Regisztráció  Belépés
2018. június 25. hétfő | 26. hét | 176. nap | 13:56 | Vilmos
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Román Btk-módosítás - Iohannis is az alkotmánybírósághoz fordult a kormány sürgősségi rendelete miatt
Klaus Iohannis csütörtöki sajtóértekezletén úgy értékelte: a kormány az igazságszolgáltatással nyilvánvalóan alkotmányos természetű jogvitába keveredett, amelyet csak a taláros testület tud rendezni.

Az elnök azt mondta: mély benyomást hagytak benne az előző napi nagyszabású tüntetések, amelyekkel szerinte egyértelműen kifejezték, hogy jogállamot akarnak és nem értenek egyet a kormány sürgősségi rendeletével. Iohannis ugyanakkor írásos magyarázatot kért Carmen Dan belügyminisztertől arra, miért nem szigetelte el a csendőrség a tüntetés megzavarásának szándékával érkező erőszakos csoportokat, és miért engedte, hogy a békés tüntetők közé provokátorok vegyüljenek, akiknek érkezéséről "előre tudott".

Az államfő arra utalt, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) előre figyelmeztette a belügyminisztériumot, hogy futballhuligánok készülnek incidensekkel megzavarni az utóbbi két évtized legnagyobb romániai demonstrációját Bukarestben, amelyen csendőrségi becslések szerint több mint százezer - ellenzéki források szerint csaknem kétszázezer - ember tiltakozott békésen a szociálliberális kormány eljárása ellen, amíg egy erőszakos csoport és a csendőrség közti összecsapások miatt végül el kellett menekülniük a térről.

"Azért van az országnak kormánya, hogy kezelje az ilyen helyzeteket, és nem azért, hogy éjszaka hozzon sürgősségi rendeleteket" - jegyezte meg az államfő.

Iohannis egy újságírói kérdésre reagálva kitért arra az - igazságügyi tárca által cáfolt - értesülésre is, miszerint a Grindeanu-kabinet egyetlen szervezetbe készülne összevonni a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni vádhatóságot (DIICOT).

"A kormány azt is megígérte, hogy nem fogja sürgősségi rendelettel módosítani a büntetőjogot és nem tűzi ezt (bejelentetlenül) napirendre (...) Szeretném világosan megüzenni a kormánynak: el a kezekkel a DNA-ról!" - szögezte le a román államfő.

Közben csütörtökön bejelentette lemondását Florin Jianu, a kormány kereskedelmi és vállalkozásfejlesztési minisztere tiltakozásképpen amiatt, hogy a kabinet az utcai tüntetések ellenére kedd éjszaka sürgősségi rendelettel módosította a Btk-t, és így korrupcióval vádolt politikusok tucatjait mentette meg a felelősségre vonástól.

"Arra gondoltam, hogyan fogok a gyermekem szemébe nézni és mit mondok neki néhány év múlva? Hogy apa gyáva volt, és olyasmihez járult hozzá, amivel nem ért egyet, vagy azt, hogy emelt fővel lépett ki egy olyan történetből, amely nem az övé? (...) Akik ismernek, tudják, hogy ki nem állhatom a hazugságot és a szélhámosságot" - írta közösségi oldalán a távozó miniszter, aki korábban a Victor Ponta vezette kormánynak is tagja volt.

Jianu hozzátette: azért várt két napot lemondásával, mert remélte, hogy legalább a kiváltott közfelháborodás "hibájuk kijavítására" készteti azokat, akik a sürgősségi rendeletet kezdeményezték. "Ha ezt nem tették meg maguktól, talán az én példám hasznos lesz számukra" - zárta nyilatkozatát a leköszönő miniszter.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2017. február 02. csütörtök, 12:31
Címkék: Román Btk-módosítás, Klaus Iohannis, Carmen Dan, Román Hírszerző Szolgálat, Florin Jianu, Victor Ponta,
Kommentek
Megszavazta a Feddhetetlenségi Ügynökség egyes határozatainak megsemmisítését a román képviselőház
A romániai korrupcióellenes intézmények egyikeként működő, a választott tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló ANI több mint ötven törvényhozó (képviselő vagy szenátor) ellen indított eljárást arra hivatkozva, hogy a 2003-ból származó, a korrupciós cselekményeket büntető törvény alapján érdekellentétnek számít a családtagok alkalmazása a parlamenti irodákban. Más politikusokat tisztséghalmozás miatt, az összeférhetetlenségi szabályok megsértése miatt fosztottak meg törvényhozói mandátumuktól.

A most elfogadott, "jogorvoslatinak" nevezett törvénytervezet egyik legfontosabb rendelkezése, hogy az ANI-határozatok semmisnek nyilvánításával megszünteti az összeférhetetlenségen vagy érdekellentéten ért törvényhozók három évre szóló eltiltását a köztisztségek viselésétől.

