Regisztráció  Belépés
2018. szeptember 20. csütörtök | 38. hét | 263. nap | 10:55 | Friderika
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Krónika 1. rész (Mali Kiképző Művelet)
Az elnöklő Hiller István bejelentette, hogy az LMP frakcióvezető-helyettese lett Szél Bernadett és Hadházy Ákos.



Az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében (EUTM Mali) történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló beszámoló



Varga Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára felidézte: 2013-ban döntött az Európai Unió a Mali Kiképző Művelet létrehozásáról, majd később kétszer is meghosszabbította az eredetileg 15 hónapra szóló mandátumot, a magyar kormány pedig határozatban engedélyezte, hogy a Magyar Honvédség állományából legfeljebb 15 fő, legfeljebb 2018. május 18-ig részt vegyen a műveletben.



Az államtitkár beszámolója szerint jelenleg három magyar honvéd, két kiképző altiszt és egy összekötő főtiszt szolgál ebben a misszióban, így ők a mandátum meghosszabbításával lehetőséget kapnak, hogy tovább öregbítsék a Magyar Honvédség misszióban szolgáló katonáinak hírnevét.

Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország támogatja az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának kiteljesedését, és aktív részt kíván vállalni az EU válságkezelő műveleteiben, nem csupán az európai kontinensen, hanem - szolidaritásunk kifejezéseként - korlátozott számban más földrészen is. Az EUTM Mali műveletben való további magyar katonai részvétel megfelel e törekvéseknek - tette hozzá.



Fidesz: alkotmányos feladat a nemzetközi békeműveletekben való részvétel



Vas Imre, a Fidesz vezérszónoka kiemelte: a Magyar Honvédség nemzetközi békeműveletekben történő szerepvállalása alkotmányos feladat. A nemzetközi missziók erősítik Magyarország pozícióit a NATO-ban és az EU-ban is, valamint a missziókban szerzett tapasztalat elengedhetetlen Magyarország védelmének szempontjából is - tette hozzá. Jelezte: a Fidesz támogatja a beszámoló elfogadását és a további részvételt Mali Kiképző Műveletben.



MSZP: fejleszteni kell a Magyar Honvédséget



Demeter Márta, az MSZP vezérszónoka azt mondta: pártja támogatja az EU kül- és a biztonságpolitikáját, valamint fontosnak tartják, hogy a Magyar Honvédség aktív szerepet vállaljon a nemzetközi missziókban. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Honvédség 5500 fős, más adatok szerint 6-8 ezres létszámhiánnyal küzd, miközben feladatai - a biztonsági helyzet változásai miatt is - jelentősen megnövekedtek.

Az MSZP képviselője szerint a létszám feltöltését minél előbb meg kell kezdeni, valamint javítani kell a honvédek munkakörülményeit, és fejleszteni, modernizálni kell a honvédség technikai eszközeit. Kiemelte: az elmúlt években drasztikusan csökkent a honvédség költségvetése, ezért nagy összegű forrásra van szükség, törekedni kell arra, hogy 2-3 éven belül a GDP 2 százalékát érje el a Magyar Honvédség költségvetése. A kormánynak csak szavakban fontos a biztonság, de most eljött a tettek ideje - fogalmazott.



KDNP: köszönet a magyar katonáknak



Firtl Mátyás, a KNDP vezérszónoka kiemelte: a kormány a beszámoló benyújtásával teljesíti alaptörvényben foglalt kötelezettségét a külföldi missziókkal kapcsolatban.

Elmondta: a Magyar Honvédség három földrészen továbbra is mintegy ezer katonával vesz részt külföldi missziókban. A képviselő köszönetet mondott a Magyar Honvédség katonáinak, a határvédelmet teljesítőknek, és azoknak is, akik válságövezetekben, katonai vagy humanitárius missziókban vesznek részt, és ezzel Magyarország és a Magyar Honvédség elismerését öregbítik, valamint hozzájárulnak a biztonság megteremtéséhez vagy akár a tömeges migrációs helyzet kezeléséhez. Jelezte: KDNP a beszámoló elfogadását támogatja.



