Regisztráció  Belépés
2018. szeptember 24. hétfő | 39. hét | 267. nap | 03:58 | Gellért, Mercédesz
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Green Day punk-rock együttes


A Green Day kaliforniai punk-rock együttes, 1989-ben tűnt fel először a 1000 hours című kislemezével. Elődjének tekinthetjük a két alapító tag előző bandáját, nevezetesen a Sweet Children együttest, amit a két jóbarát elég fiatalon, alig 14 évesen alapított. Jelenlegi tagjai Billie Joe Armstrong énekes és gitáros, Mike Dirnt basszusgitáros és vokálos, illetve Tré Cool dobos és vokálos. Koncertjeiken még a csapat tagjai Jason White gitáros, Jason Freese billentyűs, szaxofonos, harsonás, Mike Pelino gitáros és Ronnie Blake, aki trombitán játszik.

Legsikeresebb albumuk USA-ban, az 1994-ben kiadott Dookie, melyből világszerte 20 millió példány került eladásra, és ennek köszönhetően nagy hírnévre tettek szert.

Ezután már csak az 2004-ben megjelent American Idiot elnevezésű albumuknak sikerült hasonló népszerűséget hoznia, ami világszerte 15 milliós példányban kelt el. A Green Day számos zenei díj tulajdonosa.

Az együttes összes, világszerte eladott lemezeinek száma meghaladja az 50 millió példányt.

Billie Joe Armstrong és Mike Dirnt 1986-ben mindössze 14 évesen alapították meg a Sweet Children együttest Rodeoban, Kaliforniában. Armstrong volt az énekes és gitáros, Dirnt a vokálos és basszusgitáros. Első fellépésük 1986. október 17-én volt Vallejoban, Kalifornia államban, a Rod's Hickory Pit nevezetű helyen, ahol Billie Joe édesanyja dolgozott.

1990-ben az együttes úgy döntött, hogy a Sweet Childrent Green Day-re keresztelik át. Már ebben az évben csatlakozott a bandához John Kiffmeyer (Al Sobrante) dobos. A ,,Green Day" számot Billie Joe Armstrong írta első élményeiről a marihuánával.

Hamarosan az együttes szerződést kötött egy Kaliforniai kiadóval, a Lookout! Records-szal. Ekkor készítették el első EP-jüket, ami a 1 000 Hours címet kapta, majd ezt követte 1990-ben az első album 39/Smooth címmel. Nem sokkal az album megszületése után Kiffmeyer dobos távozott az együttesből és helyére Tré Cool került. Még ezen a nyáron elindult az első turnéjuk is, egyelőre még az ország határain belül.

A második albumuk 1991-ben készült el és a Kerplunk címet kapta. 1992 és 1993 számukra csaknem teljes egészében a turnékról szólt, amelyek immáron világra szólóak voltak, így koncerteket adtak Európában is. Népszerűségüket bizonyítja, hogy Kerplunk! elnevezésű albumukat csak Amerikában közel 50 ezer példányban adták el.

Az elért sikereken felbuzdulva nem sokkal a Kerplunk! album megjelenése után elhagyták a Lookout! Records kiadót és az ígéretesebbnek látszó Reprise Records vette őket a szárnyai alá. Ezt a rajongók egy része nem éppen tolerálta, de ekkor már készült az újabb nagylemez, amit 1994. február 1-jén ki is adtak, a címe pedig Dookie lett. Ez az album nagy ugrás volt számukra, a ,,Basket case" és ,,Longview" illetve ,,When I Come Around" című számaikat már az MTV is előszeretettel sugározta, és toplistákon is előkelő helyeken szerepeltek. A Green Day ebben az évben indult első világkörüli turnéjára is, valamint részt vettek az 1995-es Woodstock fesztiválon.

Alig több mint egy évvel követte ez az újabb albumuk, az 1995. október 10-én megjelent Insomniac névre hallgatott. Ez a lemez már nem szárnyalhatta túl az előzőt. A Dookie pop-os jellegét a szürke, kissé elborult témák váltották fel. A "J.A.R." című számukat például az Angus című filmben hallhatjuk viszont, ami eredetileg egy (később, 2000-ben, autóbalesetben elhunyt) barátjukról szól. Ez az időszak díjakban mindenesetre nem volt szegényes. Az 1996-os MTV által meghirdetett American Music Awards-on 3, az év legjobb előadója, a legjobb heavy metal/hard rock előadó és a legjobb alternatív előadó kategóriákban, illetve a ,,Walking Contradiction" című számukhoz készült videoklippel a Grammy gálán az év legjobb videoklipjének címén kívül még a szintén az MTV által meghirdetett MTV Video Music Awards-on legjobb különleges effektek díját söpörhették be. Ezt az időszakot pár hónapos pihenés szakította meg, amely miatt több fellépést is lemondtak.

