Belépés
2018. október 20. szombat | 42. hét | 293. nap | 02:11 | Vendel
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Alpesi vk - Neureuther vezet, Samsal Dalibor kiesett Schladmingban
A szakágban világbajnoki ezüst- és bronzérmes Neureuther az 1-es rajtszámot kapta, és elképesztően jól síelt a pálya alsó részén, amelynek köszönhetően jelentős előnyhöz jutott, a második olasz Stefano Gross fél másodperccel, a harmadik norvég Henrik Kristoffersen pedig már több mint egy másodperccel maradt el tőle.

A 31 éves német versenyző elegáns, ugyanakkor nagyon gyors csúszást mutatott be. S bár Schladmingban elsősorban nem miatta, hanem a hazai kedvenc Marcel Hirscher miatt gyűlt össze a fantasztikus hangulatot teremtő 50 ezer fős közönség, mégis hatalmas üdvrivalgás közepette ért célba.

A szakági és összetett pontversenyben címvédő Hirscher nem tudott mit kezdeni Neureuther idejével, ráadásul magához képest is kifejezetten gyengén síelt, és csak a 22. helyről, több mint 2,5 másodperc hátránnyal várja a 20.45-kor rajtoló második futamot.

Samsal Dalibor - aki két hete Wengenben 22. volt, amivel 9 vk-pontot szerzett - 53-as rajtszámmal vágott neki a pályának, s bár az első időmérő ponton még viszonylag kevés volt a lemaradása, az alsó részen már nem tudta tartani a lépést a legjobbakkal, így 4.65 másodperc hátránnyal 38. lett.

A 83 indulóból mindössze 52-en értek célba, az esti második futamban a legjobb 30 áll rajthoz a győzelemért.

Eredmények, férfi műlesiklás, állás az 1. futam után:

----------------------------------------------------1. Felix Neureuther (német) 48.30 másodperc2. Stefano Gross (olasz) 48.833. Henrik Kristoffersen (norvég) 49.40

Forrás: MTI
velemenyezd, 2016. január 26. kedd, 19:42
Címkék: Samsal Dalibor, Stefano Gross, Henrik Kristoffersen, Marcel Hirscher, Felix Neureuther, szakágban világbajnoki,
Kommentek
Téli olimpia 2018 –Férfi sífutás
hatalmas szél sem tudta megzavarni és összeszedett csúszásával begyűjtötte élete első olimpiai aranyérmét. A világkupa győzelmek csúcstartója, Ingemar Stenmark korábban megjósolta Hirscher Phjongcshangi sikerét.

Alpesi sí, férfi kombináció, eredményei:
1. Marcel Hirscher (Ausztria) 2:06.52 perc (1:20.56 p/45.96 mp olimpiai bajnok )
2. Alexis Pinturault (Franciaország) 2:06.75 (1:20.28/46.47)
3. Victor Muffat-Jeandet (Franciaország) 2:07.54 (1:21.57/45.97)
...32. Samsal Dalibor 2:15.94 (1:25.17/50.77)
...35. Kékesi Márton 2:20.02 (1:26.08/53.94)

Brutális szél fújt és hóvihar volt a verseny helyszínén mínusz 10 cel, fok

.................

XXIII. Téli Olimpia 2018 - Phjongcshang, Alpesi sí - Férfi kombináció, le siklás 2.
Videó
maroka, 2018. február 13. kedd, 16:45
Phjongcshang 2018 - Sportdiplomáciai siker: megnőtt rövidpályás gyorskorcsolyázóink edzésideje
"A magyar küldöttség minden tagja egészséges, és egyéni program szerint készül, edz vagy éppen pihen a rajt előtt - nyilatkozott Orendi Mihály, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke az M1 aktuális csatornán hétfő este. - Liu Shaoang viszont, akinek testalkata sokat változott az utóbbi időszakban, pont most tanulmányozza az új korcsolyáját, ami annyira speciális, hogy csak egy helyen, az Egyesült Államokban gyártják".

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója hozzátette: a magyar küldöttség már egy sportdiplomáciai sikert is elért, miután a házigazda dél-koreaiak más nemzetek képviselőinek nem biztosítottak megfelelő jégidőt az olimpiai versenypályán.

"Megkerestük a nemzetközi bizottságot ezzel a problémával, majd a NOB illetékesei léptek. Így azok az országok, amelyek maximális létszámmal kvalifikálták magukat a rövidpályás gyorskorcsolyára, azonos óraszámú edzéslehetőséghez jutnak, méghozzá a versenypályán" - hangsúlyozta Orendi.

