Regisztráció  Belépés
2017. június 24. szombat | 25. hét | 175. nap | 10:52 | Iván
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Anhedónia
Orvosi értelemben anhedóniáról akkor beszélünk, amikor valaki elveszíti a korábban számára örömöt okozó tevékenységek iránti érdeklődését és az azokban lelt örömérzetét. Ez az állapot nagyon gyakran depressziós betegeknél alakul ki, az örömtelenség, kiüresedés a depresszió meghatározó tünete, és jelentősen rontja a betegek életminőségét.

E tünet kialakulását illetően hasonlóan összetett folyamatról beszélhetünk, mint a depresszió egészének esetében. Egyes feltevések szerint az agy jutalmazó rendszere sérül, így a betegek nem képesek örömöt érezni akkor, amikor teljesítenek egy feladatot vagy elérnek egy célt. Az örömérzet hiányában pedig az érdeklődésük is csökken. Egy másik elképzelés szerint nem az örömérzés kialakulásával van a baj, hanem ennek az érzetnek a hosszú távú fenntartásával. A beteg tehát pillanatnyilag örül, azonban ez az érzés nagyon gyorsan elmúlik, és ezért veszíti el az érdeklődését egyes tevékenységek végzésében.

Egy harmadik elmélet szerint a probléma a napi (cirkadián) bioritmus felborulásában keresendő. A cirkadián ritmus eltolódása sok más mellett alvászavarhoz és depresszióhoz is vezet. A depresszió során érzett örömtelenség mértéke pedig szorosan összefügg a napi bioritmus zavarának mértékével. Nem könnyű, de lehet kezelni!

Az anhedónia a depresszió egyik legnehezebben kezelhető tünete. A gyógyszerszedés megkezdését követően is sokáig fennállhat, ami oda vezet, hogy a betegek nem érzik a gyógyulás jeleit, még akkor sem, ha a többi tünetük jelentősen javul. Ez azzal magyarázható, hogy a legtöbb antidepresszív szer viszonylag lassan éri el az örömképesség javulását. Az SSRI szerekhez képest ebből a szempontból előrelépést jelentettek a dopaminerg, vagy kettős hatású szerek. Továbbá, a fent említett, eltolódott cirkadián ritmus - örömtelenség összefüggést támaszthatja alá az a kutatás, miszerint a napi bioritmus gyógyszeres helyreállításával viszonylag gyorsabban javul az anhedonia is.

A depressziós betegekre jellemző, hogy az átlagosnál fogékonyabbak a negatív érzésekre, könnyebben hangolódnak rá a szomorúságra, a kétségbeesésre és a reménytelenség érzésére. Hétköznapi nyelven ezt “sötét szemüveg" hatásnak is nevezhetjük. Legújabb kutatások szerint a hangulatjavítók úgy hatnak, hogy “leveszik a sötét szemüveget", az agyi folyamatok különböző irányú rásegítésével.. Előfordulhat azonban, hogy nem csak a negatív, de a pozitív érzéseket is tompítják, a betegek által “érzelmi védőburok"-nak nevezett hatás alakul ki, ami egyéntől függően lehet akár előnyös, de hátrányos is, amit az egyénre szabott antidepresszív terápia megválasztásában a pszichiáterek figyelembe vesznek. Fontos, hogy ezt az egyébként vitatott, és bizonytalan jelentőségű mellékhatást elkülönítsük az anhedóniától, mert két teljesen különböző dologról van szó. Vannak adatok, miszerint a biológiai napszaki ritmust visszaállító gyógyszerek mellett ez az érzelmi tompaság ritkábban alakul ki. ami a fent említett, anhedóniára gyakorolt pozitív hatásal együtt segíthet a depressziós betegek életminőségének javításán.


