Regisztráció  Belépés
2018. június 24. vasárnap | 25. hét | 175. nap | 10:52 | Iván
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tompa Mihály - A vándor lápról.
Tompa Mihály - A vándor lápról.

A nyári napsugár, mint a méh fulánkja,
Szúrva, égetően lövelt a sik tájra;
Lelankadt fű, virág; és a gyenge növény
Elaludt, kisült a forró nap melegén.

Tátott szájjal lippent meg a rétek fűrje,
Hogy a nagy hőséget könnyebben eltűrje;
Lihegve bukott el a habtörő szárcsa,
Hogy fejét enyhitő, hűs habokba mártsa.

A leveles erdő hint hűs árnyat épen;
Nagy kerek erdőnek leveles szinében,
- Mely távolról, mint a sik föld koronája
Látszott, - mulatott az erdőknek királya.





S amint kitekinte zöld lombok ablakán:
Szemébe tűnt távol egy szép tündérleány,
Ki a levegőnek útain fényesen,
A zöld erdő felé tartott egyenesen.

Bársony-szekerének két sebes madara,
Nagy lankadás miatt, most lassan halada;
Az erdőhez érvén a tündérhölgy, végre
Felnyitá szép ajkát ilyetén beszédre:

'Cserkoszorús ura a zúgó erdőnek!
Engedd meg, hogy hüvös árnyaidba jőjek;
Ha hallottad hirét, nevét az atyámnak:
Én lánya vagyok a nádas királyának.





Utam tul vitt vala hét ország határán,
- A tenger leányit látogatni járván -
Atyámhoz tó-várba immár visszatérek;
De hű gerlicéim lankadtak, szegények!

Engedd lombos ágon, őket megpihenni,
Hűvös forrásodnak kutfejéből inni;
És kondultával az esti harangszónak,
Háláját vészed a messze-távozónak!'

A tündérhölgy szép volt kimondhatatlanúl,
Iránta a király emésztő lángra gyúl,
S szemeit sokáig legeltetvén rajta,
Vendége szavára igy válaszolt ajka:





»Szép tündér! előtted árnyékos országom
Leveles kapuit szívesen kitárom;
Hol tiszteletedre madarak zengjenek,
Illattal hódolván virágok, levelek!

Hűs forrásvidéken elélhetnek itten,
Vadgalambjaimmal, gerléid meghitten,
És kondultával az esti harangszónak,
Ne mondj végbúcsút az érted lángolónak.

Szívemet, kezemet tenéked ajánlom,
Maradj országomban, nékem is királyom!
Mert bár csak nehány perc, mióta szemléllek:
Már is a szerelem kínos tüze éget.





Nézd, mi nagyszerű az erdők palotája!
Száz zugó cser és tölgy őrűl körűlállja,
S madarak fészkével rengő fiatalok;
- A bántó vihartól védve léssz általok.

Mely pilláidra lágy álmot hozand, a szél,
Halkan dúdolgatva röpkedjen fürtidnél;
S álmaidnak tündér-játékáról varrjon
Hímet a természet, völgyeken és halmon!«

'Jó király! - felelt a tündérhölgy, - szivemet
Ne zaklasd, szerelmét mert birnod nem lehet!
Nagyszerű és gazdag az erdőknek tája,
De boldogságát e szív itt nem találja.





Hol jajongva röpked légben a gyors sirály,
Ott vagyok én boldog, fénylő tó partinál;
Égerfás szigetben ki csendesen élek:
A vadon erdőnek zúgásától félek.

Virágos a tópart, csendes álmot hoz rám,
Nádas palotámban, nádpelyhű nyoszolyám;
Ne bántson meg a szó, erdők nagy királya!
De kedves honába vágy a tó leánya.'

»Nem, nem! - kiálta az erdők bőszűlt ura, -
Esküszöm az ég s föld minden hatalmira,
Hogy karjaim közűl senki el nem ragad;
Elrablom szerelmed, ha nem nyujtod magad!«





A megrémült tündér egy szót sem szólhata,
De megvigasztalá titkos gondolata, -
Ha jő az álomtól terhes éjnek árnya:
Akkor megszabadít gerléim gyors szárnya.

