa idézi a múltat,
de szívem őriz csodákat, titkokat.

Régi fotóról egy angyal tekint rám,
mosolyog, s lelkem megrezzen csendesen,
ujjammal simítom lassan, gyengéden,
nyelem könnyem, s szeretve emlékezem.









CSILLAGKERINGŐ

Álmos a tópart,
csillagkeringőt táncol
a vízen az éj.

Izzik az éjjel,
angyali csendben csak
egy tücsök zenél.

Hold fuvolázik,
hűvös fuvallat csókol
a számra reményt.





DIDERGŐ LÉLEK

Dermesztő, didergős januári reggel
kabátom béleli jeges lehelettel,
lesütött szemekkel kullog a pillanat,
talán titkot sejt a fagyott avar alatt.

Rigó röppen félve, jobb napokhoz szokott,
üres hinta ásít, fénye rég megkopott,
gondolatok raja fészket rak fejemben,
jönnek, masíroznak sorban, rendületlen.

Lelkem vágyakozik, téged vár valahol,
törölgeti könnyét, jókedve megfagyott,
szél tereli tova a komor felhőket,
szívem félti kincsét, a boldog időket.





ELKÉSETT ÖLELÉS

Ködbe búvó nap alkonyán
búsan botorkál a magány,
eső mossa görnyedt hátát,
rég zsebre tette mosolyát.

Fáradt testét kétrét hajtja,
kukák közt, ha kincsre akad,
ráncba rándul éhes szája,
nincs neki új a nap alatt.

Kiapadt már lelke kútja,
könnye is befelé csorog,
súlyos terhét vonja, húzza,
bár hazavezetne útja.

Örök békét lelne lelke,
szólhatna égi szerenád,
elgyötört, elaggott teste
angyali ölben pihenne.





ELÚSZOTT ÁLMOK

Eső áztatta májusi reggel
lent járnak a felhők a fák között,
szürke szemekkel figyel az égbolt,
egy szívbe a magány ma kést döfött.

Kihalt vízparton sirály sem vijjog,
tombol a tenger, és üvölt a szél,
hullámok hátán álmai úsznak,
összetört lelkében kihunyt a fény.

Hiába várja, elment örökre,
búcsúzóul csak könnyes kínt hagyott,
első csókja még tűz volt és mámor,
utolsótól ajkára jég fagyott.

Szél tépázza a part menti fákat,
csöppnyi csónak zord árnyként imbolyog,
léket kapott a lélek bárkája,
s a víz minden szép reményt elmosott.

"Első, utolsó" megadott témára írt versem.





ERŐNEK EREJÉVEL

Eszeddel tudod, szíveddel érzed,
mondanád, de minden szó bennreked,
harcát vívja gyávaság, bátorság,
tét komoly, a játék nem egyre megy.

Próbál az ész mindent elkövetni,
gyúr keményen, fújtat, majd szétszakad,
liheg nyomodban, perc nyugtod sincsen,
fejedre koppint, éles karma van.

Végsőkig küzd, igazi hétpróbás,
ha kell, akár hamisan hízeleg,
mindenre képes, ő akar nyerni,
átver, trükközik, meg is veszteget.

Szegény szív szorongva vár és figyel,
tudja, hogy célba ér, hát nem siet,
hozzád bújik, oly finoman, lágyan,
simogatja lelked, és rád figyel.

Minek kapkodna, úgysem veszíthet,
mit adni tud, mindennél ékesebb,
győzelem kulcsa ott van kezében,
a szeretet ereje végtelen.





ÉBRED A LÉLEK

Szunnyad az égbolt, szél citerázik,
alszik a Hold is, csillag se látszik,
pók ringatózik fenn a sarokban,
álmait szövi csendben, nyugodtan.

Éjjeli lepkék szárnya se rebben,
vonyít egy kutya, mind összerezzen,
ásít a tudat, aludni próbál,
kóbor gondolat egyre motoszkál.

Alszik a test, a lélek felébred,
most él igazán, jövőbe réved,
titkot kutat, hogy válaszra leljen,
s palackból jöjjön elő a szellem.

Csak egy csipetnyi, amit ma kérek,
hallgassátok hát, égi szirének,
mit ígér az éj, hozza a hajnal,
hellyel kínállak, drága Őrangyal.





ÉBRESZTŐ

Bágyadt, borongós, tavaszi reggel,
szomorkás, színtelen, unott a táj,
óra megcsörren fülsértő zajjal,
lelked megrándul, felkelni is fáj.

Indulni kéne, nem visz a lábad,
takaró kéjesen fejedre hull,
nyomaszt az élet, magad sem érted
mitől vagy morcos, mi az, mi lehúz.

Gondoltál arra, mily jó, hogy élted
nem nehezíti háború, se harc,
kezed mozdul, szemed kinyithatod,
mosolyog rád vissza sok kedves arc.

Ó, színek, illatok, fények, árnyak,
de jó látni, érezni bennetek,
hallani hangját, szívdobbanását,
s szemébe nézni annak, kit szeretsz.

Mily jó sétálni, futni, szaladni,
érezni hűs szellőt az arcodon,
karodat nyújtani, a világot
átölelni, s táncolni színpadon.

Csoda az élet, ne félj szeretni,
vedd észre, lásd az apró titkokat,
próbálj szíveddel érezni, látni,
segítsd, kihez a sors volt mostoha.

Mindennapi hősök köztünk élnek,
ők az igazi, bátor bajnokok,
s bár nyakukban nem lóg aranyérem,
szívükben szikráznak fényes csillagok.





ÉDES ÉLET

Ha keserű az élet, legyél te édes,
finoman érzéki, bájos, nem negédes,
keverj egy koktélt a hűvösebb napokra,
s színezz szivárványt a mára, holnapokra,
hintsd be porcukorral hétfő reggeledet,
hozzon a nap neked jó ízű perceket,
cseppents csokicsodát a keddi napokra,
s legyen bőven okod szerdán egy mosolyra,
ne spóroljál soha az élet sójával,
csütörtök csókoljon mézízűt a szádra,
ízesítsd életed boldog öleléssel,
töltsd fel a pénteket szíved melegével,
szombaton ne félj a semmin is nevetni,
boldog, aki képes önmagán kacagni,
édesítsék élted nyári nyalánkságok,
eperfagyi ízű vasárnapi álmok.






ÉGSZÍNKÉK ÁLOM

Álmodtam ma éjjel égszínkék világot,
fehér ruhám libbent, hajamban virágok,
sétáltam a parton, ébredezett a nap,
kéjesen nyújtózott, s az égre felszaladt,

ragyogott a reggel, mosolygott az ég is,
táncot járt a felhő, vele roptam én is,
kitárt karjaidba futottam, rohantam,
vadul vert szívem, de nálad megnyugodtam,

mondd csak, merre jártál, mindig is rád vártam,
kóborolt lelkem e vége sincs világban,
ne váljon köddé, mit sorsunk kincsként hozott,
ébredj mellettem, vagy ne kelts fel álmomból.





ÉGSZÍNKÉK MADÁR

Sokáig kerestem a boldogság titkát,
hol itt, hol ott láttam égszínkék madarát,
vártam minduntalan, hogy vállamra szálljon,
s csakis bennem, nálam otthonra találjon.

