Belépés
2018. október 19. péntek | 42. hét | 292. nap | 05:22 | Nándor
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A diákolimpia legsikeresebb iskoláit és testnevelő tanárait díjazták
A Magyar Tudományos Akadémia épületében megtartott ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a testnevelők munkája azért fontos, "mert az ő kezükben vannak a jövő büszkeségei". Egyúttal köszönetet mondott a pedagógusoknak, tanároknak és edzőknek azért az áldozatos munkáért, amellyel a háttérből segítették hozzá a diákokat a kiemelkedő eredmények eléréséhez. Hozzátette: "a diákolimpiának köszönhetően az idei tanévben immár 31. alkalommal kerül előtérbe a teljes körű iskolai sporttehetség-gondozás, amely jelentős mértékben hozzájárul a jövő sportnemzedékének kineveléséhez".

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntőjében kiemelte, az MDSZ rendezvénye is bizonyítja, a sport, a tudomány és az oktatás összefonódik egymással, s ugyanakkor erősíteni is tudja egymást. Kijelentette: örömmel tölti el, hogy a Magyar Olimpiai Akadémia a Magyar Diáksport Szövetség segítségével hosszú ideje sikeresen bonyolítja le azokat a szellemi sportvetélkedőket, amelyeken több száz iskola több ezer diákja méri össze tudását, ezzel hozzájárulva az olimpiai eszme terjesztéséhez.

Balogh Gábor, az MDSZ első embere elmondta, hogy a 2016/17-es tanévben 270 ezer diák vett részt a diákolimpiai versenyeken, közülük mintegy 18 ezren jutottak be a sportági döntőkbe. A díjazottakon kívül mindannak az ötezer pedagógusnak is köszönetet mondott, akik - mint fogalmazott - "lelkesedésükkel és kitartó, motiváló munkájukkal több mint 30 éve tartják működésben a diákolimpia versenyrendszerét". Mondandója végén emlékeztetett rá, hogy decemberben ötpárti egyetértésben született parlamenti határozat arról, hogy szeptember utolsó pénteke a magyar Diáksport Napja.

Ezután Szabó Tünde, Kulcsár Krisztián és Balogh Gábor elismerő okleveleket és plaketteket adott át a diákolimpiákon legsikeresebben szerepelt iskolák képviselőinek. Az MDSZ 16 iskolát, 20 testnevelő tanárt, valamint a kitűnő rendezvényszervezésért három megyei szervezetet jutalmazott.

Az általános iskolák között a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola volt a legeredményesebb, megelőzve a tavaly legjobb Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolát és a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolát.

A középiskolák versenyében a veszprémi Vetési Albert Gimnázium lett az első, a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma a második, s a Budapest VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium a harmadik.

Ismét külön értékelték azokat az iskolákat, amelyekben kétszáznál kevesebb diákot oktatnak. Ebben a kategóriában a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskola bizonyult a legjobbnak. Kiosztották az Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód díjakat is, amelyet három-három általános és középiskola kapott meg.

Szintén elismerésben részesítették a 19 megye, valamint Budapest legeredményesebb testnevelő tanárát, valamint díjat kaptak a legjobb diákolimpiai rendezvények szervezői is.

A rendezvény zárásaként a Becsületes játék - fair play díjat Krupa Eszter, a Szügyi Madách Imre Általános Iskola tanulója vehette át azért, mert a debreceni atlétikai bajnokságon jelezte a versenybíróknak, hogy az egyik sorozatban egy másik ugró nála jobb eredményét tévedésből az ő neve mellé írták be.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. január 11. csütörtök, 16:23
Címkék: Magyar Tudományos Akadémia, Szabó Tünde, Kulcsár Krisztián, Magyar Olimpiai Bizottság, Magyar Olimpiai Akadémia, Magyar Diáksport Szövetség,
Kommentek
A Kishercegről, dióhéjban...
Minden idők legsikeresebb meséje 1943-ban jelent meg először. Eddig 226 nyelvre és dialektusra fordították le, 80 millió kiadott példánnyal ,,a világ 50 legolvasottabb könyve" között szerepel, már évek óta.
Ennek a mesének az igazi sikere azonban nem számokban mérhető. A kis herceg az, aki újra és újra megtanítja érezni az embert, vegytiszta őszintesége megérinti a legacélosabb olvasót is. Ez a tisztalelkű, szőke kisfiú giccsmentesen, kézen fogva vezet minket a létezés örök igazságain keresztül.

- Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
kszilona, 2018. október 12. péntek, 04:46
Orbán: vállalni kell a sikereinket!
rá.

Rátgéber László, az akadémia szakmai és stratégiai igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: a mai nap mérföldkő és hatalmas lehetőség arra, hogy az akadémia a magyar kosárlabdázás olyan alappillére legyen, amely példát mutat professzionalizmusával, utánpótlás-nevelő munkájával. A cél az, hogy nemzetközi szintű játékosokat neveljenek, ezért az akadémia nemcsak pécsi, hanem nemzeti ügy - mutatott rá.

Mint mondta, nem véletlen, hogy Pécsett épült fel az akadémia, hiszen itt élte meg edzői pályafutása legsikeresebb szakaszát, amelynek legnagyobb eredménye az volt, hogy a kosárlabdacsapattal példaképek lehettek, értéket teremtettek és komoly társadalmi hatásuk volt. E társadalmi hatásból eredt az akadémia ötlete - magyarázta.

Rátgéber László köszönetet mondott a támogatásért a kormánynak, a miniszterelnöknek, Pécs városának és a Pécsi Tudományegyetemnek.

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkövét tavaly áprilisban tették le. Az egykori szennyvíztelep helyén megvalósult akadémia egy három
velemenyezd, 2018. október 11. csütörtök, 11:31
Középiskolai rangsor: élen a veszprémi Lovassy László Gimnázium
Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint a második helyezett a nyolcosztályos, budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium lett, a bronzérmet pedig ugyanezen intézmény négy évfolyamos képzési formája szerezte meg.

A hagyományos, négy évfolyamos gimnáziumokat tekintve az első két helyezett az összetett listát is vezető Lovassy László Gimnázium, illetve a Deák Téri Evangélikus Gimnázium lett. A harmadik helyen a fővárosi V. kerületi Eötvös József Gimnázium végzett.

A szakközépiskolák rangsorát a Győri Szolgáltatási Centrum Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája vezeti. A második helyen a Szombathelyi Szolgáltatási Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma végzett, míg a harmadik ebben a kategóriában a Győri Műszaki Szolgáltatási Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma lett.

A legjobbiskola.hu portál 1000 intézmény 1700 képzési
velemenyezd, 2018. október 08. hétfő, 12:33
Csak két jelölt szerzett mandátumot a szenátusi választás első fordulójában Csehországban
hivatalos, szombat esti eredménye alapján két jelölt, Jirí Cunek, a közép-morvaországi Zlín régió elöljárója, valamint Jirí Drahos akadémikus kapott a győzelemhez szükséges több mint 50 százalékos támogatást.

Jirí Cunek a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL), Jirí Drahos pedig a KDU-CSL, Polgármesterek és Függetlenek (STAN), valamint a TOP 09 párt közös jelöltje volt.

Az egy hét múlva sorra kerülő második fordulóban, ahová minden választási körzetből az első forduló két legsikeresebb jelöltje jutott, a kormányzó ANO mozgalomnak 11, a Polgári Demokratikus Pártnak (ODS) pedig 10 képviselője lesz. Több mint egytucatnyi pártnak és mozgalomnak csak néhány jelölje fog ringbe szállni október 12-én és 13-án.

A szenátusi választás első fordulója alapján valószínűnek tűnik, hogy a felsőházban már nem a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) lesz a legnagyobb frakciója, ami azt jelenti, hogy a párt elveszíti a testület elnöki tisztségét is.

Az ANO-CSSD kormánykoalíciónak a
velemenyezd, 2018. október 07. vasárnap, 07:03
Folytatódik a helyi önkormányzati és a részleges szenátusi választás Csehországban
A választási helyiségek reggel nyolckor nyíltak meg, és délután kettőig lehet szavazni. A voksolás eredményét az esti órákra ígéri a statisztikai hivatal.

Pénteken, a választás első napján, a választói részvétel átlagban 25-35 százalék között mozgott. Ez nagyjából megfelel a négy évvel ezelőtti részvételnek. A második napon már jóval kevesebben szavaznak.