De hajlongó ágon, hüvös forrás felett
Ülvén a két gerle, imígy beszélgetett:
Mi szép, mi hűs erdő! beh boldog, aki itt,
A lombos ágakon, élheti napjait...!

A tó vidékén csak árnyatlan sás, haraszt;
S hallád-e, a király mily szivesen maraszt?
Mily nyájasan szólnak a madarak velünk,
Menjen bár a tündér, mi vissza nem megyünk!





A hütlen madarak imígyen szóltanak;
De ám kihallgatá őket a jó patak,
És völgyön, réteken lélektelen futott,
Míg a baj hirével a tóba nem jutott.

A tó királyának mindent elbeszéle,
Mint jutott útazó leánya kezébe
Az erdők urának, ki őt fogva tartja;
- Megrendűlt a hírre a nádastó partja.

Harag gyult szivében a tündér atyjának;
Szavára a habok mind fellázadának,
S bőszült rohanással, mint szilaj paripák,
A partokat tágas résekre szaggaták.





Maga a fejdelem, egy óriás habot
Megnyergelvén, elől vezérűl vágtatott;
Ijesztő zugással utána gyors hada,
Réten és völgyeken dulással halada.

A kerek erdőhöz éjfélben elére,
Kiönti boszúját urának fejére;
Ki, amidőn most mély álmából felriadt:
Országában látta a féktelen hadat.

Nagy volt a zűrzavar; ingó galyak felett,
A felrezzent madár ijedve röpkedett;
Futottak, elvesztek a négylábú vadak;
A dús virulmánnyal oda lett a patak.





A tündér mentve lőn; de amidőn atyja
Szeretett leányát karjába ragadja,
Egy irígy tölgy - máskép nem árthatván néki -
Lehajlik, s a gyöngyöt nyakáról letépi.

Kék lángú köve fül-diszének azalatt,
A kapkodó tüske körme között maradt;
S lerántván fejéről hófehér fátyolát,
Eltépett foszlányit a szélnek adta át.

A tündérhölgy, piros hajnalhasadtára,
Kilépvén atyjával a sziget partjára:
Felzugott nádas és tó, nagy örömében,
Hogy tündérasszonyuk megérkezett épen.





Veszteségét a szép tündér nem sajnálta,
De fájt, hogy gerléi hűtlenségét látta;
Mentve volt, de atyja mégis vésztől tartván,
Őröket állitott fel a tónak partján.

Kitűzött helyén a sás állott kardjával,
Mellette a gyékény barna buzogánnyal;
S a csáté - kezében háromélű tőre -
Volt a tó-szigetnek éjjel, nappal őre.
------
Az erdőnek ura búsúlt veszteségén,
Szivében a hölgyért emésztő tűz égvén; -
S látván, hatalommal többé mit sem tehet,
A tündérhez gyakran küldözött levelet.





Kikeletkor reményt, szerelmet irt bele;
Őszkor sárga színnel rajzolá levele
A szívét emésztő keserű bánatot...
Melyet, hogy elvigyen, a szellőnek adott.

De ki mindannyiszor vissza búsan tére,
Üres választ hozván ura levelére;
S mondá, hogy a sziget kegyetlen leánya
Levelét eltépi és a tóba hányja.

Ekkor a lángoló szerelem helyébe;
Gyülölség költözött a király szivébe,
Fenekedvén tündér-szigetre és tóra,
Magához kéreté a vihart egy szóra.





S nem sokára, vadúl fúvó szélparipák,
A vészt, szilajon az erdőhöz ragadák;
S elbeszélvén baját - vérboszúban égett! -
Tőle kért az erdőkirály segítséget.

»Te, ki a rontásban nagy kedvedet leled!
Egy napi dúlásra átengedem neked
Szép országom, ha a tündért elragadod,
Felforgatván tavat, szigetet bősz karod.«

- Bizd reám a többit! mond a vész kevélyen, -
Holnap a szigetnek csak hült helye légyen!
Porszemekre tépem, hogy a tó fenekén,
Posványos sár gyanánt üljön le feketén.