A sportvezető közölte: biztosan lesz a
velemenyezd, 2018. február 05. hétfő, 19:43
Téli olimpia 2018 - Phjongcshangban - Magyar versenyzők
rövidpályás gyorskorcsolya, 5000m váltó
Liu Shaoang - rövidpályás gyorskorcsolya, 500, 1000, 1500, 5000m váltó
Liu Shaolin Sándor - rövidpályás gyorskorcsolya, 500, 1000, 1500, 5000m váltó
Oláh Bence - rövidpályás gyorskorcsolya, 5000m váltó
Nagy Konrád - gyorskorcsolya, 1000, 1500m
Tóth Ivett - műkorcsolya, jégtánc, egyéni
Kékesi Márton - alpesi sízés, műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuper-G, lesiklás, kombináció, csapatverseny
Samsal Dalibor - alpesi sízés, műlesiklás, óriás-műlesiklás, szuper-G, kombináció, csapatverseny
Hozmann Szonja - alpesi sízés, műlesiklás, óriás-műlesiklás, csapatverseny
Maróty Mariann Mimi - alpesi sízés, műlesiklás, óriás-műlesiklás, csapatverseny
Kónya Ádám - sífutás, sprint, 15km, 15+15km skiathlon
Szőcs Emőke - sífutás, 10km
Swaney Elizabeth - szabadsízés, félcső

Eddigi érmesek
A téli olimpiák történetében a magyarok eddig összesen
maroka, 2018. február 05. hétfő, 18:38
Phjongcshang 2018 - Regőczy: itt lenne az ideje, hogy egy másik téli sportágban is magyar érem szülessen
"Nagyon bízom bennük, nagyon itt lenne az ideje, hogy egy másik téli sportágban is dobogó és szép színű érem szülessen" - hangsúlyozta pénteken az M1 aktuális csatornán a rövidpályás gyorskorcsolyázókra utalva, akik, mint mondta, "nagyon szép eredményeket értek el" a közelmúltban.

Saját éremszerzését illetően felidézte, szerencsések voltak, hiszen 1976-ban vették fel a jégtáncot a téli olimpia sportágai közé, s ők rögtön ötödikek lettek Innsbruckban, majd négy évvel később ezüstérmet nyertek.

"Egy sportoló számára óriási élmény, katarzis az olimpiai részvétel, már maga ez csodálatos volt. Nem is beszélve arról, hogy mi ketten voltunk a magyar csapat, ketten képviseltük Magyarországot Lake Placidben" - fejtette ki. Hozzátette, megmagyarázhatatlan varázsa van az olimpiai játékoknak.

A Phjongcshangban induló műkorcsolyázó Tóth Ivettről azt mondta, meg kell találnia önmagát, azt kell megmutatnia, ami legbelülről jön.

"Abban reménykedem, hogy amennyire lehet, mindkét programjában sikerül
velemenyezd, 2018. február 02. péntek, 20:24
Phjongcshang 2018 - Kékesi Márton figyelemfelkeltő eredményre törekszik
A 22 éves sportoló a Magyar Sí Szövetség hétfői döntése alapján kapta meg az országnak járó egyetlen férfi alpesi sí indulási jogot a honosított Dalibor Samsal ellenében. Kékesi az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán elmondta, hogy Dalibornak ugyan több FIS-pontja van, mint neki, ám a szövetség figyelembe vette többek között a legutóbbi világbajnokságon mutatott teljesítményét.

A dél-koreai szereplés lehetőségét Kékesi egy álom beteljesülésének nevezte, de igyekezett hangsúlyozni, hogy nem csupán annyi a célja, hogy végigmenjen a pályákon.

"Olyan eredményt akarok elérni, amelyre felfigyelhet a síközösség, s amire egykori edzőm, a már sajnos elhunyt Kovács Barnabás is büszke lenne" - mondta a fiatal versenyző, hozzátéve, hogy a tízbe kerülésre természetesen nincsen esélye, s már a legjobb 25-be jutás is hatalmas tettnek számítana, amivel nagyon elégedett lenne.