Üldözőbe vettem, szaladtam utána,
éjt nappallá téve, de minden hiába,
délibábként feltűnt napsütötte égen,
kezemet nyújtottam, elillant a légben.

Megálltam egy percre, vagy talán évekre,
gyönyörködtem szabad, végtelen röptében,
elvarázsolt lénye, boldog szárnyalása,
szabadságvágya, az ég meghódítása.

Erőszakos kezek próbálták elkapni,
rémülten felröppent, nem lehet megfogni,
kalitkába zárni a halála lenne,
kell, hogy szabadságát mindenkor meglelje.

Menj ki a kertedbe, gyerünk, tegyél rendet,
tépj ki gyökerestől haragot, sérelmet,
egyengesd simára göröngyös hantjaid,
s vesd el bennük óvón szeretet magvait.

Ápold a kertedet féltő gondossággal,
tápláld növényeid a remény sugarával,
öntözd őket gyakran a hit friss vizével,
növekedjen minden a maga rendjében.

Ne légy türelmetlen, mire gyümölcs érik,
a kék madár is csendben kertedbe érkezik,
leszáll hozzád lassan, figyelj énekére,
lelkedbe költözik, ott talál békére.






Az érzéseket nem lehet kikényszeríteni, sem megvenni, nem lehet őket lepkehálóval levadászni, nem teremnek szabadon sem a kertben, sem a réten. Az érzések-legyenek jók, vagy rosszak- maguktól, kéretlenül, sokszor váratlanul, hol suttogva, lábujjhegyen, hol az orkán erejével, vadul és tombolva érkeznek. És amikor a lelked kapuján kopogtatnak, akkor nem szerencsés úgy tenni, mintha nem lennél otthon. Fogadd be őket szeretettel, a jókat öleld magadhoz, tápláld, szeresd, etesd, itasd minden földi jóval. A rosszaktól se félj, nézz bátran a szemükbe, láss bele a veséjükbe, és ha nincs rájuk szükséged, ne erősítsd, ne tápláld őket a figyelmeddel, hagyd, hogy végelgyengülésben örökre eltávozzanak. Emlékük arra jó, hogy felnyissák a szemed, de ne engedd, hogy bezárják a szíved.

Kerecsényi Éva





GYENGE LÁNCSZEM

Szembejössz, rám nevetsz, de mosolyod álca,
régóta morcosan mordulsz a világra,
hirdeted fennhangon, lelked milyen tiszta,
megosztasz minden hírt, mi ezt bizonyítja.

Nem tudom, mi mardos, mért emészt a bánat,
miért jó örülni a mások bajának,
kéjesen kacagni, ha valaki téved,
szád, ha szóra nyílik, bántás, nem dicséret.

Emészted magadat, siratod a múltat,
görcsösen szorítod széttört álmaidat,
kebledhez öleled minden keservedet,
s ki boldog mer lenni, féltékenyen lesed.

Állj már meg egy percre, nézz a Nap szemébe,
hidd el, nem válogat, kire süssön fénye,
jut mindenkinek e fenséges áldásból,
merj végre kibújni szürke félhomályból.

Csillagok ezrei ragyognak az égen,
virágok százával pompáznak a réten,
elszáradt rózsa a nárciszt nem okolja,
hóvirágnak sincs az ibolyával gondja.

Hold sem háborúzik Nappal, csillagokkal,
természet rendjében béke, nyugalom van.
Gyenge láncszem köztük egyedül az ember...
ha szívből szeretne, királyként élhetne.





GYERE KÖZELEBB

Gyere közelebb, suttogj valami szépet,
bújj ide hozzám, látod, kicsit sem félek,
ha velem vagy, hiszek a tündérmesében,
hogy kerek a világ, és csoda az élet.

Hagyd a gondot, ne kínozd, gyötörd a lelked,
mint megkopott ruhát, vesd le összes terhed,
életed egén, ha bánatfelhők gyűlnek,
tudd, hogy minden nap új csillagok születnek.

Csillag vagy magad is, mind közül a legszebb,
lépteid nyomán virágok felnevetnek,
örömpillangók repdesnek száz irányba,
s mosolyod belépő egy boldog világba.

Koromszínű éjben vagy halvány gyertyafény,
éhes szívnek szeretetkenyérből karéj,
napsütés vadul tomboló vihar után,
ölelés egy átvirrasztott élet alkonyán.

Gyere közelebb, suttogj valami szépet,
bújj ide hozzám, látod, kicsit sem félek,
ha elmész, vége lesz e tündérmesének,
hisz magad vagy a csoda, s vele az élet.





GYERTYAMESE

Kezdi csak egyedül, pislákolva, félve,
karcsún felívelve gyönyörű zenére,
felizzik pirosan, lelke lángra lobban,
érezni melegét, szíve nagyot dobban.

Újabb vasárnap jő, megérkezik párja,
micsoda boldogság, reménynek gyúl lángja,
táncolnak, dalolnak, vígan kergetőznek,
lángnyelveik mohón összeölelkeznek.

Öröm vasárnapján gyufa újra sercen,
fehér angyal száll le szeretettel telve,
megérinti őket a fény sugarával,
béke és boldogság lelküket átjárja.

Negyedik gyertya is roppant tűzről pattant,
lila angyal jő el kezében egy lanttal,
örömtáncot járnak, hirdetve a szépet,
s eggyé olvadnak a világmindenséggel.





GYÖNGYFŰZŐ

Gyöngyöt fűzök szavaidból,
oly jó hallgatni téged,
fülemben csengnek mondatok,
s mint árnyék, elkísérnek.

Gyöngyöt fűzök szavaidból,
igazgyöngy minden bókod,
csillogó ékszer nyakamon
sok szenvedélyes csókod.

Gyöngyöt fűzök szavaidból,
hangod, mint fényes bársony,
beleborzong a lelkem is,
ha tudnád, hogy hiányzol.

Gyöngyöt fűzök szavaidból,
betűzd, hogy tovább tartson,
bújj ide hozzám szorosan,
most ne szólj, úgyis hallom.








A HAJNAL CSÓKJA

Megcsókolt a hajnal, s felém kacsintott,
csábított magával, hívott nesztelen,
lehunyt szemmel, szinte vakon követtem,
csodákra vártam, hívott a végtelen.

Szerettem volna föld felett lebegni,
fürkészni fentről, mi szemnek rejtelem,
megérteni azt, mi létünk rugója,
megtudni titkokat, mi csak sejtelem.

Láttam arcokat szomorú mosollyal,
fájdalmat, elgyötört, megtört lelkeket,
szerettem volna fényt, meleget vinni,
s arcukról törölni le a könnyeket.

Mit ér az élet, ha nincs, ki szeressen,
nincs, kinek két kézzel adnád szívedet,
oly sok a fájdalom itt, e világban,
becsüljük egymást, s szűnjön a félelem.

Ölelj át, kérlek, ma szoríts erősen,
jó hozzád bújni e fázós reggelen,
oly jó elhinni, hogy csodás az élet,
s érdemes szőni álmot, új terveket.