A depresszió legalattomosabb tünete: az anhedónia - 1. rész
Ahogyan A depresszió felismerése orvosi szemmel című cikkünkből is kiderül, a depresszió hangulati tünetei melletti, másik fő tünetcsoportját az érdeklődés és az örömképesség csökkenésével kapcsolatos jelenségek alkotják. Az örömképesség csökkenését/hiányát idegen szóval anhedóniának nevezzük. Az örömre való képességet, a motivációt, az érdeklődést, az energiával való feltöltődöttséget, a tettrekészséget, az optimizmust és más hasonló pozitív jelenségeket összességükben pozitív érzelmeknek, pozitív funkcióknak nevezzük. A pozitív érzelmek/funkciók depresszió esetén csökkennek vagy hiányoznak, és ezek visszanyerése kulcsfontosságú a gyógyulás eléréséhez.
A munka, a családi és a társas kapcsolatok területén egyaránt észlelni lehet a pozitív érzelmek hiányát, mégis sokszor kevés figyelmet fordítunk erre. Hajlamosak vagyunk hozzászokni, mintha ez nem is a depresszió tünetcsoportja lenne, hanem személyiségünk része. Ezért alattomos ez a tünetcsoport. Első látásra nem tűnik súlyosnak, ám hosszú távon súlyosan veszélyezteti a testi egészséget is, a depresszió visszatérését okozhatja, a mindennapi tevékenységeket akadályozza, teljesítménycsökkentő és kapcsolatromboló, tönkreteheti az egyén egzisztenciáját. A klinikai vizsgálatokból kiderül, hogy a hangulatzavarok kardiovaszkuláris kockázatát nem elsősorban a nyomott hangulat, hanem a pozitív érzelmek hiánya, az anhedónia jelenti. Bizonyos szívbetegeknél például az anhedónia a halálos kimentelű infarktus várható kockázatát ugyanúgy két és félszeresére növeli, mint az attól független, ismert rizikótényező, a cukorbetegség.
Természetesen nagyon fontos, hogy elkülönítsük: vajon a depressziót megelőzően, amikor még teljesen jól éreztük magunkat, amikor jól mentek a dolgaink és szinte ,,más emberek" voltunk, akkor is hordoztuk-e ezeket a tulajdonságokat? Mert ha nem, akkor jogosan várhatjuk el a kezeléstől, hogy térjen vissza a betegséget megelőző érdeklődésünk a dolgok iránt, képességünk arra, hogy örömet érezzünk, térjenek vissza régi motivációink és energiaszintünk.
Az örömérzet hiánya egy ördögi kör része, amit egy példával világítunk meg. A depresszió velejárójaként a beteg energiaszintje csökken, ezáltal minden nehezére esik, csökken a motivációja például arra, hogy vacsorát főzzön a családjának, nem érzi az ételkészítés közbeni örömöt, nem érzi az ízeket, nem képes örülni a család pozitív visszajelzéseinek, amelyek ezért tovább csökkennek, és így zárul a kör, hisz tovább csökken a motivációja, mert kezd mindent értelmetlennek érezni. Az örömtelenség tehát hosszú távon az élet értelmetlenségének érzéséhez vezet. A családi és társas kapcsolatok menthetetlenül leépülnek. Képzeljük el ugyanezt konkrétan egy munkahelyen vagy egy vállalkozás irányításában, és rögtön láthatjuk az anyagi-egzisztenciális következményeket is.
ennmary, 2017. június 18. vasárnap, 21:01
Címkék: Ahogyan, korábban számára, azokban lelt, állapot nagyon, depresszió meghatározó, betegek életminőségét,
Kommentek
Horváth Imre – Igaz szerelem
Horváth Imre - Igaz szerelem

Mikor megláttad, kedves, a Napot,
vörös fényben izzón szikrázhatott,
s úgy szikrázott, ahogyan soha még:
tizenkilenc ősze fénylett föléd,
vonultak a lángrózsás seregek,
,,Kisproletár“ - apád így nevezett.

Apád szolga volt, és anyád cseléd,
de nem szívtad a rabság szellemét
mégsem magadba, sőt intőd maradt,
hogy le ne süllyedj, hogy fenntartsd magad.


Kévekötő a hűséges anya,
s kalász a ház nagyja és apraja.
S Te mily korán elvesztetted anyád!
Szegényedett és széthullt a család.

Szertefoszlott a meghitt kötelék,
de szívós dac oltódott tebeléd,
nem feledted bátyád nevét soha:
úgy esett el mint vöröskatona.

Megtanultad, hogy mi az éhezés
és mi a tél annak, ki didereg,
kendőd se volt, s a kenyered kevés -
s már így csúfoltak:
chillik, 2017. június 24. szombat, 03:52
Az életben...
Az életben soha ne magyarázkodj senkinek
Ezt az idézetet - illetve az eredetijét - több híres embernek is tulajdonítják a különböző források. Én hatnál feladtam, és úgy döntöttem, nem is az a fontos, hogy ki mondta, hanem az, hogy bármelyikünk mondhatta volna, ha a szívére hallgat.

"Az életben soha ne magyarázkodj senkinek! A barátaidnak nincs szüksége rá, az ellenségeid úgysem hiszik el, a bolondok pedig nem értik meg.

