Regisztráció  Belépés
2018. július 17. kedd | 29. hét | 198. nap | 01:55 | Endre, Elek
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Túltermeléstől szenved a magyar bodzapiac
Nem sok jóra számíthatnak a magyar bodzapiac termelői. Az utóbbi évek nagy területű telepítései ugyanis termőre fordultak, emiatt pedig a tavalyihoz hasonlóan idén is túltermelés és alacsony árak várhatók.Szinte biztosan nem lesz olyan jó a magyar bodzapiac termelőinek, mint 2016-ban, amikor jó termést, a vadon gyűjtött bogyókkal együtt mintegy 20 ezer tonnát takarítottak be. Ráadásul akkor az egyetlen jelentős európai bodzás rivális Ausztriában a fagykárok miatt alacsony volt a hozam. Az akkori, kilónként 180 forintot is meghaladó felvásárlási árak megfelelő jövedelmet biztosítottak a termelőknek. Tavaly viszont összeomlott a piac. Az alig 60-70 forintos, illetve ez alatti árak nagyon rosszul érintették a termelőket. Sőt, volt olyan időszak is a szezonban, amikor egyáltalán nem vették a bodzát, emiatt pedig néhány termelő le sem szedte a termést

A 2000-es évek eleje után tavaly ismét túltermelés volt. Ez annak a következménye, hogy rengeteg bodzát telepítettek az utóbbi években, amelyek 3-4 év után kezdenek teremni. Viszont ekkora mennyiség nem kell a piacnak - mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.
A bodza az elmúlt 10-15 évben azért is lett rendkívül népszerű, mert alacsony a tőke- és a munkaerőigénye, valamint viszonylag könnyen kezelhető. A támogatás azonban a bodzára is ugyanannyi, mint egy nagy tőkeigényű, szuper intenzív gyümölcsösre. Ez hektáronként 300-400 ezer forintot jelent. És van egy olyan termelői kör, aminek a támogatás az elsődleges.
A magyar bodzapiac múltjában nagyokat változott a termőterület méreteA bodza termőterülete a KSH adatai szerint valamivel több, mint 6500 hektár. A rendszerváltáskor még csak a vad bokrokról gyűjtötték a gyümölcsöt, és azt adták le a felvásárlóknak, az 1990-es évek közepén viszont elkezdődött az ültetvények telepítése. A termőterület körülbelül 4-4,5 ezer hektárra növekedett. A 2000-es évek elején pedig összeomlott a piac, mert drámaian lecsökkent a bodza ára. Ezért sok ültetvényt fel is számoltak, és 2004 körül eljutott oda a magyar bodza, hogy alig maradt meg ezer hektáron
bordat, 2018. július 03. kedd, 19:31
Címkék: Világgazdaságnak Apáti Ferenc, FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, magyar bodzapiac, utóbbi évek, tavalyihoz hasonlóan, vadon gyűjtött,
Kommentek
FruitVeB: az idén is népszerűsítik a magyar gyümölcsöket és zöldségeket
Domján Erika tájékoztatása szerint a szakmaközi szervezet állami támogatásban nem részesül. A marketingkampányt a tagság által befizetett tagdíjakon túl a termelők értékesítő szervezetei számára európai uniós és magyar forrásból biztosított nemzeti támogatásból finanszírozzák.

A tész-ek ugyanis kiegészítő nemzeti támogatást vehetnek igénybe működési alapjuk kiegészítésére. Ennek feltétele, hogy a támogatás 10 százalékát szakmaközi alapon végrehajtott közösségi termék-marketing programra, 2 százalékát pedig a szaktanácsadók továbbképzésére kell fordítani - tette hozzá.

Domján Erika ismertette, hogy a szervezet marketingstratégiája négy pillér mentén szerveződik.

A Naponta 3x3 program, amely üzenete "Fogyassz naponta háromszor háromféle zöldséget és gyümölcsöt az egészségért!", egyszerre valósít meg agrárgazdasági és népegészségügyi célokat. A kampányban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével együttműködve ösztönzik a magyar termelők zöldség- és gyümölcstermékeinek fogyasztását. Az
velemenyezd, 2018. február 01. csütörtök, 11:31
FM: elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány
Feldman Zsolt elmondta, hogy a gyümölcsök közül az alma termőterülete a legnagyobb Magyarországon, évente átlagosan 550-600 ezer tonna gyümölcs terem, ennek 30 százaléka étkezési alma, 70 százaléka az ipari.