HAJNALI TÁNC

Szikrákat szór az éj szeme,
felhőkkel holdfény játszik,
felcsendül finom, lágy zene,
egy angyal fuvolázik,

édes éjjel, kérlek, maradj,
ne vidd el álmom, vágyam,
puha pázsit talpam alatt,
engedd, hogy táncom járjam,

könnyedén, lazán, szabadon,
láncaimat lerázva,
áttáncolva hűs hajnalon
egy szabadabb világba,

szabadság szele szárnyat ad,
felemel, fel, magasba,
áldott a perc, a pillanat,
ha együtt, s nem magamban,

áldott a kéz, mely simogat,
felhúz, nem ránt a mélybe,
áldott a szív, mely befogad,
s nem vár semmit cserébe.





HAJNAL KAKASSZÓRA

"Kispajtások ünneplőben",
itt cseng még a nóta,
mentem én is nagy boldogan
"hajnal kakasszóra".

Vitt a szívem, vitt a lelkem,
szemem tűztől fénylett,
átölelni, megköszönni,
rólad szólt az ének.

Elindulnék, most is mennék,
hajnalt üt az óra,
szeretlek, de kezem helyett
szívemben a rózsa.

Nem szárad el, amíg élek,
örökre megőrzöm,
angyalok közt mosolyogjon
arcod s tündököljön.

Idézett részek egy anyák napi vers részletei





HA KÉRED, NEKED ADOM...

Szeretnék óriás lenni, hogy felemeljelek,
mint édes, könnyű terhet, a vállamon vigyelek,
féltőn, óvón, sasmadárként szárnyam alá veszlek,
s fel a fénylő csillagokig, felhőkig repítlek,
ha vágtató ló lennék, a hátamra ülhetnél,
elügetnék veled messze, hova csak szeretnél,
elmehetnénk együtt ketten, a világ végére,
kéz a kézben "semmit tenni", boldog békességben.
Barátodként viszont, csak a kezemet nyújthatom,
tiéd szívem, lelkem, ha kéred, neked adom.





HÁTRAARC

Gyönyörű a hajnal, mint igazgyöngy nyakék,
sejtelmes fénye ezer titkot rejt magában,
hűvös harmatcseppek gurulnak szanaszét,
s kíváncsi szemmel nézek a nap arcába.

Ó, mennyi kétség, mennyi emlék,
fellebbennek, mint könnyű fátyol,
arcok, érzések itt gyülekeznek,
s a képben önmagam találom.

Volt, ki felemelt a mennybe, s melengette lelkem,
volt, ki lerántott a porba, s szívem követelte,
volt, ki tenyerén hordozott, őrülten imádott,
volt, ki égő sebet ejtett, fájt, de megbocsátom,
volt, ki épp csak kikacsintott lelke ablakából,
s mint egy álom, már el is tűnt, messze, messze, távol,
néha súlyos vaksötétség marta, rágta lelkem,
könnyáztatta éjt követve köszönt rám a reggel.

Tél után a tavasz ébred,
s a jég felolvad egészen,
felváltja az éjt a nappal,
új színekkel, új reménnyel.

Kell a fény, a nap, a meleg,
nélküle csavargó az ember,
nincs szebb, mint békében élni a
szeretet tábortüze mellett.





HÓPIHETÁNC

Tél szele tombol, tépi a tájat,
sírnak a fák, és jajgat az ég,
sziszegve száguld, rázza az ágat,
faggyal fenyeget, itt lesz ma még.

Felsír egy felhő, hullik a könnye,
hópiheként a földre leszáll,
csodálva, csendben nézem e könnyed
égi keringőt, meg sosem áll.

Hópihe lányok lengetik szárnyuk,
oly gyönyörűek, szép ez a tánc,
csillog az arcuk, fényes az álmuk,
lelkemig ér e téli varázs.





HÚSVÉTI ÁLDÁS...

Hozzon a húsvét napfényt, áldást, meleget,
szívekbe jókedvet és sok-sok örömet,
teremtsen békét a háborgó világban,
lehessen mindenki boldog hazájában,
tanítsa szeretni a gyűlölködőket,
adjon kenyeret koldusnak, éhezőnek,
adjon egészséget betegnek, idősnek,
hozzon megváltást tengernyi szenvedőnek,
s éltesse a reményt, még nincs világvége,
van kivezető út sötétből a fényre.





KEDV(ES) VERS

Felébredt a kedvem, szemét dörzsölgeti,
álmosan, kócosan a plafont kémleli,
nagyokat nyújtózik, kicsit tétovázik,
legjobb, hogyha rögvest jól belakomázik.

Kávéját kortyolja kevés tejjel, mézzel,
ablakon kibámul, nem sok szenvedéllyel,
hűvös még a reggel, koccan a tél foga,
virágos jókedvnek sehol semmi nyoma.

Gyorsan jár az óra, mintha versenyt futna,
el kéne dönteni, jobbra-e vagy balra,
kedves kedvem mi lesz, maradsz morcos, lusta,
felkérlek egy táncra, lehet szamba, rumba.

Ó, tudom, mit érzel, vársz egy apró jelre,
léleksimogató, kedves üzenetre,
nincs az életnek se sava, se borsa,
kell csipetnyi fűszer, s az, ki adagolja.

Lélek konyhájában érzésből kell főzni,
recept nélkül, lazán, szívből rögtönözni,
saját készítésű fűszerkeverékkel,
mosollyal, jó szóval, meghitt öleléssel.





KENDŐMESÉK

Kendőmesék 1.

Mutasd az arcod, lelkedbe lássak,
kendőbe rejted súlyos titkodat,
szemedbe nézek, két apró gyémánt,
szinte szíven szúr jeges indulat.

Forrong a lelked, izzik parázsa,
dühös óceán minden mondatod,
pusztító hullám, elnyel az árja,
elragad mindent, meg nem úszhatod.

Kendőmesék 2.

Mutasd az arcod, lelkedbe lássak,
kendőbe rejted boldogságodat,
szemedbe nézek, két apró gyémánt,
kezem simítja kedves arcodat.

Forrongó lelked szerelem fűti,
vidám csermelyként csordogál szavad,
hűsítő hullám ringatja testünk,
s kéz a kézben úszunk meg vágyakat.





KERESLEK...

Kereslek mindenütt, minden apró résben,
álmokból kilépve, jelen rejtekében,
kereslek a fákban, lomb ölelésében,
virágok kelyhében, szirmok köntösében.

Kereslek könyvekben, sorok közé írva,
titkos üzenetben, hogy más meg se tudja,


kereslek a Napban, az ég türkizében,
Holddal incselkedő csillagok fényében.

Kereslek és várlak ezüst hajnalokon,
bíborszínben játszó, aranyló alkonyon,
meghallom, ha itt vagy, felcsendül egy dallam,
lelkem húrján játszó angyali kacajban.





KICSORBULT LÉLEK

Elmúlás fagyos szele süvölt az éjben,
feketére festi a mát a mélabú,
sietve, rohanva szöknek el az évek,
sír a porondon a bohóc, oly halk szavú,
kihalt a cirkusz, az üres nézőtéren
károgva keresi kincsét egy vén varjú.

Véget ért a móka, már senki sem mulat,
szögre akasztja a nevető álarcot,
úgy érzi, elhagyták, nem talál kiutat,
nincs kinek elsírni tengernyi bánatot,
szomorú szívvel szép emlékek közt kutat,
s kövér könnycseppek áztatják a tegnapot.