Az 1997-es Nimrod-on az eddigiektől eltérően már vonós hangszerek és kürtök is színesítették a hangzásvilágot, valamint az hangulata is nagyban eltért az előző albumaiknál megszokottól. Ez egyfajta váltás volt amivel a punk stílusvonal elhalványulni látszott. ,,Hitchin' a ride" című számuk ennek ellenére nagy népszerűségnek örvendett, és hetekig a slágerlisták élére került.

Az ezt követő 2000-ben megjelent Warning című lemez is az előző album által megkezdett irányvonalat követte, ezzel együtt a változásokat a banda tagjain is észrevehettük. Változott a zene hangulata, és már a szövegek is másképpen szólnak. Az eddigi sikerekhez képest ezt akár a mélypontnak is tekinthetjük, de ezt valahogy mégis cáfolni látszik a tény, hogy 2001-ben megrendezett Kaliforniai Zenei Díjátadó gálán a kilenc díjra jelölésből mind a kilencet be is gyűjtötték.

2001-ben megjelent válogatáslemezük, az International Superhits, amelyen az eddigi legnagyobb slágereiken kívül két új szerzemény is szerepelt, ,,Maria" és ,,Poprocks & Coke" címmel.

2004 szeptemberében jelent meg az új album, az American Idiot, amely újabb világsikereket érhetett el. A stílusváltás itt már véglegesnek tűnik, az ekkor immáron 15 éves együttes elszakadt a punk stílustól és a rock illetve pop egyvelegét tálalta felénk. Az album címe is azt mutatja, hogy teljesen más szemszögből tekintenek a dolgokra. Szövegeikben már megvillannak politikai szurkálódások is, mindenesetre ezzel az albummal újra lázba tudták hozni a rajongókat, és újabb díjak bezsebelésére nyílhatott alkalmuk.

2009 május 15-én hosszas várakozás után megjelent az együttes leújabb nagylemeze 21st Century Breakdown címmel. A lemez eddig alapvetően pozitív kritikát kapott és két hónap alatt elérte az Egyesült Államokban az aranylemez státuszt. Az American Idiot koncepcióját követve a dalok itt is lineárisan épülnek fel egy pár, Christian és Gloria története köré. Az album három felvonásra van osztva: Heroes and Cons (Hősök és Csalók), Charlatans and Saints (Sarlatánok és Szentek), valamint Horseshoes and Handgrenades (Patkók és Kézigránátok). Nem sokkal a lemez megjelenése után a Wal-Mart üzletlánc bojkottálta a lemez forgalmazását, mert szerintük a '21st Century Breakdown' sérti a közízlést, és a korongon található számok fiatalkorúaknak egyáltalán nem ajánlhatók. Az áruházlánc addig nem volt hajlandó forgalmazni a lemezt, ameddig a zenekar el nem készíti belőle a “clean" verziót, amelyen nincsenek 'korhatáros' szövegek. A történtekkel kapcsolatban Billie Joe a következőket nyilatkozta: "A Wal-Mart a legnagyobb áruház az országban, de nem hajlandó kitenni a lemezt a polcra, mert azt akarja, hogy cenzúrázzuk. A válaszunk rövid volt, de egyértelmű: nem! Sosem csináltunk ilyesmit, és nem fogunk a jövőben sem. Ilyenkor úgy érezzük magunkat, mintha 1953-ban lennénk. Ráadásul szerintem semmi mocskos nincs ezen az albumon." Megegyezés nem született, és a Wal-Mart szóvivője elmondta: "Az előadón múlik, hogy hajlandó-e más verzióban is kiadni a lemezt. Ez esetben a zenekar úgy döntött, nem teszi meg ezt a lépést, így sajnos nem tudjuk árusítani az albumukat."