A Te saját életedben jogod van döntéseket hozni, hogy mi az, amit tenned vagy mondanod kell, akkor és úgy, ahogy Te akarod. Ha elhibázod, szerzel egy rossz tapasztalatot, amiből tanulsz; ha pedig jó eredményt hoz, élvezheted azt.

A lényeg, hogy soha ne add fel önmagadat csupán azért, hogy másoknak megfelelj. Az életed egyedüli, megismételhettlen, csak a Tiéd. Élvezd úgy, ahogyan Te akarod!"
pmarika65, 2017. június 23. péntek, 18:02
Kikerül az evolúció a középiskolás tantervből Törökországban
"Úgy véljük, ezek a témák meghaladják a diákok felfogóképességét" - idézte a brit lap internetes kiadása Alpaslan Durmust, aki a török oktatási minisztérium honlapjára feltöltött videóban jelentette be a testület döntését.

Az evolúcióról szóló fejezet kikerül a kilencedikes biológiakönyvekből, és csak az egyetemeken foglalkoznak vele - közölte a bizottság elnöke. Egy másik változásról is beszélt a tantervben: csökkenthetik az időt, amelyet a diákok a szekularizáció örökségének tanulmányozására fordítanak.

Bírálatok szerint a török kormány egyre inkább megfosztja a közéletet világi hagyományaitól, amelyeket a modern Törökország alapítója, Mustafa Kemal Atatürk fektetett le.

A szekuláris ellenzék régóta hangoztatja, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök rendszere burkoltan iszlamista program megvalósításán dolgozik, ami ellentétes a köztársaság alapítóelveivel - emlékeztetett a The Guardian. Az oktatás kritikus kérdése ennek a jövő generációinak formálása miatt - tette hozzá a brit lap,
velemenyezd, 2017. június 23. péntek, 14:22
Keresztelő Szent János születése 06.24
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, a nemzetek világosságává tettelek.
Halljátok, szigetek, és figyeljetek távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva emlékezetében él nevem. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, kezének árnyékával oltalmazott engem. Olyanná tett, mint a kiválasztott nyíl és tegezébe rejtett engem, és ezt mondta: ,,A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!"
De én azt gondoltam: ,,Hiába fáradoztam, haszontalanul tékozoltam erőmet." Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és munkám Istenem előtt.
És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem - így lettem becses az Úr szemében, és Istenem lett az erőm -, aki ezt mondotta: ,,Kevés az, hogy a szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig."
Ez az Isten
maroka, 2017. június 23. péntek, 08:06
Krisztus tette
annak ellenére, hogy egy szegény szűzleány méhében fogant, a Szentlélek erejéből fogantatott. Isteni méltósága fogantatása és születése szentségében is megmutatkozott: a romlott emberiség egyik tagjának méhében fogant meg, mégis bűntelennek született, ahogy az angyal megjövendölte a Szent Szűznek: ,,A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának." (Lk 1,35).
Rendkívüli megalázkodása abban is láthatóvá vált, ahogyan megszületett. Egy istállóban jött világra, mert a fogadókban nem jutott számukra hely. Olyan emberek foglalták el a helyeket, akiket magasabb rangúnak tartottak. A szegény és megvetett Szűzanyát elutasították vagy kizárták, még ennyire kiszolgáltatott és rászoruló állapotában sem adtak helyet neki, mert jobbnak tartották magukat nála. Ezért amikor eljött a szülés ideje, kénytelen volt egy istállóban menedéket keresni, és mikor a gyermek megszületett, pólyába takarta és jászolba fektette. Ott feküdt az
kalmanpiroska, 2017. június 22. csütörtök, 19:27
A piramisok
legglobálisabb jelensége, amely valaha is megtörtént ezen a bolygón. De miért alkották meg először ezeket a megalitikus struktúrákat?

És hogyan lehetséges, hogy sok közülük hihetetlen hasonlóságot mutat egymással annak ellenére, hogy több tízezer kilométer választja el őket egymástól, bár a főáramú tudósok szerint az ősi kultúrák nem kerültek kapcsolatba egymással a távoli múltban?

Amióta David Wilcock megemlítette az orosz piramis tanulmányokat, sokakat elbűvölt ez a forma és az, ahogyan hatni képes a körülöttünk lévő valóságra.