Reszkető kezekkel, kicsorbult lélekkel
indul, s törött trombitája után matat,
gyönyörtől sír fel egy dallam az éterben,
ki hallja, a szíve szinte beleszakad,
nem harcol többé már napokkal, évekkel,
átöleli a mát, és azt, ki neki maradt.





KÍGYÓZÓ ÁLOM

Kúszik, mászik egy érzés,
mint kígyó tekergőzik,
méregfogát mutatja,
sziszegve belém bújik.

Jobbra, balra tekereg,
az agyamig bemászik,
hideg verejték testem,
nem támad, még csak játszik.

Szúrós nyelvét kinyújtja,
mereven néz és bámul,
áldozatod nem leszek,
menj innen messze, tágulj.

Éjszaka dzsungelében
kíméljetek, ti kígyók,
jöjjetek, színes álmok,
tarka lepkék, pillangók.





KINCS

Anyának lenni csodás érzés,
a legszebb talán az életben,
karomba zárni, megölelni,
édes kis lényét, a kincsemet.

Szuszogó csöppségből felnőtt lesz
lassan, s huss, kirepül hirtelen,
sodorja száz felé az élet,
nekem megmarad a mindenem.

Mit szeretnél, mit tegyek érted,


átküzdöm magam zord tengeren,
a sárkánnyal is szembeszállok,
vigyázlak, sose légy védtelen.

A legszebb ajándékom te vagy,
mosolyod mindennél többet ér,
boldognak látni kedves arcod,
szívemig, a lelkemig elér.

Lilinek szeretettel





KÍVÁNJ HÁRMAT

Kívánok neked véget nem érő álmot,
mostoha múlt után boldog valóságot,
kívánok szenvedélyt, mely eléri a partot,
a megszokás hajóján ne játssz gályarabot.

Kívánok örömöt, nagy zsákkal belőle,
bú messze kerüljön, szabadulj meg tőle,
Adjon az ég időt, ne szűkölködj benne,
áldozhasd magadra, s minden szerettedre.

Találj igaz társat, a legjobb barátot,
kinek mosolyában önmagadat látod,
találkozzon lelked a másik lelkével,
s érintsék meg egymást meghitt békességben.

Kívánj ma magadnak, bármit, mit szeretnél,
s lépj, hogy azzá válhass, akivé lehetnél,
ne sirasd a múltat s keseregj, sajnálkozz,
menj, és váltsd valóra az álomvilágod.









KÍVÁNSÁGLISTA

Legyek a nő,
ki fényét adja,
legyek a nő,
ki szíved kapja,
legyek én a
fűben a harmat,
izzó nyárban
hűvös fuvallat,
legyél te a
hab a tortámon,
csillagszóró
karácsonyfámon,
kedvenc könyvem,
sosem unalmas,
lapról lapra
új és izgalmas,
legyek én, kit
éjszaka várnál,


kivel nappal
együtt álmodnál,
legyünk ketten
zsák és a foltja,
legyél te, ki
kezemet fogja,
legyünk mi, kik
egyfelé néznek,
legyünk ők, kik
boldogan élnek.





KOPOG A TÉL SZEME

Kopog a tél szeme, éhezik és fázik,
fogytán az ereje, kimerültnek látszik,
roskadtan rogy össze, szava is elakad,
jeges északi szél előle elszalad.

Hiába vicsorog, szenved, erőlködik,
keze közül a fagy könnyedén elszökik,
szorítása gyenge, nincs neki kegyelem,
tavasztündér táncol előtte kecsesen.

Varázsol örömet, hogy fájdalom múljon,
fáról férges gyümölcs mind a porba hulljon,
rákacsint a napra, hívja, csalogatja,
fényével a fázó Földet beragyogja.

Varázsol virágot, színpompás kerteket,
szomorú szívekbe boldog szerelmeket,
áprilisi záport, múltat, hogy lemossa,
májusi esőt, a mát bearanyozza.

Kopog a tél szeme, éhezik és fázik,
küszöbön a tavasz, kertek alatt játszik,
kezét nyújtja felénk, búcsút int a télnek,
kitárja kapuját ébredő reménynek.





KUTYASZORÍTÓ

Sejtelmes éjszaka, pislákoló fények,
kihalt kert rejtekén csak tücskök zenélnek,
vonójukat húzzák, búsan száll a nóta,
felsír a hegedű, mintha róla szólna.

Egyedül botorkál, már aludni sem mer,
rémes álom gyötri, szíve ver ezerrel,
nem találja helyét, lelke kettétörve,
lidércek, démonok köröznek körötte.

Bánatát zokogná a Holdnak fülébe,
mért kell elégnie pokolnak tüzében,
bűbájos boszorka elrabolta szívét,
azóta se látta se hamvát, se hírét.

Kutyaszorítóba került most a lelke,
szívtipró szipirtyó vele ezt mért tette,
csókjával itatta, etette, ölelte,
harmadnap hajnalán köddé vált örökre.

"boszorkányok kutyaszorítóban" volt a megadott, és ihletadó két szó...





LEGBELÜL

Csend...
elülnek a zajok,
óra sem üt a falon,
halkul az élet,
a lélek felébred,
legyőzve szemérmét,
adja csupasz testét,
mozdul keze, lába,
bámul a világra,
érzések születnek,
újak, elevenek,
élettől duzzadók,
szívembe markolók,
angyali sugallat
jő, mint egy fuvallat,
hangolnak halkan az
égi zenekarban.





LEPATTANÓ NYILAK

Sír, süvít jajongva a morcos, téli szél,
hideg, hűvös szellő a bánatról regél,
kövér esőcseppek hangosan kopognak,
akárcsak mondatok, mily mély nyomot hagynak.

Nem, ma nem hagyom a kedvemet elvenni,
dobálhatsz kaviccsal, nem fogom felvenni,
leperegnek rólam szúró, sértő szavak,
lepattannak sorra szívre célzott nyilak.

Fáj látni, hallani harsány, vad világot,
hol lábbal tapossák a nyíló virágot,
két kézzel húznának le a sötét mélybe,
s mérget cseppentenek finom, édes mézbe.

Nem, ma nem hagyom a kedvemet elvenni,
hiába dobsz kesztyűt, nem fogom felvenni,
szívre célzott nyilak lepattannak sorra,
belső békém bástya, nem törhetsz be oda.





LÉLEKDOKTOR

Áldott barátság, lélek doktora,
kedvemre gyógyír, magány alkonya,
karjaid között az idő megáll,
ujjong a perc, s új alkalomra vár.

Édes titkaid fülembe súgod,
szíved nem kérem, te tálcán nyújtod,
cirógatod arcom, a lelkemet,
s félszavakból érted a lényeget.

Ott vagy a nyárban, egy árnyas fában,
tarka tavaszban, megújulásban,
hideg télben, forró érintésben,
arany őszben, szívem melegében.






LÉLEKSÓHAJ

Nekem nem kell, hogy lehozd a csillagokat,
sírna az ég is, hisz fényük csak fent ragyog,
engedd inkább, hogy szárnyaim próbálgassam
a felhők felett, hol érzem, szabad vagyok.