Diszkográfia
1,039 Smoothed Out Slappy Hours - 1990. április
Kerplunk! - 1991. január 17.
Dookie - 1994. február 1.
Insomniac - 1995. október 10.
Nimrod - 1997. október 14.
Warning - 2000. október 3.
International Supervideos - 2001. november 13.
Shenanigans - 2002. július 2.
American Idiot - 2004. szeptember 21.
Bullet In A Bible (koncertfelvétel) - 2005. november 15.
21st Century Breakdown 2009. május 15.
schuro, 2009. december 09. szerda, 07:42
Címkék: Green Day, Sweet Children, Billie Joe Armstrong, Mike Dirnt, Jason White, Jason Freese,
Kommentek
2018. évi történelmi évfordulók 04. 03.
Április 3. az év 93. (szökőévben 94.) napja a Gergely-naptár szerint.
Az évből még 272 nap van hátra.

Névnapok: Buda, Richárd, Hóvirág, Indira, Irén, Iréne, Keresztély, Keresztes, Múzsa, Sükösd,
Szixtusz, Ulpián

Események
1275 - András foglalja el az egri püspöki széket.
1500 - 9 és fél évnyi huzavona után VI. Sándor pápa végül felbontotta Aragóniai Beatrix özvegy magyar királyné és V. (Jagelló) Ulászló cseh király házasságát.
1559 - II. Henrik francia király és II. Fülöp spanyol király megköti a második cateau-cambrésis-i békét.
1922 - Joszif Visszarionovics Sztálin lesz a Szovjetunió Kommunista Pártja első titkára.
1944 - A Budapest elleni első légi csapás: brit és amerikai légitámadás a Ferencvárosi rendező pályaudvar és a Duna-repülőgépgyár ellen.
1945 - A brit és amerikai légierő bombatámadása a csepeli Weiss Manfréd Művek ellen.
1948 - Az Egyesült Államok megkezdi az Európai Újjáépítési Program (Marshall-terv) végrehajtását.
1966
skorpiolilike, 2018. április 06. péntek, 15:08
2018. évi történelmi évfordulók 04. 03.
Április 3. az év 93. (szökőévben 94.) napja a Gergely-naptár szerint.
Az évből még 272 nap van hátra.

Névnapok: Buda, Richárd, Hóvirág, Indira, Irén, Iréne, Keresztély, Keresztes, Múzsa, Sükösd,
Szixtusz, Ulpián

Események
1275 - András foglalja el az egri püspöki széket.
1500 - 9 és fél évnyi huzavona után VI. Sándor pápa végül felbontotta Aragóniai Beatrix özvegy magyar királyné és V. (Jagelló) Ulászló cseh király házasságát.
1559 - II. Henrik francia király és II. Fülöp spanyol király megköti a második cateau-cambrésis-i békét.
1922 - Joszif Visszarionovics Sztálin lesz a Szovjetunió Kommunista Pártja első titkára.
1944 - A Budapest elleni első légi csapás: brit és amerikai légitámadás a Ferencvárosi rendező pályaudvar és a Duna-repülőgépgyár ellen.
1945 - A brit és amerikai légierő bombatámadása a csepeli Weiss Manfréd Művek ellen.
1948 - Az Egyesült Államok megkezdi az Európai Újjáépítési Program
ametiszt54, 2018. április 06. péntek, 15:07
2018. évi történelmi évfordulók 02. 01.
kigyullad és darabokra hullik a Columbia űrrepülőgép.
Kulturális események
1942 - Megjelenik a Szabad Nép, első főszerkesztője Rózsa Ferenc.
2002 - Elindul a Dán Wikipédia.
Irodalmi, színházi és filmes események

1849 - Windisch-grätz börtönbe záratja Czuczor Gergely költőt a Riadó című megjelent verséért.
Zenei események
1893 - Puccini Manon Lescaut c. operájának bemutatója Torinóban
1896 - Puccini Bohémélet c. operájának bemutatója Torinóban
1994 - A Green Day nevű amerikai zenekar kiadja első világsikerű albumát, a Dookie c. lemezt.

Sportesemények
2009 - Férfi kézilabda világbajnokság, Horvátország - Győztes: Franciaország
Egyéb események
2012 - A magyar Zone Club televíziós csatorna tényleges megszűnése.
2015 - Moszkvában megdőlt az éjszakai hőmérsékleti rekord. A fővárosban 3,1 fokot mértek
reggel 7 órakor. Szerpuhovban +3,4 fok volt.