A kezdeményező Florin Iordache szociáldemokrata képviselő - a februári korrupcióellenes tüntetések idején lemondatott volt igazságügyi miniszter - egy tavalyi alkotmánybírósági határozatra hivatkozott, amely megállapítja: 2013 előtt
velemenyezd, 2017. december 11. hétfő, 17:03
Az igazságszolgáltatás átszervezését kezdeményezte Romániában a szociálliberális kormánykoalíció
Bírói Tanács (CSM) válthatná le az igazságügyi miniszter javaslatára.

A CSM égisze alatt működő, a bírák és ügyészek szakmai ellenőrzését ellátó Igazságügyi Felügyeletet a tervezet önálló intézménnyé tenné. A kormánykoalíció azt javasolja, hogy - a DNA-hoz és a DIICOT-hoz hasonlóan - külön vádhatóságot hozzanak létre a bírák és ügyészek által elkövetett törvénysértések kivizsgálására.

A Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobbközép ellenzék azzal vádolja a kormányoldalt, hogy a tervezett módosításokkal politikai felügyelete alá akarja vonni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó a korrupt politikusok elszámoltatását.

A PSD-ALDE koalíció szerint az igazságszolgáltatás reformjára azért van szükség, mert számos, a működését szabályozó előírás alkotmányellenesnek bizonyult, az ügyészek túlhatalma pedig visszaéléseket tett lehetővé.

A javaslatcsomagot Tudorel Toader igazságügyi miniszter dolgozta ki, ám szerinte a tervezet nem kerülhetett volna kormányzati kezdeményezésként a parlament elé
velemenyezd, 2017. október 31. kedd, 16:33
Megszavazta a bukaresti képviselőház a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló kezdeményezést
Az alaptörvény módosítására (amely jelenleg "házastársakat" említ a család meghatározásánál) a Koalíció a családért elnevezésű, a többségi román ortodox egyházhoz közel álló civil szervezet tett javaslatot, amely - a többi keresztény egyház támogatásával - több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez.

A képviselőház 232 vokssal, 22 ellenében, 13 tartózkodás mellett fogadta el az alkotmánymódosító tervezetet, amelynek hatályba lépéséhez szenátusi megerősítés és érvényes és eredményes népszavazás is szükséges.

A tervezet a legjelentősebb támogatást a kormány fő erejét adó szociáldemokratáktól és a jobbközép ellenzék fő erejét adó Nemzeti Liberális Párttól kapta. A legtöbb ellenszavazat a tavaly alakult Mentsétek meg Romániát Szövetségtől (USR) származott. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői közül 12-en támogatták, ketten ellenezték a kezdeményezést, két törvényhozójuk pedig tartózkodott.

Romániában az alaptörvény módosításához a
velemenyezd, 2017. május 09. kedd, 12:22
Törölték a korrupciós bűncselekményeket a romániai közkegyelmi tervezetből
cikkelyeit módosítják, amelyet a szociálliberális kormány a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére hivatkozva terjesztett januárban a parlament elé.

A bizottság szociáldemokrata (PSD) többsége szerdán megszavazta, hogy a korrupciós bűncselekményekért szabadságvesztésüket töltő elítéltekre is kiterjesszék a közkegyelem hatályát, majd miután mind Sorin Grindeanu miniszterelnök, mind Liviu Dragnea PSD-elnök elhatárolódott lépésüktől, csütörtökön megismételték a szavazást, és a testület elvetette korábbi módosítását.

A jogi bizottságban csütörtökön a jobbközép ellenzék és - a korrupciós bűncselekmények kegyelemben részesítését már szerdán is ellenző - Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátorainak voksával törölték az előző napi döntést, a PSD törvényhozói pedig tartózkodtak.

Serban Nicolae, a jogi bizottság szociáldemokrata elnöke, a vitatott módosító javaslat kezdeményezője képtelenségnek minősítette, hogy a kormánytöbbség "korrupt politikusokat rehabilitálna, akik majd megtarthatják
velemenyezd, 2017. május 04. csütörtök, 12:52
A korrupciós bűncselekményekre is kiterjesztette a közkegyelmi tervezetet a román szenátus jogi bizottsága
Szerdai ülésén a bizottság a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorainak szavazatával törölte a korrupciós cselekményeket a közkegyelem hatálya alól kivont (főleg erőszakos) bűncselekmények listájáról.

A módosítást a Népi Mozgalom Pártjának szenátoraként politizáló Traian Basescu volt államfő is támogatta arra hivatkozva, hogy a korábbi törvényekbe bele volt kódolva az illegális pártfinanszírozás, ezért az átmenet időszaka után most "új kezdetre", közkegyelemre van szükség a román közéletben, a politikusokat pedig fel kell szabadítani az ügyészek nyomása alól.

A jogi bizottságban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a jobbközép ellenzék szenátorai a módosító javaslat ellen voksoltak.