Ne kényszeríts, kérlek, színlelt boldogságra,
ne akarj bezárni aranykalitkába,
lásd meg végre, lelkem rozsdás rácsát rázza,
s egyik lábával már haláltáncát járja.

Kell a tér, a fény, a boldogság zamata,
virágos, tarka rét százszorszép mosolya,
tenger moraja, erdők titkos aranya,
csókok, ölelés, a szív édes dallama.

Botladozom még e végtelen világban,
eltévedek olykor, s száz sebből is vérzek,
de hol nyílnak még a szeretetvirágok,
oda örömmel, szívesen hazatérek.





LILI

Csillagok közt oson a csend,
karját az ég kinyújtja,
kipárnázott felhők felől
szólít az égi múzsa,
homlokomra csókot lehel,
lelkemben tüzet éleszt,
serceg a toll papíromon,
le kell írjam, mit érzek,
hozzád szól e hajnali dal,


szívemnek szép virága,
Lili, súgja egy égi hang,
vagy angyalok leánya.
Te vagy a Nap, a csillagok,
a lét törékeny bája,
arcod, mosolyod, illatod,
életem nagy csodája.





MAROKNYI BÉKE... VOLNA JÓ

Forogj világ, járd végtelen táncod,
lám, fordul a Föld is, se hű, se hó,
miért a vágy, hogy te légy középen,
és neked bókoljon e vén bolygó.

Reflektor fénye szemed vakítja,
léha lelked jajong és fuldokol,
király kérdez a varázstükörtől,
de szomorú bohóc, ki válaszol.

Pénzeső hullik boldogságfádról,
de örömöd múló, egy pillanat,
kell a játék, űz a szerzés vágya,
szíved mégis hideg s boldogtalan.

Álarcosbálként múlnak az évek,
hazug hódolók állnak sorfalat,
míg sütkérezhetnek a fals fényben,
ujjongó tömeg viszi kardodat.

Szegény bolygó, jobb napokhoz szokott,
csak kering szomorún a Nap körül,
ereje fogytán, nagyon elfáradt,
tenyere kérges, ritkán üdvözül.

Hajlott hátán tonnányi terhét csak
húzza, vonja, görnyedten cipeli,
ki Istent akar rajta játszani,
azt nem tűri, magából kiveti.

Elég egy sarok, a csend imája,
hol kulcsra zárhatom sok bús napom,
hol szembeköszön saját világom,
maroknyi béke, áldott nyugalom.





MÁJUSI VARÁZS

Lángvörös képpel
takarta ki a tavasz
szemérmét a nap.

Tüzes szemekkel
gyújtott lángra kialudt
érzést s vágyakat.

Piruló arccal
csókolta szájon a rét
összes pipacsát.

Forrón ölelte
magához egy didergő
lélek mosolyát.






MEGVÁLTÓ ÁLMOK

Földig ér a Nap, nyugovóra tér,
holdfény hintaján közelít az éj,
édes éjszaka, álmok angyala,
magához szorít, mint egy jó anya,

ölbe veszi, ringatja lelkemet,
letörli mind a fájó könnyeket,
tisztára mossa szürke napjaim,
kifehéríti kopott álmaim,

gondok ráncát simára vasalja,
gyűrött lelkem gyengéden simítja,
kezemért nyúl, és repít magával,
szivárványszínű, színes világba,

titkos ösvényen eljutok oda,
hová nyitott szemmel nappal soha,
nincsenek falak, félelmek, gátak,
bezárt érzések, eltitkolt vágyak.





MY SONG
...álom és valóság határán...

Halk zene szól, szaxofon érzéki hangja
cirógatja lelkem minden kis zegzugát,
sóhajt a dallam, vele sóhajtok én is,
úgy vágyom áttörni a hallgatás falát.

Oly jó, hogy vagy, hogy szívemben helyet kértél,
kiáltanám bele a világ arcába,
angyali lényeddel elvarázsoltál, és
tiszta fényt hoztál a fülledt félhomályba.

Mosolyod válasz egy fel sem tett kérdésre,
hangod fülbemászó futam a zongorán,
finom érintésed érzékek játéka,
minden mozdulatod jóleső borzongás.

Szemedben ott ragyog a tengerek kékje,
szememben ragyog lelked éteri bája,
hangodtól kisimulnak gyűrött emlékek,
s életre kelnek lappangó, lázas vágyak.

Oly jó, hogy vagy, hogy szívembe beköltöztél,
maradj kedvedre, míg szívből szól az ének,
láthatatlan szálak létünk behálózzák,
de szabadon lélegezhet test és lélek.





NYÁRI KÉPESLAP

Csendben csordul ki méze a nyárnak,
édes csókjával köszön a mának,
könnyed kísértés, perzselő álom,
jeges csábítás olvad a számon.

Tollát, ha mártja Nap aranyába,
csodát varázsol kitikkadt tájra,
érettre színez búzamezőket,
rajzol az égre bárányfelhőket.

Feltüzel szíveket, szinte éget,
ingujjra vetkőzik fázós lélek,
ajkadon érzed ízét a nyárnak,
buja vágyát fülledt éjszakának.





ÖLELJ ÁT, FÁZOM

Táncra perdül a pillanat,
és kézen fogja a csendet,
árnyék játszik a fák alatt,
szél suhan által a kerten.

Fülledt, forró az éjszaka,
én mégis didergek, fázom,
gyújtsál gyertyát a kedvemért,
és ölelj át, alig várom.

Mondjál valami kedveset,
egy huncut kis semmiséget,
ragadjon el a pillanat,
csiholjunk tüzet az éjben.

Takarj be, kérlek, reszketek,
a szívedből szőj kabátot,
terítsed rám a lelkedet,
hogy te legyél legszebb álmom.





ÖNVALLOMÁS

Ó, néha nem is tudom, hogy ki vagyok,
a legjobb, ha csak a szívemre hallgatok.
Hol lent, hol fent, egy körhinta az élet,
hol ragyogó reggel, hol félelmetes éjjel.

Menny és pokol, ez mind én vagyok,
békés lélekkel boldogan szárnyalok,
hol a fény angyala emel fellegekbe,
hol a pokol démonai suttognak fülembe.

Egymagam vagyok a szív, a hit s remény,
máskor belém mar a kétség, s halovány a fény.
Fáj, ha csak a szálkát látod a szememben,
s nem érted, nem érzed e kínt a lelkemben.

Szeretek, gyűlölök, élek s álmodom.
Fekete, fehér, jó, rossz, ez én vagyok.
Szívem kitárom, s várlak minduntalan,
ne kopogj, kérlek, csak lépj be hangtalan.





PILLANATVIRÁGOK

Adj időt, a legszebb ajándék,
ha szeretsz, adj belőle, kérlek,
figyeld a felhőt, hogy elsuhan,
ne várj, egy villanás az élet.

Idő, oly értékes, drága kincs,
pótolhatatlan minden óra,
mely aranyból emel glóriát
a lapuló mindennapokra.

Ó, idő, fognám, szorítanám,
de nem vár, már tűnik is tova,
szemmel nem láthatom, kézzel nem
foghatom, égig érő csoda.

Színes, tarka csokor az idő
pillanatvirágokból kötve,
kölcsönbe kérni, megvenni nem
lehet, becsülni kell örökre.