Jobbik: ne küldjünk magyar katonákat külföldre!



Apáti István, a Jobbik vezérszónoka szintén megköszönte a magyar honvédek áldozatos és szakszerű munkáját, ugyanakkor jelezte: ellenzik a magyar katonák külföldi bevetését, ezért a beszámolót sem fogadják majd el. A Jobbik alapvető hibának tartja, hogy ezer magyar katona teljesít szolgálatot külföldön olyan ügyek ellenében vagy védelmében, amikhez Magyarországnak nincs semmi köze - közölte a képviselő, aki szerint a külföldi missziókban való részvétel oka a nyugati szövetségeseknek való "szolgalelkű megfelelési kényszer".

Úgy vélte: a Magyar Honvédség sok ezer fős létszámhiánnyal küzd, ezért nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ezer főt nagylelkűen kiküldünk külföldre. Mi lesz akkor, ha az afrikai térségből milliók kelnek útra? - tette fel a kérdést az ellenzéki képviselő, aki szerint Magyarországon kell olyan életpályát adni a honvédeknek, hogy tisztességesen meg tudjanak élni.

Az EU-s misszió célja, hogy kiképzéssel és tanácsadással támogassa Mali fegyveres erőinek újraszervezését és képességeik fejlesztését, ezáltal hozzájárulva a nyugat-afrikai ország területi egységének és társadalmi rendjének helyreállításához anélkül, hogy maga részt venne az erre irányuló esetleges harci műveletekben. Maliban 2012 márciusában zendülő katonák államcsínyt hajtottak végre, ezt követően Franciaország - a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítására, Mali elnökének kérésére - indított katonai akciót a nyugat-afrikai országban. Az akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag támogatta.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2016. október 12. szerda, 10:31
Címkék: Mali Kiképző Művelet, Hiller István, Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Európai Unió Mali Kiképző Műveletében, EUTM Mali,
Kommentek
Belgium veszi át az Európai Unió Mali Kiképző Műveletének vezetését
Belgium megerősíti jelenlétét az Európai Uniónak a mali biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójában (EUTM Mali), június elsején pedig egy évre átveszi Németországtól az Európai Unió Mali Kiképző Művelet vezetését.

A Száhel övezetben található Mali déli részén, Koulikoro mellett állomásozó uniós katonai misszióban Belgium jelenleg 90 katonával, elsősorban védelmi funkciót ellátó egységgel vesz részt két éve. Júniusig a Maliba érkező 175 katona elsősorban védelmi és oktatási feladatokat fog ellátni Timbuktuban és az ország keleti régiójában található Gao városában.
velemenyezd, 2016. február 05. péntek, 12:42
Hende a FAZ-nak: a kormány szerdán dönt az iraki küldetésről
továbbképzésében, a tapasztalatok, köztük a harci tapasztalatok növelik felkészültségüket - mondta a miniszter a FAZ-nak.

A lap kiemelte, hogy a lakossághoz mérten éveken keresztül Magyarország nyújtotta a legnagyobb hozzájárulást a nemzetközi katonai műveletekhez, és jelenleg 770 magyar katona vesz részt nemzetközi küldetésekben. Ez a szám az Észak-Irakban tervezett szerepvállalás révén hamarosan 150-nel emelkedik - tették hozzá, kifejtve, hogy a magyar honvédek elsősorban a német, olasz és amerikai kiképzők védelmét látják majd el.

Magyarország Ukrajna támogatására felajánlotta, hogy segít a megsebesült ukrán katonák ellátásában, éppen úgy, mint Németország. Magyarország továbbá finanszírozza ukrán tisztek angol nyelvi képzését, és támogatja ukrán katonák tűzszerészeti képzését. A miniszter azt is elmondta, hogy a magyar kormány meggyőződése szerint a februári minszki megállapodás végrehajtásának hatékony ellenőrzéséhez az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) erős, nagy
velemenyezd, 2015. március 18. szerda, 12:02
Ukrán válság - Lengyel lap, Valls-interjú: Oroszország elszigetelése senkinek sem érdeke
forradalom idején még szorosan együttműködött Berlinnel és Párizzsal, de azóta úgy érzi, hogy háttérbe szorult.