A tájékoztatón kiadott közlemény szerint a november 18-ig tartó kampányban a fogyasztók öt kereskedelmi áruházlánc - Auchan, CBA, Metro, Spar, Tesco - fővárosi és vidéki üzleteiben ismerhetik és kóstolhatják meg a kiváló minőségű magyar almákat.

Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy az egy főre jutó almafogyasztás évi 15-18 kilogramm, ennek növelését szolgálja a kampány.

Emlékeztetett arra, hogy a gyümölcsfogyasztás ösztönzésére idén is meghirdette a kormány az iskolagyümölcs- és zöldség-programot, amelyben több mint 2 ezer iskola és mintegy félmillió tanuló vesz részt.

Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke kiemelte, hogy Európában nagy kereslet van az almára, mivel a tavaszi fagyok miatt idén 3 millió tonnával kevesebb termett.
velemenyezd, 2017. október 19. csütörtök, 16:24
FuritVeb: az átlaghoz közeli almatermés lehet idén
szerint a magyar almatermesztés mintegy 20 éve lejtmenetben van: a termőterület két évtized alatt 41 ezer hektárról 26 ezer hektárra esett vissza. A termésmennyiség stagnál ugyan, de évente nagy kilengéseket mutat. Az Európától való jelentős elmaradás és a negatív tendenciák oka, hogy az ültetvények mintegy fele korszerűtlen, amelyet alacsony technológiai és ráfordítási színvonal mellett művelnek, és mindössze 5 ezer hektár az igazán versenyképes, profi ültetvény.

A FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közleménye szerint az Európai Unió almatermése az utóbbi években 12,0 millió tonna körül alakult, ami 1,5-2,0 millió tonnával több, mint a 2010. évet megelőző időszak termése, illetve amit az EU piaca különösebb piaci zavarok nélkül fel tud venni. Ez a növekedés döntően Lengyelország erőteljes fejlődésének tudható be, amely 4,0-4,5 millió tonnára növelte korábbi 2,0-2,5 millió tonnás termését, amivel mára piac- és ármeghatározóvá vált Európában. Lengyelországban az idén
velemenyezd, 2017. július 26. szerda, 12:32
A Tesco a versenyjogi szabályokra hivatkozik, és nem változtat akciós dinnyeárain
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken felszólította a Tesco-Global Áruházak Zrt.-t, hogy azonnal vonja vissza a magyar termelőket megalázó és etikátlan akcióját, amelyben 99 forintért árusítják a görögdinnyét, miközben néhány napja még 249 forintért kínálták a gyümölcsöt. A NAK hatósági vizsgálatot is kezdeményezett az ügyben. Az agrárkamara véleményéhez csatlakozott a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) is.

A Tesco tájékoztatása szerint nem áll az áruházlánc módjában visszavonni az előre meghirdetett, a magyar dinnyeszezon kezdetét jelentő promóciót, amellyel azt kívánják biztosítani, hogy a vásárlók néhány napon keresztül kedvezményes áron vásárolhassák meg idei első magyar dinnyéket.

Az áruházlánc közölte azt is, hogy hazai görögdinnyéből az idén várhatóan a tavalyihoz hasonló mennyiséget, 10 ezer tonnát értékesít Magyarországon, és ugyanennyi magyar dinnye kerül majd a Tesco cseh, lengyel és szlovák áruházaiba is. Hozzátették, hogy az idén
velemenyezd, 2017. július 07. péntek, 15:47
Az idei meggytermés a közepes szint alatti lesz, mintegy 60-65 ezer tonna
A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB), valamint az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (ÉKASZ) legfrissebb összegzése szerint az idei meggytermés kis mértékben az átlagos szint alatt várható, mintegy 30 százalék a terméskiesés ahhoz képest, hogy rekordtermés - mintegy 90 ezer tonna - is lehetett volna kedvező időjárás esetén.

Magyarországon termőtájanként és termesztő-körzetenként nagyon eltérő a kép. Jó, illetve nagyon jó termés várható például az Érdi bőtermő fajtától, ami az első korai érésű főfajta, és a magyarországi meggytermés mintegy 20 százalékát adja. Az átlagosnál gyengébb azonban a termés a későbbi érésű főfajtáknál (Kántorjánosi, Újfehértói fürtös, Debreceni bőtermő), amelyek mintegy 50-60 százalékkal részesednek a belföldi termésből.