Adj időt, a legszebb ajándék,
pazar pillanatok emléke,
mely aranytollal ír balladát
a lélek nagy emlékkönyvébe.





SUTTOGÁS

Csak úgy magamban, halkan suttogom,
legyen meghitt, boldog karácsonyom,
legyen velem, kinek bánt hiánya,
kitől a búcsú oly nagyon fájna,
ajándék nem kell, minek a hűhó,
ölelj és szeress, olyan őrült jó,
üljünk csak csendben, bújj ide hozzám,
mosolyogj, kedves, ne légy szomorkás,
mesélj meséket, hogyan volt régen
boldog gyerekként várni az éjjelt,
ablakban állva lesni az angyalt,
sarkig tárt szívvel várni a hajnalt,
szánkón siklani havas hegy ormán,
s örülni minden napnak egyformán,
áldást mondani minden szép percért,
s hálát rebegni békés életért.





SZÁMVETÉS

Kopog az est az ablakon,
elhalkul lassan az élet,
ágy szélére hasal a csend,
átkarol puhán az éjjel.

Titkok könyve, mit rejt a nap,
lapozgatom nagy serényen,
szárba szöknek pillanatok,
szomorú és szép emlékek.

Hajnaltól csak lohol a perc,
nyomába sohasem érek,
jó ez a csend, a nyugalom,
kezet nyújt a számvetésnek.

Osztok, szorzok és számolok,
köszönlek a sorsnak téged,
csillagok közt kacag a Hold,
s mosolyt lop az éj szívébe.





SZERETET

A szeretet olyan, mint a szél, nem látod, csak érzed.
Olyan, mint a fény, mely melegít s éltet.
Hidegben betakar, viharban vigasztal,
forróságban árnyat ad, ha mennél, marasztal.
Kitárja karjait, s szalad, mint gyermek boldogan anyja ölébe,
csak ad és ad végtelen, és sosem kér semmit cserébe.

Alakja változó, hol kerek, hol szögletes, hol sovány vagy kövér,
de minden formájában csodaszép, szinte maga a tökély.
akadályt nem ismer, legyőzi a távolságot,
túllép az ész korlátain, s enyhíti a bús magányod.
lábujjhegyen közelít, csendben, suttogva jár,
szivárványszínben tündököl, s angyalok hárfáján muzsikál.

A szeretet kell, mint falat kenyér az éhes szájnak,
de kiszárad, megszikkad, ha kihuny benn a tisztelet parázsa.
Játékosan bódít, boldogan kacagtat,
kis őrültséggel fűszerez, s értően meghallgat.
Legyen tiéd tettben, szóban, minden édes gondolatban,
napsütésben, hóesésben, megannyi boldog pillanatban.





SZÉP VAGY CSÚNYA

Mi az, hogy szép, és mi az, hogy csúnya,
neked a kocka, nekem a gúla,
neked a fehér, nekem a tarka,
kinek a szőke, kinek a barna.

Szép, mit a szívemmel szépnek látok,
mosolyok, arcok, színes virágok,
puha érintés, bőröm simítja,
nevető szempár lelkem vidítja,

Szépen nem fog az idő vasfoga,
a szépség örök, csak nincs otthona,
arcodon lakik, minő véletlen,
csendben megszökik, s ott a szívedben.

Végre hazaér, gyermek lesz újra,
kérdez, kíváncsi, nyitott az újra,
szívja magába a mát lelkesen,
s kedvét nem szegi immár semmi sem.

Mi az, hogy szép, és mi az, hogy csúnya,
neked a szimpla, nekem a dupla,
dupla öröm, ha szemembe nézel,
s szólnod sem kell, mert tudom, mit érzel.





SZÓ, CSÓK, BÓK...

Kifogytam a szóból,
kifogytam a jóból,
szárnyaszegett kedvem
kóvályog céltalan.

Kifogytam a szóból,
kifogytam a csókból,
álomra szenderült
sok édes gondolat.

Kifogytam a szóból,
kifogytál a bókból,
sápadtan imbolyog
elárvult pillanat.

Jóból, csókból, bókból,
de még nem magamból,
remény ujja érint,
simítja arcomat.





TAVASZI VARÁZS

Tavasz, te gyönyörű, mennyire szeretlek,
fényeid, ízeid, éledő színeid,
lelkem húrját pengető, édes dallamod,
érzékimmel játszó, mennyei illatod,

két kézzel szórod ránk megannyi gyöngyödet,
bőséggel osztod meg ezernyi kincsedet
fázósan didergős, ezüst hajnalokon,
melegben fürdőző színes nappalokon,

jó virágtengerbe titkon beosonni,
lágy, puha fűben a csendbe beleveszni,
arcomon érezni a szelet, a napot,
szívemmel megélni minden pillanatot.





TAVASZI ZSONGÁS

Hallod e hangot,
érzed e mámort,
napfény kacsingat,
levél jár táncot.

Szellő cirógat,
zendül az erdő,
csend szava hallik,
libben a felhő.

Ébred a lélek,
édes az álma,
múltja pecsétes,
boldog a mája.

Bár múlnak évek,
kell a varázslat,
rövid az élet,
minek sajnálat.

Szeress szabadon,
ne zárd be lelked,
ölelj magadhoz
minden szép percet.

Halld meg a hangot,
érezd a mámort,
kacsints a napnak,
járjad a táncod.





TEDD A KEZED...

Tedd a kezed a szívemre,
hallgasd, hogy érted dobban,
kezemet teszem szívedre,
érzem, hogy lángra lobban,
nézz a szemembe, lássalak,
tükröd szeretnék lenni,
szemedbe nézek, s általad
tudnék szállni, lebegni,
szabad a tánc, nem álmodom,
enyém a perc csodája,
bura alatt babusgatom,
s kincsként vigyázok rája,
csendesen hangol a hajnal,
érzések égig érnek,
lelkemet ringatja dallam,
fent angyalok zenélnek.





TÓPARTI ÁLMODOZÁS

Ülni a parton, mohón vágyni a csodát,
hogy hozzám lép, átölel, látni mosolyát,
nem, nem az öreg Hold és ölnyi csillaga,
nem a settenkedő, sejtelmes éjszaka.

Ülni a parton, csak bámulni az alkonyt,
szívemet szólítja andalító hangon,
füle van a csendnek, senki meg ne hallja,
várom, hogy itt legyél, súgd, hogy szeretsz, halkan.

Ülök lent a parton, rám borul az éjjel,
simogat, átkarol aranyló fényével,
bárcsak itt lennél, hogy édesítsd a percet,
ülnénk kéz a kézben, s vigyáznánk a csendet.





TÚL AZ ÓPERENCIÁN

Angyalt sejtő éjszakában csendben hallgatom,
közelít egy gondolat, majd rést üt a falon,
ébren vagyok talán, vagy mindezt álmodom,
midőn a nap felkel, s átsüt a lombokon.

Gyámoltalan napsugár, ébreszd fel a hajnalt,
ezüstös fényeddel hívogasd, marasztald,
vidd, szél, a hangomat, hogy hozzád találjon,
s füledbe súghassa, mennyire hiányzol.