Hallván a jó patak a veszélyes alkut,
Völgyön és réteken lélek-szakadva fut:
S a tó királyához amint elérkezett:
Híven elbeszéle néki mindeneket.

Mihez fogjon? vagy kit hivjon segitségül?
A király sokáig töré fejét... végül
Aggódástól sötét orcája földerült,
S a parancsát váró habok közé merült.

- Munkára föl! minden földet, serény habok,
A zöld sziget alól, gyorsan kimossatok!
Azt hagyván meg csupán, melyben fészkét vere
A növények széjjel-ágazó gyökere!





S már hallatszott távol a vihar zúgása,
De a habsereg nagy szorgalommal ása;
Megvan! - s a zöld sziget, a viz s mélység felett:
Mint fűhozó ladik, hintázva lebegett.

Ostromát a vihar meghozta csakugyan,
De dühe, zúgása volt mind haszontalan;
Mert ellent nem állván a tónak szigete:
Egész erejével neki nem dőlhete.

A bősz vihar minél inkább nekirohant,
Annál gyorsabban ment az óriási hant;
Annál sebesebben úszott a víz hátán,
Mindig a kergető vihar előtt járván.





Igy menekült meg a szép tündér és sziget,
Mosolygva nézvén az erőködő szelet,
Kivel az erdőnek ura, mind e napig,
A boszúról zugás között tanakodik.

S ma is láthatjátok még a tündérleány
Füldiszének kövét, csendes nyáréjszakán;
Mely leszakasztatván irígy tüske által:
Szent János-bogár lőn, fénylő kékes lánggal.

S foszlányi eltépett fehér fátyolának,
Ősz táján, a légben hosszan nyulva szállnak;
S búbánattal lakol a hűtlen gerlice,
Örök turbékolás lévén bús élete.





S a tölgy, mely a tündér gyöngyét elragadta,
Ágán tartja mind e napig, de miatta
Búsan hervadoznak rajta a levelek,
S végre is elszárad a sinylődő beteg.
------
Eddig van a rege. A vándor láp ekkép
Vevé a tavak sik hátán eredetét;
Mely, miként a parttól elszabadult ladik,
A széltől, határról-határra hányatik.

S midőn a tó vizén rendet, kaszásokat
Elviszen, és velök gyorsan tovább halad:
A tündér vándorol ott a habok fölött,
Míg más tavas vidék határinál kiköt.


chillik, 2018. február 16. péntek, 05:38
Címkék: Tompa Mihály, Szent János-bogár, vándor lápról, nyári napsugár, gyenge növény, rétek fűrje,
Kommentek
Tompa Mihály - A fehér liliom
Tompa Mihály - A fehér liliom

Lelkemben titkos sejtelem van,
- Jövőre, multra? Nem tudom! -
Hogy hajdan én virág valék már,
Vagy egykor azzá változom.

Fehér liljom valék, ha voltam,
Mielőtt szívem dobogott;
Fehér liljom leszek, ha lészek,
Midőn már szívem nem dobog.

Oh mert én e csodás virágot
Mesés ábránddal szeretem!
Halvány ködből palástot öltvén
Magára késő éjeken:

Azt gondolom, mindjárt felém fut,
Egyszerre keble, karja lész,
Titkot, szerelmet súg fülembe
Oly édes hangon, mint a méz.

Ha csengő lélek él az ércben,
S a kis pataknak van szava:
Nem titkos nyelv-é a virágok
Halálig tartó illata?

Reám, a liljom- s illatának
Elbűvölő hatalma van;
Tudom: ha egy szálat letörnék,
Beteg lennék halálosan!

Szent
vorosrozsa66, 2018. június 22. péntek, 15:11
Tompa Mihály - A fogoly.
Tompa Mihály - A fogoly.

- 1702 -

Rákóczit most viszik
Át a Rábca hidján,
Szerencse megcsalá,
Benne igen bizván.
Tele van a hídfő
Bámész sokasággal:
A nép, nagyok estén
Bámulni nem átall.