Születések
1459 - Conrad Celtes német humanista (+ 1508)
1462 -
ametiszt54, 2018. február 01. csütörtök, 15:22
2018. évi történelmi évfordulók 02. 01.
Columbia űrrepülőgép.
Kulturális események
1942 - Megjelenik a Szabad Nép, első főszerkesztője Rózsa Ferenc.
2002 - Elindul a Dán Wikipédia.
Irodalmi, színházi és filmes események

1849 - Windisch-grätz börtönbe záratja Czuczor Gergely költőt a Riadó című megjelent verséért.
Zenei események
1893 - Puccini Manon Lescaut c. operájának bemutatója Torinóban
1896 - Puccini Bohémélet c. operájának bemutatója Torinóban
1994 - A Green Day nevű amerikai zenekar kiadja első világsikerű albumát, a Dookie c. lemezt.

Sportesemények
2009 - Férfi kézilabda világbajnokság, Horvátország - Győztes: Franciaország
Egyéb események
2012 - A magyar Zone Club televíziós csatorna tényleges megszűnése.
2015 - Moszkvában megdőlt az éjszakai hőmérsékleti rekord. A fővárosban 3,1 fokot mértek
reggel 7 órakor. Szerpuhovban +3,4 fok volt.

Születések
1459 - Conrad Celtes német
skorpiolilike, 2018. február 01. csütörtök, 15:21
Mai napi évfordulók...
(er. Móhandász Karamcsand Gandhi) indiai békeharcos (+ 1948)
1871 - Cordell Hull Nobel-békedíjas amerikai politikus, külügyminiszter (+ 1955)
1882 - Borisz Mihajlovics Saposnyikov szovjet marsall (+ 1945)
1897 - François Claessens, olimpiai ezüstérmes belga tornász (+ 1971)
1898 - Szilágyi László magyar költő, író, újságíró (+ 1942)
1903 - Maszlay Lajos olimpiai bronzérmes, világbajnok vívó (+ 1979)
1904 - Graham Greene amerikai író (+ 1991)
1911 - Baróti Dezső irodalomtörténész (+ 1994)
1917 - Harmatta János Széchenyi-díjas klasszika-filológus, nyelvész, az MTA tagja (+ 2004)
1919 - Jan Flinterman holland autóversenyző (+1992)
1921 - Giorgio Scarlatti olasz autóversenyző (+ 1990)
1921 - Mike Nazaruk amerikai autóversenyző (+ 1955)
1926 - Székely György Széchenyi-díjas orvos, neurológus, egyetemi tanár, az MTA tagja
1927
skorpiolilike, 2017. október 02. hétfő, 13:23
2000-es évek rocksztárjai akkor és most.
Avril Lavigne pop-rock énekes

Fred Durst, a Limp Bizkit együttes énekese

Billie Joe Armstrong énekes, Mike Dirnt basszusgitáros és Tré Cool dobos a Green Day együttes tagjai

Amy Lee, az Evanescence együttes énekesnője

Chester Bennington, a Linkin Park és a Dead by Sunrise
schuro, 2017. június 08. csütörtök, 22:47
Képek, videók
Green Day
whatsername8
2008. augusztus 22. péntek, 11:20
Green day
11nory11
2007. november 27. kedd, 14:48
green-day-023.jpg
nyotti
2007. szeptember 01. szombat, 15:36
Green Day
musicmystery
2007. március 10. szombat, 14:18
Billie_Joe_from_green_ Day
szidiana
2007. január 23. kedd, 20:01
Green Day
hugi12
2007. január 06. szombat, 13:14
Green Day
csopeszke92
2006. október 01. vasárnap, 18:45
Brenda_Burke golden hours
klara50
2013. október 08. kedd, 20:35
hourse_jr454xfh.gif
mahakalister
2013. március 26. kedd, 14:03
office-hours.jpg
szabokatalin64
2010. október 30. szombat, 09:40
91%20hours%20after%20p oll
etel31
2009. április 19. vasárnap, 09:31
91%20hours%20after%20p oll
dandej
2009. április 18. szombat, 14:44
After Hours karkötő.jpg
cristin
2008. augusztus 30. szombat, 15:55
After Hours testápoló kré
cristin
2008. augusztus 30. szombat, 15:05
After Hours Eau de Toilet
cristin
2008. augusztus 30. szombat, 15:04
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.