A Dunántúlon, valamint Közép- és Dél-Magyarországon átlagos-közepes terméssel számolnak a gazdálkodók, az északi, észak-keleti régiókban pedig a közepesnél 20-30
velemenyezd, 2017. június 13. kedd, 13:13
FM: fejleszteni kell a kertészeti ágazatot
Az FM közleménye szerint Nagy István a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gödöllői konferenciáján hangsúlyozta, hogy a kertészeti ágazat a mezőgazdaság leginkább munkaigényes területe, 300-350 ezer család megélhetését biztosítja, ráadásul a jó minőségű termékekre van kereslet az Európai Unióban. Az agrárkormányzat ezért rendkívül fontosnak tartja a kertészeti ágazat fejlesztését - jelentette ki, egyúttal utalt arra is, hogy a szaktárcának a Magyar zöldség-gyümölcs ágazati stratégiájában megfogalmazott célja alapján a mostani 2,5 millió tonnás zöldség- és gyümölcstermelés 1 millió tonnával emelkedhet. A zöldségtermesztés termésátlaga 35 százalékkal, míg a gyümölcstermesztésé 70 százalékkal nőhet az FM tervei szerint, a termesztésben továbbá 80 ezer, a feldolgozóiparban pedig 20 ezer új munkahely is létrejöhet - mondta.

A rendezvényen Nagy István a termelői szerveződések fontosságát is hangsúlyozta, mivel ezek együttműködése segítheti az exportpiacok ellátását -
velemenyezd, 2017. március 03. péntek, 13:32
Megkezdődött a fagykár felmérése a mezőgazdaságban
Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke közölte: a csapadék egyelőre nem okoz a gyümölcsösökben nagyobb gondot, néhány helyen állt meg a víz az ültetvényeken, ami nem kedvező a fák gyökérzetének, ám a helyzet nem kritikus.

Jelezte ugyanakkor, hogy a nagy hideg - a mínusz 20 Celsius fok alatti hőmérséklet - okozta károk felmérése most folyik a gyümölcsösökben. Elsősorban a csonthéjasokat érte jelentősebb fagykár, a nagy hideg miatt több helyen 10-50 százalék közötti termőrügy károsodást tapasztaltak. Hozzátette, hogy 30-40 százalék alatti károsodás egy jó virágzás esetén még nem okoz termésveszteséget. Akkor van baj, ha a virágzás sem lesz tökéletes.

Az almatermésűeknél a hideg időjárás nagyon hátráltatta a metszést, emiatt valószínűleg nem lehet a fák metszését időben elvégezni - mondta a szakember. Hozzátette: a nedvkeringés még nem indult meg a fákban, még mélynyugalmi állapotban vannak, a következő nyugalmi szakaszban (február elejétől
velemenyezd, 2017. február 06. hétfő, 13:42
Képek, videók
heti világgazdaság
lacipecsenye
2012. november 09. péntek, 12:38
szakmák.jpg
maria_kadar_148
2014. február 07. péntek, 19:40
Wass A. Ébredj magyar.jpg
menusgabor
2018. július 12. csütörtök, 18:07
A magyar dal 01.jpg
chillik
2018. június 19. kedd, 06:53
A magyar dal 02.jpg
chillik
2018. június 19. kedd, 06:52
A magyar dal 03.jpg
chillik
2018. június 19. kedd, 06:52
A tenger magyar halottja
chillik
2018. június 11. hétfő, 05:16
Magyar elégia.jpg
chillik
2018. június 07. csütörtök, 05:28
A magyar koldus 01.jpg
chillik
2018. június 06. szerda, 05:54
Utobbi
marta49
2008. június 15. vasárnap, 10:05
Rose Art tube tavalyi.jpg
mbartis
2018. január 10. szerda, 19:36
Tavalyi levél a fán.jpg
chillik
2017. április 30. vasárnap, 12:37
tavalyi örömök.jpg
agica2004
2017. február 12. vasárnap, 14:33
A tavalyi cselédekhez 01.
chillik
2016. augusztus 03. szerda, 06:03
A tavalyi cselédekhez 02.
chillik
2016. augusztus 03. szerda, 06:02
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.