Regisztráció  Belépés
2018. április 21. szombat | 16. hét | 111. nap | 05:55 | Konrád
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Árvíz - A vártnál gyorsabban árad a Duna Pozsonynál
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) korábbi előrejelzései azzal számoltak, hogy a Duna vízszintje Pozsonynál csütörtök este tetőzik, de a folyó ezt a szintet már reggelre elérte és tovább árad.

A 10,2 méteres vízszint csaknem 30 centiméterrel több, mint a 2002-ben Pozsonynál mért eddigi 9,9 méteres rekord.

A csütörtökre vonatkozó előrejelzés pesszimistább a korábbinál - mondta a kialakult helyzetről Lubomír Andrássy, az árvízi pozsonyi válságstáb vezetője. Hozzátette: reggelre befejeződött a Duna rakpartjain elhelyezett mobil védőgátak szintjének megemelése, növelték a készenlétben lévő tűzoltók és katonák számát is.

Az árvíz következtében kialakult helyzet miatt Pozsonyban az éjszaka folyamán már evakuálásokra is sor került. Hajnalban többtucat, az árvíz által leginkább sújtott Dévény kerületben lévő ház lakóit mentették ki az ár elől, illetve még az este folyamán néhány hajléktalanhoz hívtak segítséget, akik a Duna jobb oldalán, a rakpart közelében elárasztott területen rekedtek.

Szerda este óta már a Duna egyik oldalán sem megközelíthetőek a folyó rakpartjai, a Duna alacsonyabban fekvő, jobboldali partját Ligetfalunál ugyanis már hétfőn lezárták, az óvárosi rakpartot és a vele párhuzamos, mintegy hat-hétszáz méteren húzódó dunai sétányt pedig szerda este zárták le. Az éjszaka folyamán lezárták a város legrégibb hídját, az Öreg hidat is, a rendőrség szerint a néhány éve már csak gyalogosforgalomra szolgáló átkelőt a fegyelmezetlen kíváncsiskodók miatt kellett kiüríteni. Reggel újabb dévényi és oda vezető utakat zárt le a rendőrség az ár miatt, a városrészt a víz gyakorlatilag már elzárta a külvilágtól.

A válságstáb által módosított előrejelzés szerint a Duna vízszintje Pozsonynál várhatóan már csütörtökön eléri maximumát, a fővárosban továbbra is rendkívüli helyzet és harmadfokú, azaz a legmagasabb szintű árvízvédelmi készültség van érvényben.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2013. június 06. csütörtök, 08:31
Címkék: Duna Pozsonynál, Szlovák Hidrometeorológiai Intézet, Lubomír Andrássy, vártnál gyorsabban, 2002-ben Pozsonynál, csütörtökre vonatkozó,
Kommentek
Zsigmond honvédelmi reformjai...
1433. A veszprémi káptalanban összeállítják a könyvtár jegyzékét.
1429. A gönci pálos templom felszentelése.
1429.05. A Német Lovagrend betelepítése a szörényi bánságba.
1430 körül A pozsonyi vár újjáépítése.
1430.04. Magyar sereg Nagyszombatnál vereséget szenved a huszitáktól.
1430.05.03. Rendelkezik Zsigmond király a Pozsonyban építendő hajóhídról. S mint a későbbiekben látjuk, a pozsonyi híd mindig állandó gondoskodás tárgya marad. A két part közti összeköttetés fenntartása Pozsonynál a török uralom alatt is a mi feladatunk volt.
1431 - 1444. A bázeli zsinat.
1431. Zsigmondot Milánóban itáliai királlyá koronázzák.
1431. Jeanne d'Arc máglyahalála
1431.11.09. A husziták Vág völgyében vereséget szenvednek a magyaroktól.
1431.11.29. Zsigmondot Itália királyává koronázzák.
1432 - 1433. Felépült az Al-Duna őrzésére Szendrő vára. Brankovits György szerb despota volt az építtető, aki nem bírt a törökök terjeszkedésével megbirkózni. Ebben a várban érte
szatucsek, 2015. március 23. hétfő, 21:36
... tovább ...tovább
hegységben szétverik és megfutamítják.
1052. III. Henrik Pozsonyt ostromolja. Zotmund búvár (Búvár Kund) elsüllyeszti a hajóhadát. A császár felhagy a város ostromával és hazatér.
1052. III. Henrik serege Pozsonyt ostromolja sikertelenül; hajóit egy Zotmund nevű magyar búvár elsüllyeszti.
1052. III. Henrik új hadjáratot indít, megostromolja Pozsonyt. Hajóhadát azonban Zotmund búvár elsüllyeszti a Dunán. IX. Leó pápa rábeszélésére felhagy Pozsony ostromával és hazatér.
1052.08. eleje Pozsonynál a Dunán történt az a szépen megénekelt úszó-bravúr, melyet Zothmund nevéhez fűznek, mert azok közül az ügyes magyar úszók közül, akik Henrik császár ellenséges hajói közé úsztak és néhánynak fenekét megfúrták. Kútfőink csak egyedül Zothmund nevét örökítették meg.
1053. A vértanúhalált halt Gellért püspök földi maradványát Pestről püspöki székhelyére szállítják.
1053. III. Henrik békét köt Andrással.
1054. Egy lovagi tükörben szó esik a tekézésről.
1054. Kettészakad a
szatucsek, 2014. szeptember 14. vasárnap, 10:49
Kiemelt beruházás lett a Miniszterelnökség elköltöztetése a budai Várba?
re1
Búvár Kund Pozsonynál fúrta meg a német hajókat, nem volt befagyva a Duna...(1051)
Viszont a tatárok a befagyott Dunán keltek át pusztítani a Dunántúlt, csak a várak álltak ellent. (1242)
dollrag, 2014. szeptember 05. péntek, 17:02
Megkezdték Pozsony legrégibb hídjának felújítását
tartópillérei közül kettőt lebontanak, s azt eggyel helyettesítik, aminek köszönhetően a jelenlegi 90-ről 135 méterre nő a pillérek közti távolság. Ez javít a folyószakasz hajózhatóságán is. A felújítást követően a hídon bonyolított forgalom struktúrája is megváltozik: az előkészületi szakaszban több alkalommal megváltoztatott, jelenleg aktuális tervek szerint a híd mindkét oldalán sétányt alakítanak ki, a középső szakaszon pedig a közúti forgalom helyét villamossínek veszik át. A megvalósítást követően Pozsonynál először fogja összekötni villamosforgalom a Duna két partját, azaz a régi városrészt és Ligetfalut (Petrzalka), illetve az ottani lakótelepet, amely a legnagyobb a régióban, de egyelőre csak autóbusszal megközelíthető.