Ki volt ekkoráig?
S mi történik véle?
Ahány ember: a szó
S jóslat annyiféle.
Nem cserélne senki
Most a büszke úrral;
Egy meghitt pillantást
Száz szem visszaútal.

A bámuló nép közt
Két halász is látszik,
Egyik nagyon vén már,
Csak gyermek a másik.
Gyékény-kosarukban
Csapkod már egy sígér;
De érte már senki
Egy batkát sem ígér.


,Nagyapám! bedobom
Már ezt a Rábcába!'
»Csak hagyj békét, fiam,
Lesz annak gazdája!
Ha el nem kél addig:
Add azon vitéznek,
Kit fogolyképen, a
Hídon átkisérnek!«

Ugy-is lett. A hajdúk
Szétnyomják a
chillik, 2018. június 21. csütörtök, 05:55
Tompa Mihály - Mohos.
Tompa Mihály - Mohos.

A bérces Gömörben nem nagy hegy a Mohos,
Rajta nincs régi vár, nemes vad sem honos;
De ingó semlyékes láp van a tetején,
Ez ingó láp felől szóland az én regém.

Szegény ember jöve valahonnan régen,
S kinézvén a helyet a halmos vidéken:
Meggyújtá az erdőt s ortott... minden módon
Erőt akart venni cserjén és bozóton.


Majd fecske módjára, a serény új gazda
A hegy oldalához sárkunyhót ragaszta;
És mivelhogy erős akarattal győzte:
Egy süveg buzácskát a földbe tett őszre.

És felvitte Isten a dolgát idővel.
- A terepély cser is vesszőszálból nő fel. -
Mikorra megvénült: keze között a föld,
Szőlőhegy, rét s erdő egész határra tölt.

Álltak oldalánál erős felnőtt fiak,
Számos csemetéje lévén mindannyinak;
Sugár fiatalok, teljes nyiló rózsák,
Egy sereg iskolás, egy sereg
chillik, 2018. június 21. csütörtök, 05:54
Tompa Mihály - Mátyás királyról.
Tompa Mihály - Mátyás királyról.

Ég már az őrtüz, lángok cikáznak
Erdős tövénél a Hargitának.
Hazug beszéden kapván a székely,
Táborba szállott oktondi ésszel!

Világol a völgy, - fenn barna éj függ, -
Sátor gyanánt áll a terepély bükk;
Sok harci szerszám megtámogatva,
S zagyván szedett nép tanyáz alatta.


Felbolygatott nép ravasz vezérét:
Ott látni Fancsit, Kérdezve néz szét,
Szűk udvarában tábor-tüzének,
Körébe amint többen gyülének.

,Vezér uram hé! minket kegyelmed
Felkölte sok szép igéret mellett!
Kellő a szép szó, de jobb a hadd lám
S ha menne a ló, mért tartja zablán?'

»Zsákmány s dicsőség, derék vitézek!
Mit én igérek s szerzek tinéktek!
De nem siettem, - jó néha a les,
Hogy igy a koncért bizton kitörhess!
chillik, 2018. június 21. csütörtök, 05:50
Tompa Mihály - A hű vitéz.
Tompa Mihály - A hű vitéz.

A hős király csatába indul,
Mellette nagy harcos sereg;
S hiv bajnokok, kik dárda-nyiltul
Vértűl meg nem félemlenek,
Meg nem félemlenek!

A harcosok közt egy ifjú van,
Hivebb, bátrabb mindanyinál!


S ő, a leghívebb, van gyanúban:
Nem bízik benne a király,
Nem bízik a király.

Egymásra két had kürtöt fúvat,
S csattogva gyors nyilat bocsát;
Mint két szemközt futó borúlat,
Egymásba ütve homlokát,
Villámos homlokát.

Küzd a király, a vészt nem látja,
S száz kopjás kéz ügyébe jut;
A nyil, mint bősz darázs fulánkja,
Már-már nemes szivébe fut,
Már-már szivébe fut.