A lengyel-francia védelmi együttműködést a francia kormányfő "tökéletesnek" értékelte. Rámutatott Lengyelország geopolitikai helyzetére, és megígérte: Franciaország "továbbra is mozgósítja erőit Lengyelország biztonsága érdekében", idén például két hónapra Leclerc páncélosokat fognak telepíteni oda. A közös biztonsági fellépések között kiemelte Lengyelország 2013-2014-es szerepvállalását az EU kiképző misszióban a nyugat-afrikai Maliban, ahol Franciaország katonai műveletet hajtott végre az iszlamista lázadók ellen.

Az utóbbival kapcsolatban a lengyel újságíró azt kérdezte Vallstól, Franciaország kész-e hasonló módon támogatni Lengyelországot, amennyiben az "Ukrajna segítségére sietne". "Nem arról van szó, hogy belebonyolódjunk a háború logikájába, hanem hogy kilépjünk abból" - szögezte le Valls, rámutatva, hogy a francia hadsereg 2013-ban Maliban egy terrorszervezet ellen lépett fel,
velemenyezd, 2015. március 11. szerda, 13:23
Krónika 2. rész (katonai missziók)
feladata a többi között a civilek védelme, segítségnyújtás a helyi hatóságok számára, az emberi jogok védelme, illetve a leszerelési folyamat támogatása. Hozzátette: a magyar kormány két törzstiszt kiküldését engedélyezte legfeljebb 2015. április 30-ig. Magyarország a műveleti területre 2015 március közepén küldi ki a magyar katonákat - mondta a miniszter, hozzáfűzve azt is: saját hatáskörben két fegyvertelen katonai megfigyelő kiküldetését is engedélyezte.

A honvédelmi tárca vezetője az EU Mali kiképző műveletében (EUTM Mali) való magyar részvételéről közölte, a 2016. május 18-ig tartó misszióban jelenleg hárman szolgálnak, májustól létszámuk ötre emelkedik.

Hende Csaba az afganisztáni katonai szerepvállalásról szólva ismertette: az ENSZ még 2001-ben hozta létre a Nemzeti Biztonsági közreműködő Erőt (ISAF), amely január 1-jével adta át helyét a NATO támogató és tanácsadó műveletének, "az eltökélt támogatás műveletének" (RSM). Mint mondta az ISAF-művelet 2014 végig tartó utolsó szakaszában a
velemenyezd, 2015. március 04. szerda, 11:41
A missziós szerepvállalások folytatásáról tájékoztatta a honvédelmi bizottságot Hende Csaba
feladatuk, hogy a repülőtér biztonságos működését biztosítsák. A Magyar Honvédség ebben a misszióban jelenleg három katonával vesz részt. Az ő mandátumuk az év végén jár le.

Hende Csaba kitért arra is: a Közép-afrikai Köztársaságban a jövőben jelentősen nő a nemzetközi katonai szerepvállalás. A Magyar Honvédség a 11 800 katonából álló MINUSCA nevet viselő missziójához a kormány döntése értelmében 2 - váltási időszakban legfeljebb 4 - katonával járul majd hozzá.

Mindemellett az EUTM Mali elnevezésű kiképző misszióban is részt vesznek magyar katonák. A Mali fővárosában szolgálatot teljesítő magyar törzstisztek és kiképzők mandátuma jövő májusban jár le - tájékoztatta a bizottságot a honvédelmi miniszter.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága Hende Csaba beszámolóit elfogadta, és egyhangúlag megszavazta az ehhez kapcsolódó önálló indítványok benyújtását.