Az Öreg híd felújításának tervei az 1990-es évek végére nyúlnak vissza: akkor derült ki, hogy a múlt század ötvenes éveiben készült tartószerkezet renoválásra szorul. Később a híd egyik tartópillérébe egy folyami hajó ütközött, ez is siettette a munkálatok megkezdését, azok
velemenyezd, 2013. december 02. hétfő, 13:23
A mind a mai napig agyonhallgatott .Tallóztam.
Magyarországnak, de ugyanakkor azt állította, hogy a gyilkosságokat cseh partizánok követték el, enyhítve az ügyet azzal, hogy volksbundista németekről volt szó.
Nem hittem neki, hiszen a szóban forgó tömeggyilkossággal egy időben éppen folyt a magyarországi németek kitelepítése, arról nem is beszélve, hogy a Magyarországra hazaigyekvő németek az akkori Csehszlovákiát aligha tarthatták volna alkalmas terepnek az átutazásra, de az is fölöttébb elgondolkodtató volt, hogy a csehszlovák hatalmasságok miért csak Pozsonynál ismerték fel az ellenséget.
A ködösítéssel szemben tények sorozata utal arra, hogy észak felől hazaigyekvő magyarországi fiatalokról (ún. leventékről) volt szó, akiket a nyilas uralom 1944 őszén háborús emberanyag-tartalékként a német birodalom területére deportált.
Sorsuk akkor vált tragikussá, amikor Pozsonynál feltartóztatták őket a háború utáni hetekben, és internálták a ligetfalusi "politikai fogolytáborba".
A cseh partizánok megvádolását sem fogadtam el, nem hihettem
horvathnemagdi, 2013. november 11. hétfő, 17:51
Árvíz - Már nincs árvízvédelmi készültség Pozsonyban, kezdődnek a kárfelmérések
Pozsonynál feloldották a múlt héten elrendelt rendkívüli helyzetet, a Dunán kedden már a legalacsonyabb fokú árvízvédelmi készültség is hatályát vesztette, a folyó vízszintje, az újabb esők miatt csak lassú ütemben, de többé-kevésbé folyamatosan tovább apad. A folyó vízszintje délután 637 centiméteren állt, ez már csak alig másfélszerese az átlagosnak.

Bősnél, Révkomáromnál és Párkánynál is tovább apadt a Duna, bár a fokozott árvízvédelmi készültség ezeken a településeken kedden délután még érvényben volt.