De hozzá gyors levente vágtat,
- Az arc fedett, a mell szabad, -
Védbástya, vért az a királynak...
S maga eldől, holtan
chillik, 2018. június 21. csütörtök, 05:49
Tompa Mihály: A madár, fiaihoz
A MADÁR, FIAIHOZ.


Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!

Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek ...
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját
lilagondolatok, 2018. június 19. kedd, 12:58
Tompa Mihály - Kun Kocsárd.
Tompa Mihály - Kun Kocsárd.

Székelyország földén látott
A mi hősünk napvilágot,
Akkor sem volt kedves vendég
A szülék egymásra kenték
Okát, bűnét érkeztének!
De ő megjött mint a várt,
S a szegény ház-népnek számát
Hétig rugta Kun Kocsárd.


A fiak felhuzalkodnak, -
S ő, bolondja mindnyájoknak!
Jön utcából karmolt képpel.
Iskolából, titkolt kékkel;
A végső pad volt az övé,
Valameddig oda járt;
Te-belőled semmi sem lesz,
Szép öcsécském, Kun Kocsárd!

S hogy az évek el-lejárnak:
Pelyhe nő a gyenge állnak;
Dobog a szív, fázik, gerjed...
Szép szemeknek lángja mellett.


Szebb leány, mint Székelyföldön
Nincs a földön...! - de kosárt
Fon számodra s csalfa képpel
Kinevet, jó Kun Kocsárd!

Van ám jó a roszban
chillik, 2018. június 17. vasárnap, 06:34
Tompa Mihály - Ősidőkből.
Tompa Mihály - Ősidőkből.

Már három nap, három éjjel
Harmatozik a fű vérrel;
Hogy a harc, e vad sebzett mén,
Nagy-végsőt rúg ina-metsztén.
S pártos kún had felkoncolva,
Vagy szétszórva mint a polyva.

Együtt fekszik barát és ellen,
Nem fenekszik egymás ellen;
Hallgat a kürt, - elmaradt szét
Kelevéz, kard, behorpadt vért,
S üres puzdra, - nyillal telve:
Mérges kigyó, szája, nyelve.


László jár a csatatéren,
Meg-megállva minden lépten,
Amint erre, arra ösmér...
Vajh mért hullt e sok rokon vér?!
Lelke, arca elsötétűl...
- Veszteség a nyereségbűl!

Hajdan a kun homokpusztán
Bolygó ér volt, alig futván;
S magyar nemzet, amely volt már
Hét forrásból harsogó ár,
Felvevé az elveszendőt...
S im partot tör mikor megnőtt!
chillik, 2018. június 17. vasárnap, 06:33
Képek, videók
tompa mihály.png
chillik
2017. november 01. szerda, 11:34
Tompa Mihályhoz.jpg
chillik
2017. szeptember 27. szerda, 06:11
Ének Tompa Mihályhoz 01.j
chillik
2016. január 22. péntek, 06:20
Ének Tompa Mihályhoz 02.j
chillik
2016. január 22. péntek, 06:20
Tompa Mihály.jpg
lilagondolatok
2014. július 05. szombat, 23:04
Tompa_Mihály_Vasárnapi _Új
lilagondolatok
2014. július 05. szombat, 23:03
Tompa Mihály szobra.jpg
maria_kadar_148
2014. április 09. szerda, 15:11
Tompa Mihály 2
taltos1
2014. február 06. csütörtök, 22:25
Tompa Mihály 1
taltos1
2014. január 27. hétfő, 20:57
Tompa Mihály
angyalcsillag
2012. október 03. szerda, 02:52
-Tompa Mihály.jpg
farkas1945
2011. február 26. szombat, 11:10
Tompa Mihály
macikucko
2010. április 26. hétfő, 16:33
A vándor lápról 01.jpg
chillik
2018. február 16. péntek, 06:53
A vándor lápról 02.jpg
chillik
2018. február 16. péntek, 06:52
A vándor lápról 03.jpg
chillik
2018. február 16. péntek, 06:52
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.