Messzi tájak, tengerek, óceánnyi mélység,
megérint, majd átölel egy édes-fájó érzés,
nem lehetsz, és nem voltál egy percre sem távol,
szívembe rejtettelek, mint legtitkosabb álmom.





UGYE, ÉRTED

Emlékszem, ahogy ott ültél és meséltél,
emlékszel, ahogy ott ültünk és meséltünk,
lélegzet-fojtva a másikat kerestük,
úgy vágyva az érintést egymást becéztük.

Mohón, kíváncsin az ajkaidon csüngtem,
hisz minden szavadban lüktetett az élet,
nem tudtam betelni, tapsikolt a lelkem,
elrepültek percek, elsuhantak évek.

Hiszed, vagy nem, még mindig ugyanúgy várlak,
ó, mondjad vagy suttogd, csak sose hagyd abba,
örvendez a lelkem, s most sem tud betelni,
vígan lubickol az áldott pillanatban.

Emlékszel, mondd, mikor egymást felfedeztük
félénken, félve, de a vágytól emésztve?
Összekapaszkodott lelkem a lelkeddel,
s együtt lépdeltünk az örömök kertjében.

Emlékszel, mondd, mikor a tavasz csendjében
fejed a vállamon, pihentél békésen?
Megszűnt számomra a világ is létezni,
tudtam, éreztem, angyal szállt át a réten.

Pillanatok, percek, ó, mennyi szép emlék,
sok önfeledt kacagás, mosolyod fénye,
csókok, bókok, ölelés, érintés, szívem
rejtett kincsei. Ugye, ÉRTED, mit érzek?





UTOLSÓ TÁNC

Gyászos magányban állok a megfakult réten,
legörbült szájjal, szótlan tekint le rám az ég,
felhők figyelnek, felém hűvöset lehelnek,
félek, csikorgó fogakkal közelít a tél.

Fázik a testem, üvöltve zokog a lelkem,
letűnt, boldog időkről sóhajtozik a szél,
ó, hol vagy, mondd, merre jársz, mindenütt kereslek,
nevess rám, szólj hozzám valamit, kérlek, ma még.

Tegnap itt volt velem a nyár, s ezernyi kincse,
szemed fényétől lett csillagszórós a világ,
mára maradt fekete fejfa, elsírt könnyek,
a soha nem szűnő bánat, s az örök hiány.

A lélek eltáncolta földi keringőjét,
maga mögött hagyott tengernyi bút, szenvedést,
fájdalmakkal teli bőröndjét már letette,
és megkönnyebbülve repült az egek felé.

Dalolj, táncolj tovább e mennyei világban,
angyalok kara kísérje minden léptedet,
szeretettel őrizlek a szívem legmélyén,
egy percre sem feledem oly drága lényedet.

Szüleim emlékére szeretettel





ÚJÉVI S-ÓHAJ

Búcsúzik az óév, mint megfáradt vándor,
batyujában könnyek, fájó csalódások,
vigye csak magával, s temesse örökre,
készüljünk jóra, új életre, örömre.

Kívánok jókedvet, mosolyból bőséggel,
csokornyi csodát, mit felkínál az élet,
bocsáss meg annak, ki lelked porrá zúzta,
s tárt karokkal várd, ki kezét feléd nyújtja.

Szeress tiszta szívből, találd meg önmagad,
ne kísértsen a múlt, sok ártó gondolat,
mondj hálát az égnek, jóléttel megáldott,
s adjál annak is, ki jót csak alig látott.

Legyen részed bőven meghitt pillanatban,
boldog ölelésben, színes, szép szavakban,
élj békén, szabadon, szívedet követve,
legyen utad könnyed, fénnyel kikövezve.





V Á R L A K

Vánszorgó órák, kullogó percek,
Ármányból szövi hálóját az éj,
Recseg, ropog sok gondolat bennem,
Legyen már reggel, és jöjjön a fény,
Alszom, de ébren, zsibbaszt az álom,
Karom remeg, megállni vágy szívem,
Vagy még vagy voltál, minő rémálom,
Állítsd meg, kérlek, kétségeimet,
Rózsaszín felhőn hozzon a hajnal,
Lássam újra mosolygó arcodat,
Add a kezed, lelkem beleraktam,
Kérlek, vigyázz, ne legyen áldozat.





VÁRVA VÁRT VENDÉG

Nem kopog, nem kérdez,
berobban s feléleszt
mindent, mi rég halott,
érzést, mi megfagyott.

Bejut a kulcslyukon,
ajtókon, ablakon,
felébreszt szíveket,
alvó reményeket.

Szép szeme felcsillan,
tél búja elillan,
tó jege megreccsen,
naptól, ha csókot csen.

Besurran kertekbe,
bimbót bont nevetve,
mosolyt csal arcokra,
fittyet hány gondokra.

Fényt fest a kék égre,
szivárványt szélére,
eljött, hisz úgy vártuk,
szeressük, csodáljuk.





VIGYÉL EL...

Vigyél el magaddal, ne hagyj itt a mának,
éhesen, szomorún jéghideg magányban,
vigyél bárhová, hegyekre, langy melegbe,
erdőbe, rétre, vadonba, rengetegbe,
hol folyó futkos, hív a tenger, jókedvre
derülnek a percek, s velük minden ember,
hol fakó életek virágba borulnak,
hol kővé vált szívek újra kivirulnak,
hol megbénult lelkek újra táncra kélnek,
hol megnémult szájak újra enni kérnek,
hol minden reggel a remény tüze ébred,
hogy fénye felragyogjon itt, e földi létben.





ZSEBDAL

Zsebembe duglak, hogy senki se lásson,
menjünk világgá egy szép délutánon,
riszálja magát a nap nagy kevélyen,
felhőkkel flörtöl a végtelen égen.

Sors keze lendül, és int, hogy kövessük,
szív szava szólít, hát ne késlekedjünk,
ha felkap a szél, csak lazulj el, s szálljunk,
míg repít az érzés, félre ne álljunk.

Keressünk kincset a parti homokban,
ölelj magadhoz a hűvös habokban,
tarts karjaidban, a legtöbb, mit kérek,
s tégy a zsebedbe, amíg beleférek.























menusgabor, 2017. július 08. szombat, 21:00
Címkék: Kerecsényi Éva, KERECSÉNYI ÉVAKerecsényi Éva, Irodalmi Rádió, Jelenleg Győrben, Holnap Magazin, ÁLMOMBAN BOLDOG VOLTAMCsöppnyi,
Kommentek
Kerecsényi Éva/POET/: Hahó, álmok!
Hahó, álmok, gyerünk sorba állni,
pörög a stopper, az élet szalad,
addig kéne ritmusra rázni, míg
bírói kéz nem a "stop"-on matat.

Kicsik és nagyok együtt jöhettek,
cél most a fontos s a jó társaság,
az, ki gyorsabb, nyugodtan előzhet,
se harc, se harag, semmi lázadás.

Jöhetsz te is, te régi, nagy álom,
porold le ruhád, és vedd fel cipőd,
kapj a karodba, vigyél magaddal,
elpazaroltunk már annyi időt.

