Regisztráció  Belépés
2018. január 21. vasárnap | 3. hét | 21. nap | 23:39 | Ágnes
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
2018-ban húszéves a Moson Megyei Műhely
1998-ban indult útjára Mosonmagyaróvár tudományos,ismeretterjesztő,helytörténeti stb ... periodikája évi két számmal.

2006-ban az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából az egyik szám csak ötvenhatról szólt.

A tízéves jubileumot még külön írásban is összefoglalták a 2008/ számban.

Aztán 2011 után már nem jelent meg se egy, se két szám öt éven keresztül.

Majd 2017-ben egy számmal letudták az ötéves kihagyást 2012-2017

Lehet-e ezután ünnepelni egy ilyen hányattatott sorsú ( több felelős kiadó) helyi kiadvány jubileumát?

Nos, nemcsak lehet, hanem kötelező is, ismerve a húsz év termését, ha nem lett volna Moson Megyei Műhely, akkor nincs és nem is lenne, amit Mosonmagyaróvár felmutathatna múltjának, jelenének, tudományos, kulturális életének sokszínűségéből, értékéből.

Sajnálatos, hogy Mosonmagyaróvár hagyta és hagyja ennek a folyóiratnak a lassú kivérzését.
Ez még akkor is így van, ha tavaly, öt év után némi átömlesztést kapott egy összevont számra.
Jövőjéről nincsenek túlzottan biztató információim. Mintha a múzeum évkönyvének is ezt szánnák.

Én azt szeretném, ha újra évente kétszer jelenne meg, ha lennének tematikus számai, ha felismernék azt a felbecsülhetetlen értékét, melyet a város életében képvisel.
azenujsagom, 2018. január 13. szombat, 05:11
Címkék: Moson Megyei Műhely, 1956-os forradalom, egyik szám, tízéves jubileumot, számmal letudták, ötéves kihagyást,
Kommentek
Helyiek és környékbeliek a XVII. Győri Könyvszalonon
13:00
Hámor Vilmos:
Mosolyszüret java-borsa
Beszélgetőtárs: Kurcsis László
Helyszín: Győri Nemzeti Színház - Pódiumszínpad

16:20
Horváth Miklós-Lébényi Zoltán Lőrinc-Székely Zoltán:
Megtalált emlékek
Ismeretlen fotósorozat a forradalmi Budapestről
Bemutatja: Katona Csaba tudományos munkatárs, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

16:40
Moson Megyei Műhely 2012-2017
Bemutatja: Dr. Nemes Gábor
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Rendezvényterem

2017. november 18. szombat

14:00
Kálóczi Csaba: Mihály könyve
(Mosonvármegye Kiadó)
Beszélgetőtárs: Böröndi Lajos és Burján Imre
Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár - Muzeális Gyűjtemény

14-16 óra
Nády Mária dedikálja Lélekfüzér c. legújabb verskötetét
Helyszín: Győri Nemzeti Színház - győri szerzők standja

2017.
azenujsagom, 2017. november 17. péntek, 05:34
Moson Megyei Műhely
Megjelent az évekig pihenő Moson Megyei Műhely A Hansági Múzeum tudományos és kulturális folyóirata XIV - XX. évfolyam / 2012- 2017 összevont szám.

Főszerkesztő: Székely Zoltán
Szerkesztő:tuba László és Székely Zoltán
Olvasószerkesztő:Nemesné Matus Zsanett

Kiadványterv:Kelemen Benő Benjamin
Nyomdai előkészítés: Sáfár Szabolcs

A folyóirat számai megvásárolhatók a Hanság Múzeumban, a Huszár Gál Városi Könyvtárban és a Flesch Károly Kulturális Központban.

13 írást tartalmaz a most megjelent kiadvány amelynek az ára 1000.-Ft

A 132. oldalon megtalálható :Mészely József: "Amit nem írunk meg és nem olvasható, az elveszett történelem." Beszélgetés L. Burda Zsuzsával

A kiadványban érdemes lapozgatni, igényes jó írásokat, kutatómunkákat nyomokban követhetjük.
A kiadvány borítóját kiemelném, gyönyörű!
bzsuzsanna, 2017. május 19. péntek, 22:07
'56 a Moson Megyei Műhely 2012-2017-ben
A mosonmagyaróvári Moson Megyei Műhely c. tudományos és kulturális folyóirat 2012-2017 összevont számában olvasható Dr. Nagy Miklós 2014. évi ötvenhatos könyvének bemutatóján elhangzott köszöntő beszéd, Balázs Szalay csornai történelem tanár előadásában. A könyvbemutatót az Óvári Gazdászok Szövetsége szervezte a Cselley-házban.

A beszéd 2016. július 15-e óta olvasható és letölthető a Százötvenhat beszéd Ötvenhatról című blogomból. De most ide is kimásolom:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Megjelentek!

