Regisztráció  Belépés
2018. január 21. vasárnap | 3. hét | 21. nap | 23:39 | Ágnes
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Potápi: Wass Albert otthonra talált Bonyhádon
Potápi Árpád János, aki egyben Bonyhád országgyűlési képviselője, az írót ábrázoló műalkotás mellett felidézte: a völgységi városban 2005. január 8-án a világ első köztéri Wass Albert-szobrát állították fel.

"Amikor Wass Albert szobor alakban elindult hazafelé, hosszú utat kellett megtennie kontinenseken, országokon át, kálváriákat kellett végig járnia; tizenhárom éve a város közössége menekülő fiát fogadta be" - mondta. Hozzátette, hogy a bonyhádiak büszkék arra, hogy a város otthont adhat Kolozsy Sándor műalkotásának, és nemcsak szobrát, hanem hagyatékát is őrzik a Wass Albert nap keretében.

A bonyhádiak élen járnak abban, hogy a magyar irodalom nagy alakja elfoglalhassa helyét a nemzet emlékezetében, "de ennél sokkal többet tettünk: tizenhárom éve kivettünk egy téglát abból afalból, ami elválasztotta a magyart a magyartól, nemzetünket szellemi örökségétől"- hangsúlyozta.

Az államtitkár rámutatott: az elmúlt nyolc év közös munkájának eredménye, hogy ma bukovinai székelyként, vajdasági vagy amerikai magyarként, németként, horvátként, magyarországi szlovákként újra itthon lehetünk ebben az országban.

"Talán nem is adhatnánk határozottabb választ az üldözőknek, mint azt, hogy immár egymillió külhoni magyar honfitársunk vált közjogilag is a nemzet részévé, köztük az erdélyi írófejedelem fia, Wass Miklós gróf" - jelentette ki.

Hozzátette: a közös erőfeszítéseknek köszönhetően Magyarország immár felelősséget visel minden magyar sorsáért, éljen bárhol a világon.

Vállaljunk részt a jövőben is hazánk sorsának alakításában, mutassunk utat a tévelygőknek, legyünk ott áprilisban is, adjunk határozott választ arra, hogy milyen jövőt szánunk országunknak, nemzetünknek, gyermekeinknek! - mondta az emlékezésen jelenlévőknek Potápi Árpád János.

A bonyhádi Wass Albert Törzsasztal és a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ által rendezett megemlékezés résztvevőit levélben köszöntötte az író öt fia, Wass Endre, Vid, Huba, Géza és Miklós. A levélben, amelyet Kovács Gábor, a törzsasztal alapítója tolmácsolt, úgy fogalmaztak: édesapjuk "leírta a jót és a rosszat, de mindig a szívéből írt, szeretettel, és nem bosszúval vagy haraggal".

A bonyhádi emlékprogram keretében kiállítás nyílt a már hagyományosan meghirdetett meseillusztrációs pályázat alkotásaiból; a pályázaton résztvevő diákok az írónak A teremtés mondája és A harmadik mese című művéhez készíthettek rajzokat, festményeket. A programot Csobán bál és táncház zárta a művelődési központban.

Wass Albert 1908. január 8-án született Válaszúton. Pályakezdő verseskötetei az 1920-as évek végén jelentek meg, 1934-es Farkasverem című, Baumgarten-díjjal jutalmazott regénye sikerét követően több, a korabeli Erdély jelenével és regényes múltjával foglalkozó könyve jelent meg, köztük A tizenhárom almafa.

Az író a II. világháború végén emigrált, 1952-ig Németországban, majd haláláig, 1998. február 17-ig az Egyesült Államokban élt.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. január 06. szombat, 20:33
Címkék: Wass Albert, Potápi Árpád János, Wass Albert-szobrát, Amikor Wass Albert, Kolozsy Sándor, Wass Miklós,
Kommentek
Szent a falu
Wass Albert

Szent a falu

Két emberfajta él, az egyik
önmaga elöl elmenekszik,
a másikhoz nem ér a lárma,
mert elrejtőzik önmagába.