Egyelőre készültségben marad a hatóságok által mozgósított közel ezer tűzoltó is, nagy részük az árvíznél már komolyabb gondot jelentő talajvíz okozta problémák megoldásánál segít. A feltört talajvíz és annak az alacsonyan fekvő épületekből való eltávolítása sok településen, szinte a Duna egész szlovákiai szakaszán gondokat okoz.

A szlovák fővárosban a forgalmi korlátozások nagy részének feloldását követően megkezdődött az árvíz okozta károk felszámolása, a munkálatok főként az
velemenyezd, 2013. június 11. kedd, 17:07
Árvíz - Már sehol sem árad a Duna a folyó szlovákiai szakaszán
Révkomáromnál a Duna vízszintje szombaton délután 888 centiméteres vízállás mellett érte el maximumát, majd néhány órás tetőzés után éjszaka apadni kezdett. A folyó a határvárosnál vasárnap reggel hét óra után 883 centiméteren állt, ez azt jelzi, hogy a város lakói lassan fellélegezhetnek, mivel úgy tűnik túl vannak a nehezén.

A 9,4 méter magas árvízvédelmi betongát a kisebb szivárgások ellenére kitartott és elégségesnek bizonyult az ár megfékezésére, amely a folyó maximális vízállása idején közel fél méterrel haladta meg a 2002-es rekordszintet, és több, mint két és félszer volt magasabb mint általában.

Párkánynál vasárnap hajnalban, 812 centiméternél megállt a Duna vízszintjének emelkedése, amely azóta stagnál. A folyó tetőzésének szintje a várakozások szerint alakult, bár a vízszint több mint háromszorosa volt a szokásosnak, a fémlapokkal megemelt és homokzsákokkal megerősített gát kiállta az árt, különösebb gondok nem merültek fel.

A pozitív fejlemények ellenére a nyitrai kerületben,
velemenyezd, 2013. június 09. vasárnap, 08:01
Árvíz - Bősnél már tetőzött a Duna, Pozsonyban a korlátozások feloldására készülnek
Szombat reggel úgy tűnt, hogy Pozsony után már a Csallóközben is túl vannak az árvíz legnehezebb részén, a Duna a bősi erőműnél péntek este 986 centiméternél tetőzött, ez mintegy két és félszerese az átlagos vízállásnak.

Noha Pozsonynál szombat reggel már egy méterrel alacsonyabb volt a vízállás, mint a csütörtök éjszakai maximum, a szlovák fővárosban még mindig érvényben van a rendkívüli helyzet és a harmadfokú árvízvédelmi készültség. Révkomáromban és Párkánynál azonban tovább árad a Duna, és tovább folynak az árvízvédelmi munkák.

A nyitrai kerületben, amelyhez Révkomárom és Párkánynál is tartozik, tegnap óta szintén rendkívüli helyzet van érvényben. Révkomáromban szombaton dél körül számítanak a folyó vízszintjének tetőzésére, a határvárosban Pozsonyból átvezényelt katonák, önkéntesek, tűzoltók és mintegy száz rendőrnövendék van a gátaknál, hogy szükség esetén homokzsákok kihelyezésével akadályozza meg az esetleges szivárgásokat.

Révkomáromnál a Duna vízszintje szombat reggel nyolc óra
velemenyezd, 2013. június 08. szombat, 09:01
Képek, videók
A Duna Pozsonynál.jpg
farkas1945
2011. február 12. szombat, 15:14
Soha ne hajts gyorsabban.
pacsakute
2013. április 12. péntek, 19:59
Így gyorsabban haladunk.j
erzsob
2012. október 23. kedd, 07:50
gyorsabban.jpg
szuzika
2011. december 02. péntek, 00:17
Gyorsabban anyaaa!!!
ywcsy
2010. szeptember 23. csütörtök, 16:33
gyorsabban.jpg
arevka
2009. október 14. szerda, 07:24
Gyorsabban.jpg
mezixy
2009. február 08. vasárnap, 20:52
így gyorsabban megy
sozsuzsi
2009. február 07. szombat, 07:39
Gyorsabban
mberkics
2007. december 29. szombat, 12:28
gyorsabbanany.jpg
picurcica
2007. június 26. kedd, 12:57
Lehetne gyorsabban??
dragonkaa
2007. május 16. szerda, 10:53
Anyuuu...gyorsabban ússz!
puszikett
2006. július 12. szerda, 12:30
Csütörtökre
csalogany13
2018. február 22. csütörtök, 21:05
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.