Regisztráció  Belépés
2017. október 20. péntek | 42. hét | 293. nap | 03:13 | Vendel
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szeretnék végre
Meggyesi Éva:

Szeretnék végre

Szeretnék végre megnyugodni
karjaid között csendesen,
a szürkeségben felragyogni
s átölelni a végtelent.

Szeretnék végre megcsitulni
karjaid között csöndesen,
s minden kis gátat elsöpörni,
ami közénk áll szüntelen.

Szeretnék végre megpihenni
karjaid között csöndesen,
s szemed tükrében felfedezni
a felcsillanó végtelent.

Én úgy szeretném hogy elfeledjük
a szörnyű mát, és a tegnapot,
hogy mind a ketten azt érezzük,
szebbek lesznek a holnapok.


kkm, 2017. június 19. hétfő, 13:51
Címkék: Meggyesi Éva, szürkeségben felragyogni, felcsillanó végtelent, szürkeségben, felragyogni, megcsitulni,
Kommentek
Ma még Ma még hiszem azt, hogy egyszer minden más lesz
Ma még

Ma még hiszem azt, hogy egyszer minden más lesz,
s elvonulnak egyszer majd a fellegek
fejem fölül, és csöndes kis szobámat
egyszer még öröm hangja veri fel.
Ma még hiszem, azt, hogy úgyis talpra állok,
bárhogy húz földre mázsás súly, teher,
kopott szívemben van még annyi álom,
hogy mindig, mindenben vigaszt nyújt nekem.

Ma még hiszem azt, hogy enyém lesz a holnap,
ha erősen küzdök, s nincs olyan teher,
melytől gyönge lábam bárhogy megroggyanna,
ne tudnék felállni százszor is, ha kell.

Ma még hiszem azt, hogy minden egyes napban
van valami, miért élni érdemes,
hisz bármily törékeny az emberi lélek,
minden kis örömtől lepkeszárnyra kel.

Ma még hiszem, hogy bármily hideg tél lesz,
mindig találok majd egy kis meleget,
amely melegít, s adhatok belőle
minden embernek, ki fázik, hogyha kell.

Hiszen éppen attól oly erős az ember,
hogy minden akadályon átlép, és
koszegimarika, 2017. október 15. vasárnap, 07:57
Túl közel voltál...
Meggyesi Éva:

Túl közel voltál...

Túl közel voltál, mégis oly távol,
néha annyira vágytalak,
de sohasem tudtam lerombolni
azt a hatalmas kőfalat.

Mely köztünk állt mindig, magasra nyúlva,
eltompítva a hangokat,
s bármilyen szépen, szelíden szóltam,
az csak közömbös szó maradt.

Mint hideg kő, amely érzéketlen,
olyannak láttam arcodat,
s bármilyen szépen simítottam,
kemény páncéllal védted azt.

Lelkemnek minden mozdulása
érfalaimban megtapadt,
s mára megkövült. Hiába várnád,
nem szól belőle semmi hang.

Talán szerettél... a magad módján,
de sosem láttad a kínomat,
mikor oktalan, durva szóval
bántottál, bennem ott maradt.

Mára már elmúlt, s megkopott emlék,
mely lelkemben néha felszakad,
mint megriadt őz, és messzire tűnik,
mint egy elsuhant
aranyoslila, 2017. október 08. vasárnap, 19:46
Múlnak az évek
Meggyesi Éva:
...............Múlnak az évek

Megváltoztam. Múlnak az évek.
Ma már egészen más vagyok,
másképp látom az őszi kertet,
másképp érzem az illatot.

Nemrég még hamvas rózsa nyílott
a sűrű, zöldülő bokrokon,
ma már lehulltak, s ott hevernek
a dértől gyöngyöző pázsiton.

Elhervadtak, ahogyan én is,
bár a szívem még úgy dobog
mint rég, amikor ifjú voltam,
s nem voltak ráncok arcomon.

De a szívem még ugyanúgy érez,
ma is éppen úgy szeretek
minden jót, amely boldoggá tesz,
s megszépíti az életem.

Ha eső mosott, én bőrig áztam,
s habár a testem remegett,
szívemből olyan melegség áradt,
mely messze űzte a hideget.

Ha vihar volt, gyakran megtépázott,
összetörve a lelkemet,
s mégis: annyiszor talpra álltam!
Mindig volt, ami éltetett.

Ha hideg volt, remegve, félve
őriztem azt, akit szeretek,
meleg kabátként
ircsike36, 2017. október 08. vasárnap, 18:30
Meggyesi Éva: Múlnak az évek
Meggyesi Éva:

Múlnak az évek

Megváltoztam. Múlnak az évek.
Ma már egészen más vagyok,
másképp látom az őszi kertet,
másképp érzem az illatot.

Nemrég még hamvas rózsa nyílott
a sűrű, zöldülő bokrokon,
ma már lehulltak, s ott hevernek
a dértől gyöngyöző pázsiton.

Elhervadtak, ahogyan én is,
bár a szívem még úgy dobog
mint rég, amikor ifjú voltam,
s nem voltak ráncok arcomon.