Az egyik élete malom:
mindent felőrlő izgalom.
Rohan, s az élet fut vele,
pénzcsörgető kacér zene
kíséri éjjét, nappalát,
s agyába őrli vad dalát.
Izzítja egyre a kohót,
és épít felhőkarcolót,
és épít büszke tornyokat,
és szédít messze ormokat
(telefon, autó, lift, vonat).
S az élet mégis elrohant:
mit ér a szikratávíró,
mit ér a tőzsde, rádió,
a gép-órjások mind mit érnek?
Az érctraverzek égig érnek,
a reklámfények égig érnek,
a villanydrótok égig érnek,
az Istenig föl mégsem érnek
s a gyertyák mégis tövig égnek.

A másik élete: falu.
Nádfedelű. Meszelt falú.
A két szeme két tiszta ablak:
reggeltől-estig nyitva vannak.

Vagy felnéznek a fényes égre,
vagy mindkettő a rétre néz le,
s körös-körül
evavicus, 2018. január 21. vasárnap, 17:32
"Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte
"Az ember azt hiszi, hogy nagyon okosan elrendezte a sorsot. De a sorsot nem lehet elrendezni. Egyszerre csak jön valami, hirtelen, egy nap, amikor nem is várod, és fölborul minden. Vége. Vége. A sorsot nem lehet elrendezni. A sors rendezi el az embert."

Wass Albert
klementinagidro, 2018. január 21. vasárnap, 12:35
...emlékezés...
"Hamarosan rájössz, hogy ami benned fáj,
csupán emlékezés.
És mert emlékezés, nem is fáj talán.
Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá.
Jó, hogy van mire emlékezz, ami szép. "
/Wass Albert/
bozsanyinemanyi, 2018. január 19. péntek, 21:28
Elkésett szerelmeslevél...
Wass Albert:

Elkésett szerelmeslevél...

Bocsásd meg, hogy csak ma írom
Hozzád e rég várt levelet,
mikor az elfutott időt
már visszahozni nem lehet,
mikor lassan hajlott lett vállunk,
hajunk deres, kedvünk nehéz...
Bocsásd meg, hogy ily nagyot késett
Szinbád, a vidám tengerész.

Hajómat hullámok dobálták,
ringattak színes tengerek,
tündérek, sellők, boszorkányok
bűvöltek a vizek felett,
vihar tülkölt olykor, s vérszínű
tornádó csalta ki merész
birokra kedvem... s ment, dalolt
Szinbád, a vidám tengerész.

S tenger fölött, idő fölött
mint halvány, messzi csillagot,
a csillagpárás éjszaka
egy álomarcot ringatott.
Az arcodat. S felzajgott távol
egy emlék, édes, mint a méz...
Rád gondolt és nagyot sóhajtott
Szinbád, az árva tengerész.

S ma vén hajómon elborongva
ím látod: Rád emlékezem.
Tépett vitorlám rongyait
búcsúkendőként
aranyoslila, 2018. január 18. csütörtök, 19:53
Megácsoltam
Megácsoltam a keresztet, ott fönt a tó fölött, és odaszúrtam a sír fejéhez. Hogy nyoma legyen az Istennek ott is, ha már arra járt. Nyoma legyen. Láthassa mindenki: ott járt, és ezt meg ezt csinálta. Az Isten. Ez a roppant nagy fekete medve, aki úgy kószál a világ fölött, hogy nem lehet tudni, mikor, hol... de egyszerre csak átlép az emberen, és a világ sötét lesz, vak és siket. Csúnya és dögszagú. Mindenütt, amerre a nyoma elkanyarog. Hát én keresztet ácsoltam a nyomára, nyírfa keresztet, fehéret, szépet, egyeneset, ott, ahol engem eltaposott. Nyomorékká, mint medve a hangyát.
Wass Albert
bordat, 2018. január 18. csütörtök, 17:40
Ajánlás
Wass Albert

Ajánlás

Ködös mezőn láttál már útra kelni

fecskét, ki többé nem tért vissza újra?
Reménytelen, szívet-döbbentő álmot
vittél temetni golgotás, nagy útra?