Húzom magammal életem zsákját,
már nem csörög bilincs a lábamon,
hahó, álmok, hát szaladjunk együtt,
száz gyors vagy maraton... én vállalom.
hilon, 2018. augusztus 15. szerda, 20:30
Volt egy nyár
Kerecsényi Éva

Volt egy nyár, még most is emlékszem,
felhők ölelték a kék eget,
versenyt úsztak idővel, térrel,
s hogy száguld... senkit sem érdekelt.

Szelíd szellők hajamba túrtak,
a Nap cirógatta arcomat,
lelkem repült, épp csak húsz múltam,
faképnél hagytam a gondokat.

Hátizsákom várt útra készen,
lábamon saru, volt nagy divat,
hívott a nyár, az édes élet,
hol járok, tudatta távirat.

Volt sok nyár, sok bolondos emlék,
átvirrasztott, forró éjszakák,
ha kézen fogsz, most is mehetnénk,
míg csiklandoz, fűt és űz a vágy.
klarika47, 2018. augusztus 08. szerda, 15:09
Kerecsényi Éva :Volt egy nyár
Volt egy nyár, még most is emlékszem,
felhők ölelték a kék eget,
versenyt úsztak idővel, térrel,
s hogy száguld... senkit sem érdekelt.

Szelíd szellők hajamba túrtak,
a Nap cirógatta arcomat,
lelkem repült, épp csak húsz múltam,
faképnél hagytam a gondokat.

Hátizsákom várt útra készen,
lábamon saru, volt nagy divat,
hívott a nyár, az édes élet,
hol járok, tudatta távirat.

Volt sok nyár, sok bolondos emlék,
átvirrasztott, forró éjszakák,
ha kézen fogsz, most is mehetnénk,
míg csiklandoz, fűt és űz a vágy.
hilon, 2018. augusztus 07. kedd, 05:54
Kerecsényi Éva /POET/: Nyári lebegés
Csacsog a nyár, mint bolondos fruska,
üdezöld kalapját fejébe húzza,
illeg-billeg, szökken nyurga teste,
bekukkant fű közé kincset keresve.

Szél szaporázza, lelassul lépte,
vízi varázslat őt is megigézte,
csipetnyi álom ring a faágon,
csiklandó csendben csak lebegni vágyom.

Érzés ladikján húznak a percek,
hangulat hintáján csapong a lelkem,
fel-le, fel-le, míg aranyló éjen
szótlan elalszik egy csillag ölében.
hilon, 2018. július 29. vasárnap, 10:32
Kerecsényi Éva/ POET/: Nyáréji varázslat
Fülledt éjszaka szellő se rebben,
házfalak között kanyarog a csend,
hold hegedül, és csillagok ropják,
folyó nyújtózik lustán odalenn.

Alszik a város, pisszenni sem mer,
két árnyék surran a kockakövön,
virraszt a magány, őrt áll serényen,
lapít egy behúzott függöny mögött.

Éj mozijában vetítés készül,
főszerepekben a fiú s a lány,
fiú érkezik, nesztelen lépdel,
néha megfordul, izgatottan vár.

Oszlopnak dőlve szemét lehunyja,
szíve majd kiugrik, úgy kalapál,
háromig számol, s mire megfordul,
szemtől szemben vele angyala áll.

Árnyékok lassan életre kelnek,
boldog sóhajuk tör az ég felé,
csókra csábít a fűszeres nyáréj,
két eltévedt csónak ma révbe ér.

Kopott falak csodáról mesélnek,
szerelem suhant a város fölött,
kik sors kezébe letették lelkük,
szívükbe szó nélkül beköltözött.

Malasits Zsolt festőművész "Szerelem a város felett" című alkotására.
hilon, 2018. május 30. szerda, 06:39
Kerecsényi Éva/ POET/: Átirat
Porlepte úton baktat a magány,
ormótlan orra a földig leér,
szakadt ruháját a szél cibálja,
de szívében szendereg a remény.

Az élet sokszor megráncigálta,
galacsinná gyúrta az álmait,
kígyó sziszegte, nem érsz te semmit,
de letörni nem tudta szárnyait.

Szíve szabad volt, felért az égig,
a felhőknek sírta el bánatát,
sors ujja némán csendre intette,
hogy meghallja lelkének sóhaját.

Angyali arcú madarak jöttek,
keringtek, köröztek feje felett,
vállára repülve súgták-búgták,
a te időd végre elérkezett.

Virágos réten lépdel a magány,
orra már nem lóg, néz az ég felé,
rongyos ruháját újra cserélte,
átírta nevét s röpke életét.
hilon, 2018. május 08. kedd, 20:30
Kerecsényi Éva
kerecsényi Éva

Még mindig...

oly sután mozdul a száj,
pedig szétszaggat az érzés,
hogy most is, még mindig,
sok hosszú év után...
nem lázas sietség,
nem elkapkodott szólam,
nem könnyelmű ígéret...
elolvadok e szóban,
mint édes kísértés,
ahogy ujjong a szájban,
buborék táncol
a pezsgőspohárban,
tenger sós cseppje,
ahogy ajkamat éri,
hűvös hulláma
bőröm becézi,
lubickolok a perc örömében,
te ne szólj semmit,
csak ölelj gyöngéden...
horvathzsoka, 2018. április 07. szombat, 09:48
Áldott Húsvétvasárnap Reggelt Mindenkinek !
Áldott Húsvétvasárnap Reggelt Mindenkinek !


"Hozzon a húsvét napfényt, áldást, meleget,
szívekbe jókedvet és sok-sok örömet,
teremtsen békét a háborgó világban,
lehessen mindenki boldog hazájában,
tanítsa szeretni a gyűlölködőket,
adjon kenyeret koldusnak, éhezőnek,
adjon egészséget betegnek, idősnek,
hozzon megváltást tengernyi szenvedőnek,
s éltesse a reményt, még nincs világvége,
van kivezető út sötétből a fényre."

Kerecsényi Éva : Húsvéti áldás
lilagondolatok, 2018. április 01. vasárnap, 08:03
Képek, videók
Kerecsényi Éva: Húsvéti á
maria_kadar_148
2018. április 08. vasárnap, 00:11
Kerecsényi Éva - Húsvéti
irmus
2016. március 28. hétfő, 10:58
Te áldott lélek
sanci81
2018. augusztus 25. szombat, 17:32
Maga a Lélek bizonyságot
katalin_53
2018. augusztus 23. csütörtök, 10:37
a__lelek__imaja_174789 8_1
menusgabor
2018. augusztus 17. péntek, 21:26
hajdu_sara_a_lelek_ima ja_
menusgabor
2018. augusztus 17. péntek, 21:25
Szellem Lélek Test Boldog
menusgabor
2018. augusztus 16. csütörtök, 19:57
Lélek gyümölcse szeretet,
katalin_53
2018. augusztus 16. csütörtök, 07:41
A női lélek....png
szelgyongyi
2018. augusztus 09. csütörtök, 05:04
A lélek
anna4459
2018. augusztus 08. szerda, 07:33
a lélek azért jött.jpg
sz719eszter
2018. július 31. kedd, 18:17
Ha Lélek szerint élünk,.j
katalin_53
2018. július 28. szombat, 10:08
A-lélek-elhagyja-a-tes tet
menusgabor
2018. július 27. péntek, 22:12
32-lelek-szenved.jpg
menusgabor
2018. július 27. péntek, 22:12
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.