A döntés hírére ismét korrupcióellenes tüntetők százai gyűltek össze a bukaresti kormány épülete előtt, ahol februárban százezrek demonstráltak a Btk. szigorának enyhítése ellen. A Grindeanu-kormány a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva dolgozta ki közkegyelmi tervezetét,
velemenyezd, 2017. május 03. szerda, 21:50
Módosította az érdekellentétként ismert korrupciós bűncselekmény meghatározását a román képviselőház
is módosította a román parlament, így - amennyiben az államfő kihirdeti a jogszabályt - ezentúl nem érdekellentétnek fogják nevezni a 301. cikkelyben körülírt bűncselekményt, ennek új elnevezése: "a tisztség felhasználása egyes személyek előnyben részesítése érdekében" lesz. A büntetési tétel egytől öt évig terjedő szabadságvesztés marad, az elkövetőt pedig három évre eltiltják bármilyen tisztség viselésétől.

Eugen Nicolicea, a képviselőház jogi bizottságának elnöke korábban azzal indokolta a módosítás szükségességét, hogy a korábbi munkatársakra vonatkozó tilalom "bűnössé" tesz szinte minden tisztségviselőt, például az alkotmánybírákat, amikor megválasztják elnöküket, az államfőt, amikor volt városházi munkatársát nevezi ki tanácsosnak.

A keddi szavazás előtt Victor Ponta volt kormányfő - akit egyebek között érdekellentéttel gyanúsított a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amiért egykori üzlettársát, Dan Sovát miniszterré tette meg kormányában - azon élcelődött, hogy Donald Trump amerikai elnököt
velemenyezd, 2017. április 25. kedd, 15:26
Timmermans: az EB bizakodó, hogy Románia maradéktalanul végrehajtja az igazságszolgáltatási reformokat
Az uniós végrehajtó szerv tisztségviselője Sorin Grindeanu román miniszterelnökkel és Tudorel Toader román igazságügyi miniszterrel tárgyalt Bukarestben, ahol egyebek mellett a román kormánynak a büntetőtörvénykönyv és a -perrendtartás módosítására vonatkozó törvénytervezeteiről tárgyalt. Timmermans elismerően szolt a készülő jogszabályról, és leszögezte, most a parlamenttől függ, hogy Románia a helyes úton maradjon, és visszafordíthatatlanná váljon az igazságszolgáltatás reformja.

Románia 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, és azóta Brüsszel a román - illetve a bolgár - igazságszolgáltatás reformját figyelemmel kíséri, évente jelentéseket készít, és ajánlásokat fogalmaz meg.

Timmermans elmondta: Románia az elmúlt tíz évben nagyon sokat fejlődött, és olyan eredményeket ért el, amit tíz évvel ezelőtt ő maga sem hitt volna. Hozzátette: Románia jelenleg a célegyenesben tart a reformfolyamattal. Reményét fejezte ki, hogy a bukaresti parlament támogatni fogja a Grindeanu-kormány által
velemenyezd, 2017. április 20. csütörtök, 14:43
ET: aggodalomra ad okot a román kormány alkotmánymódosító eljárása
kezdeményezéseket, amelyek egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre vonatkozóan hajtanak végre jogszabályi változtatásokat, a parlamentnek alaposan meg kell vizsgálnia és ellenőriznie kell. Szükséges szem előtt tartani az ország korrupcióellenes kötelezettségvállalásait és a szakértői csoport ajánlásait minden jövőbeli jogalkotási kezdeményezés esetében - hangsúlyozták.

A GRECO-csoport szakértői elismerték, hogy az új büntető törvénykönyv és egyéb jogszabályi módosítások a vesztegetéshez és a befolyással való üzérkedéshez kapcsolódóan javarészt megfelelnek a korrupcióra vonatkozó büntetőjogi egyezményeknek. Elmondták, hogy Románia megfogadta a korrupció büntethetővé tételére és politikai támogatások átláthatóságára vonatkozó korábbi ajánlásokat, ugyanakkor arra szólították fel a román hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a jogszabályok teljes mértékben megfeleljenek az ajánlásoknak.

A román szenátus február közepén erősített meg azt a
velemenyezd, 2017. április 18. kedd, 16:53
Képek, videók
alaptörvény módosítás.jpg
agica2004
2013. március 14. csütörtök, 20:43
módosításka
lrjuditka
2011. május 11. szerda, 19:30
Egy kis módosítás
szeva953
2010. január 06. szerda, 18:32
Kresz módosítási javaslat
imrmol
2009. december 08. kedd, 22:11
modositas.jpg
jatekgyaros
2009. február 27. péntek, 10:20
módosítás
bocsortany
2008. szeptember 18. csütörtök, 19:16
módositás.jpg
agica2004
2007. február 14. szerda, 16:35
alkotmanybirosag.jpg
wiwat
2013. június 25. kedd, 17:01
1.Sürgősségi ellátás.....
anci-ani
2012. június 14. csütörtök, 09:49
Sürgősségi maszk - H1N1 e
tinka1951
2009. november 21. szombat, 10:31
sűrgősségi osztály
faciendum
2007. június 05. kedd, 16:52
sürgősségi eset....
agica2004
2007. január 17. szerda, 22:08
Éteri testünk.jpg
pacsakute
2015. október 09. péntek, 21:01
Testünk minden sejtje.jpg
pacsakute
2013. november 15. péntek, 19:14
Itt van pl.testünk leföld
cipello
2012. január 10. kedd, 17:26
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.