Mikor az álmaid mind szárnyra keltek,
s búcsúzatlan indultak messze-földre:
mentél akkor, Testvér, a temetőbe?

Ha jártál ott,
s ember szívektől messze-zárt panasszal
kerestél halló-fülű holtakat:
akkor tudod, az útam hol halad.

Akkor tudod:
már engem is kísért sok dőre hit,
s most keresésben elbukott reményem
könnyes szemmel a temetőbe vitt;
s a temetőben holtakat találtam,
és láttam:
végtelen itt a keresőknek útja...

Testvér, láttál már nálunk útra kelni
fecskét, ki többé nem tért vissza újra?
evavicus, 2018. január 18. csütörtök, 14:59
A magyar kultúra napja - Zenés és irodalmi estekkel, tárlatokkal ünnepelnek Bács-Kiskun megyében
Versszínháza előadásában a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központba január 22-én.

A kiskunhalasi Közösségek Házában zajló programsorozat január 22-én a Halasról származunk című beszélgetéssel kezdődik, amelynek vendégei Tallér Edina író és Gerner Csaba színész lesznek. Az este során a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak előadását a Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar Női Kamarakórusának műsora követi, majd 1909 és 1970 között készült esküvői fényképekből nyílik kiállítás.

Baján Wass Albert születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékműsorra várják az érdeklődőket a kiscsávolyi Szent Szív Plébánia templomkertjébe január 22-én, a magyar kultúra napján.

Szabó Gyula Győző, a budapesti Madách Színház színművésze és Nemcsák Károly, a budapesti József Attila Színház igazgatója Európa közepén című, zenés-verses estjén többek között Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Wass Albert, Reményik Sándor és Szép Ernő költeményeivel
velemenyezd, 2018. január 17. szerda, 12:47
A tél szépsége
madárka,
Jégben a fészke, fagyva a párja.

Szél dere dermeszt hóra palástot,
Tél szava kondul jégben a sás most.
Mélyen a vízben halkan halaknak
Álma igéz, már tavaszt akarnak.

Reggel a Napnak csillog a háza
Fényfuvoláján izzik a táj ma.
Oldja a fagynak szürke bilincsét,
Szól kikeletnek szín-teli kincsért.


Wass Albert: TÉL

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak:
menusgabor, 2018. január 16. kedd, 15:00
Képek, videók
Wass Albert :Február
maria_kadar_148
2018. január 20. szombat, 23:32
Wass Albert-Adjon az Iste
sz719eszter
2018. január 01. hétfő, 16:00
wass_albert_halal_1764 151
menusgabor
2017. november 01. szerda, 20:12
Wass Albert Erdélyi levé
maria_kadar_148
2017. október 24. kedd, 21:39
Wass Albert-Az ember besz
cuppika59
2017. október 04. szerda, 14:13
wass_albert__uzenet__h aza
menusgabor
2017. szeptember 07. csütörtök, 21:57
Wass Albert Ősz.jpg
maria_kadar_148
2017. szeptember 04. hétfő, 22:56
Wass Albert- Február.jpg
maria_kadar_148
2017. augusztus 31. csütörtök, 22:57
Wass Albert A csend .....
menusgabor
2017. február 07. kedd, 18:44
wass_albert_a_toll_179 810
menusgabor
2016. október 31. hétfő, 21:23
Wass Albert.jpg
sznejuci
2016. augusztus 29. hétfő, 18:25
Arcot ábrázoló fa.jpg
foldinefehereva
2014. február 10. hétfő, 23:46
Gyógyítást ábrázoló relie
garaferi
2011. június 10. péntek, 21:52
robotboy_fejet_abrazol o_k
tibety
2009. július 30. csütörtök, 10:56
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.