De a szívem még ugyanúgy érez,
ma is éppen úgy szeretek
minden jót, amely boldoggá tesz,
s megszépíti az életem.

Ha eső mosott, én bőrig áztam,
s habár a testem remegett,
szívemből olyan melegség áradt,
mely messze űzte a hideget.

Ha vihar volt, gyakran megtépázott,
összetörve a lelkemet,
s mégis: annyiszor talpra álltam!
Mindig volt, ami éltetett.

Ha hideg volt, remegve, félve
őriztem azt, akit szeretek,
meleg kabátként átölelve,
hogy elűzzem tőle a
kkm, 2017. október 05. csütörtök, 19:51
Meggyesi Éva Ez a föld
szívem,
nincs más hely nekem itt a földön,
ahol boldogan élhetek.

Csak a Sárrét, mely magához csábít,
mint az anyát a gyermeke,
mely szívének minden dobbanását
sajgónak érzi nélküle.

Itt születtem. És itt szeretnék
pihenni majd a föld alatt,
hol az őseim olyan mélyen,
s olyan régóta nyugszanak.

S valahol lent majd álmaimban
mindig, örökké itt leszek,
itt, az alföldi rónaságon,
amely oly kedves énnekem.

Írta: Meggyesi Éva
kkm, 2017. október 05. csütörtök, 19:47
"Örülnünk kellene minden percnek, amelyet megadott az ég,
"Örülnünk kellene minden percnek, amelyet megadott az ég,
megcsodálni az erdőt, a rétet, s szeretni mindent, ami szép.
A fodrozódó víz tükrében, mikor még szunnyad a világ,
hallgatni, ahogy suttog az erdő, mikor a szél muzsikál."

(Meggyesi Éva: Örülnünk kellene - versrészlet)
klementinagidro, 2017. október 04. szerda, 19:10
Néha
Meggyesi Éva:

Néha...

Néha olyan jó egyedül lenni
álmodozva egy kispadon,
Nem gondolkozni, csak eltemetni
magunkba, ami fáj nagyon.

Fák alatt ülni egy nyári este,
s hallgatni, hogy a lomb susog,
ringatón, halkan, lágy álmot küldve,
szemeinkre, ha bánt nagyon

az a keserű, kínzó érzés,
amely nyugodni nem hagyott,
s elfeledkezni minden gondról,
álmodva boldog holnapot.

Ahol majd minden- minden más lesz!
S úgy talál ránk a nyugalom,
mint az álom, mely szememre szállott
azon a korhadt kispadon.
aranyag, 2017. szeptember 22. péntek, 13:49
Majd sírsz te még...
Meggyesi Éva:

Majd sírsz te még...

Majd sírsz te még, ha őszi alkonyatkor kínzó kételyek közt egyedül maradsz,
s nem érzed többé ujjam simítását, hogy a fájdalmaid csillapuljanak.
Majd kellenék még, ha hűvös éjszakákon egyedül dideregsz paplanod alatt,
s nem lesz majd senki, ki hozzád simulva esténként egy kis boldogságot ad.

Majd jössz te még. De akkorra a könnyek elfogynak, mely az arcomra tapad,
s hiába kérnél, hiába jönnél, nem vágyom rá, hogy újra lássalak.
Jöhet még szebb, és ifjabb is tán, de egy sem simítja úgy az arcodat,
ahogyan én, oly féltve, vigyázva, elsimítva a barázdáidat.

Talán tagadod. Hisz a büszkeséged nem tűri el, hogy sírni lássanak,
de a sötétbe hajló éjszakákon könnyek szántják majd végig arcodat.
Akkor fogod majd érezni azt, hogy sosem leszel már régi önmagad,
s kínzó kínok közt könnyezve mondod, milyen kár volt, hogy futni hagytalak.
aranyoslila, 2017. szeptember 21. csütörtök, 21:02
Képek, videók
Meggyesi Éva.png
bbbarbara
2016. január 11. hétfő, 20:45
Meggyesi Éva : Szülői szí
margo511
2013. november 08. péntek, 20:18
szürkeség.png
rozsa67
2017. április 23. vasárnap, 15:07
szürkeség.png
remahe1952
2016. október 29. szombat, 16:45
szürkeség.png
klari67
2016. március 28. hétfő, 11:11
szürkeség.jpg
kisgizus
2015. január 30. péntek, 19:24
szürkeség.jpg
yvett789
2015. január 11. vasárnap, 19:21
Szürkeség.jpg
kisgizus
2014. december 11. csütörtök, 20:11
szürkeségünk.jpg
klara50
2013. október 16. szerda, 00:50
szürkeség
balazsmargit
2012. november 25. vasárnap, 20:49
Szürkeség a piros rózsáva
csalogany13
2011. április 08. péntek, 10:00
Szürkeség a fénnyel
csalogany13
2011. április 08. péntek, 09:59
szürkeség.gif
klara50
2010. június 18. péntek, 17:20
temetői szürkeség
dhutkay
2010. március 06. szombat, 23:32
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.