2014-ben a helyi önkormányzati választásokon az arra jogosultak 44,5 százaléka adta le voksát, míg a szenátusi választások első fordulójában 39 százalékos volt a részvétel. Most is ezekhez hasonló adatokra lehet számítani.

A helyi önkormányzati választáson a polgárok mintegy 6400 település 62 500 önkormányzati képviselői helyéről döntenek. A jelöltek száma majdnem 213 ezer.

A 81 tagú parlamenti felsőház, a szenátus 27 helyére 236-an pályáznak. Várhatóan azonban csak kevés jelöltnek sikerül megszereznie a győzelemhez szükséges több mint ötven százalékot, így az esetek többségében egy hét múlva második fordulót tartanak. Oda már csak
velemenyezd, 2018. október 06. szombat, 09:01
Navracsics: bővíteni kell az EU innovációs intézetének oktatási tevékenységét
A MINI rekordévre számít az idén Magyarországon
szegmensben szereplő "életmódautó" ezzel ugyan mindössze 0,18 százalékos részt tudhat magáénak a piacon, erősödése 2017-ben azonban erőteljes volt, amikor 2016 évi eladásait több mint 80 százalékkal teljesítette túl.

Salgó András kommunikációs vezető jelezte: a környezetbarát járművek iránti fokozódó érdeklődés is támogatja a MINI-t, amely 2017 júniusában vezette be első, konnektorról tölthető hibid modelljét. Az elektromos meghajtást kínáló autók értékesítésében a BMW és a MINI a prémium szegmens legsikeresebb márkája - emelte ki, ismertetve: az idén január és augusztus között 272 darab BMW i és iPerformance, valamint plug-in-hibrid MINI modellt adtak el Magyarországon.

A Datahouse kedden nyilvánosságra hozott adatai szerintMagyarországon az idén az első háromnegyed évben 1452 elektromos és plug-in hibrid személyautó kelt el.

A MINI 2019-ben áll elő teljesen elektromos változattal.

Országszerte már öt MINI márkakereskedés található, az elmúlt napokban nyílt meg a miskolci, valamint a
velemenyezd, 2018. október 02. kedd, 07:04
Nézőpont: a Fidesz népszerűbb, mint az egész ellenzék együtt
A felmérés szerint a kormánypárt 13, a Jobbik 4, az MSZP és a DK együtt 3, míg az LMP 1 képviselőt küldhetne egy most vasárnapi választás után az Európai Parlamentbe (EP).

A Fidesznek jelenleg 12 képviselője van az EP-ben. A Jobbik 3, az MSZP 2, a DK szintén 2, az LMP illetve az Együtt-PM pedig 1-1 mandátumot kapott a 2014-es európai parlamenti választás után.

A Nézőpont a felmérés eredményét részletezve tudatta: a teljes népességen belül a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatottsága 39 százalékon áll. A nyolc éve kormányzó erőnek továbbra is több szimpatizánsa van, mint az összes ellenzéki pártnak együttvéve. A Jobbik már hónapok óta tartja a teljes népességen belüli 10 százalékos támogatottságát, a belőlük frissen alakult Mi Hazánk Mozgalom pedig a választók 1 százalékát tudhatja maga mögött. Így a Fidesznek 3,2 millió, a Jobbiknak 800 ezer, a Mi hazánknak 80 ezer szimpatizánsa van Magyarországon.

Azt írták: éleződik a küzdelem a baloldal vezető pozíciójáért. Az MSZP-Párbeszéd szövetség
velemenyezd, 2018. október 01. hétfő, 14:05
Képek, videók
tájfutó diákolimpia (3).J
okokepek
2014. szeptember 17. szerda, 20:40
tájfutó diákolimpia (2).J
okokepek
2014. szeptember 17. szerda, 20:40
080412_diakolimpia_24k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:08
080412_diakolimpia_23k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:07
080412_diakolimpia_22k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:07
080412_diakolimpia_20k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:07
080412_diakolimpia_19k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:06
080412_diakolimpia_21k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:05
080412_diakolimpia_17k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:03
080412_diakolimpia_16k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:02
080412_diakolimpia_15k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:01
080412_diakolimpia_14k .jp
baimre
2008. április 18. péntek, 16:01
Tudományos Akadémia
bozsarferenc
2009. április 14. kedd, 18:09
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.