Kékesi arról is beszélt, hogy az alkata, adottságai alapján a műlesiklásban a legjobb, a gyors számokhoz, így a
velemenyezd, 2018. január 24. szerda, 11:01
Phjongcshang 2018 - Letette az esküt a magyar csapat
Az eskü szövegét Engi Klára volt műkorcsolyázó mondta el az ünnepségen, amelyen részt vett Áder János köztársasági elnök is. Az államfő köszöntőjében arra emlékeztette a versenyzőket, hogy elődeik mennyivel nehezebb körülmények között készültek fel az olimpiára. Felidézte többek között az első magyar téli olimpiai érmes műkorcsolyázó páros, Rotter Emília és Szollás László történetét, akik számára elérhetetlennek tűnt a szereplés Lake Placidben, ám végül közadakozásból ki tudták fizetni a jegyüket, s bronzérmet nyertek az 1932-es olimpián.

A köztársasági elnök kiemelte, hogy hosszú idő után először utazhat komoly érmes reményekkel téli játékokra a magyar küldöttség, melynek tagjaitól - a legendás öttusázó Balczó András idézve - azt kérte, "érezzék, mindenkiért futnak, az itthoniakért is küzdenek".

"A magyar téli olimpiai érmek "átlagéletkora" több mint 67 év, és a legutolsó is immáron 38 esztendős. Bízunk benne, hogy az elmúlt időkben dicső eredményeket elérő rövidpályás gyorskorcsolyázóink
velemenyezd, 2018. január 22. hétfő, 12:42
Miklós Edit ismét sílécen
biztonságosabb legyen a síelés.

"Nagyon meg voltunk elégedve az első síedzéssel, a tervünk az, hogy fokozatosan növeljük a tempót és a terhelést" - folytatta.

A magyar szövetség szerdai beszámolója szerint a lesiklásban olimpiai hetedik helyezett versenyző a héten vezetőedzőjével, Stefan Abplanalppal a Saas-Fee gleccseren készül. Stark Márton szövetségi kapitány irányításával a magyar válogatott csapat - többek között Tausz András, Tóth Zita, Kékesi Márton - együtt edz Miklós Edittel és Samsal Daliborral a svájci helyszínen.

A csíkszeredai születésű Miklós Edit - aki kétszer állt már dobogón világkupaversenyen - január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett lesikló verseny edzésén nagyot esett. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, hogy a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok.

Az alpesi sízők világkupa-sorozata október végén rajtol, december
velemenyezd, 2017. augusztus 23. szerda, 16:09
Alpesi ob - Samsal Dalibor és Maróty Mariann nyert műlesiklásban
Mindkét nemnél nagy fölénnyel, több mint két másodperces előnnyel végzett az élen a győztes.

Eredmények:

férfiak:1. Samsal Dalibor (Fullsport) 1:11.55 perc (33.73 mp/37.82 mp)2. Kékesi Márton (Fullsport) 1:13.77 (34.07/39.70)3. Szőllős Barnabás (Nivelco SE) 1:14.11 (35.04/39.07)

nők:1. Maróty Mariann (Körte SE) 1:24.16 perc (39.34 mp/44.82 mp)2. Junia Brigitta (Babos Síklub) 1:26.25 (40.98/45.27)3. Majtényi Hanna (Callberg) 1:28.67 (41.79/46.88)
velemenyezd, 2017. március 02. csütörtök, 20:43
Képek, videók
dáli a kosárban.jpg
durcimarcika
2018. szeptember 01. szombat, 21:48
Dáliák
eva6
2018. június 01. péntek, 15:37
Salvador Dalí
sanci81
2017. február 11. szombat, 21:53
Színes dáliák.jpg
pacsakute
2016. október 26. szerda, 08:14
lila dáliák.jpg
eva6
2016. július 03. vasárnap, 12:42
0 Dali festm.png
lovaszmarika
2016. június 25. szombat, 17:11
Törpe dáliák.jpg
pacsakute
2016. május 22. vasárnap, 22:03
dáliák
eva6
2016. május 04. szerda, 18:10
piros dáliák
szicu
2016. április 26. kedd, 22:27
Lila dáliák.jpg
pacsakute
2016. március 22. kedd, 21:46
dali...jpg
jozsuzsa
2015. július 07. kedd, 10:25
schladming-planai-site rep
maroka
2013. február 05. kedd, 22:44
jufa-schladming-vendeg haz
maroka
2013. február 05. kedd, 22:43
800_schladming-skygate -00
maroka
2013. február 05. kedd, 21:45
Schladming-Dachstein.j pg
evamama0108
2010. december 14. kedd, 18:54
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.