Az ISAF honlapján kedden elismerését fejezte ki Magyarországnak azért a szerepéért, amellyel a több mint ötven ország
velemenyezd, 2014. november 12. szerda, 13:42
Afganisztán - Hende: Magyarország több mint száz katonát küld az új misszióba
jelenleg Koszovóban szolgál. A NATO KFOR (koszovói nemzetközi békefenntartó erő) kontingensben, valamint egyéni és nemzeti beosztásokban mintegy 350 magyar katona teljesít szolgálatot.

Afganisztánban jelenleg mintegy 140 magyar katona öt kontingensbe - Műveleti tanácsadó csoport, MH Mi-17 légi tanácsadó csoport, MH Különleges műveleti kontingens, MH Logisztikai iskola magyar mentorcsoport, Nemzeti támogató elem - szerveződve és egyéni beosztásokban látja el feladatait.

EU-műveletekben a Mali kiképző misszióban, Bosznia-Hercegovinában (az EUFOR Althea kontingensben), a kongói tanácsadó misszióban, a szomáliai kiképző misszióban, a grúziai megfigyelő misszióban, valamint a Közép-afrikai Köztársaságban állomásozó EUFOR RCA misszióban vesznek részt magyar katonák.

Az ENSZ-műveletek közül a nyugat-szaharai békefenntartó misszióban, a libanoni békefenntartó misszióban és a ciprusi békefenntartó műveletekben vesznek részt a Magyar Honvédség katonái.

Nemzetközi megállapodás alapján működő
velemenyezd, 2014. október 17. péntek, 07:31
Meghosszabbították a magyar katonai szerepvállalás mandátumát Maliban
Az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló kormányhatározat kimondja: a kormány Magyarország európai uniós tagságából fakadó kötelezettségeinek teljesítése érdekében, az Európai Unió közös biztonság- és védelempolitikája megerősítéséhez való nemzeti hozzájárulásként engedélyezi a magyar katonák részvételét az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében.

A magyar katonai szerepvállalás eddigi 2014. május 18-ig szóló mandátumát 2016. május 18-ig hosszabbították meg. A Magyar Honvédség állományából legfeljebb 15 (váltási időszakban legfeljebb 30) emberrel járul hozzá a misszióhoz.

Franciaország a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítására, Mali elnökének kérésére, tavaly január 11-én indított katonai akciót a nyugat-afrikai országban. A hadművelet célja a nyugat-afrikai ország államiságának, területi integritásának és szuverenitásának megvédése, valamint annak megakadályozása, hogy az ország a
velemenyezd, 2014. május 15. csütörtök, 09:22
Képek, videók
military USA kiképzők Ukr
megyerimihaly
2015. március 22. vasárnap, 20:40
Francia elnök
sanci81
2017. július 22. szombat, 17:31
John F. Kennedy elnök 196
agica2004
2017. június 12. hétfő, 20:49
obama-amerikai-elnok20 16-
agica2004
2017. március 28. kedd, 12:34
Ronald Reagen 40.elnök 28
agica2004
2017. február 19. vasárnap, 11:32
MSZ-nek későbbi elnöke
furaila
2016. október 05. szerda, 14:55
Obama Az Észt elnök Tooma
megyerimihaly
2015. január 24. szombat, 15:22
A Köztársasági elnöknél
oinomaosz
2014. szeptember 25. csütörtök, 12:51
Peszkov az elnök szóvivőj
megyerimihaly
2014. július 13. vasárnap, 18:30
Min.elnök rugdoshatóságár
furaila
2013. december 13. péntek, 07:06
Kállay Miklós és kormánya
agica2004
2018. július 23. hétfő, 15:43
Kormányos Sándor: Március
maria_kadar_148
2018. március 04. vasárnap, 19:20
Kormányos Sándor
maria_kadar_148
2017. október 13. péntek, 22:00
Batthyany kormány
taltos1
2017. október 06. péntek, 23:10
kormany.jpg
menusgabor
2017. március 10. péntek, 21:14
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.