Kérem higgyék el, amikor azt mondom, óriási megtiszteltetésnek érzem,
hogy itt állhatok Önök előtt. A csornai gimnázium történelem tanáraként már
régóta figyelemmel kísértem Nagy Miklós élénk közéleti tevékenységét, amikor
2008-ban megkerestem levelemmel: elmondaná-e mire emlékszik a csornai 56-
tal kapcsolatban. Ebben a témában ugyan nem sokat tudott segíteni, hiszen ő itt
volt részese az eseményeknek, de kivitt az andaui hídhoz, megmutatta a
azenujsagom, 2017. május 19. péntek, 04:52
Öt év után
Öt év szünet után jelent meg újra az 1998-as alapítású Moson Megyei Műhely című mosonmagyaróvári tudományos folyóirat.
Bemutatójára 2017. május 17-én került sor immár a Hansági Múzeum tudományos és kulturális folyóirataként.
Részemről nagy volt a várakozás iránta, hisz egyrészt a korábbi kiadó már évekkel ezelőtt átadta a kiadás jogát a múzeumnak évi egy összevont szám ígéretével, de aztán ebből nem lett semmi.
Kárpótlásként viszont lett egy kívül-belül teljesen megújult, mondhatni új folyóiratunk, évi egy szám erejéig.
Ezért is szívesen vettem volna egy-egy főszerkesztői, polgármesteri köszöntőt, bevezetőt, ahogy az írásokhoz a színes fotókat,képeket is.
Örömként ért viszont, hogy egy '56-os témájú írás is helyet kapott benne a Könyvespolc című rovatban.
Fotók a Képtáram MMM c. mappájában találhatók.
azenujsagom, 2017. május 18. csütörtök, 18:47
Ötvenhatról a Honismeretben
Most, hogy a helyi Moson Megyei Műhely folyóiratról írtam az előző napokban bejegyzést, majd ennek kapcsán a Honismeret c. folyóiratról is, felfedeztem a neten, hogy a 2016/5.6. számaikban bőven írtak ötvenhatról. Helyi könyvtárunkból ki is vettem ezeket a számokat. De aztán kíváncsi lettem arra, hogy a mi, 2011/2-es 1956 emlékezete a Mosonmagyaróvári Városi Kollégiumban című írásunk után jelent-e meg '56-os cikk a Honismeretben. Úgyhogy végigböngésztem az összes tartalomjegyzéket és meg kellett, hogy állapítsam, egy ötvenhatos írás sem jelent meg 2011/2 után, egészen 2016/5.6.-ig. Úgyhogy most, megint nagyon örülök, hogy akkor annyi egyeztetés, módosítás után sikerült bekerülnünk a folyóiratba.
azenujsagom, 2017. május 16. kedd, 05:17
Honismeret
Miközben tegnap a helyi Moson Megyei Műhely folyóirat öt év szilencium utáni megjelenéséről írtam és átlapozgattam a korábbi ( 1998-2011) lapszámokat, eszembe jutott egy másik folyóirat is, mégpedig a Honismereti Szövetség, Honismeret című folyóirata, melynek 2011/2-es számába Beregszászi Balázzsal és Varga Bálinttal, hárman írtunk egy óvári ötvenhatos tanulmányt az emlékezet megőrzéséről.

Szerencsére a szövetség weboldaláról a korábbi lapszámok is letölthetők, de a legújabbak tartalmáról is lehet tájékozódni.

Ma be is megyek a helyi könyvtárba, hogy kikérjem az ötvenhatos témákkal foglalkozó friss számokat.
azenujsagom, 2017. május 15. hétfő, 04:36
Öt év szilencium után
Mosonmagyaróvárnak 1998 óta létezik a Moson Megyei Műhely c. tudományos, ismeretterjesztő, kulturális folyóirata.

Nekem minden szám megvan. Sőt a 2009-2011 közötti számokba több olyan írás is bekerült, ami rólunk ( Gulyás Lajos Kollégium, korábban Városi Kollégium) szól.

2009/1
Beregszászi Balázs: A mosonmagyaróvári középiskolai kollégiumi nevelés története a kezdetektől a Városi Kollégiumig
( Tanulmány a mosonmagyaróvári Városi Kollégium ,, Csak a szívünkben nem száll az idő" című 2009-es jubileumi emlékkönyvéből)

2010/2
Beregszászi Balázs-Simon Zsuzsanna-Varga Bálint: 1956 emlékezete a Mosonmagyaróvári Városi Kollégiumban

2010/2
Beregszászi Balázs: Trianoni emlékek Mosonmagyaróváron
( Tanulmány a mosonmagyaróvári Városi Kollégium 2010. június 3-án, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett Trianoni emlékek című kiállításáról és megemlékezéséről)

2011/2
Simon Zsuzsanna: Február 25. - A Kommunizmus
azenujsagom, 2017. május 14. vasárnap, 06:43
Képek, videók
Szilágy megyei Hosszúrév
dandej
2016. június 13. hétfő, 23:06
megyei verseny
ladaek
2014. november 05. szerda, 18:15
megyei,korhaz.jpg
relisisi
2014. október 14. kedd, 19:42
Erdély megyéi.jpg
maria_kadar_148
2014. április 09. szerda, 15:15
A Megyei-korház.jpg
farkas1945
2013. december 26. csütörtök, 18:52
Megyéink.png
kicsoda57
2013. június 09. vasárnap, 23:10
heves megyei népujság
lacipecsenye
2013. február 18. hétfő, 18:16
Megyei kórház_1960.jpg
apabybe
2012. december 05. szerda, 08:12
borsod és heves megyei k.
lacipecsenye
2012. szeptember 23. vasárnap, 21:23
Hargita megyei székely-ka
farkas1945
2012. szeptember 17. hétfő, 11:17
M.o régi megyéi.jpg
dnemethk
2012. június 07. csütörtök, 00:41
szeged megyei tanács
lacipecsenye
2012. június 02. szombat, 21:53
1956-OS FORRADALOM. 2016
sargarozsa15
2016. október 23. vasárnap, 00:58
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.