A piramisok valószínűleg a megalitikus struktúrák közül a legismertebbek, de hogy mégis hogyan építették ezeket a helyeket és mi volt velük az igazi cél, eddig megfejthetetlen ősi rejtély maradt. Amit azonban a közelmúltban felfedeztek velük kapcsolatban, az rávilágít létrehozásuk valódi céljára.

Alexander Golod, egykori ukrán védelmi vállakozó több mint egy évtizedet töltött különböző magasságú és arányú piramisok építésével és
horvathnemagdi, 2017. június 22. csütörtök, 10:39
Szijjártó: rendkívül előnyös Magyarország számára az együttműködés Angolával
Kiemelte: az országnak nagy szüksége van a turbinákra, mert duzzasztógátakat építenek az elektromos áram biztosítása érdekében. Az ország a következő három évben 7,1 megawattos áramfejlesztést szeretne végrehajtani.

Elmondta azt is, a tervek szerint Szijjártó Péter októberben látogatást tesz az afrikai országban, és kifejezte reményét, hogy az aláírt együttműködési megállapodás alapján szorosabbra fűzhető a két ország együttműködése.

A miniszter szólt arról is, hogy jó benyomást tett rá, ahogyan Magyarország megszervezte a védelmét a migrációval szemben. Jelezte: az afrikai kontinensnek is szembe kell néznie a migráció és terrorizmus problémájával, és szükséges az országok együttműködése a világ biztonságosabbá tétele és a terrorizmus visszaszorítása érdekében.

A két miniszter szólt a biztonsági együttműködés lehetőségéről is, Szijjártó Péter ennek kapcsán egy kérdésre válaszolva elmondta: több mint száz tiszt és tiszthelyettes végzett az 1980-as években magyarországi katonai iskolákban, ez
velemenyezd, 2017. június 21. szerda, 18:48
Orbán: minél többet ad fel hitéből és a kultúrájából Európa, annál gyengébb lesz
miniszternek, a kormány támogatásával felújított pesthidegkúti otthonának átadásán azt hangsúlyozta: Klebelsbergnek akkor kellett a magyar kultúrpolitika élére állnia, amikor Magyarországot az újonnan meghúzott határok egyszerre szigetelték el közvetlen környezetétől és egész Európától, amikor Magyarország egyik-napról a másikra elvesztette gazdasági erőforrásainak jelentős hányadát.

Szerinte ugyanakkor Klebelsberg úgy vélte: az életképes nemzetekre egy katasztrófa úgy hat, mint amikor visszavágják a fákat, ahogyan egy egészséges gyökérzettel rendelkező fa új lombot tud hajtani, ugyanúgy az a nemzet is meg tud újulni, amely erős és egészséges szálakkal kapaszkodik a múltjába. Ehhez olyan oktatás- és kultúrpolitikára volt szükség, amely egyszerre volt modern és méltó magyar kultúra ezer éves hagyományaihoz - tette hozzá a kormányfő, aki szerint ilyenre lenne szükség ma is, egyszerre modernre és tradicionálisra.

Úgy vélte: a Bethlen-kormány és kultuszminisztere megmutatta, hogy Trianon sokkja után is
velemenyezd, 2017. június 21. szerda, 15:18
Képek, videók
Hát ahogyan a csodák jönn
chillik
2016. szeptember 09. péntek, 05:31
Mint ahogyan ez a szentek
katalin_53
2016. július 03. vasárnap, 17:05
Ahogyan az anya vigasztal
katalin_53
2016. június 10. péntek, 09:58
?És ahogyan Mózes felemel
katalin_53
2016. május 23. hétfő, 18:01
Ahogyan a víz....jpg
pacsakute
2013. február 15. péntek, 07:25
ahogyanvan1.jpg
skorpiolilike
2010. június 19. szombat, 09:41
Ahogyan a viz.jpg
cserkata
2010. március 18. csütörtök, 08:32
Ahogyanavz.jpg
magdi06
2010. február 27. szombat, 07:17
Ahogyan van szemetek,
jakabgasparne
2009. december 04. péntek, 09:03
Ahogyan.......bmp
bongyi53
2009. május 16. szombat, 09:26
Olyan az ember, ahogyan
jakabgasparne
2009. március 14. szombat, 05:34
ahogyan a szervas....gif
nagyika67
2008. április 19. szombat, 17:09
korábban kirepült tesó 2
margoboszi
2014. december 19. péntek, 20:34
Ott a napokkal korábban k
margoboszi
2014. június 23. hétfő, 20:57
Itt a napokkal korábban k
margoboszi
2014. június 23. hétfő, 20:57
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.